Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

1 2 3
71 találat

Ifjúsági kérdések.: 1. évf. 1932. március – 3. sz., 105–106. p. Benne: [Duka Zólyomi Norbert a Nap 1932/február7.-i számban megjelent cikkére reagálnak – Határozzuk meg és szögezzük le…] Pacelli bíboros a fiatalság politikai szerepéről. A francia kat. ifjúsági szövetség 35. évi közgyűlése. A francia katolikus diákszövetség és a spanyol katolikus diákszövetség… A clevelandi katolikus középiskolások katolikus sajtópropaganda kampánya. A katolikus ifjúsági szervezkedés a brazíliai Amazon-vidéki félvad indiánusok között. Katolikus propagandista ifjak szervezete alakult Nagasaki Japán városban.: 1. évf. 1932. március – 3. sz., 105–106. p. Benne: [Duka Zólyomi Norbert a Nap 1932/február7.-i számban megjelent cikkére reagálnak – Határozzuk meg és szögezzük le…] Pacelli bíboros a fiatalság politikai szerepéről. A francia kat. ifjúsági szövetség 35. évi közgyűlése. A francia katolikus diákszövetség és a spanyol katolikus diákszövetség… A clevelandi katolikus középiskolások katolikus sajtópropaganda kampánya. A katolikus ifjúsági szervezkedés a brazíliai Amazon-vidéki félvad indiánusok között. Katolikus propagandista ifjak szervezete alakult Nagasaki Japán városban.: 1. évf. 1932. március – 3. sz., 105–106. p. Benne: [Duka Zólyomi Norbert a Nap 1932/február7.-i számban megjelent cikkére reagálnak – Határozzuk meg és szögezzük le…] Pacelli bíboros a fiatalság politikai szerepéről. A francia kat. ifjúsági szövetség 35. évi közgyűlése. A francia katolikus diákszövetség és a spanyol katolikus diákszövetség… A clevelandi katolikus középiskolások katolikus sajtópropaganda kampánya. A katolikus ifjúsági szervezkedés a brazíliai Amazon-vidéki félvad indiánusok között. Katolikus propagandista ifjak szervezete alakult Nagasaki Japán városban.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkeifjúság / Prohászka Körök
FejezetSzemle rovat
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže]
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508832
Módosítás dátuma2021. február 23.

1 2 3
71 találat