Bibliográfiák - Szlovákiai magyar református vonatkozású könyvek válogatott bibliográfiája (1990–2007)

Bármely közösség jobb megismerhetőségéhez, helyzete felméréséhez elengedhetetlenül szükséges az egészben látását elősegítő források összegyűjtése. Az alábbi bibliográfia a szlovákiai magyar reformátusság könyvekben rögzített állapota felmutatásának szándékával született meg, ami abból a felismerésből és tapasztalásból sarjadt ki, hogy az iránta érdeklődő, könyvszerető ember polcait szépen megtölthetik a református gyülekezetekről, közösségekről, településekről és személyekről szóló, illetve az általuk kiadott munkák. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a negyven böjtös esztendőt követő közel két szabad évtized alatt nagyszámban jelentek meg, mert megjelenhettek, vallási tematikájú, a vallási közösségek életével foglalkozó könyvek. (összeállította: A. Kis Béla)

Valesius Antal János: Levelek 1725–1740. A Komáromi Református Egyházmegye Iktatókönyve. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó, 2000, 344 p.

Levelek 1725–1740. A Komáromi Református Egyházmegye Iktatókönyve. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó, 2000, 344 p.

KategóriaSzlovákiai magyar református vonatkozású könyvek válogatott bibliográfiája (1990–2007)
FejezetKönyvek
Kiadás éve2000
SzerzőValesius Antal János
Rövid URL
ID12134
Módosítás dátuma2019. augusztus 8.

Hibát talált?

Üzenőfal