1923. január 1718.
Az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt Léván megrendezi ún. második országos pártnapját. Ezen Szent-Ivány József országos pártvezér mindjárt az első napon terjedelmes politikai programbeszédet mond. Kitér a háborús felelősségnek igencsak vitatható, csak a győztesek által megállapított kérdésére is, és azt szemenszedett hazugságnak nevezi. Tántoríthatatlan meggyőződésünk fejtegeti Szent-Ivány , hogy az a világraszóló hazugság, melyet a magyar nemzetnek a háború felidézésében való bűnrészességéről a világba dobtak, hogy lehetővé tegyék a bosszút lihegő ellenségeink rettenetes békéjét, nem marad megtorlás nélkül, és vissza fog ütni azokra, akik ennek a hazugságnak a védelme alatt a központi hatalmak vezető nemzeteit a romlásba, az elnyomásba, a szolgaságba kergetik. Semmikor sem fogjuk egyetlen pillanatra sem feladni a reményét annak, hogy a magyar nemzet újjáéledése bekövetkezik, szabadsága visszatér és hatalma olyan lesz, amilyen megilleti a nemzetek mindegyikét a civilizált világ bármely részén. Ez a reménységünk adja meg nekünk az erőt a küzdelmünk útján támadó nehézségek elhárítására, ez acélozza meg idegeinket, ez fokozza kedvünket szögezi le lévai beszédében Szent-Ivány József.
Hibát talált?
Üzenőfal








