Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

1 2
53 találat

Szemle.: 7. évf. 1938. szeptember–október – 8–9. (70.) sz., 414–420. p. Benne: Hantos László: Magyarok Csehszlovákiában. (Recenzió a Borsody István szerkesztette könyvről.) Nyári kultúrális eseményeink. Pfeiffer Miklós: A Nemzeti Kultúra megindulásához. [A Csehszlovákiai Magyar Önképzőkörök Szövetségének megalakulása.] A SzKIE és a nemzeti nevelés.: 7. évf. 1938. szeptember–október – 8–9. (70.) sz., 414–420. p. Benne: Hantos László: Magyarok Csehszlovákiában. (Recenzió a Borsody István szerkesztette könyvről.) Nyári kultúrális eseményeink. Pfeiffer Miklós: A Nemzeti Kultúra megindulásához. [A Csehszlovákiai Magyar Önképzőkörök Szövetségének megalakulása.] A SzKIE és a nemzeti nevelés.: 7. évf. 1938. szeptember–október – 8–9. (70.) sz., 414–420. p. Benne: Hantos László: Magyarok Csehszlovákiában. (Recenzió a Borsody István szerkesztette könyvről.) Nyári kultúrális eseményeink. Pfeiffer Miklós: A Nemzeti Kultúra megindulásához. [A Csehszlovákiai Magyar Önképzőkörök Szövetségének megalakulása.] A SzKIE és a nemzeti nevelés.

Könyvek – írások.: 6. évf. 1937. október – 9. (60.) sz., 420–422. p. Benne: Féja Géza: Régi magyarság. / recenzálta Sinkó [Ferenc]. (Bratislava, Tátra) Szmrecsányi Miklós: Eger művészetéről. / recenzálta F. (Bp., Stephaneum nyomda, 1937.) Zsámboki László Dr.: Magyar művelődéstörténeti kislexikon. (Szeged, Új Nemzedék Lapvállalat, 1937.) Jankovich Ferenc: Barangoló. Aszlányi Károly: Brentford rendet csinál. / recenzálta S. (Nova Kiadó, 1937.) Negyedik évfolyamba lépett a SzKIE munkafüzete. Az anyag és az élet bölcselete. (Bp., Aquinói Szt. Tamás Társaság, 1937.) A Szent Ágoston Társulat. (felhívás a tagokhoz, Galánta) Dr. Révai József: Levelek a világnézetről. Dr. Wild Lajos: Tizenöt év Brazíliában. (Arad, Vasárnap Könyvkiadó): 6. évf. 1937. október – 9. (60.) sz., 420–422. p. Benne: Féja Géza: Régi magyarság. / recenzálta Sinkó [Ferenc]. (Bratislava, Tátra) Szmrecsányi Miklós: Eger művészetéről. / recenzálta F. (Bp., Stephaneum nyomda, 1937.) Zsámboki László Dr.: Magyar művelődéstörténeti kislexikon. (Szeged, Új Nemzedék Lapvállalat, 1937.) Jankovich Ferenc: Barangoló. Aszlányi Károly: Brentford rendet csinál. / recenzálta S. (Nova Kiadó, 1937.) Negyedik évfolyamba lépett a SzKIE munkafüzete. Az anyag és az élet bölcselete. (Bp., Aquinói Szt. Tamás Társaság, 1937.) A Szent Ágoston Társulat. (felhívás a tagokhoz, Galánta) Dr. Révai József: Levelek a világnézetről. Dr. Wild Lajos: Tizenöt év Brazíliában. (Arad, Vasárnap Könyvkiadó): 6. évf. 1937. október – 9. (60.) sz., 420–422. p. Benne: Féja Géza: Régi magyarság. / recenzálta Sinkó [Ferenc]. (Bratislava, Tátra) Szmrecsányi Miklós: Eger művészetéről. / recenzálta F. (Bp., Stephaneum nyomda, 1937.) Zsámboki László Dr.: Magyar művelődéstörténeti kislexikon. (Szeged, Új Nemzedék Lapvállalat, 1937.) Jankovich Ferenc: Barangoló. Aszlányi Károly: Brentford rendet csinál. / recenzálta S. (Nova Kiadó, 1937.) Negyedik évfolyamba lépett a SzKIE munkafüzete. Az anyag és az élet bölcselete. (Bp., Aquinói Szt. Tamás Társaság, 1937.) A Szent Ágoston Társulat. (felhívás a tagokhoz, Galánta) Dr. Révai József: Levelek a világnézetről. Dr. Wild Lajos: Tizenöt év Brazíliában. (Arad, Vasárnap Könyvkiadó)

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió / Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesület (SzKIE)
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1937
Rövid URL
ID510236
Módosítás dátuma2021. február 23.

Könyvek – Írások.: 5. évf. 1936. január – 1. (42.) sz., 53–56. p. Benne: Dr. Bíró Vencel: Altorjai gróf Apor István és kora. / recenzálta S. (Erdélyi Katolikus Akadémia.) Mai angol dekameron. / recenzálta A. I. (Nyugat.) Nizsinszkijné Pulszky Romola: Niszinszkij [Nizsinyszkij.]. / recenzálta V. V. (Nyugat.) Rachmanova, Alexandra: Gyermekkorom. / recenzálta Ambrus Zoltán. (Bp., Dante.) Hanza Szövetkezeti Naptár. / recenzálta S. Közművelődés – könyvtárélet. [SzKIE Munkafüzete.] A Pax Romana új hivatalos lapja. Alecsandri, V.: Emlék. / recenzálta Fényi András. (Erdélyi Szépmíves Céh, 1935.) Amerika új lírája. / recenzálta (d. a.) (Vajda János Társaság.) Mráz, Andrej: Matica Slovenská v rokoch 1863–75. / recenzálta Németh László. (Ludová knižnica Matice Slovenskej, 1935.) Moussong Piroska: Ucca. / recenzálta Magyar Ferenc. (Kosmos.): 5. évf. 1936. január – 1. (42.) sz., 53–56. p. Benne: Dr. Bíró Vencel: Altorjai gróf Apor István és kora. / recenzálta S. (Erdélyi Katolikus Akadémia.) Mai angol dekameron. / recenzálta A. I. (Nyugat.) Nizsinszkijné Pulszky Romola: Niszinszkij [Nizsinyszkij.]. / recenzálta V. V. (Nyugat.) Rachmanova, Alexandra: Gyermekkorom. / recenzálta Ambrus Zoltán. (Bp., Dante.) Hanza Szövetkezeti Naptár. / recenzálta S. Közművelődés – könyvtárélet. [SzKIE Munkafüzete.] A Pax Romana új hivatalos lapja. Alecsandri, V.: Emlék. / recenzálta Fényi András. (Erdélyi Szépmíves Céh, 1935.) Amerika új lírája. / recenzálta (d. a.) (Vajda János Társaság.) Mráz, Andrej: Matica Slovenská v rokoch 1863–75. / recenzálta Németh László. (Ludová knižnica Matice Slovenskej, 1935.) Moussong Piroska: Ucca. / recenzálta Magyar Ferenc. (Kosmos.): 5. évf. 1936. január – 1. (42.) sz., 53–56. p. Benne: Dr. Bíró Vencel: Altorjai gróf Apor István és kora. / recenzálta S. (Erdélyi Katolikus Akadémia.) Mai angol dekameron. / recenzálta A. I. (Nyugat.) Nizsinszkijné Pulszky Romola: Niszinszkij [Nizsinyszkij.]. / recenzálta V. V. (Nyugat.) Rachmanova, Alexandra: Gyermekkorom. / recenzálta Ambrus Zoltán. (Bp., Dante.) Hanza Szövetkezeti Naptár. / recenzálta S. Közművelődés – könyvtárélet. [SzKIE Munkafüzete.] A Pax Romana új hivatalos lapja. Alecsandri, V.: Emlék. / recenzálta Fényi András. (Erdélyi Szépmíves Céh, 1935.) Amerika új lírája. / recenzálta (d. a.) (Vajda János Társaság.) Mráz, Andrej: Matica Slovenská v rokoch 1863–75. / recenzálta Németh László. (Ludová knižnica Matice Slovenskej, 1935.) Moussong Piroska: Ucca. / recenzálta Magyar Ferenc. (Kosmos.)

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1936
Rövid URL
ID509873
Módosítás dátuma2021. február 23.

Könyvek – irások.: 2. évf. 1933. február – 2. (13.) sz., 93–95. p. Benne: H. Bordeaux: Tuilette. / recenzálta : K. P. (Bp. Szt. István Társulat, 1932) Rachmanova, Alexandra: Ehen im rotem Strum. / recenzálta R. E. (Salzburg, 1932) dr. Erdélyi László: A magyar lovagkor társadalma és művelődése 1205–1526-ig. / recenzálta P. K. (Bp.) Mihelics Vid, Dr.: A keresztényszocializmus. / recenzálta R. E. (Magyar Szemle Társaság Budapest) Binét Menyhért: Angol költők a XX. században. / recenzálta R. E. (Bp.) Balint Vilmos: A dúsgazdag. Polónyi Ferenc S. J.: Letünt világok romjain. / recenzálta R. M. (pécsi Pius gimn.) Ernest Leilliére: Huysmans (Paris)/ recenzálta K. I. Szentek élete. / recenzálta Z. B. (Szt. István Társulat) Dr. Csaba Margit: Amit a serdülő leánynak tudnia kell… / recenzálta R. E. (Bp., 1933) Karácsony Benő: Új Élet kapujában. / recenzálta R. E. (Erdélyi Szépmives Céh, 1932) dr. Kenessy Kálmán: Gondolatok a tudományról és művelőiről. / recenzálta P. K.: 2. évf. 1933. február – 2. (13.) sz., 93–95. p. Benne: H. Bordeaux: Tuilette. / recenzálta : K. P. (Bp. Szt. István Társulat, 1932) Rachmanova, Alexandra: Ehen im rotem Strum. / recenzálta R. E. (Salzburg, 1932) dr. Erdélyi László: A magyar lovagkor társadalma és művelődése 1205–1526-ig. / recenzálta P. K. (Bp.) Mihelics Vid, Dr.: A keresztényszocializmus. / recenzálta R. E. (Magyar Szemle Társaság Budapest) Binét Menyhért: Angol költők a XX. században. / recenzálta R. E. (Bp.) Balint Vilmos: A dúsgazdag. Polónyi Ferenc S. J.: Letünt világok romjain. / recenzálta R. M. (pécsi Pius gimn.) Ernest Leilliére: Huysmans (Paris)/ recenzálta K. I. Szentek élete. / recenzálta Z. B. (Szt. István Társulat) Dr. Csaba Margit: Amit a serdülő leánynak tudnia kell… / recenzálta R. E. (Bp., 1933) Karácsony Benő: Új Élet kapujában. / recenzálta R. E. (Erdélyi Szépmives Céh, 1932) dr. Kenessy Kálmán: Gondolatok a tudományról és művelőiről. / recenzálta P. K.: 2. évf. 1933. február – 2. (13.) sz., 93–95. p. Benne: H. Bordeaux: Tuilette. / recenzálta : K. P. (Bp. Szt. István Társulat, 1932) Rachmanova, Alexandra: Ehen im rotem Strum. / recenzálta R. E. (Salzburg, 1932) dr. Erdélyi László: A magyar lovagkor társadalma és művelődése 1205–1526-ig. / recenzálta P. K. (Bp.) Mihelics Vid, Dr.: A keresztényszocializmus. / recenzálta R. E. (Magyar Szemle Társaság Budapest) Binét Menyhért: Angol költők a XX. században. / recenzálta R. E. (Bp.) Balint Vilmos: A dúsgazdag. Polónyi Ferenc S. J.: Letünt világok romjain. / recenzálta R. M. (pécsi Pius gimn.) Ernest Leilliére: Huysmans (Paris)/ recenzálta K. I. Szentek élete. / recenzálta Z. B. (Szt. István Társulat) Dr. Csaba Margit: Amit a serdülő leánynak tudnia kell… / recenzálta R. E. (Bp., 1933) Karácsony Benő: Új Élet kapujában. / recenzálta R. E. (Erdélyi Szépmives Céh, 1932) dr. Kenessy Kálmán: Gondolatok a tudományról és művelőiről. / recenzálta P. K.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1933
Rövid URL
ID509081
Módosítás dátuma2021. február 23.

1 2
53 találat