Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

1 2 3 4 5 19
557 találat

Mi és a munkáskérdés.: 2. évf. 1943. március – 3. sz., 67–71. p. Benne: Vida István: A hivatásszervezet főtitkára írja: “A mai fiatalság irtózik a kockázattól, bátor élettől és a nagyvonalúságtól”. Kertész László: Pompás munkásmozgalmaink vannak, de hiányzik a vezetőréteg;a középosztály hihetetlen közlönyét hibáztatjuk! Tárczy Lajos: “A tömeg oda fordul, ahonnan lehajolnak hozzá”.: 2. évf. 1943. március – 3. sz., 67–71. p. Benne: Vida István: A hivatásszervezet főtitkára írja: “A mai fiatalság irtózik a kockázattól, bátor élettől és a nagyvonalúságtól”. Kertész László: Pompás munkásmozgalmaink vannak, de hiányzik a vezetőréteg;a középosztály hihetetlen közlönyét hibáztatjuk! Tárczy Lajos: “A tömeg oda fordul, ahonnan lehajolnak hozzá”.: 2. évf. 1943. március – 3. sz., 67–71. p. Benne: Vida István: A hivatásszervezet főtitkára írja: “A mai fiatalság irtózik a kockázattól, bátor élettől és a nagyvonalúságtól”. Kertész László: Pompás munkásmozgalmaink vannak, de hiányzik a vezetőréteg;a középosztály hihetetlen közlönyét hibáztatjuk! Tárczy Lajos: “A tömeg oda fordul, ahonnan lehajolnak hozzá”.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkeifjúság / tanulmány / munkásság / művelődés / népi kérdés
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže]
Kiadás éve1943
Rövid URL
ID511067
Módosítás dátuma2021. február 23.

Kérdések vonalán.: 2. évf. 1943. január – 1. sz., 18–19. p. Benne: A lélek útjai címen jelentette meg második kiadásban a Vigilia könyvkiadó Balla Borisz A lélek útjai nyugaton c. könyvét. Balla Borisz könyvének egyik legértékesebb része a katolikus irodalomról írt tanulmánya. Csendesebb, szerényebb lett az idei farsang. Ha a Szüllő Géza nyilatkozik, szellemi életünk nagy eseményének számít az. Sohasem lelkesedtünk a pofonok igazságszolgáltatásáért.: 2. évf. 1943. január – 1. sz., 18–19. p. Benne: A lélek útjai címen jelentette meg második kiadásban a Vigilia könyvkiadó Balla Borisz A lélek útjai nyugaton c. könyvét. Balla Borisz könyvének egyik legértékesebb része a katolikus irodalomról írt tanulmánya. Csendesebb, szerényebb lett az idei farsang. Ha a Szüllő Géza nyilatkozik, szellemi életünk nagy eseményének számít az. Sohasem lelkesedtünk a pofonok igazságszolgáltatásáért.: 2. évf. 1943. január – 1. sz., 18–19. p. Benne: A lélek útjai címen jelentette meg második kiadásban a Vigilia könyvkiadó Balla Borisz A lélek útjai nyugaton c. könyvét. Balla Borisz könyvének egyik legértékesebb része a katolikus irodalomról írt tanulmánya. Csendesebb, szerényebb lett az idei farsang. Ha a Szüllő Géza nyilatkozik, szellemi életünk nagy eseményének számít az. Sohasem lelkesedtünk a pofonok igazságszolgáltatásáért.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkesajtó / rövidhír / szemelvény / könyvismertető
FejezetKérdések vonalán
Kiadás éve1943
Rövid URL
ID511047
Módosítás dátuma2021. február 23.

Kérdések vonalán.: 1. évf. 1942. október – 7. sz., 221–223. p. Benne: Sinkó Ferenc: Vita Zilahy adományáról. Az ifjúsági mozgalmak csődjéről is szó esett a katolikus sajtóban A városmajor plébánosától hallottuk… Csak helyeselni tudjuk, hogy a Hivatásszervezet ankétot hívott össze. A magyar nő háborús szerepéről ír egy helyen Prohászka Ottokár. Tanulmányt írt a Katolikus Szemle legutóbbi számában egy piarista tanár. A harmincadik a címe annak a filmnek… Ha már itt tartunk, jegyezzük meg, hogy a magyar kritika hogyan kommentálta az Emberek a havason című magyar filmet. Családmentés–nemzetmentés jelszóval jöt össze a Katolikus Nagygyűlés.: 1. évf. 1942. október – 7. sz., 221–223. p. Benne: Sinkó Ferenc: Vita Zilahy adományáról. Az ifjúsági mozgalmak csődjéről is szó esett a katolikus sajtóban A városmajor plébánosától hallottuk… Csak helyeselni tudjuk, hogy a Hivatásszervezet ankétot hívott össze. A magyar nő háborús szerepéről ír egy helyen Prohászka Ottokár. Tanulmányt írt a Katolikus Szemle legutóbbi számában egy piarista tanár. A harmincadik a címe annak a filmnek… Ha már itt tartunk, jegyezzük meg, hogy a magyar kritika hogyan kommentálta az Emberek a havason című magyar filmet. Családmentés–nemzetmentés jelszóval jöt össze a Katolikus Nagygyűlés.: 1. évf. 1942. október – 7. sz., 221–223. p. Benne: Sinkó Ferenc: Vita Zilahy adományáról. Az ifjúsági mozgalmak csődjéről is szó esett a katolikus sajtóban A városmajor plébánosától hallottuk… Csak helyeselni tudjuk, hogy a Hivatásszervezet ankétot hívott össze. A magyar nő háborús szerepéről ír egy helyen Prohászka Ottokár. Tanulmányt írt a Katolikus Szemle legutóbbi számában egy piarista tanár. A harmincadik a címe annak a filmnek… Ha már itt tartunk, jegyezzük meg, hogy a magyar kritika hogyan kommentálta az Emberek a havason című magyar filmet. Családmentés–nemzetmentés jelszóval jöt össze a Katolikus Nagygyűlés.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkeifjúság / rövidhír / szemelvény / filmművészet / vita / mozgalmak / nők / háború / Katolikus Nagygyűlés
FejezetKérdések vonalán rovat
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže] / Vitanova [Vitanová]
Kiadás éve1942
Rövid URL
ID511005
Módosítás dátuma2021. február 23.

1 2 3 4 5 19
557 találat