Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

Könyvek – irások.: 3. évf. 1934. július–augusztus – 7. (29.) sz., 438–441. p. Benne: Szeretettel köszöntjük laptestvérünket a Tábortüzet fennállásának ötesztendős jubileuma alkalmából. Lukács István: Hathavi felmondás /rezenzálta Rónay György, (Révai). Hegyország hangja. /fordította Darvas János. / recenzálta Sz. Csorba Tibor, (Kazinczy Kiad., Pozsony, 1934) Babits Mihály: Az európai irodalom története. / recenzálta P.L. Sinkó: Az ifjúsági munka a vezérfonala. (Sajó-Vidék kiad., 1934) Dr. Bittenbinder Miklós: A katolikus neveléstudomány korszerű alapelvei. / recenzálta –Ped.– Katholische leistung in der Weltliteratur der Gegenwart. Életépítés, elvek, Gondolatok. / recenzálta K.B. (Horváth Richárd O. Cist. Könyve). Verebély Tibor: A rákbetegségről. / recenzálta Dr.K.M.: 3. évf. 1934. július–augusztus – 7. (29.) sz., 438–441. p. Benne: Szeretettel köszöntjük laptestvérünket a Tábortüzet fennállásának ötesztendős jubileuma alkalmából. Lukács István: Hathavi felmondás /rezenzálta Rónay György, (Révai). Hegyország hangja. /fordította Darvas János. / recenzálta Sz. Csorba Tibor, (Kazinczy Kiad., Pozsony, 1934) Babits Mihály: Az európai irodalom története. / recenzálta P.L. Sinkó: Az ifjúsági munka a vezérfonala. (Sajó-Vidék kiad., 1934) Dr. Bittenbinder Miklós: A katolikus neveléstudomány korszerű alapelvei. / recenzálta –Ped.– Katholische leistung in der Weltliteratur der Gegenwart. Életépítés, elvek, Gondolatok. / recenzálta K.B. (Horváth Richárd O. Cist. Könyve). Verebély Tibor: A rákbetegségről. / recenzálta Dr.K.M.: 3. évf. 1934. július–augusztus – 7. (29.) sz., 438–441. p. Benne: Szeretettel köszöntjük laptestvérünket a Tábortüzet fennállásának ötesztendős jubileuma alkalmából. Lukács István: Hathavi felmondás /rezenzálta Rónay György, (Révai). Hegyország hangja. /fordította Darvas János. / recenzálta Sz. Csorba Tibor, (Kazinczy Kiad., Pozsony, 1934) Babits Mihály: Az európai irodalom története. / recenzálta P.L. Sinkó: Az ifjúsági munka a vezérfonala. (Sajó-Vidék kiad., 1934) Dr. Bittenbinder Miklós: A katolikus neveléstudomány korszerű alapelvei. / recenzálta –Ped.– Katholische leistung in der Weltliteratur der Gegenwart. Életépítés, elvek, Gondolatok. / recenzálta K.B. (Horváth Richárd O. Cist. Könyve). Verebély Tibor: A rákbetegségről. / recenzálta Dr.K.M.

3. évf. 1934. július–augusztus – 7. (29.) sz., 438–441. p.
Benne:
Szeretettel köszöntjük laptestvérünket a Tábortüzet fennállásának ötesztendős jubileuma alkalmából.
Lukács István: Hathavi felmondás /rezenzálta Rónay György, (Révai).
Hegyország hangja. /fordította Darvas János. / recenzálta Sz. Csorba Tibor, (Kazinczy Kiad., Pozsony, 1934)
Babits Mihály: Az európai irodalom története. / recenzálta P.L.
Sinkó: Az ifjúsági munka a vezérfonala. (Sajó-Vidék kiad., 1934)
Dr. Bittenbinder Miklós: A katolikus neveléstudomány korszerű alapelvei. / recenzálta –Ped.–
Katholische leistung in der Weltliteratur der Gegenwart.
Életépítés, elvek, Gondolatok. / recenzálta K.B. (Horváth Richárd O. Cist. Könyve).
Verebély Tibor: A rákbetegségről. / recenzálta Dr.K.M.

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió / kultúra / Tábortűz (ifjúsági és cserkészfolyóirat)
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1934
Rövid URL
ID509516
Módosítás dátuma2021. február 23.

Hibát talált?

Üzenőfal