Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarok történeti kronológiája (1918–1944)

A kronológia, amely több évtizedes kutatómunka eredménye (cseh)szlovákiai magyarok történetének 1918 és 1945 közötti korszakát foglalja magában. A kronológia 2020-ban könyv formájában is megjelent a Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában. (összeállította: Popély Gyula)

1938. február 27.

Az Egyesült Magyar Párt párkányi körzeti közgyűlésén gróf Esterházy János ügyvezető pártelnök politikai beszédet mond. Kifejti, hogy a csehszlovákiai magyarság továbbra is a legerélyesebben követeli a nemzetközi kisebbségvédelmi szerződésben lefektetett nemzetiségi jogainak tiszteletben tartását, és azt az egyenjogúságot, amelyet formálisan a köztársaság törvényei is biztosítanak számára. Esterházy még ugyanezen a napon pártja galántai körzeti értekezletén is részt vesz, amelyen kifejti. A nemzetiségek megelégedettségének első feltétele, hogy a kormány és a többségi társadalom egyenrangú partnerként kezelje a kisebbségeket. „A cseh közvélemény ne szeret számolni azzal, hogy ebben az államban több nemzetiség is él és követel egyenjogúságot” – szögezi le az idézett galántai beszédében Esterházy János. „Az itteni nemzetiségi béke attól függ – jelenti ki a továbbiakban az ügyvezető pártelnök , ,,vajon a kormányban meglesz-e a jóakarat megadni mindenkinek a magáét.”

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok történeti kronológiája (1918–1944)
Év1938
Rövid URL
ID262154
Módosítás dátuma2008. február 20.

Hibát talált?

Üzenőfal