2003. Június 30-július 1.
A Romák a bővülő Európában – A jövő kihívásai címmel konferencia zajlott a Világbank, a Nyitott Társadalomért Alapítvány és az Európai Bizottság szervezésében. A konferencián részt vettek Magyarország, Bulgária, Macedónia, Montenegró és Románia kormányfői, Horvátország, Szlovénia, Szerbia és Svédország miniszterei, valamint fiatal roma aktivisták az említett országokból. Medgyessy Péter magyar kormányfő kijelentette, hogy Valamennyi európai ország adósa a romáknak, és ideje lenne azt megadni. A budapesti tanácskozáson, amely az elmúlt évek legjelentősebb nemzetközi roma kisebbségpolitikai fóruma volt, a szervezők nagy hangsúlyt helyeztek a fiatal romák képviseletére. A konferencián elfogadták az Esélyegyenlőség megteremtésének évtizede a romák számára című nemzetközi dokumentumot, amely a roma kisebbséget sújtó szegénység, egészségügyi, oktatási és foglalkoztatási hátrányok mérséklését tűzte ki célul. A találkozó margójára James D. Wolfensohn, a Világbank elnöke az alábbiakat fogalmazta meg: A konferencia új reményt jelent, melyet szükséges támogatnunk. A romák többségének rossz életkörülményei számunkra elképzelhetetlenek. A mi kötelességünk, hogy megértést tanúsítsunk a roma kisebbség iránt, s a vezetőikkel együttműködve segítsük őket a céljaik elérésében, abban, hogy a roma társadalom a maga gazdag kultúrájával tudjon hozzájárulni az európai közösséghez. (Budapest, Magyarország)