Gyűjtemények - CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség

A Bibliotheca Hungarica vállalta a Csemadok központi irattárának gondozását, 1996-ban kezdődött el a szinte teljesen rendezetlen, mintegy hatvan folyóméternyi levéltári anyag Somorjára költöztetése, és folyamatos feldolgozása, amely a mai napig tart. Az iratgyűjteményhez tartoznak az országos közgyűlések anyagai, az országos választmány (KB), kerületi, járási és helyi szervezetek iratai, továbbá a központi titkárság személyzeti iratai (káderlapok), országos rendezvények iratanyagai (Gombaszög – Dal- és táncünnepély, Tavaszi szél vizet áraszt népzenei vetélkedő stb.) és a Csemadok titkárságának vegyes anyagai (irodalomnépszerűsítő munka, klubmozgalom, énekkari mozgalom stb.).

1 11 12 13 14
405 találat

meghívó, Jelenléti ív, Jegyzőkönyv, Határozat (a járási konvferenciák értékelése), jelentés (A Hét terjesztési kampányáról), Beszámoló (az 1960-as évi gazdálkodásáról), Irányelv (az 1961-es év tavaszi és nyári időszakára),

Részletek

1, Az 1960 jan. 20.-ki elnökségi ülésén hozott határozatok teljesítésének ismertetése.
2. A Csemadok 1960-as évi gazdálkodásának ismertetése.
3. A Csemadok járási konferenciáinak értékelése.
4, A Hét terjesztési kanpányának értékelése.
5, A Csemadok 1961-es évi tavaszi és nyári munkatervének jóváhagyása.
6, Szóbeli beszámoló a kosuti ünnepségek előkészítésében végzett munkáról.
7, Egyéb.

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám178
Időtartam1961.02.18.
Kezdés éve1961
Doboz6
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401658
Módosítás dátuma2003. november 11.

Meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, határozat, beszámoló

Részletek

1. Jegyzőkönyv ellenőrzése
2. Beszámoló megvitatása (a nyitrai kerület szövetkezeteiben agitátor akciók szervezése a jobb eredmény elérése érdekében, a kassai kerület munkamodcerének fokozása, a Csemadok feladata politikai és kultúrális előadások szervezése az EFSZek keretén belül, a komáromi Jókai szobor visszaállításának meghatározása)
3. Az 1953-as költségvetés megvitatása
4. Személyzeti ügyek (Karda Jolán felvétele a titkárságra, 10 ember Magyrországon való iskoláztatása, Murányi Béla és Hajtmann József felmondásával kapcsolatos kérdések stb.)
5. Egyéb

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám41
Időtartam1952.08.30.
Kezdés éve1952
Doboz1
Rövid URL
ID401512
Módosítás dátuma2003. augusztus 4.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, határozat, beszámolók (a Csehszlovák-Szovjet Barátsági Hónap előkészületeiről, az évzáró közgyűlések szervezési és politikai bebiztosításáról és menetének értékeléséről, a heéyi csoportok vezetőinek iskolázásáról), munkaterv, javaslat a Csemadok központi közgyűlésének előkészítésére,

Részletek

1, Az 1958. okt. 24-i elnökségi ülés határozatai keresztülvitelének ismertetése (nem kétnapos, hanem kétszer egynapos iskolázásokra kerül sor)
2, A Csemadok helyi csoportok vezetői kétnapos iskolázásnak értékelése (a kiválasztott színdarabokat jóváhagyják, javuló műsorpolitika)
3, Az I. és II. kat. sorolt színjátszó csoportok vezetői értekezletének, valamint műsorválasztásának értékelése.
4, A Csehszlovák- Szovjet Barátsági Hónap előkészületeinek ismertetése.(színvonalasabb előkészületet igényel a barátság hónapja)
5, Az évzáró közgyülések szervezési és politikai biztosításának, menetének értékelése
6, Statisztikai kimutatások az októberi eredményekről.
7, A Csemadok VII. közgyülése tervének megvitatása. (a közgyűlés programjának összeállítása, az emlékérmek kiosztása)
8, Egyéb (Hencz elvtárs nyitrai kerület titkárává ajánlják… stb)

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám153
Időtartam1958.11.17.
Kezdés éve1958
Doboz4
Rövid URL
ID401624
Módosítás dátuma2003. szeptember 2.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, határozat, irányelv(a járási konferenciák megtartására, dal és táncünnepélyek megrendezésére), határozati javaslat (a falu és városszépítő verseny kiértékelése)

Részletek

1.Az 1960.01.15-én megtartott elnökségi ülésen hozott határozatok keresztülvitelének ismertetése.
2. A kerületi és járási vezető funkcionáriusok jóvájhagyása. (Bacílek elvtárssal megbeszélve választják a titkári funkcionáriusokat)
3. Irányelvek a Csemadok járási-dal és táncünnepélyekre. (Magyararszági művészek alkotásait is előadásra tűzik)
4. Irányelvek a falu-városszépítési akcióra az 1960. évre.
5. Gazdasági jelentés.
6. Egyéb.(mintabemutató megrendezése Érsekújvárott)

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám167
Időtartam1960.02.19.
Kezdés éve1960
Doboz5
Rövid URL
ID401638
Módosítás dátuma2003. szeptember 10.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, határozat, javaslat ( Csemadok elismerése a jó munkáért), beszámoló (a Csemadok központi elnökségének 1959.01.23-i üléséhez, a Csehszlovák-Szovjet Barátsági Hónapjában kifejtett munkáról)

Részletek

1. Az 1958. 12 .19-én megtartott elnökségi ülésen hozott határozatok keresztülvitelének ismertetése. (Egri elvtárs távolmaradásának oka)
2. A Csehszlovák Szovjet Barátság Hónapjában kifejtett munkánk eredményének összegzése és értékelése. (a szlovák közönség bevonása az előadásokra, szlovák nyelvű előadások szüksége)
3. A helyi csoportok évzáró közgyülésének végleges értékelése
4. A II. kategóriába sorolt színjátszó csoportok járási versenyének végleges terve és az előkészületek politikai értékelése. (jó szinvonalú előadások kivitelezése szükséges)
5. A falu-városszépítési verseny eredményeinek értékelése (elismerő oklevelek kiküldése)
6. Az 1958. évi gazdálkodás eredményeinek ismertetése (
7. A helyi csoportok és járási vezetőségek jóváhagyásak, amelyek díszoklevelet kapnak.
8 Statisztikai kimutatások.
9. Egyéb. (Karda elvtárst rokkantnak ismerte el az orvosi bizottság ezért nem dolgozhat, Takács Gizi-kádernyilvántartás és a katonai ügyek vezetésének megbízása, Federmayer elvtárs mellé Varga elvtársat veszik fel a magyar film-feliratok szerkesztőségébe…..stb)

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám154
Időtartam1959.01.23.
Kezdés éve1959
Doboz4
Rövid URL
ID401625
Módosítás dátuma2003. szeptember 2.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, határozat, javaslat (galántai járási titkárság titkári beosztására Gál Jeremiás ajánlják, a központi dal- és táncünnepély megrendezésére), Irányelvek (május 1 és május 9 megünneplésére), Tájékoztató (a Csemadok napok elpkészítéséről)

Részletek

1. Javaslat jóváhagyása a kelet-szlovákiai és a zselízi dal-és táncünnepély megrendezésére.(a fellépő csoportok meghatározása, a belépődíj árának megszabása, műsorszámok összeállítása…)
2. Tájékoztató jelentés a járási Csemadok-napok előkészítéséről.
3. A Csemadok II. negyedésves munkatervének jóváhagyása.
4. Az előadók országos értekezlete összehívásának jóváhagyása.
5. Irányelvek jóváhagyása Május 1. és Május 9-re. és a Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulójára. (forradalmi dalok sokszorosítása)
6. Statisztikai jelentés a márciusi eredményekről.
7. Egyéb. (Dusinszky elvtársnő gyógykezeléséhez hozzájárul a Csemadok 1500 korona összeggel, Monoszlóy Éva javaslatát egy kamaraszínház létesítéséről az elnökség elveti, a népnaptár, fali és zsebnaptár kiadása…stb)

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám157
Időtartam1959.04.23.
Kezdés éve1959
Doboz4
Rövid URL
ID401628
Módosítás dátuma2003. szeptember 4.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, határozatok, Gombaszög és Zselíz műsora, a munkásénekkarok első fesztiválja, jelentés a népművelési tevékenységről, a nagykürtösi JB munkájának értékelése

Részletek

1. A XIX. Országps Népművészeti Fesztivál és az Országos Dal- és táncünnepély részletes műsora
2. A munkésénekkarok országos fesztiváljának értékelése
3. A Csemadok feladatainak teljesítése a tagságnak a proletár nemzetköziség és a szocialista hazafiság szellemében való nevelése terén
4. A nagykürtösi JB munkájának értékelése

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám329
Időtartam1974.05.31.
Kezdés éve1974
Doboz17
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401816
Módosítás dátuma2004. augusztus 23.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, határozatok, jelentés a Csemadok 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségek előkészítéséről, a rozsnyói járás értékelése, a Ki tud többet a SzNF -ről? országos döntőjének koncepciója

Részletek

1. Tájékoztató jelentés a Csemadok megalakulása 25. évfordulója ünnepségeinek előkészületeiről
2. A Csemadok megalakulása 25. évfordulója alkalmából kitüntetésre javasoltak névsorának jóváhagyása
3. A rozsnyói JB munkájának értékelése
4. Tájékoztató jelentés a Csemadok megalakulása 25. évfordulójára rendezett tagszerzési kampány eddigi eredményeiről

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám327
Időtartam1973.03.29.
Kezdés éve1973
Doboz17
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401814
Módosítás dátuma2004. augusztus 23.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, javaslatok, határozatok, a napirend szerinti anyagok

Részletek

1. A Csemadok X. rendkívüli országos közgyűlése vitájának értékelése
2. A Csemadok programjából eredő feladatok feldolgozása
3. A KB és JB elnökségi üléseinek dátumterve és napirendi pontjai az 1969-es évre
4. Javaslat a Csemadok társadalom – politikai – gazdasági hetilapjának koncepciójára
5. Javaslat a nyári egyetem megindítására
6. A Csemadok legfontosabb feladatainak harmonogramja
7. Javaslat a Csemadok KB kultúrális alapjának megteremtésére és felhasználására
8. A CSMTKÉ 1968-as évi munkájának és gazdálkodásának értékelése, javaslat a CSMTKÉ 1969-es évi munkatervére,gazdálkodására, a választott szerveinek összetételére
9. A Csemadok Központi Bizottságának munkaterve a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulójának megünneplésére
10. A Csemadok KB elnökségének javaslata a SzSzK Nemzeti Frontjának programjához
11. Javaslat a Csemadok 20. évfordulója alkalmával kidadndó emlékérmek és díszoklevelek odaitélésére
12. A Csemadok KB ünnepi ülése napirendjének jóváhagyása
13. A Csemadok KB II. rendes ülése napirendjének jóváhagyása
14. Egyéb

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám281
Időtartam1969.05.15.
Kezdés éve1969
Doboz11
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401765
Módosítás dátuma2004. július 30.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, jelentés a Csemadok 1972-es gazdálkodásáról, jelentés a népművelési akciókról, gombaszög és zselíz terve, az évzárók értékelése, javaslat a Csemadok megalakulásának 25. évfordulójának megünneplésére,

Részletek

1. A Csemadok 1972-es évi munkájának komplex értékelése
2. A népművelési munka jelenlegi helyzetének felmérését célzó akciók értékelése
3. XVIII. Országos Népművészeti Fesztivál és a XVIII. gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepély szervezési – politikai előkészületei és műsorjavaslata
4. Az évzáró közgyűlések végleges értékelése
5. A Februári Győzelem 25. évfordulója tiszteletére rendezett akciók értékelése
6. A Csemadok 25. évfordulója ünnepségeinek előkészítése

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám319
Időtartam1973.05.11.
Kezdés éve1973
Doboz15
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401806
Módosítás dátuma2004. augusztus 20.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, jelentés a III. Kodály – napokról, Zselíz értékelése és 1976-os koncepciója, Gombaszög értékelése és 1976-os koncepciója

Részletek

1. A Kodály Napok értékelése
2. A XX. Országos Népművészeti Fesztivál értékelése és a XXI. ONF koncepciója
3. A XX. Országos Dal – és Táncünnepély értékelése és a XXI. ODT koncepciója
4. A Fábry – ház átadása
5 A KB ülés beszámolójának jóváhagyása

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám357
Időtartam1975.10.10.
Kezdés éve1975
Doboz19
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401828
Módosítás dátuma2004. szeptember 6.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, jelentés a járási színjátszó fesztiválokról, Zselíz műsorjavaslata, beszámoló a Pozsony városi JB munkájáról, beszámoló a Pozsony – vidéki JB munkájáról, jelentés az irodalom népszerüsítő szakaszról, jelentés a Jókai napokról, a III. Kodály-napok előkészületei, az irodalmi színpadok járási fesztiváljai

Részletek

1. A járási színjátszó fesztiválok értékelése
2. Az irodalmi színpadok járási fesztiváljainak értékelése
3. Jelentés a III. Kodály – napok politikai és szervezési előkészületeiről
4. Az országos dal- és táncünnepély konkrét műsorterve
5. A Bratislava – városi és Bratislava- járási bizotsságok munkájának értékelése
6. Jelentés a honismereti nevelés területén végzett munkáról
7. Informatív jelentés a Jókai-napok műsoráról

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám344
Időtartam1975.05.16.
Kezdés éve1975
Doboz19
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401825
Módosítás dátuma2004. szeptember 6.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, jelentés a színjátszók járási fesztiváljainak előkészületeiről, a barátsági hónap akcióinak értékelése, a Csemadok 25. évfordulója alkalmából rendezett akciók értékelése, beszámoló a dunaszerdahelyi járás munkájáról

Részletek

1. A Csemadok 25. évf. kiértékelése
2. A Csehszlovák Szovjet Baráti Hónap akcióinak értékelése
3. A dunaszerdahelyi JB munkájának értékelése
4. Jelentés a színjátszó együttesek járási versenyeinek szervezési és politikai biztosításáról

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám341
Időtartam1975.01.11.
Kezdés éve1975
Doboz19
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401822
Módosítás dátuma2004. szeptember 6.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, jelentés a Szőttes munkájáról, javaslat a munkatervéré, jelentés a CSMTKÉ-ről, jelentés a központi népművészeti szakbizottság tevékenységéről

Részletek

1. Javaslat a Csemadok járási bizottsági elnökeire és titkáraira
2. A Csemadok KB Szőttes Népművészeti Csoportja 1973-ok évi működési és gazdasági tervének jóváhagyása
3. A Csemadok KB mellett működő CSMTKÉ 1973. évi működési és gazdasági tervének jóváhagyása
4. A központi népművészeti szakbizottságok /ének, zene, tánc, dramaturgia, néprajz/ munkájának értékelése és az 1973. évi működési tervük jóváhagyása

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám318
Időtartam1973.03.09.
Kezdés éve1973
Doboz15
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401805
Módosítás dátuma2004. augusztus 20.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, Kassa értékelése, javaslat a jogi nevelés bevezetésére,

Részletek

1. A Csemadok munkájának értékelése Kassa város területén
2. A Csemadok szerveinek és szervezeteinek külföldi kapcsolatairól szóló irányelvjavaslat
3. Javaslat a jogi nevelésnek új munkaszakaszként való rendszeresítésére a Csemadok-ban
4. Tájékoztató jelentés az évzáró taggyűlésekről
5. Javaslat a Csemadok KB 11. plenáris ülésének összehívására
6. Egyéb

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám390
Időtartam1981.02.27.
Kezdés éve1981
Doboz25
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401870
Módosítás dátuma2004. szeptember 22.

meghívó, jelenléti ív, jegyzőkönyv, levél a nyitrai JB – nek, a járási konferenciák értékelése, Irányelvek az évzárókra, az I. félév statisztikai jelentése, gazdasági jelentés, Javaslat a Csemadok tagság megszüntetésére (Dobos L., Szabó R., Duray M., Tóth M.), az 1974-es költségvetls indoklása, a KB munkaterve

Részletek

1. A járási /városi/ konferenciák értékelése
2. Az idei évzáró taggyűlések irányelvei
3. Az 1973 I. félévi statisztikai kimutatása
4. Az 1973 I. félévi gazdasági zárlat
5. Az 1974 évi munka – és költségvetési terv javaslata
6. Egyéb

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám322
Időtartam1973.09.07.
Kezdés éve1973
Doboz16
Nyelvmagyar, szlovák
Rövid URL
ID401809
Módosítás dátuma2004. augusztus 23.

meghívó, jelenléti ív, statisztika, gazdasági jelentés, jelentés az iskolán kívüli tevékenység intézményesítésére, javaslat népi együttes megalakítására, az évzárók értékelése, a Hét értékelése, az üdülő építése,

Részletek

1. Határozatok ellenőrzése
2. Statisztikai jelentés a Csemadok munkájáról 1969. I. félév
3. Gazdasági jelentés az I. félévről
4. A néprajzi gyűjtőmunk eredményeo
5. Koncepció javaslat a magyar tanulóifjúság iskolán kívüli tevékenységének intézményesítésére
6. Javaslat a Csehszlovákiai Magyar Állami Népiegyüttes megalakítására
7. A Csemadok évzáró közgyűlésének és járási konferenciáinak irányelvei
8. A Csemadok szenci üdülőházának építkezéséről szóló jelentés
9. A Hét értékelése
10. A Csemadok KB elnöksége által az 1968-as évben kiadott határozatok és felhívások értékelése
11. Egyéb

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám285
Időtartam1969.09.04.
Kezdés éve1969
Doboz11
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401769
Módosítás dátuma2004. július 30.

meghívó, jelenléti ív,a X. országos közgyűlés anyagainak megtárgyalása

Részletek

1. A X. országos közgyűlés anyagainak megtárgyalása

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám278
Időtartam1969.02.25.
Kezdés éve1969
Doboz11
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401762
Módosítás dátuma2004. július 30.

meghívó, jelentés az évzárókról, a választott szervek értékelése, irányelvek, jelentés a NOSZF ünnepségen való részvételről,

Részletek

1. Az évzáró taggyűlések menetének értékelése
2. A Csemadok választott szervei irányító és ellenőrző munkájának értékelése
3. A járási konferenciák irányelveinek jóváhagyása
4. A járási népművelési szakbizottságok tevékenységének értékelése
5. Egyéb

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám315
Időtartam1972.12.21.
Kezdés éve1972
Doboz14
Nyelvmagyar, szlovák
Rövid URL
ID401802
Módosítás dátuma2004. augusztus 20.

meghívó, jelneléi ív, jegyzőkönyv, határozat (1959.08.17. elnökésgi üléről), beszámoló (aratási munka és a kultúrbrigádok eredményeiről), tájékoztató (az őszi és téli időszak népnevelő munkájának előkészületeiről)

Részletek

1. Az 1959.08.17-i elnökségi ülésen hozott határozatok keresztülvitelének ismertetése.
2. A szlovák nyelvtanfolyamok szervezése terén elért eredmények előzetes értékelése. (a tanfolyamon résztvevő tanítók a központi titkárság javaslata szerint egységes honoráriumba részesülnek.)
3. Tájékoztató jelentés az őszi és téli időszaknépnevelő munkájánka előkészületeiről.
4. Tájékoztató jelentés az EFSZ-ek tag-és földalapjának kibővítése érdekében kifejtett munkáról.
5. A Csemadok féléves munkatervének jóváhagyása.(karvezetők képzésének kérdése)
6. Az 1960. évi költségvetés megvitatása.
7. Káderügyek – egyéb. (Szöllös Sándor a losonci kerületi titkári állás betöltésére ajánlják, Balog Károly a kassai járási titkárságonalkalmazzák, Lengyel elvtárs egészségi állapota nem engedi, hogy tovább folytassa munkáját a Cseamdokon belül,
8. A Hét terjesztési versenye (a díjakra tervezett összeg beszerzése, A Csallóközi Népi Együttes csizmavásárlásra 10 000 koronát igényelt)

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám162
Időtartam1959.09.18.
Kezdés éve1959
Doboz4
Rövid URL
ID401633
Módosítás dátuma2003. szeptember 8.

meghívó, jlenléti ív, jegyzőkönyv, határozat, beszámoló (a Hét terjesztési versenyének elindításáról), A gömbaszögi dal-és táncünnepély műsora, irányelv (a műkedvelő színjátszó mozgalom fejlesztésére)

Részletek

1. Az 1959. júliu s17-én megtartott elnökségi ülésen hozott határozatok keresztülvitelének ismertetése. (Csikmák elvtárs felvételénke eldöntése)
2. A zselízi dal-és táncünnepély végleges műsorterve. (táncünnepély előkészületei, csoportok fellépése, elszállásolása)
3. Az ateista nevelés, polgári szolgáltatások fejlesztése érdekéven kigehtett munka értékelése. (A Csemadok, Irószövetség és a Népművelési Intézet közösen kiad egy a polgári szolgáltatásokkal kapcsolatos műsorfüzetet)
4. A központi, kerületi és járási színjátszószemlék előkészítésére tett intézkedések értékelése.( állandó bírálóbiizottság felállításáról döntöttek)
5. Egyéb (Golena tanító levelének felolvasása és bocsánatkérése, Veres János felvétele a füleki járási tikári állasra, Kovács Imre elbocsátása, Sztriezsenyec Rudolf felvétele a somorjai járási titkárságra mint kultúrreferens, Dusinszky elvtársnő nyugdíjbavonulásának alkalmából köszönőlevelet írni, Sebők levtárs pártiskolájának elintézése…stb)
6. Az A Hét terjesztési versenéyről beszámoló. ( az A Hét terjsztési munkájánka összegzése)

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám161
Időtartam1959.08.19.
Kezdés éve1959
Doboz4
Rövid URL
ID401632
Módosítás dátuma2003. szeptember 5.

Meghívó, névsor a központi bizottság elnökségéről, választmányi tagokról, felügyelő bizottságról

Részletek

1. Szervezés
2. Berendezkedés
3. Személyzet

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám1
Időtartam1949.04.02.
Kezdés éve1949
Doboz1
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401484
Módosítás dátuma2003. július 23.

meghívó, tájékoztató az IX. országos közgyűlés utáni közhangulatról, a Csemadok 4 éves terve, a Hét távlati terve, javaslat a járási bizottságok elnökeire, a Hét Beszélő múlt c. akciójának értékelése

Részletek

1. Tájékoztató jelentés a közgyűlés utáni közhangulatról
2. A Csemadok KB 4 éves távlati terve a IX. országos közgyűlés határozata alapján
3. A Hét távlati terve a IX. országos közgyűlés határozata alapján
4. Javaslat a Csemadok XVI. járási konferenciáinak összehívására – a JB elnökére és titkárára
5. A Hét Beszélő múlt c. akciójának értékelése
6. Az 1966-os év gazdasági eredményeinek értékelése /szóbeli beszámoló/

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám242
Időtartam1967.01.30.
Kezdés éve1967
Doboz10
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401726
Módosítás dátuma2004. július 26.

Meghívó,jegyzőkönyv,határozatok,beszámoló(A járási CSEMADOK szervek és a IV.ügyosztályok kapcsolatainak megjavítása)javaslat(a CSEMADOK központi bizottsága plénumának összehívására)

Részletek

1.A CSEMADOK központi elnöksége beszámolójának megvitatása
2.A kultúrosztály beszámolója a nemzeti bizottságok IV.ügyosztályaival való kapcsolatról
3.Különfélék

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám73
Időtartam1954.04.10.
Kezdés éve1954
Doboz2
Nyelvmagyar,szlovák
Rövid URL
ID401546
Módosítás dátuma2003. augusztus 8.

Meghívó,jelenléti ív, jegyzőkönyv, Határozati javaslat

Részletek

1. Központi választmányi gyülés előkészítésének ellenőrzése (meghívók kiküldése, időpont és helyszín meghatározása)
2.Határozati javaslat elkészitése ill. jóváhagyása (az elnökség elfogadta a következő határozati javaslat pontjait: 1, az EFSZ-ek megszilárdítása érdekében kifejtett felvilágosító munka 2, ismeretterjesztő előadások kiszélesítése 3, Kultúrvédnökségek a z üzemekben 4, Olvasókörök szervezése 5, Kutlúrszemináriumok szervezése 6, Szlovák és orosz nyelvtanfolyamok szervezése …..stb)
3. Indítványok és egyéb (a Szovjet Barátság Hónapjában a Csemadokra háruló feladatok megtárgyalása, a Népiegyüttes tagjainak betegbiztosításának probelmatikájának megtárgyalása, az együttesen belüli különféle posztok betöltésére alkalmas személyek felsorolása, a kerületi és járási titkárásgok autóparkjának átszervezése,)

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám38
Időtartam1952.06.17.
Kezdés éve1952
Doboz1
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401506
Módosítás dátuma2003. augusztus 4.

Meghívó,jelenléti ív,jegyzőkönyv

Részletek

1.Beszámoló a CSEMADOK központi titkárságán a Ministerstvo Financií részéről végrehajtott ellenőrzésről(Kifogásolt hibák:költségvetés,gazdálkodás,fekete invesztíciók,penálé,adó és nemzeti biztosító,adósok-hitelezők,gazdasági eszközök inventarizálása,lakbér hozzájárulás,revíziós működés,az alkalmazottak fizetési osztályokba való sorozása,az adóelvonásnál megállapított hiányosságok,biztonsági intézkedések)
2.1955-ös évre a CSEMADOK irányelvei(az irányvonal túl komplikált,mellékpontok javaslata)
3.Az elsö negyedéves terv ismertetése(javításokkal az elnökség jóváhagyja)
4.A közgyűlésre a beszámolót Lőrincz elvtárs

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám85
Időtartam1954.12.03.
Kezdés éve1954
Doboz2
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401556
Módosítás dátuma2003. augusztus 11.

Meghívó,jelenléti ív,jegyzőkönyv,

Részletek

1.Központi közgyűlés előkészítésének ellenőrzése(a beszámolók legfőbb pontjainak ismertetése,a jelölő lista felolvasása ujabb megtárgyalás végett,javaslat:több szövetkezeti dolgozó és kevesebb értelmiségi szerepeljen a jelöltek listáján,a kulturprogramm felolvasása,javaslat az elnökölésre,határozat:az elnökség elhatározza hogy a jelölő listán most már nem változtat,a kulturprogrammot jóváhagyja,virágcsokrok beszerzése)

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám35
Időtartam1952.05.23.
Kezdés éve1952
Doboz1
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401511
Módosítás dátuma2003. augusztus 4.

Meghivó,jelenléti iv,jegyzőkönyv,2.negyedévi munkaterv az 1952.évben,jelöltek névsora a Csemadok központi bizottságába

Részletek

1.Jegyzőkönyv ellenőrzése
2.A központi választmány jan.31-i ülése határozati pontjainak végrehajtása(Fellegi elvtárs ismerteti a javaslatot,egy 20 tagú központi előadótestület megszervezésének javaslata,a Népi Orosz Nyelvtanfolyamokra vonatkozó pont végrehajtásához szükséges eljárások,javaslatok az ipari üzemek magyar dolgozói közt végezendő népnevelői munkára,a CSISZ csoport megsegitésére javaslat,Fáklyára vonatkozó határozat,szervezeteink segitsége Pártunknak a tömegpolitikai munkában, Szabó Béla elvtárs javasolja fényképész és 2 szerkesztő felvételét e Fáklyához)
3.Országos közgyűlés előkészitése(javaslat a megtartásra a Vigadó nagytermében 1952.04.19-20,1 üzemi,1 EFSZ,1 CSISZ csoport üdvözölje e közgyűlést,a legjobb CSEMADOK csoportok fellépése a Nemzeti Szinházban a közgyűlés első estéjén)
4.Második negyedéves munkaterv jóváhagyása(a 4.ismeretterjesztő előadás megrendezése,20 tagú központi előadótestület megszervezése,üzemek,gépállomások és állami birtokok kultúrmunkájának elősegitése,üzemi kultúrklubbok szervezése,Orosz Népi Tanfolyamok elősegitése,kerületi kultúrversenyek megtartása,harmadik országos közgyűlésünk előkészitése és megtartása,Lenin elvtárs születési évfordulójának megünneplése,május 1. ünnepségének megszervezése,május 9.megünneplése,kultúrbrigádok szervezése,nevelőmunka a közös aratás megszervezése,Új kenyér ünnepének előkészitése,helyicsoportok kötelezettségvállalásainak ellenőrzése,járási titkárok egy hetes iskoláztatása,Népi Együttes megalakítása)
Állandó jellegű feladatok:tagtoborzás,sajtóterjesztés,munkaerő beszervezése,agitáció és nevelőmunka a szövetkezetek megszilárdítására
5.Egyéb

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám33
Időtartam1952.02.28.
Kezdés éve1952
Doboz1
Rövid URL
ID401508
Módosítás dátuma2003. augusztus 4.

Meghívó,jelenléti ív,jegyzőkönyv,beszámoló(az augusztusi taggyűlések és az előadások kiértékelése,a hivatalos szervekkel közösen megtartott előadások kiértékelése,az augusztusi kultúrbrigádok működésének kiértékelése,az augusztusi irodalmi viták kiértékelése,augusztusban megtartott CSEMADOK-félórák kiértékelése)

Részletek

1.Helyicsoportok augusztusi ténykedésének kiértékelése(szakemberek hiánya)
2.CSEMADOK munkatervének meghatározása A Csehszlovák Szovjet Barátsági Hónapra
3.A magyar könyvek terjesztésének kérdései(az MKB köre apad,a magyar könyv katasztrofális helyzete)
4.Egyéb

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám81
Időtartam1954.09.18.
Kezdés éve1954
Doboz2
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401551
Módosítás dátuma2003. augusztus 11.

Meghívó,jelenléti ív,jegyzőkönyv,határozat,beszámoló(A júliusi taggyűlések és az azzal párhuzamos előadások kiértékelése,a járási nemzeti bizottságok népművelési szakosztályaival közösen tervezett júliusi ténykedésének kiértékelése,az agitátorok júliusi ténykedésének kiértékelése,a Szlovák Nemzeti felkelés 10.évfordulójára tervezett ünnepélyek és előadások szervezeti bebiztosítása)

Részletek

1.A CSEMADOK júliusi ténykedésének kiértékelése(a nyitrai kerületben vannak a legnagyobb hiányosságok,kulturbrigadok nehézségei,szakemberek felvétele akik a népművészeti csoportokat irányítanák)
2.A közgyűlés előkészítése

KategóriaLevéltári anyagok / CSEMADOK - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
ÁllagKözponti Bizottság Elnöksége
TípusJegyzőkönyvek
ListaA KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei (1948-2000)
Leltári szám79
Időtartam1954.
Kezdés éve1954
Doboz2
Nyelvmagyar
Rövid URL
ID401560
Módosítás dátuma2003. augusztus 11.

1 11 12 13 14
405 találat