Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

1936. szeptember 28.

A Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete Beregszászban ankétot rendezett a kisebbségi magyar kultúráról. Zapf László gimnáziumi tanár előadásában kifejtette: „a kárpáti magyar akadémikusok a Széchenyi Mozgalom alapján állnak. Ez annyit jelent, hogy az idejét múlt üres liberalista nacionalizmus helyett az idealista nacionalizmus alapjára helyezkednek, melynek lényege az egységes nemzeti alap és az idealista világnézet, valamint a pozitív keresztény vallások fontos nemzetnevelő szerepének kihangsúlyozása. […] Az akadémikus ifjúság célja, hogy a közéletbe lépve kiépített programja kárba ne vesszen, hanem egy hasonló szellemű vezető intelligenciát hozzon össze és ezzel lehetővé tegye egy konstruktív kisebbségi nacionalizmus kialakulását.” – A kormánypártok kárpátaljai képviselői a kárpátaljai kormányzó részvételével értekezletet tartottak a terület önkormányzatának megvalósításáról. A kialakult álláspont szerint az önkormányzatot 4 rendelet szabályozná: 1.a kormányzó hatáskörének megállapítása; 2.a kormányzói hivatalhoz előadók kinevezése az iskolaügy, a földművelés, a népjólét, a közmunkaügy és a nemzeti kisebbségek területére; 3.tizenkét tagú kormányzói tanács létesítése, amelynek felét a kormány nevezné ki; 4.külön vasúti, posta- és távíró, valamint igazságügyi kirendeltségek létesítése.

Hibát talált?

Üzenőfal