Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

1 2 3 4 11
321 találat

Kérdések vonalán.: 10. évf. 1941. január – 1. (94.) sz., 4–16. p. Benne: Prohászka Ottokár: „Sursum corda!” Vass László: Ex infima plebe ortus. Eltűnnek a címek az iskolákból. A KALOT–népfőiskola. Az erdélyi ünnep. (A visszacsatolás utáni hétköznapok.) Alkalmas–e az idő. Két kőrösi diák. Ady halálának huszonkettedik évfordulója. Az erzsébetkörúti [Erzsébet körúti] Hídverők. Alusznak a falvak. Ragyogó magyar kor.: 10. évf. 1941. január – 1. (94.) sz., 4–16. p. Benne: Prohászka Ottokár: „Sursum corda!” Vass László: Ex infima plebe ortus. Eltűnnek a címek az iskolákból. A KALOT–népfőiskola. Az erdélyi ünnep. (A visszacsatolás utáni hétköznapok.) Alkalmas–e az idő. Két kőrösi diák. Ady halálának huszonkettedik évfordulója. Az erzsébetkörúti [Erzsébet körúti] Hídverők. Alusznak a falvak. Ragyogó magyar kor.: 10. évf. 1941. január – 1. (94.) sz., 4–16. p. Benne: Prohászka Ottokár: „Sursum corda!” Vass László: Ex infima plebe ortus. Eltűnnek a címek az iskolákból. A KALOT–népfőiskola. Az erdélyi ünnep. (A visszacsatolás utáni hétköznapok.) Alkalmas–e az idő. Két kőrösi diák. Ady halálának huszonkettedik évfordulója. Az erzsébetkörúti [Erzsébet körúti] Hídverők. Alusznak a falvak. Ragyogó magyar kor.

Kérdések vonalán.: 9. évf. 1940. október – 10. (91.) sz., 277–281. p. Benne: P. Csávossy Elemér S. J.: „Mihez van joga az államnak…” Sürgősen reformokat kell hozni. A magyar falu. [A szociális nevelés hiánya.] Ellágyult hangon. [Gogolák Lajos az ifjúsághoz.] Egészségház épült. Több fizetést, magasabb munkabéreket. „Mi az oka annak, hogy a felvidéki…” Br. Wesselényi Miklós: „Izzadj, tűrj, sóhajts, fáradozz, általam tisztelt…”: 9. évf. 1940. október – 10. (91.) sz., 277–281. p. Benne: P. Csávossy Elemér S. J.: „Mihez van joga az államnak…” Sürgősen reformokat kell hozni. A magyar falu. [A szociális nevelés hiánya.] Ellágyult hangon. [Gogolák Lajos az ifjúsághoz.] Egészségház épült. Több fizetést, magasabb munkabéreket. „Mi az oka annak, hogy a felvidéki…” Br. Wesselényi Miklós: „Izzadj, tűrj, sóhajts, fáradozz, általam tisztelt…”: 9. évf. 1940. október – 10. (91.) sz., 277–281. p. Benne: P. Csávossy Elemér S. J.: „Mihez van joga az államnak…” Sürgősen reformokat kell hozni. A magyar falu. [A szociális nevelés hiánya.] Ellágyult hangon. [Gogolák Lajos az ifjúsághoz.] Egészségház épült. Több fizetést, magasabb munkabéreket. „Mi az oka annak, hogy a felvidéki…” Br. Wesselényi Miklós: „Izzadj, tűrj, sóhajts, fáradozz, általam tisztelt…”

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkeifjúság / idézet / jegyzet / társadalomkritika / munka / oktatáspolitika / háború / falu / egészségügy
FejezetKérdések vonalán rovat
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže]
Kiadás éve1940
Rövid URL
ID510725
Módosítás dátuma2021. február 23.

Kérdések vonalán.: 9. évf. 1940. augusztus–szeptember – 8–9. (89–90. [90.]) sz., 244–250. p. Benne: Aradi Zsolt: Eltünt–e a gárda? (nyílt levél.) A nádor szétnézett. [Részlet Makkai Sándor Táltos király c. művéből.] [Beszámoló az Érsekújvárott tartott Prohászka Körök kongresszusáról.] [Birodalmi feladatok és a magyar társadalom.] A reform szót… [Reformok szükségességéről.] Hozza csak, fiam… [A lenéző megszólításokról.] A kisember jóléte. Új rend épül. [Részlet Kerék Mihály A magyar szociálpolitika feladatai c. művéből.]: 9. évf. 1940. augusztus–szeptember – 8–9. (89–90. [90.]) sz., 244–250. p. Benne: Aradi Zsolt: Eltünt–e a gárda? (nyílt levél.) A nádor szétnézett. [Részlet Makkai Sándor Táltos király c. művéből.] [Beszámoló az Érsekújvárott tartott Prohászka Körök kongresszusáról.] [Birodalmi feladatok és a magyar társadalom.] A reform szót… [Reformok szükségességéről.] Hozza csak, fiam… [A lenéző megszólításokról.] A kisember jóléte. Új rend épül. [Részlet Kerék Mihály A magyar szociálpolitika feladatai c. művéből.]: 9. évf. 1940. augusztus–szeptember – 8–9. (89–90. [90.]) sz., 244–250. p. Benne: Aradi Zsolt: Eltünt–e a gárda? (nyílt levél.) A nádor szétnézett. [Részlet Makkai Sándor Táltos király c. művéből.] [Beszámoló az Érsekújvárott tartott Prohászka Körök kongresszusáról.] [Birodalmi feladatok és a magyar társadalom.] A reform szót… [Reformok szükségességéről.] Hozza csak, fiam… [A lenéző megszólításokról.] A kisember jóléte. Új rend épül. [Részlet Kerék Mihály A magyar szociálpolitika feladatai c. művéből.]

1 2 3 4 11
321 találat