Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

1 2
55 találat

Könyvek – írások. .: 3. évf. 1934. szept. – 8. (30.) sz., 502–506 p. Benne: Pap Károly: A nyolcadik stáció. / recenzálta Rónay György, (Révai). Márai Sándor:A sziget. / recenzálta Rónay György, (Nyugat) Két zsidó könyv – Szeő Demeter: zsidó vagyok (Budapesti Hírlap kiad., 1933); Lion Feuchtwanger: A zsidó háború. (Pantheon kiad.). / recenzálta Kozák István Vaszary Gábor: Monpti. / recenzálta (S.) Hid a jugoszláviai magyar ifjúság folyóirata. Dr. Spesz Sándor legújabb könyvéről: “Das dunkle Reich in nus” (Verlag Franz Borgmejer). Széfeddin Sefket Bey: Félholdtól a kopjafáig. / recenzálta Rónay György, (Vasárnap, Arad) Sinclair Levis: Wrenn Urunk, /fordította Benedek Marcell. / recenzálta S., (Atheneum kiad). Mondy Miklós: Egy a szükséges. / recenzálta S. (Sajó-Vidék kiad). Az ifjúsági katolikus akció hitbuzgalmi egyesületi reformjáról közöl Bíró Lucián a Virágoskert-ben. Baradlai László: A változott viszonyok miatt. / recenzálta S. (Singer kiad, Szatmár 1933) Ritoók Emma: Gyárfás Sándor két élete. / recenzálta S.: 3. évf. 1934. szept. – 8. (30.) sz., 502–506 p. Benne: Pap Károly: A nyolcadik stáció. / recenzálta Rónay György, (Révai). Márai Sándor:A sziget. / recenzálta Rónay György, (Nyugat) Két zsidó könyv – Szeő Demeter: zsidó vagyok (Budapesti Hírlap kiad., 1933); Lion Feuchtwanger: A zsidó háború. (Pantheon kiad.). / recenzálta Kozák István Vaszary Gábor: Monpti. / recenzálta (S.) Hid a jugoszláviai magyar ifjúság folyóirata. Dr. Spesz Sándor legújabb könyvéről: “Das dunkle Reich in nus” (Verlag Franz Borgmejer). Széfeddin Sefket Bey: Félholdtól a kopjafáig. / recenzálta Rónay György, (Vasárnap, Arad) Sinclair Levis: Wrenn Urunk, /fordította Benedek Marcell. / recenzálta S., (Atheneum kiad). Mondy Miklós: Egy a szükséges. / recenzálta S. (Sajó-Vidék kiad). Az ifjúsági katolikus akció hitbuzgalmi egyesületi reformjáról közöl Bíró Lucián a Virágoskert-ben. Baradlai László: A változott viszonyok miatt. / recenzálta S. (Singer kiad, Szatmár 1933) Ritoók Emma: Gyárfás Sándor két élete. / recenzálta S.: 3. évf. 1934. szept. – 8. (30.) sz., 502–506 p. Benne: Pap Károly: A nyolcadik stáció. / recenzálta Rónay György, (Révai). Márai Sándor:A sziget. / recenzálta Rónay György, (Nyugat) Két zsidó könyv – Szeő Demeter: zsidó vagyok (Budapesti Hírlap kiad., 1933); Lion Feuchtwanger: A zsidó háború. (Pantheon kiad.). / recenzálta Kozák István Vaszary Gábor: Monpti. / recenzálta (S.) Hid a jugoszláviai magyar ifjúság folyóirata. Dr. Spesz Sándor legújabb könyvéről: “Das dunkle Reich in nus” (Verlag Franz Borgmejer). Széfeddin Sefket Bey: Félholdtól a kopjafáig. / recenzálta Rónay György, (Vasárnap, Arad) Sinclair Levis: Wrenn Urunk, /fordította Benedek Marcell. / recenzálta S., (Atheneum kiad). Mondy Miklós: Egy a szükséges. / recenzálta S. (Sajó-Vidék kiad). Az ifjúsági katolikus akció hitbuzgalmi egyesületi reformjáról közöl Bíró Lucián a Virágoskert-ben. Baradlai László: A változott viszonyok miatt. / recenzálta S. (Singer kiad, Szatmár 1933) Ritoók Emma: Gyárfás Sándor két élete. / recenzálta S.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkeszemelvény / könyvismertető / recenzió
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1934
Rövid URL
ID509540
Módosítás dátuma2021. február 23.

Könyvek – irások.: 3. évf. 1934. január – 1. (23.) sz., 51–55. p. Benne: Molnár Ferenc uj regénye: A zenélő angyal. / recenzálta I. L. Telléry M. Mária: Édes tizenhét. / recenzálta L. (Singer és Wolfner kiad., 1933) Herczeg Ferenc: Anci doctor lesz./ recenzálta R. (Br. Luiger, 1933) Franz Werfel: Élhetünk-e Istenhit nélkül? / recenzálta M. (Bp., Kosmos, 1933) Coudenhove Kalergi: Sztalin és tsa. / recenzálta I., fordította Dénes Béla. (Kosmos, Bp.) Kodolányi János: Sötétség. / recenzálta S. Bangha Béla: Az örökélet igéi. / recenzálta R. (Magyar Kultura kiad.) Mauriac, Francois: Frontenac Misztérium. /fordította Possonyi László. Tamási Áron: Abel az országban. / recenzálta R. (Szépműves céh, 1933) Eckhart Ferenc: Magyarország története. / recenzálta R. (Bp., Káldor k., 1933) Sigrid Undset Kristin Lavransdatterének mind a három kötete megjelent. / recenzálta (–), fordította Hajdu Henrik. (Káldor könyvkiadótársulat) Emlékszünk még a miszter Herkulesre, meg a Szivek Harcára? / recenzálta P. A “Schweizerische Rundschau” röviddel ezelőtt megjelent decemberi száma… Federer S. Sándor: Sóhajok hegedűse. / recenzálta R. (Sellya, 1933.): 3. évf. 1934. január – 1. (23.) sz., 51–55. p. Benne: Molnár Ferenc uj regénye: A zenélő angyal. / recenzálta I. L. Telléry M. Mária: Édes tizenhét. / recenzálta L. (Singer és Wolfner kiad., 1933) Herczeg Ferenc: Anci doctor lesz./ recenzálta R. (Br. Luiger, 1933) Franz Werfel: Élhetünk-e Istenhit nélkül? / recenzálta M. (Bp., Kosmos, 1933) Coudenhove Kalergi: Sztalin és tsa. / recenzálta I., fordította Dénes Béla. (Kosmos, Bp.) Kodolányi János: Sötétség. / recenzálta S. Bangha Béla: Az örökélet igéi. / recenzálta R. (Magyar Kultura kiad.) Mauriac, Francois: Frontenac Misztérium. /fordította Possonyi László. Tamási Áron: Abel az országban. / recenzálta R. (Szépműves céh, 1933) Eckhart Ferenc: Magyarország története. / recenzálta R. (Bp., Káldor k., 1933) Sigrid Undset Kristin Lavransdatterének mind a három kötete megjelent. / recenzálta (–), fordította Hajdu Henrik. (Káldor könyvkiadótársulat) Emlékszünk még a miszter Herkulesre, meg a Szivek Harcára? / recenzálta P. A “Schweizerische Rundschau” röviddel ezelőtt megjelent decemberi száma… Federer S. Sándor: Sóhajok hegedűse. / recenzálta R. (Sellya, 1933.): 3. évf. 1934. január – 1. (23.) sz., 51–55. p. Benne: Molnár Ferenc uj regénye: A zenélő angyal. / recenzálta I. L. Telléry M. Mária: Édes tizenhét. / recenzálta L. (Singer és Wolfner kiad., 1933) Herczeg Ferenc: Anci doctor lesz./ recenzálta R. (Br. Luiger, 1933) Franz Werfel: Élhetünk-e Istenhit nélkül? / recenzálta M. (Bp., Kosmos, 1933) Coudenhove Kalergi: Sztalin és tsa. / recenzálta I., fordította Dénes Béla. (Kosmos, Bp.) Kodolányi János: Sötétség. / recenzálta S. Bangha Béla: Az örökélet igéi. / recenzálta R. (Magyar Kultura kiad.) Mauriac, Francois: Frontenac Misztérium. /fordította Possonyi László. Tamási Áron: Abel az országban. / recenzálta R. (Szépműves céh, 1933) Eckhart Ferenc: Magyarország története. / recenzálta R. (Bp., Káldor k., 1933) Sigrid Undset Kristin Lavransdatterének mind a három kötete megjelent. / recenzálta (–), fordította Hajdu Henrik. (Káldor könyvkiadótársulat) Emlékszünk még a miszter Herkulesre, meg a Szivek Harcára? / recenzálta P. A “Schweizerische Rundschau” röviddel ezelőtt megjelent decemberi száma… Federer S. Sándor: Sóhajok hegedűse. / recenzálta R. (Sellya, 1933.)

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1934
Rövid URL
ID509329
Módosítás dátuma2021. február 23.

Könyvek – irások.: 2. évf. 1933. november – 10. (21.) sz., 566–576. p. Benne: Földes György: Kukkónia lelke. / recenzálta Tamás Lajos. Marek Antal: Zsákutca. / recenzálta Tamás Lajos (Magyar Minerva kiadás). Suranyi Miklós: Dávid és Góliát. / recenzálta (Ó) (Új idők kiadás). Új dalt. Zsámár Jenő S. J. gyűjtötte össze. / recenzálta (ó) (Szív kiadó, Bp.) Lendvai István: Koszorú. I. kötet. / recenzálta Fodor Béla. Katolické Slovensko. / recenzálta R. (Szt. Adalbert társulat kiad.) Dr. Kühar Flóris és Dr. Radó Polikárp: Liturgikus lexicon. / recenzálta Rády Elemér (Komárom, 1933) Pázmány Péter prédikációi. III kötetben. (Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület kiad.) Lord Baden Powell: A boldogulás ösvényein. / recenzálta Sinkó Ferenc, fordította Harangi László. (Magyar Cserkészszövetség kiad.) Alapy Gyula Dr.: A csallóközi halászat története. / recenzálta R. (Komárom, 1933). Faragó Ödön. Irások és emlékek. / recenzálta (–), (Ungvár, 1933) Pavel Ágoston: Vak völgy ölén igy zsolozsmázok. / recenzálta S. F. (Nemzedékek kiad., 1933). Bánk Bán, Csongor és Tünde, Az ember tragédiája egy kötetben. (Magyar könyvkiadók és könyvkereskedők orsz. egyesületnek kiad.) Morvay Gyula: Magamig ért a sor. / recenzálta (ó) (1933). Almanach slov. bohoslovcov. / recenzálta Csáji (Nitra, 1933). Reményik Sándor: Kenyér helyett. / recenzálta S. F. (Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, Bp.) Varga László S. J.: Uj társadalmi rend felé. / recenzálta R. (Magyar Kultúra kiad., 1933). Uj tüzek. Kazimír Károly versei. (Kassa, 1933). Vallomás. Bótán (Szabó Zol. versei.) (Beregszász, 1933) / recenzálta (–) Katolicizmus és zsidóság. (Magyar Kultúra kiad, 1933) / recenzálta R. Amor Sanctus: A középkor latin himnuszai. / recenzálta Gábriel Asztrik. Stolcz Alban: Szentek Élete. / recenzálta Csáji J., fordította Kovács István. Raoul Plus S. J.: Méditations jocistes. / recenzálta Csáji J. Magyar Népegészségügyi Szemle címen új kisebbségi magyar folyóirat megindulását üdvözölhetjük. / recenzálta (R.) Pálffy Erzsébet grófné: Baylon szent Paszkál élete. (Ferences Közlöny kiad., Bp.) A nagy per. (Soli Deo Gloria kiad.) / recenzálta C. V. Dr. Kirchknopf Márton: ”A hit és tudomány ütközőpontjai” cimmel Dr. Nánássy Z. Orvos tollából. [Vigilia címmel újszerű folyóirat fog megjelenni januártól.] Hvozdzik Dr. Bujnak: Részletes szótár. II. / recenzálta (J) Le catholicisme de quelques contemporains címen Cl. Romain könyvet irt. / recenzálta K. Dsida Jenő: Magyar karaván Itálián keresztül./recenzáta (–), (Nagyvárad, 1933). Ignaz Seipel: Mensch, Christ, Priester in seinem Tagesbuch. / recenzálta R. (Wien, 1933): 2. évf. 1933. november – 10. (21.) sz., 566–576. p. Benne: Földes György: Kukkónia lelke. / recenzálta Tamás Lajos. Marek Antal: Zsákutca. / recenzálta Tamás Lajos (Magyar Minerva kiadás). Suranyi Miklós: Dávid és Góliát. / recenzálta (Ó) (Új idők kiadás). Új dalt. Zsámár Jenő S. J. gyűjtötte össze. / recenzálta (ó) (Szív kiadó, Bp.) Lendvai István: Koszorú. I. kötet. / recenzálta Fodor Béla. Katolické Slovensko. / recenzálta R. (Szt. Adalbert társulat kiad.) Dr. Kühar Flóris és Dr. Radó Polikárp: Liturgikus lexicon. / recenzálta Rády Elemér (Komárom, 1933) Pázmány Péter prédikációi. III kötetben. (Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület kiad.) Lord Baden Powell: A boldogulás ösvényein. / recenzálta Sinkó Ferenc, fordította Harangi László. (Magyar Cserkészszövetség kiad.) Alapy Gyula Dr.: A csallóközi halászat története. / recenzálta R. (Komárom, 1933). Faragó Ödön. Irások és emlékek. / recenzálta (–), (Ungvár, 1933) Pavel Ágoston: Vak völgy ölén igy zsolozsmázok. / recenzálta S. F. (Nemzedékek kiad., 1933). Bánk Bán, Csongor és Tünde, Az ember tragédiája egy kötetben. (Magyar könyvkiadók és könyvkereskedők orsz. egyesületnek kiad.) Morvay Gyula: Magamig ért a sor. / recenzálta (ó) (1933). Almanach slov. bohoslovcov. / recenzálta Csáji (Nitra, 1933). Reményik Sándor: Kenyér helyett. / recenzálta S. F. (Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, Bp.) Varga László S. J.: Uj társadalmi rend felé. / recenzálta R. (Magyar Kultúra kiad., 1933). Uj tüzek. Kazimír Károly versei. (Kassa, 1933). Vallomás. Bótán (Szabó Zol. versei.) (Beregszász, 1933) / recenzálta (–) Katolicizmus és zsidóság. (Magyar Kultúra kiad, 1933) / recenzálta R. Amor Sanctus: A középkor latin himnuszai. / recenzálta Gábriel Asztrik. Stolcz Alban: Szentek Élete. / recenzálta Csáji J., fordította Kovács István. Raoul Plus S. J.: Méditations jocistes. / recenzálta Csáji J. Magyar Népegészségügyi Szemle címen új kisebbségi magyar folyóirat megindulását üdvözölhetjük. / recenzálta (R.) Pálffy Erzsébet grófné: Baylon szent Paszkál élete. (Ferences Közlöny kiad., Bp.) A nagy per. (Soli Deo Gloria kiad.) / recenzálta C. V. Dr. Kirchknopf Márton: ”A hit és tudomány ütközőpontjai” cimmel Dr. Nánássy Z. Orvos tollából. [Vigilia címmel újszerű folyóirat fog megjelenni januártól.] Hvozdzik Dr. Bujnak: Részletes szótár. II. / recenzálta (J) Le catholicisme de quelques contemporains címen Cl. Romain könyvet irt. / recenzálta K. Dsida Jenő: Magyar karaván Itálián keresztül./recenzáta (–), (Nagyvárad, 1933). Ignaz Seipel: Mensch, Christ, Priester in seinem Tagesbuch. / recenzálta R. (Wien, 1933): 2. évf. 1933. november – 10. (21.) sz., 566–576. p. Benne: Földes György: Kukkónia lelke. / recenzálta Tamás Lajos. Marek Antal: Zsákutca. / recenzálta Tamás Lajos (Magyar Minerva kiadás). Suranyi Miklós: Dávid és Góliát. / recenzálta (Ó) (Új idők kiadás). Új dalt. Zsámár Jenő S. J. gyűjtötte össze. / recenzálta (ó) (Szív kiadó, Bp.) Lendvai István: Koszorú. I. kötet. / recenzálta Fodor Béla. Katolické Slovensko. / recenzálta R. (Szt. Adalbert társulat kiad.) Dr. Kühar Flóris és Dr. Radó Polikárp: Liturgikus lexicon. / recenzálta Rády Elemér (Komárom, 1933) Pázmány Péter prédikációi. III kötetben. (Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület kiad.) Lord Baden Powell: A boldogulás ösvényein. / recenzálta Sinkó Ferenc, fordította Harangi László. (Magyar Cserkészszövetség kiad.) Alapy Gyula Dr.: A csallóközi halászat története. / recenzálta R. (Komárom, 1933). Faragó Ödön. Irások és emlékek. / recenzálta (–), (Ungvár, 1933) Pavel Ágoston: Vak völgy ölén igy zsolozsmázok. / recenzálta S. F. (Nemzedékek kiad., 1933). Bánk Bán, Csongor és Tünde, Az ember tragédiája egy kötetben. (Magyar könyvkiadók és könyvkereskedők orsz. egyesületnek kiad.) Morvay Gyula: Magamig ért a sor. / recenzálta (ó) (1933). Almanach slov. bohoslovcov. / recenzálta Csáji (Nitra, 1933). Reményik Sándor: Kenyér helyett. / recenzálta S. F. (Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, Bp.) Varga László S. J.: Uj társadalmi rend felé. / recenzálta R. (Magyar Kultúra kiad., 1933). Uj tüzek. Kazimír Károly versei. (Kassa, 1933). Vallomás. Bótán (Szabó Zol. versei.) (Beregszász, 1933) / recenzálta (–) Katolicizmus és zsidóság. (Magyar Kultúra kiad, 1933) / recenzálta R. Amor Sanctus: A középkor latin himnuszai. / recenzálta Gábriel Asztrik. Stolcz Alban: Szentek Élete. / recenzálta Csáji J., fordította Kovács István. Raoul Plus S. J.: Méditations jocistes. / recenzálta Csáji J. Magyar Népegészségügyi Szemle címen új kisebbségi magyar folyóirat megindulását üdvözölhetjük. / recenzálta (R.) Pálffy Erzsébet grófné: Baylon szent Paszkál élete. (Ferences Közlöny kiad., Bp.) A nagy per. (Soli Deo Gloria kiad.) / recenzálta C. V. Dr. Kirchknopf Márton: ”A hit és tudomány ütközőpontjai” cimmel Dr. Nánássy Z. Orvos tollából. [Vigilia címmel újszerű folyóirat fog megjelenni januártól.] Hvozdzik Dr. Bujnak: Részletes szótár. II. / recenzálta (J) Le catholicisme de quelques contemporains címen Cl. Romain könyvet irt. / recenzálta K. Dsida Jenő: Magyar karaván Itálián keresztül./recenzáta (–), (Nagyvárad, 1933). Ignaz Seipel: Mensch, Christ, Priester in seinem Tagesbuch. / recenzálta R. (Wien, 1933)

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió / Vigilia (folyóirat)
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1933
Rövid URL
ID509277
Módosítás dátuma2021. február 23.

Szociális – gazdasági – kulturális kérdések.: 2. évf. 1933. június – 6. (17.) sz., 329–337 p. Benne: Álljunk meg egy pillanatra és tekintsünk vissza. / recenzálta R. E. K.I.P.A.: A Szentatya 5000 Róm.-t küldött a trieri püspöknek. Kommentár nélkül. A rádió a fajok kibékítése szolgálatában. (Vasárnap) Hitlerista katolikusok figyelmébe! Szovjet-Amerika? K.I.P.A.: A keletindiai apostoli legátus ünnepélyes keretek között nyitotta meg 1933. január 25-én az összindiai katolikus kongresszust. K.I.P.A.: [Az elsász-lotharingiai szociális biztositás megszavazásánál a szavazatok száma…] K.I.P.A.: A nemzetközi atheista mozgalmak központi vezetősége kiadta az utasítást… K.I.P.A.: Április 13-án tartotta a szudétanémetek Caritas szövetsége évi kongresszusát Komotauban. A katolicizmus helyzete Kanadában. P.L.: A spanyol Actio Catholica vezetője, egy ujságíró lett. R.: Harminc esztendő után először volt május végén körmenet az auvergni Clemont Fervandban. A kémiai és légi háború veszélyei után ujabb haditechnikai találmányról kapunk jelentést. Hitlerék még a pacifistáktól is félnek. Adda Iván: A statisztikai hivatalok számolnak be s tüntetik fel legjobban a mai liberális-kapitalista világkereskedelem krízisének nagyságát. Adda Iván: Az “Új Élet” képes mellékleteiből s ugyan abban a számban megjelent Fieles Henrik tollából származó cikkből, jól ismerjük Clemens Holzmeister nevét. Ez a leszerelés! A kinai felfogás a háborúról. A kivándorlási statisztikában megint Szlovenszkó vezet. A Pen Clubok raguzai kongresszusát káröröm hangja kisérte – írja a Korunk Szava. K.I.P.A.: Athénben februárban egy országos kat. egyesület alakult. Pfeiffer László: A K.I.P.A. = Katolische internacionale Presseagentur. P. L.: [A portugáliai kat. főiskolások egyesülete Accao (Acció) címen folyóiratot indított.] K.I.P.A.: A spanyol állami tanítóság panaszkodik az új szabadkőműves kormány igéreteinek beváltatlansága miatt. R. E.: Spanyolországban a szerzeteseket eltiltották a tanítástól.: 2. évf. 1933. június – 6. (17.) sz., 329–337 p. Benne: Álljunk meg egy pillanatra és tekintsünk vissza. / recenzálta R. E. K.I.P.A.: A Szentatya 5000 Róm.-t küldött a trieri püspöknek. Kommentár nélkül. A rádió a fajok kibékítése szolgálatában. (Vasárnap) Hitlerista katolikusok figyelmébe! Szovjet-Amerika? K.I.P.A.: A keletindiai apostoli legátus ünnepélyes keretek között nyitotta meg 1933. január 25-én az összindiai katolikus kongresszust. K.I.P.A.: [Az elsász-lotharingiai szociális biztositás megszavazásánál a szavazatok száma…] K.I.P.A.: A nemzetközi atheista mozgalmak központi vezetősége kiadta az utasítást… K.I.P.A.: Április 13-án tartotta a szudétanémetek Caritas szövetsége évi kongresszusát Komotauban. A katolicizmus helyzete Kanadában. P.L.: A spanyol Actio Catholica vezetője, egy ujságíró lett. R.: Harminc esztendő után először volt május végén körmenet az auvergni Clemont Fervandban. A kémiai és légi háború veszélyei után ujabb haditechnikai találmányról kapunk jelentést. Hitlerék még a pacifistáktól is félnek. Adda Iván: A statisztikai hivatalok számolnak be s tüntetik fel legjobban a mai liberális-kapitalista világkereskedelem krízisének nagyságát. Adda Iván: Az “Új Élet” képes mellékleteiből s ugyan abban a számban megjelent Fieles Henrik tollából származó cikkből, jól ismerjük Clemens Holzmeister nevét. Ez a leszerelés! A kinai felfogás a háborúról. A kivándorlási statisztikában megint Szlovenszkó vezet. A Pen Clubok raguzai kongresszusát káröröm hangja kisérte – írja a Korunk Szava. K.I.P.A.: Athénben februárban egy országos kat. egyesület alakult. Pfeiffer László: A K.I.P.A. = Katolische internacionale Presseagentur. P. L.: [A portugáliai kat. főiskolások egyesülete Accao (Acció) címen folyóiratot indított.] K.I.P.A.: A spanyol állami tanítóság panaszkodik az új szabadkőműves kormány igéreteinek beváltatlansága miatt. R. E.: Spanyolországban a szerzeteseket eltiltották a tanítástól.: 2. évf. 1933. június – 6. (17.) sz., 329–337 p. Benne: Álljunk meg egy pillanatra és tekintsünk vissza. / recenzálta R. E. K.I.P.A.: A Szentatya 5000 Róm.-t küldött a trieri püspöknek. Kommentár nélkül. A rádió a fajok kibékítése szolgálatában. (Vasárnap) Hitlerista katolikusok figyelmébe! Szovjet-Amerika? K.I.P.A.: A keletindiai apostoli legátus ünnepélyes keretek között nyitotta meg 1933. január 25-én az összindiai katolikus kongresszust. K.I.P.A.: [Az elsász-lotharingiai szociális biztositás megszavazásánál a szavazatok száma…] K.I.P.A.: A nemzetközi atheista mozgalmak központi vezetősége kiadta az utasítást… K.I.P.A.: Április 13-án tartotta a szudétanémetek Caritas szövetsége évi kongresszusát Komotauban. A katolicizmus helyzete Kanadában. P.L.: A spanyol Actio Catholica vezetője, egy ujságíró lett. R.: Harminc esztendő után először volt május végén körmenet az auvergni Clemont Fervandban. A kémiai és légi háború veszélyei után ujabb haditechnikai találmányról kapunk jelentést. Hitlerék még a pacifistáktól is félnek. Adda Iván: A statisztikai hivatalok számolnak be s tüntetik fel legjobban a mai liberális-kapitalista világkereskedelem krízisének nagyságát. Adda Iván: Az “Új Élet” képes mellékleteiből s ugyan abban a számban megjelent Fieles Henrik tollából származó cikkből, jól ismerjük Clemens Holzmeister nevét. Ez a leszerelés! A kinai felfogás a háborúról. A kivándorlási statisztikában megint Szlovenszkó vezet. A Pen Clubok raguzai kongresszusát káröröm hangja kisérte – írja a Korunk Szava. K.I.P.A.: Athénben februárban egy országos kat. egyesület alakult. Pfeiffer László: A K.I.P.A. = Katolische internacionale Presseagentur. P. L.: [A portugáliai kat. főiskolások egyesülete Accao (Acció) címen folyóiratot indított.] K.I.P.A.: A spanyol állami tanítóság panaszkodik az új szabadkőműves kormány igéreteinek beváltatlansága miatt. R. E.: Spanyolországban a szerzeteseket eltiltották a tanítástól.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír / kultúra / gazdaság
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1933
Rövid URL
ID509192
Módosítás dátuma2021. február 23.

Világosság.: 2. évf. 1933. április – 4. (15.) sz., 221–224. p. Benne: Az osztrák szocialista gyermekbarátok egyesületének átgondolt programja… (Erdélyi Lapok) A latin nyelvoktatás kérdéséhez. (Korunk Szava) Romániában uj törvény készül a népoktatásról. [Németoszágból statisztika] [New-Yorkban a gyermekházasságok gyakorisága] (Vasárnap) [Kolozsvárott a többségi iskolák városi segélyt kaptak.] Vándorló iskolák Kanadában. (Vasárnap) Egy ujsághir szerint Hitler kultuszminisztere visszaállította a német iskolákban a régebben eltörölt testi fenyiték alkalmazását. (Magyar Kultúra) Cz. J.: A Katolikus főiskolai tanfolyam első szemesztere lezáródott. Küldjük-e moziba gyermekeinket? (Vasárnap) A kor amerikai arcára jellemző adat – Wiliam Fiedling Ogburntól. A Magyar Lányok most üli 40 esztendős évfordulóját. Csongrády: Hóvirágos Szivárvány-t kaptak a gyerekek március 15-én.: 2. évf. 1933. április – 4. (15.) sz., 221–224. p. Benne: Az osztrák szocialista gyermekbarátok egyesületének átgondolt programja… (Erdélyi Lapok) A latin nyelvoktatás kérdéséhez. (Korunk Szava) Romániában uj törvény készül a népoktatásról. [Németoszágból statisztika] [New-Yorkban a gyermekházasságok gyakorisága] (Vasárnap) [Kolozsvárott a többségi iskolák városi segélyt kaptak.] Vándorló iskolák Kanadában. (Vasárnap) Egy ujsághir szerint Hitler kultuszminisztere visszaállította a német iskolákban a régebben eltörölt testi fenyiték alkalmazását. (Magyar Kultúra) Cz. J.: A Katolikus főiskolai tanfolyam első szemesztere lezáródott. Küldjük-e moziba gyermekeinket? (Vasárnap) A kor amerikai arcára jellemző adat – Wiliam Fiedling Ogburntól. A Magyar Lányok most üli 40 esztendős évfordulóját. Csongrády: Hóvirágos Szivárvány-t kaptak a gyerekek március 15-én.: 2. évf. 1933. április – 4. (15.) sz., 221–224. p. Benne: Az osztrák szocialista gyermekbarátok egyesületének átgondolt programja… (Erdélyi Lapok) A latin nyelvoktatás kérdéséhez. (Korunk Szava) Romániában uj törvény készül a népoktatásról. [Németoszágból statisztika] [New-Yorkban a gyermekházasságok gyakorisága] (Vasárnap) [Kolozsvárott a többségi iskolák városi segélyt kaptak.] Vándorló iskolák Kanadában. (Vasárnap) Egy ujsághir szerint Hitler kultuszminisztere visszaállította a német iskolákban a régebben eltörölt testi fenyiték alkalmazását. (Magyar Kultúra) Cz. J.: A Katolikus főiskolai tanfolyam első szemesztere lezáródott. Küldjük-e moziba gyermekeinket? (Vasárnap) A kor amerikai arcára jellemző adat – Wiliam Fiedling Ogburntól. A Magyar Lányok most üli 40 esztendős évfordulóját. Csongrády: Hóvirágos Szivárvány-t kaptak a gyerekek március 15-én.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír / Szivárvány (folyóirat) / pedagógia / iskolaügy
FejezetVilágosság pedagógiai és iskolaügyi szemle rovat
Kiadás éve1933
Rövid URL
ID509140
Módosítás dátuma2021. február 23.

Könyvek/irások.: 2. évf. 1933. január – 1. (12.) sz., 43–45. p. Benne: Reményi József: Élni kell. / recenzálta R. E. (Kassa) Undset, Sigrid: Pogány szerelem. / recenzálta R. E. (Bp. Athenaeum, 1932) Douillet, Joseph: Moszkva álarc nélkül. / recenzálta P. K. (Pozsony, Concordia) Az Erdélyi Tudósító almanachja. / recenzálta R. E. , (I. évf. 1933.) Pap Károly: Megszabadítottál a haláltól. / recenzálta S. M. Komáromi János: Harangoz a mult. / recenzálta P. F. (Regény, 1932) A magyar nemzet története. / recenzálta R. E. Dies, August: Plato. (Szent István Társulat) Takács Ince: Nérótól Dioklecianig. (Szt. István Társulat) Migray József: A marxizmus csődje. / recenzálta R. (Szt. István Társulat). Lockington S. J.: Durch Kőrperbildung zur Geisteskraft. / recenzálta J. A darabokra szakitott Európa. P. S. M. Braito O. P.: Život / recenzálta R. Z. (Olmütz, 1932) Müller Lajos S. J.: Asztétika és Misztika. I. köt. / recenzálta SS. J. (Asztétika, Bp., 1932) K. Török Mihály Miklós: A magyar egyházpolitikai harc története. (Bp., 1932) Brisitz Frigyes: Pázmány Világa. / recenzálta H. B. Dr. Vilinsky: Unionizmus. / recenzálta S. P. Řád címen érdekes és nívós cseh kat. irodalmi és társadalmi folyóirat indult Prágában. / recenzálta J. Bibliografický katalog Čsl. republiky. / recenzálta K. Zwischenspiel Hitler. Viénot, Pierre: A bizonytalan Németország. (Ungewisses Deutschland).: 2. évf. 1933. január – 1. (12.) sz., 43–45. p. Benne: Reményi József: Élni kell. / recenzálta R. E. (Kassa) Undset, Sigrid: Pogány szerelem. / recenzálta R. E. (Bp. Athenaeum, 1932) Douillet, Joseph: Moszkva álarc nélkül. / recenzálta P. K. (Pozsony, Concordia) Az Erdélyi Tudósító almanachja. / recenzálta R. E. , (I. évf. 1933.) Pap Károly: Megszabadítottál a haláltól. / recenzálta S. M. Komáromi János: Harangoz a mult. / recenzálta P. F. (Regény, 1932) A magyar nemzet története. / recenzálta R. E. Dies, August: Plato. (Szent István Társulat) Takács Ince: Nérótól Dioklecianig. (Szt. István Társulat) Migray József: A marxizmus csődje. / recenzálta R. (Szt. István Társulat). Lockington S. J.: Durch Kőrperbildung zur Geisteskraft. / recenzálta J. A darabokra szakitott Európa. P. S. M. Braito O. P.: Život / recenzálta R. Z. (Olmütz, 1932) Müller Lajos S. J.: Asztétika és Misztika. I. köt. / recenzálta SS. J. (Asztétika, Bp., 1932) K. Török Mihály Miklós: A magyar egyházpolitikai harc története. (Bp., 1932) Brisitz Frigyes: Pázmány Világa. / recenzálta H. B. Dr. Vilinsky: Unionizmus. / recenzálta S. P. Řád címen érdekes és nívós cseh kat. irodalmi és társadalmi folyóirat indult Prágában. / recenzálta J. Bibliografický katalog Čsl. republiky. / recenzálta K. Zwischenspiel Hitler. Viénot, Pierre: A bizonytalan Németország. (Ungewisses Deutschland).: 2. évf. 1933. január – 1. (12.) sz., 43–45. p. Benne: Reményi József: Élni kell. / recenzálta R. E. (Kassa) Undset, Sigrid: Pogány szerelem. / recenzálta R. E. (Bp. Athenaeum, 1932) Douillet, Joseph: Moszkva álarc nélkül. / recenzálta P. K. (Pozsony, Concordia) Az Erdélyi Tudósító almanachja. / recenzálta R. E. , (I. évf. 1933.) Pap Károly: Megszabadítottál a haláltól. / recenzálta S. M. Komáromi János: Harangoz a mult. / recenzálta P. F. (Regény, 1932) A magyar nemzet története. / recenzálta R. E. Dies, August: Plato. (Szent István Társulat) Takács Ince: Nérótól Dioklecianig. (Szt. István Társulat) Migray József: A marxizmus csődje. / recenzálta R. (Szt. István Társulat). Lockington S. J.: Durch Kőrperbildung zur Geisteskraft. / recenzálta J. A darabokra szakitott Európa. P. S. M. Braito O. P.: Život / recenzálta R. Z. (Olmütz, 1932) Müller Lajos S. J.: Asztétika és Misztika. I. köt. / recenzálta SS. J. (Asztétika, Bp., 1932) K. Török Mihály Miklós: A magyar egyházpolitikai harc története. (Bp., 1932) Brisitz Frigyes: Pázmány Világa. / recenzálta H. B. Dr. Vilinsky: Unionizmus. / recenzálta S. P. Řád címen érdekes és nívós cseh kat. irodalmi és társadalmi folyóirat indult Prágában. / recenzálta J. Bibliografický katalog Čsl. republiky. / recenzálta K. Zwischenspiel Hitler. Viénot, Pierre: A bizonytalan Németország. (Ungewisses Deutschland).

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió
FejezetKönyvek/Irások rovat
Kiadás éve1933
Rövid URL
ID509054
Módosítás dátuma2021. február 23.

Szociális, kulturális, gazdasági kérdések.: 2. évf. 1933. január – 1. (12.) sz., 34–40. p. Benne: Az aradi Vasárnap. Kulturharc előtt állunk, ha a közoktatásügyi minisztérium nem vonja még idejében vissza a népiskolák átszervezéséről szóló törvényjavaslatát. P. L.: Ez a kapitalizmus! Ikvay László: Krematórium építését javasolta néhány városatya a pozsonyi városházán. (R.): Keresztes kommunisták is vannak, mondotta egy “keresztény vezető ember”. (R.): A béketörekvések megcsúfolása és az emberiség csökkenő hitének és bizalmának teljes megrendítése az az egyszerű ujsághír. Cz. J.: Gömbös Gyula magyar miniszterelnök, azt a kijelentést tette. A banktőkések világából. Munkanélküliek száma Csehszlovákiában. A német munkásság csökkenő munkabérei. A szakszervezetek Csehszlovákiában. Katolikus munkásszövetség alakul Erdélyben. (Kat. Munkáslap) Aggkori támogatás Csehszlovákiában. A népszövetség és rosszúl fizető tagjai címen a párisi Illustration hozott érdekes cikket. A dohányfogyasztás csökkenése is a gazdasági krízis bizonyítéka. Fegyverkezésre fordított összeg az egyes államokban. Adóterhek növekedése Csehszlovákiában 1919—1929. Gazdasági válság hatása az Unióban. A nagyvárosi élet egészségtelen és antiszociális berendezésével. A szovjet vallásgyalázó képekkel és felírással ellátott gyufát csempészett Angliába. Cilacc a rövidített neve a kommunizmus elleni aktiv küzdelemre alakult szövetségnek. A szatmári kat. Leányclub. A szociális testvérek társasága Kassa után Komáromban is. Hogy a katolikus karitásnak mekkora teljesítményét tudja véghez vinni. A misszionáriusok hatalmas munkájának a bizonyítéka. Sopronban szegények bankettjét rendezték meg. Uj szerzetesrend. (Egyházi lapok) Mozart katolicizmusáról írt értékes cikket. A francia katolikusok filmmunkájáról ad összefoglaló képet. A katolikus irószövetség megalakítása előtt.: 2. évf. 1933. január – 1. (12.) sz., 34–40. p. Benne: Az aradi Vasárnap. Kulturharc előtt állunk, ha a közoktatásügyi minisztérium nem vonja még idejében vissza a népiskolák átszervezéséről szóló törvényjavaslatát. P. L.: Ez a kapitalizmus! Ikvay László: Krematórium építését javasolta néhány városatya a pozsonyi városházán. (R.): Keresztes kommunisták is vannak, mondotta egy “keresztény vezető ember”. (R.): A béketörekvések megcsúfolása és az emberiség csökkenő hitének és bizalmának teljes megrendítése az az egyszerű ujsághír. Cz. J.: Gömbös Gyula magyar miniszterelnök, azt a kijelentést tette. A banktőkések világából. Munkanélküliek száma Csehszlovákiában. A német munkásság csökkenő munkabérei. A szakszervezetek Csehszlovákiában. Katolikus munkásszövetség alakul Erdélyben. (Kat. Munkáslap) Aggkori támogatás Csehszlovákiában. A népszövetség és rosszúl fizető tagjai címen a párisi Illustration hozott érdekes cikket. A dohányfogyasztás csökkenése is a gazdasági krízis bizonyítéka. Fegyverkezésre fordított összeg az egyes államokban. Adóterhek növekedése Csehszlovákiában 1919—1929. Gazdasági válság hatása az Unióban. A nagyvárosi élet egészségtelen és antiszociális berendezésével. A szovjet vallásgyalázó képekkel és felírással ellátott gyufát csempészett Angliába. Cilacc a rövidített neve a kommunizmus elleni aktiv küzdelemre alakult szövetségnek. A szatmári kat. Leányclub. A szociális testvérek társasága Kassa után Komáromban is. Hogy a katolikus karitásnak mekkora teljesítményét tudja véghez vinni. A misszionáriusok hatalmas munkájának a bizonyítéka. Sopronban szegények bankettjét rendezték meg. Uj szerzetesrend. (Egyházi lapok) Mozart katolicizmusáról írt értékes cikket. A francia katolikusok filmmunkájáról ad összefoglaló képet. A katolikus irószövetség megalakítása előtt.: 2. évf. 1933. január – 1. (12.) sz., 34–40. p. Benne: Az aradi Vasárnap. Kulturharc előtt állunk, ha a közoktatásügyi minisztérium nem vonja még idejében vissza a népiskolák átszervezéséről szóló törvényjavaslatát. P. L.: Ez a kapitalizmus! Ikvay László: Krematórium építését javasolta néhány városatya a pozsonyi városházán. (R.): Keresztes kommunisták is vannak, mondotta egy “keresztény vezető ember”. (R.): A béketörekvések megcsúfolása és az emberiség csökkenő hitének és bizalmának teljes megrendítése az az egyszerű ujsághír. Cz. J.: Gömbös Gyula magyar miniszterelnök, azt a kijelentést tette. A banktőkések világából. Munkanélküliek száma Csehszlovákiában. A német munkásság csökkenő munkabérei. A szakszervezetek Csehszlovákiában. Katolikus munkásszövetség alakul Erdélyben. (Kat. Munkáslap) Aggkori támogatás Csehszlovákiában. A népszövetség és rosszúl fizető tagjai címen a párisi Illustration hozott érdekes cikket. A dohányfogyasztás csökkenése is a gazdasági krízis bizonyítéka. Fegyverkezésre fordított összeg az egyes államokban. Adóterhek növekedése Csehszlovákiában 1919—1929. Gazdasági válság hatása az Unióban. A nagyvárosi élet egészségtelen és antiszociális berendezésével. A szovjet vallásgyalázó képekkel és felírással ellátott gyufát csempészett Angliába. Cilacc a rövidített neve a kommunizmus elleni aktiv küzdelemre alakult szövetségnek. A szatmári kat. Leányclub. A szociális testvérek társasága Kassa után Komáromban is. Hogy a katolikus karitásnak mekkora teljesítményét tudja véghez vinni. A misszionáriusok hatalmas munkájának a bizonyítéka. Sopronban szegények bankettjét rendezték meg. Uj szerzetesrend. (Egyházi lapok) Mozart katolicizmusáról írt értékes cikket. A francia katolikusok filmmunkájáról ad összefoglaló képet. A katolikus irószövetség megalakítása előtt.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkeszociális problémák / gazdasági kérdések / népiskolák / Pozsonyi krematórium / Komárom (Komárno) / Katolikus Írószövetség
FejezetSzemle rovat
TelepülésKomárom [Komárno]
Kiadás éve1933
Rövid URL
ID509052
Módosítás dátuma2021. február 23.

Könyvek/Irások.: 1. évf. 1932. november – 10. sz., 398–400. p. Benne: Rass Károly: Költők hitvallása. / recenzálta R. E. (Arad, 1932). Tamás Lajos: Fonál mentén. / recenzálta R. E. (Versek, 1932) Elinor Glyn: A szerelem órája. (Athenaeum, Budapest) Laczkó Géza: Szent Iván tüze. (Regény, Athenaeum, Budapest, 1932) Sigrid Undset magyarul. [A Korunk Szava és Prohászka Ottokár] Pierre Delattre: La Vie Catholique en Allemagne. K. B.: Szémán István Dr. az Unionizmus, vázlatok az egyházak egysülésének [egyesülésének] kérdéséhez, 1932. Léopold Cherancé: Sainte Élisabeth de Hongrie, Paris. Szalay Jeromos. Szent Benedek élete és művei (1932, Szt. István Társulat) [P. Pro Mihály Ágoston S. J. mexikói vértanúnak életrajzát fordították le Csáji J. és Kovács I. rozsnyói teológusok.] P.Emilian Soukup O. P.: Mluvil v podobenstvich, Olmütz, 1932. Lóska Béla: Franz Schmidt Dr.: Die Theorie der Geistenwissenschaften vom Altertum bis zum Gegenwart. Dr. Balogh Arthur: A székely vallási és iskolai önkormányzat. (Kolozsvár, 1932) Dr. M.S.Gillet O. P.: Vychova karakteru (Krystál, Olmütz 1932). P. Cyrill Fischer: Die Socialistischen Kinderfreunde in Deutschland. (Verlag: Butzon u. Bercker, Kevelaer)(A Nap) Fábry Zoltán: Az éhség legendája. Erdélyi Lapok. Érsekujvár cimen katolikus hetilap indul Érsekujvárott. Szilárd János: Jó pipák Uj könyvek. A szovjet irodalompolitikájában jelentős változás jele. A perui kormány törvényt hozott a pornográf és ponyvaírók ellen. (Literatúra). a Prágai Nemzetközi Kat. Bölcseleti Kongresszus.: 1. évf. 1932. november – 10. sz., 398–400. p. Benne: Rass Károly: Költők hitvallása. / recenzálta R. E. (Arad, 1932). Tamás Lajos: Fonál mentén. / recenzálta R. E. (Versek, 1932) Elinor Glyn: A szerelem órája. (Athenaeum, Budapest) Laczkó Géza: Szent Iván tüze. (Regény, Athenaeum, Budapest, 1932) Sigrid Undset magyarul. [A Korunk Szava és Prohászka Ottokár] Pierre Delattre: La Vie Catholique en Allemagne. K. B.: Szémán István Dr. az Unionizmus, vázlatok az egyházak egysülésének [egyesülésének] kérdéséhez, 1932. Léopold Cherancé: Sainte Élisabeth de Hongrie, Paris. Szalay Jeromos. Szent Benedek élete és művei (1932, Szt. István Társulat) [P. Pro Mihály Ágoston S. J. mexikói vértanúnak életrajzát fordították le Csáji J. és Kovács I. rozsnyói teológusok.] P.Emilian Soukup O. P.: Mluvil v podobenstvich, Olmütz, 1932. Lóska Béla: Franz Schmidt Dr.: Die Theorie der Geistenwissenschaften vom Altertum bis zum Gegenwart. Dr. Balogh Arthur: A székely vallási és iskolai önkormányzat. (Kolozsvár, 1932) Dr. M.S.Gillet O. P.: Vychova karakteru (Krystál, Olmütz 1932). P. Cyrill Fischer: Die Socialistischen Kinderfreunde in Deutschland. (Verlag: Butzon u. Bercker, Kevelaer)(A Nap) Fábry Zoltán: Az éhség legendája. Erdélyi Lapok. Érsekujvár cimen katolikus hetilap indul Érsekujvárott. Szilárd János: Jó pipák Uj könyvek. A szovjet irodalompolitikájában jelentős változás jele. A perui kormány törvényt hozott a pornográf és ponyvaírók ellen. (Literatúra). a Prágai Nemzetközi Kat. Bölcseleti Kongresszus.: 1. évf. 1932. november – 10. sz., 398–400. p. Benne: Rass Károly: Költők hitvallása. / recenzálta R. E. (Arad, 1932). Tamás Lajos: Fonál mentén. / recenzálta R. E. (Versek, 1932) Elinor Glyn: A szerelem órája. (Athenaeum, Budapest) Laczkó Géza: Szent Iván tüze. (Regény, Athenaeum, Budapest, 1932) Sigrid Undset magyarul. [A Korunk Szava és Prohászka Ottokár] Pierre Delattre: La Vie Catholique en Allemagne. K. B.: Szémán István Dr. az Unionizmus, vázlatok az egyházak egysülésének [egyesülésének] kérdéséhez, 1932. Léopold Cherancé: Sainte Élisabeth de Hongrie, Paris. Szalay Jeromos. Szent Benedek élete és művei (1932, Szt. István Társulat) [P. Pro Mihály Ágoston S. J. mexikói vértanúnak életrajzát fordították le Csáji J. és Kovács I. rozsnyói teológusok.] P.Emilian Soukup O. P.: Mluvil v podobenstvich, Olmütz, 1932. Lóska Béla: Franz Schmidt Dr.: Die Theorie der Geistenwissenschaften vom Altertum bis zum Gegenwart. Dr. Balogh Arthur: A székely vallási és iskolai önkormányzat. (Kolozsvár, 1932) Dr. M.S.Gillet O. P.: Vychova karakteru (Krystál, Olmütz 1932). P. Cyrill Fischer: Die Socialistischen Kinderfreunde in Deutschland. (Verlag: Butzon u. Bercker, Kevelaer)(A Nap) Fábry Zoltán: Az éhség legendája. Erdélyi Lapok. Érsekujvár cimen katolikus hetilap indul Érsekujvárott. Szilárd János: Jó pipák Uj könyvek. A szovjet irodalompolitikájában jelentős változás jele. A perui kormány törvényt hozott a pornográf és ponyvaírók ellen. (Literatúra). a Prágai Nemzetközi Kat. Bölcseleti Kongresszus.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió / Érsekujvár(folyóirat)
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508989
Módosítás dátuma2021. február 23.

Társadalmi/gazdasági kérdések.: 1. évf. 1932. november – 10. sz., 392–394. p. Benne: A kapitalizmus számokban. A keleti bolseviki kapitalizmus és a nyugati kapitalizmus. Életstandard Csehszlovákiában. Griger Miklós magyar képviselő. A kivándorlás problémája kisebbségi szempontból. Ausztriában törvény készül a bankigazgatók és a családtagjaik személyi és vagyoni felelősségéről. Országos katolikus munkásszövetség alakult Erdélyben. A nyilvántartott munkanélküliek száma Csehszlovákiában. [Koller Ermlandi püspök birtokát iskolateleppé alakította át.] Katolikusok és szocialisták együttműködése. [Dr. Frind prágai felszentelt püspök halálhíre.] Az egyház és a béke-kérdés a tárgya az Union catholique d’études internationals ezévi összejövetelének. Az öt vezető nagyhatalom szárazföldi hadseregének létszáma. A Schönere Zukunft a német katolicizmus kiváló folyóirata. Szovjetoroszország és a bolseviki intellektuelek szeretik magukat a béke apostolainak feltüntetni. Az asszony mint egyedüli családfenntartó Csehszlovákiában. (Katholikus Nő) A világ katolikus gyermekeinek gyűjtése a hithirdetés céljaira. Kottolengo József 100 évvel ezelőtt azilumot alapított Turinban. A budapesti nagygyűlés október közepén zajlott le.: 1. évf. 1932. november – 10. sz., 392–394. p. Benne: A kapitalizmus számokban. A keleti bolseviki kapitalizmus és a nyugati kapitalizmus. Életstandard Csehszlovákiában. Griger Miklós magyar képviselő. A kivándorlás problémája kisebbségi szempontból. Ausztriában törvény készül a bankigazgatók és a családtagjaik személyi és vagyoni felelősségéről. Országos katolikus munkásszövetség alakult Erdélyben. A nyilvántartott munkanélküliek száma Csehszlovákiában. [Koller Ermlandi püspök birtokát iskolateleppé alakította át.] Katolikusok és szocialisták együttműködése. [Dr. Frind prágai felszentelt püspök halálhíre.] Az egyház és a béke-kérdés a tárgya az Union catholique d’études internationals ezévi összejövetelének. Az öt vezető nagyhatalom szárazföldi hadseregének létszáma. A Schönere Zukunft a német katolicizmus kiváló folyóirata. Szovjetoroszország és a bolseviki intellektuelek szeretik magukat a béke apostolainak feltüntetni. Az asszony mint egyedüli családfenntartó Csehszlovákiában. (Katholikus Nő) A világ katolikus gyermekeinek gyűjtése a hithirdetés céljaira. Kottolengo József 100 évvel ezelőtt azilumot alapított Turinban. A budapesti nagygyűlés október közepén zajlott le.: 1. évf. 1932. november – 10. sz., 392–394. p. Benne: A kapitalizmus számokban. A keleti bolseviki kapitalizmus és a nyugati kapitalizmus. Életstandard Csehszlovákiában. Griger Miklós magyar képviselő. A kivándorlás problémája kisebbségi szempontból. Ausztriában törvény készül a bankigazgatók és a családtagjaik személyi és vagyoni felelősségéről. Országos katolikus munkásszövetség alakult Erdélyben. A nyilvántartott munkanélküliek száma Csehszlovákiában. [Koller Ermlandi püspök birtokát iskolateleppé alakította át.] Katolikusok és szocialisták együttműködése. [Dr. Frind prágai felszentelt püspök halálhíre.] Az egyház és a béke-kérdés a tárgya az Union catholique d’études internationals ezévi összejövetelének. Az öt vezető nagyhatalom szárazföldi hadseregének létszáma. A Schönere Zukunft a német katolicizmus kiváló folyóirata. Szovjetoroszország és a bolseviki intellektuelek szeretik magukat a béke apostolainak feltüntetni. Az asszony mint egyedüli családfenntartó Csehszlovákiában. (Katholikus Nő) A világ katolikus gyermekeinek gyűjtése a hithirdetés céljaira. Kottolengo József 100 évvel ezelőtt azilumot alapított Turinban. A budapesti nagygyűlés október közepén zajlott le.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címketársadalom / rövidhír / szemelvény / gazdaság
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508987
Módosítás dátuma2021. február 23.

Ifjúsági kérdések.: 1. évf. 1932. április – 4. sz., 149. p. Benne: A Genfi Nemzetközi Diákunio nagyszabású tüntető gyülést rendezett. (Korunk Szava cikke) A katolikus főiskolások nemzetközi sajtókongresszusa március 6-án ült össze. [Reflektor címen szeptembertől új rovatot nyitotta Tábortűz.] [A csikágói katolikus diákság kétszázezer dollárt gyűjtött hitterjesztés céljaira]: 1. évf. 1932. április – 4. sz., 149. p. Benne: A Genfi Nemzetközi Diákunio nagyszabású tüntető gyülést rendezett. (Korunk Szava cikke) A katolikus főiskolások nemzetközi sajtókongresszusa március 6-án ült össze. [Reflektor címen szeptembertől új rovatot nyitotta Tábortűz.] [A csikágói katolikus diákság kétszázezer dollárt gyűjtött hitterjesztés céljaira]: 1. évf. 1932. április – 4. sz., 149. p. Benne: A Genfi Nemzetközi Diákunio nagyszabású tüntető gyülést rendezett. (Korunk Szava cikke) A katolikus főiskolások nemzetközi sajtókongresszusa március 6-án ült össze. [Reflektor címen szeptembertől új rovatot nyitotta Tábortűz.] [A csikágói katolikus diákság kétszázezer dollárt gyűjtött hitterjesztés céljaira]

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkeifjúság / szemelvény
FejezetSzemle rovat
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže]
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508855
Módosítás dátuma2021. február 23.

Társadalom Szociális kérdések.: 1. évf. 1932. március – 3. sz., 107–110. p. Benne: [Hétezer mérnök tagja a francia katolikus mérnök-szövetségnek] Katolikus nagygyűlést kiván a Život januári vezércikkében. A mexikói vallásüldözés ujra fölujult. A női szerzetes rendek jótékonysági és kulturális munkája Németországban. Kat. apácaiskolák Németországban. Kina katolikusainak száma. A pápához fordult Kína népszövetségi delegációjának elnöke. [Jaquinot jezsuita atya kezdeményezésére kötöttek a harcoló japánok és kinaiak négyórás fegyverszünetet] Hatalmas nyilvános népgyűlés tüntetett a lefegyverzés mellett a londoni Albert Hall nagytermében. [A képmutató keresztényekről tartott előadást P. Csávossy Elemér S. J.] Repülőgép a hitterjesztés szolgálatában. [A Život-ban Fuchs Alfréd dr. „Riport a perifériákon” cimen írt cikkét közlik]. [Kordács Ferenc volt prágai érsek 80 éves születésnapja.] [Utépítő munkások lelkigondozása Ausztriában]. [A National Catholic Wel Fare Conference-ről írtak a Korunk Szava lapban]. Szövetkezeti alapon tudják csak fönntartani magukat az Észak-Kanadai eszkimók. Új potemkin falvak. [Leninnek egy a katolicizmusról tett nyilatkozata a Schönere Zukunft lapban (1931/november29, 216 p.)]./ 25 000 munkanélkülit vezetett Hoover elnök elé…: 1. évf. 1932. március – 3. sz., 107–110. p. Benne: [Hétezer mérnök tagja a francia katolikus mérnök-szövetségnek] Katolikus nagygyűlést kiván a Život januári vezércikkében. A mexikói vallásüldözés ujra fölujult. A női szerzetes rendek jótékonysági és kulturális munkája Németországban. Kat. apácaiskolák Németországban. Kina katolikusainak száma. A pápához fordult Kína népszövetségi delegációjának elnöke. [Jaquinot jezsuita atya kezdeményezésére kötöttek a harcoló japánok és kinaiak négyórás fegyverszünetet] Hatalmas nyilvános népgyűlés tüntetett a lefegyverzés mellett a londoni Albert Hall nagytermében. [A képmutató keresztényekről tartott előadást P. Csávossy Elemér S. J.] Repülőgép a hitterjesztés szolgálatában. [A Život-ban Fuchs Alfréd dr. „Riport a perifériákon” cimen írt cikkét közlik]. [Kordács Ferenc volt prágai érsek 80 éves születésnapja.] [Utépítő munkások lelkigondozása Ausztriában]. [A National Catholic Wel Fare Conference-ről írtak a Korunk Szava lapban]. Szövetkezeti alapon tudják csak fönntartani magukat az Észak-Kanadai eszkimók. Új potemkin falvak. [Leninnek egy a katolicizmusról tett nyilatkozata a Schönere Zukunft lapban (1931/november29, 216 p.)]./ 25 000 munkanélkülit vezetett Hoover elnök elé…: 1. évf. 1932. március – 3. sz., 107–110. p. Benne: [Hétezer mérnök tagja a francia katolikus mérnök-szövetségnek] Katolikus nagygyűlést kiván a Život januári vezércikkében. A mexikói vallásüldözés ujra fölujult. A női szerzetes rendek jótékonysági és kulturális munkája Németországban. Kat. apácaiskolák Németországban. Kina katolikusainak száma. A pápához fordult Kína népszövetségi delegációjának elnöke. [Jaquinot jezsuita atya kezdeményezésére kötöttek a harcoló japánok és kinaiak négyórás fegyverszünetet] Hatalmas nyilvános népgyűlés tüntetett a lefegyverzés mellett a londoni Albert Hall nagytermében. [A képmutató keresztényekről tartott előadást P. Csávossy Elemér S. J.] Repülőgép a hitterjesztés szolgálatában. [A Život-ban Fuchs Alfréd dr. „Riport a perifériákon” cimen írt cikkét közlik]. [Kordács Ferenc volt prágai érsek 80 éves születésnapja.] [Utépítő munkások lelkigondozása Ausztriában]. [A National Catholic Wel Fare Conference-ről írtak a Korunk Szava lapban]. Szövetkezeti alapon tudják csak fönntartani magukat az Észak-Kanadai eszkimók. Új potemkin falvak. [Leninnek egy a katolicizmusról tett nyilatkozata a Schönere Zukunft lapban (1931/november29, 216 p.)]./ 25 000 munkanélkülit vezetett Hoover elnök elé…

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címketársadalom / rövidhír / szociális kérdések / Katolikus Nagygyűlés
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508833
Módosítás dátuma2021. február 23.

Társadalom, szociális kérdés.: 1. évf. 1932. február – 2. sz., 67–72. p. Benne: A Kat. Munkásliga Belgiumban. Quadragesimo anno és az osztrák munkásság. A munkanélküliek száma Csehszlovákiában 1931 (Politika folyóirat) Csicserin volt külügyi szovjet-népbiztos mint utcai koldus. Verdier kardinális. Ingyenes autótanfolyam munkások és munkanélküliek számára. A két világhírű katolikus író Chesterton és Sigrid Unset is aláírták a PEN Klub kiáltványát. A Kolping egyesületek. Katolikusok a világbékéért. A hadügyminiszter feladata. Szocjetorosz [Szovjetorosz] előretörés-t mutat az a táblázat, amelyet a Reichspost ismertet… Egy ír munkás boldoggáavatási pöre. Öngyilkosok statisztikája. Serédi Jusztinián Magyarország hercegprímása karácsony alkalmával nagyszerű cikket irt a Korunk Szavába. A szovjet állami bankjainak bankjegyforgalma… P. Bangha Béla S. J. a kiváló kat. publicista… Aalberse holland munkaügyi miniszter. Az Osztrák Kat. Népszövetség. A jelenlegi kettős morál. A Tökéletes hitvesi ideál, mint az uj kor szentségi tipusa. Az elválások száma Katolikus nőszövetséget akarunk! Korunk Szava-ról emlékeztünk meg első számban. AQU. Szt. Tamás summájának cseh forditását adják ki az olmützi dominikánusok. Új francia katolikus napilap indul Párisban/ Louis Veuillot (1813–1883). Ölvedi Lászlónak… pályafutását ismerteti a Magyar Kultúrában Gábor Géza. Szinház és a kat. szociális propaganda. Egy kat. film sikere Japánban. Francia kat. filmmunka. Az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg 50 rádióleadó állomás van. Szovjet vezetők a katolicizmusról….: 1. évf. 1932. február – 2. sz., 67–72. p. Benne: A Kat. Munkásliga Belgiumban. Quadragesimo anno és az osztrák munkásság. A munkanélküliek száma Csehszlovákiában 1931 (Politika folyóirat) Csicserin volt külügyi szovjet-népbiztos mint utcai koldus. Verdier kardinális. Ingyenes autótanfolyam munkások és munkanélküliek számára. A két világhírű katolikus író Chesterton és Sigrid Unset is aláírták a PEN Klub kiáltványát. A Kolping egyesületek. Katolikusok a világbékéért. A hadügyminiszter feladata. Szocjetorosz [Szovjetorosz] előretörés-t mutat az a táblázat, amelyet a Reichspost ismertet… Egy ír munkás boldoggáavatási pöre. Öngyilkosok statisztikája. Serédi Jusztinián Magyarország hercegprímása karácsony alkalmával nagyszerű cikket irt a Korunk Szavába. A szovjet állami bankjainak bankjegyforgalma… P. Bangha Béla S. J. a kiváló kat. publicista… Aalberse holland munkaügyi miniszter. Az Osztrák Kat. Népszövetség. A jelenlegi kettős morál. A Tökéletes hitvesi ideál, mint az uj kor szentségi tipusa. Az elválások száma Katolikus nőszövetséget akarunk! Korunk Szava-ról emlékeztünk meg első számban. AQU. Szt. Tamás summájának cseh forditását adják ki az olmützi dominikánusok. Új francia katolikus napilap indul Párisban/ Louis Veuillot (1813–1883). Ölvedi Lászlónak… pályafutását ismerteti a Magyar Kultúrában Gábor Géza. Szinház és a kat. szociális propaganda. Egy kat. film sikere Japánban. Francia kat. filmmunka. Az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg 50 rádióleadó állomás van. Szovjet vezetők a katolicizmusról….: 1. évf. 1932. február – 2. sz., 67–72. p. Benne: A Kat. Munkásliga Belgiumban. Quadragesimo anno és az osztrák munkásság. A munkanélküliek száma Csehszlovákiában 1931 (Politika folyóirat) Csicserin volt külügyi szovjet-népbiztos mint utcai koldus. Verdier kardinális. Ingyenes autótanfolyam munkások és munkanélküliek számára. A két világhírű katolikus író Chesterton és Sigrid Unset is aláírták a PEN Klub kiáltványát. A Kolping egyesületek. Katolikusok a világbékéért. A hadügyminiszter feladata. Szocjetorosz [Szovjetorosz] előretörés-t mutat az a táblázat, amelyet a Reichspost ismertet… Egy ír munkás boldoggáavatási pöre. Öngyilkosok statisztikája. Serédi Jusztinián Magyarország hercegprímása karácsony alkalmával nagyszerű cikket irt a Korunk Szavába. A szovjet állami bankjainak bankjegyforgalma… P. Bangha Béla S. J. a kiváló kat. publicista… Aalberse holland munkaügyi miniszter. Az Osztrák Kat. Népszövetség. A jelenlegi kettős morál. A Tökéletes hitvesi ideál, mint az uj kor szentségi tipusa. Az elválások száma Katolikus nőszövetséget akarunk! Korunk Szava-ról emlékeztünk meg első számban. AQU. Szt. Tamás summájának cseh forditását adják ki az olmützi dominikánusok. Új francia katolikus napilap indul Párisban/ Louis Veuillot (1813–1883). Ölvedi Lászlónak… pályafutását ismerteti a Magyar Kultúrában Gábor Géza. Szinház és a kat. szociális propaganda. Egy kat. film sikere Japánban. Francia kat. filmmunka. Az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg 50 rádióleadó állomás van. Szovjet vezetők a katolicizmusról….

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címketársadalom / rövidhír / szociális kérdések
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508815
Módosítás dátuma2021. február 23.

1 2
55 találat