Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

1 2
34 találat

Könyvek – irások.: 3. évf. 1934. május – 5. (27.) sz., 303–310. p. Benne: Gertrud le Fort: A gettóből jött pápa. / recenzálta Teleszky Anna Féja Géza: Új Magyar könyvek. (Móricz Zsigmond. Az asszony beleszól, Tamás István: Egy talpalatnyi föld, Tersánszky-kötet: Kakuk Marci a zendülők közt, Reményik Zsigmond: Mese habbal.) Vajlok Sándor: A szlovák katolikus könyvkiadás könyveiről. Alexandra Rachmanova: Szerelem, cseka, halál és Házasság a vörös viharban. / recenzálta (Major József), (Bp., Dante kiad.) Mihelics Vid: Világproblémák és a katolicizmus. / recenzálta Rády, (Dom kiadás 1934) Berczeli A. Károly drámái. / recenzálta Sinkó Ferenc, (Prometheus kiad. Szeged) Az “Élet” új köntösben és felfrissült erővel jelentkezik. Ehrenburg: Lasik Roitschwantz. / recenzálta Sinkó (Kosmos): 3. évf. 1934. május – 5. (27.) sz., 303–310. p. Benne: Gertrud le Fort: A gettóből jött pápa. / recenzálta Teleszky Anna Féja Géza: Új Magyar könyvek. (Móricz Zsigmond. Az asszony beleszól, Tamás István: Egy talpalatnyi föld, Tersánszky-kötet: Kakuk Marci a zendülők közt, Reményik Zsigmond: Mese habbal.) Vajlok Sándor: A szlovák katolikus könyvkiadás könyveiről. Alexandra Rachmanova: Szerelem, cseka, halál és Házasság a vörös viharban. / recenzálta (Major József), (Bp., Dante kiad.) Mihelics Vid: Világproblémák és a katolicizmus. / recenzálta Rády, (Dom kiadás 1934) Berczeli A. Károly drámái. / recenzálta Sinkó Ferenc, (Prometheus kiad. Szeged) Az “Élet” új köntösben és felfrissült erővel jelentkezik. Ehrenburg: Lasik Roitschwantz. / recenzálta Sinkó (Kosmos): 3. évf. 1934. május – 5. (27.) sz., 303–310. p. Benne: Gertrud le Fort: A gettóből jött pápa. / recenzálta Teleszky Anna Féja Géza: Új Magyar könyvek. (Móricz Zsigmond. Az asszony beleszól, Tamás István: Egy talpalatnyi föld, Tersánszky-kötet: Kakuk Marci a zendülők közt, Reményik Zsigmond: Mese habbal.) Vajlok Sándor: A szlovák katolikus könyvkiadás könyveiről. Alexandra Rachmanova: Szerelem, cseka, halál és Házasság a vörös viharban. / recenzálta (Major József), (Bp., Dante kiad.) Mihelics Vid: Világproblémák és a katolicizmus. / recenzálta Rády, (Dom kiadás 1934) Berczeli A. Károly drámái. / recenzálta Sinkó Ferenc, (Prometheus kiad. Szeged) Az “Élet” új köntösben és felfrissült erővel jelentkezik. Ehrenburg: Lasik Roitschwantz. / recenzálta Sinkó (Kosmos)

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1934
Rövid URL
ID509455
Módosítás dátuma2021. február 23.

1 2
34 találat