A prágai parlamentben elhangzik az első magyar felszólalás. Körmendy-Ékes Lajos keresztényszocialista párti képviselő a Nemzetgyűlés Képviselőházában felolvassa a magyar ellenzéki pártok közös deklarációját az impériumváltással és a kisebbségi sorba került felvidéki magyarság helyzetével kapcsolatban. A magyar nyelven előadott deklaráció hangsúlyosan felhívja rá a figyelmet, hogy a Felvidék lakossága szülőföldjével együtt nem önszántából, hanem erőszakos katonai megszállás következményeként került egy új állam fennhatósága alá. Kifejti, hogy bár az elszakított magyarság részt vett a nemzetgyűlési választásokon, aminek következtében képviselői ott vannak a prágai parlamentben, mindezt csak abból az okból tette, mert „ezen az úton vélte biztosítani a maga számára a lehetőséget arra, hogy a vele elkövetett példátlanul súlyos nemzetközi igazságtalanságoknak, a közjogi és magánjogi jogfosztásoknak ellene alkalmazott egész rendszerével szemben tiltakozó szavát messzehangzóan felemelhesse”. A deklaráció teljes őszinteséggel és világosan leszögezi a magyar pártok álláspontját az új nemzetközi és hazai hatalmi-politikai konstellációval kapcsolatban: „Ha már kénytelenek vagyunk az entente hatalmak által reánk kényszerített kemény sorsot tűrni, viselni fogjuk azt Istenbe helyezett bizalommal, teljesíteni fogjuk minden nehézségek és veszélyek dacára elvállalt kötelezettségeinket, de arra soha sem leszünk kaphatók hogy a velük szemben elkövetett jogtalanságokban – bár hallgatólag is – megnyugodjunk.” A deklaráció a továbbiakban arra is felhívja „az egész világ lelkiismeretét”, hogy a felvidéki magyarságot akarata ellenére, erőszakkal szakították ki a magyar nemzet testéből. „Ha mások bűnei miatt mindent elvesztettünk is – konstatálja zárómondatában a Körmendy-Ékes Lajos által felolvasott deklaráció -, a becsületünk magmaradt, és éppen ez kötelez bennünket annak világos és határozott kijelentésére, hogy önrendelkezési jogukat soha és semmiképpen fel nem adjuk, azt fenntartjuk, követeljük.”