Szlovákiai Magyar Adatbank » 2008. Február 13. 2008. Február 13. – Szlovákiai Magyar Adatbank

2008. Február 13.

2008. Február 13.

Két új római katolikus egyházmegye – Pozsony és Zsolna – kialakítását engedélyezte Szlovákiának XVI. Benedek pápa, míg a hosszú évek óta magyar püspökséget óhajtó szlovákiai magyar katolikus hívők kérése nem teljesült. A nemzetiségileg vegyes területeken levő plébániák lelkipásztorai, valamint az itt élő magyar nemzetiségű hívek viszont nyílt levelükben mély csalódottságuknak adtak hangot a döntés miatt. Sérelmezik azt, hogy az átszervezési terv kidolgozásánál a Szlovák Püspökkari Konferencia nem volt tekintettel arra, hogy ilyen megoldással megbomlik az egy tömbben élő magyar nemzetiségű hívek természetes egysége az egykori Pozsony-nagyszombati Főegyházmegye területén. Aggódnak amiatt, hogy az egyházmegyei átszervezés felgyorsíthatja a magyar nemzeti kisebbség észrevétlen asszimilációját. Az aláírók arra a következtetésre jutottak, hogy célzatosan választották ilyen módon az „észak-déli”, nem pedig a „nyugat-keleti” felosztást. Ennek következtében a magyar nemzetiségű hívek természetes egységét 4 egyházmegyébe osztották fel. (Vatikán (Vatikán))

KategóriaNemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában (2005–2009)
FejezetA magyar kisebbség
Év2008
Rövid URL
ID254101
Módosítás dátuma2011. január 30.

Hibát talált?

Üzenőfal