Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

Ifjúsági kérdések.: 2. évf. 1933. június – 6. (17.) sz., 325–329 p. Benne: Ikvay-Pfeiffer László: A Pax Romana középeurópai kongresszusa. Major József: A pozsonyi Prohászka-kör munkája. Cz. J.: Egyetemi Settlemen ankét Budapesten. Az ifjúsági Mária Kongregációk száma. S. P.: Akademikus hét rendezésén fáradoznak az olmütci dominikánusok P. Habaň vezetésével.: 2. évf. 1933. június – 6. (17.) sz., 325–329 p. Benne: Ikvay-Pfeiffer László: A Pax Romana középeurópai kongresszusa. Major József: A pozsonyi Prohászka-kör munkája. Cz. J.: Egyetemi Settlemen ankét Budapesten. Az ifjúsági Mária Kongregációk száma. S. P.: Akademikus hét rendezésén fáradoznak az olmütci dominikánusok P. Habaň vezetésével.: 2. évf. 1933. június – 6. (17.) sz., 325–329 p. Benne: Ikvay-Pfeiffer László: A Pax Romana középeurópai kongresszusa. Major József: A pozsonyi Prohászka-kör munkája. Cz. J.: Egyetemi Settlemen ankét Budapesten. Az ifjúsági Mária Kongregációk száma. S. P.: Akademikus hét rendezésén fáradoznak az olmütci dominikánusok P. Habaň vezetésével.

2. évf. 1933. június – 6. (17.) sz., 325–329 p.
Benne:
Ikvay-Pfeiffer László: A Pax Romana középeurópai kongresszusa.
Major József: A pozsonyi Prohászka-kör munkája.
Cz. J.: Egyetemi Settlemen ankét Budapesten.
Az ifjúsági Mária Kongregációk száma.
S. P.: Akademikus hét rendezésén fáradoznak az olmütci dominikánusok P. Habaň vezetésével.

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkeifjúság / rövidhír / Prohászka Kör (Pozsony) / Pozsony (Bratislava)
FejezetSzemle rovat
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže] / Pozsony [Bratislava]
Kiadás éve1933
Rövid URL
ID509190
Módosítás dátuma2021. február 23.

Hibát talált?

Üzenőfal