Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

Könyvek – írások.: 8. évf. 1939. október – 10. (80.) sz., 355–356. p. Benne: Makkai Sándor: Tudománnyal és fegyverrel. / recenzálta Hubik István. (Bp., Révai, 1939.) Fleischmann Gyula: Csehszlovákia művelődéspolitikája. / recenzálta V. S. (Különlenyomat. 1939.) Gálffy László S. J.: Istenfiúi életünk. (Bp., Szent István Társulat, 1939.) R. N. Coudenhove – Callergi: Totális állam – totális ember. / recenzálta I. B. (Bp., Századunk, 1939.) Szemlér Ferenc: Más csillagon. / recenzálta Csonka Ferenc. (Erdélyi Enciklopédia, 1939.) Marjay Frigyes: Ámokfutó Bukarest. (Bp., Stádium, 1939.) Horváth Béla: Szabadító angyal. / recenzálta Hubik István. (Bp., Vigilia, 1939.): 8. évf. 1939. október – 10. (80.) sz., 355–356. p. Benne: Makkai Sándor: Tudománnyal és fegyverrel. / recenzálta Hubik István. (Bp., Révai, 1939.) Fleischmann Gyula: Csehszlovákia művelődéspolitikája. / recenzálta V. S. (Különlenyomat. 1939.) Gálffy László S. J.: Istenfiúi életünk. (Bp., Szent István Társulat, 1939.) R. N. Coudenhove – Callergi: Totális állam – totális ember. / recenzálta I. B. (Bp., Századunk, 1939.) Szemlér Ferenc: Más csillagon. / recenzálta Csonka Ferenc. (Erdélyi Enciklopédia, 1939.) Marjay Frigyes: Ámokfutó Bukarest. (Bp., Stádium, 1939.) Horváth Béla: Szabadító angyal. / recenzálta Hubik István. (Bp., Vigilia, 1939.): 8. évf. 1939. október – 10. (80.) sz., 355–356. p. Benne: Makkai Sándor: Tudománnyal és fegyverrel. / recenzálta Hubik István. (Bp., Révai, 1939.) Fleischmann Gyula: Csehszlovákia művelődéspolitikája. / recenzálta V. S. (Különlenyomat. 1939.) Gálffy László S. J.: Istenfiúi életünk. (Bp., Szent István Társulat, 1939.) R. N. Coudenhove – Callergi: Totális állam – totális ember. / recenzálta I. B. (Bp., Századunk, 1939.) Szemlér Ferenc: Más csillagon. / recenzálta Csonka Ferenc. (Erdélyi Enciklopédia, 1939.) Marjay Frigyes: Ámokfutó Bukarest. (Bp., Stádium, 1939.) Horváth Béla: Szabadító angyal. / recenzálta Hubik István. (Bp., Vigilia, 1939.)

8. évf. 1939. október – 10. (80.) sz., 355–356. p.
Benne:
Makkai Sándor: Tudománnyal és fegyverrel. / recenzálta Hubik István. (Bp., Révai, 1939.)
Fleischmann Gyula: Csehszlovákia művelődéspolitikája. / recenzálta V. S. (Különlenyomat. 1939.)
Gálffy László S. J.: Istenfiúi életünk. (Bp., Szent István Társulat, 1939.)
R. N. Coudenhove – Callergi: Totális állam – totális ember. / recenzálta I. B. (Bp., Századunk, 1939.)
Szemlér Ferenc: Más csillagon. / recenzálta Csonka Ferenc. (Erdélyi Enciklopédia, 1939.)
Marjay Frigyes: Ámokfutó Bukarest. (Bp., Stádium, 1939.)
Horváth Béla: Szabadító angyal. / recenzálta Hubik István. (Bp., Vigilia, 1939.)

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1939
Rövid URL
ID510588
Módosítás dátuma2021. február 23.

Hibát talált?

Üzenőfal