Szlovákiai Magyar Adatbank » Összes » Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma – Oldal 2 – Szlovákiai Magyar Adatbank
Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

Szociális, kulturális, gazdasági kérdések.: 2. évf. 1933. január – 1. (12.) sz., 34–40. p. Benne: Az aradi Vasárnap. Kulturharc előtt állunk, ha a közoktatásügyi minisztérium nem vonja még idejében vissza a népiskolák átszervezéséről szóló törvényjavaslatát. P. L.: Ez a kapitalizmus! Ikvay László: Krematórium építését javasolta néhány városatya a pozsonyi városházán. (R.): Keresztes kommunisták is vannak, mondotta egy “keresztény vezető ember”. (R.): A béketörekvések megcsúfolása és az emberiség csökkenő hitének és bizalmának teljes megrendítése az az egyszerű ujsághír. Cz. J.: Gömbös Gyula magyar miniszterelnök, azt a kijelentést tette. A banktőkések világából. Munkanélküliek száma Csehszlovákiában. A német munkásság csökkenő munkabérei. A szakszervezetek Csehszlovákiában. Katolikus munkásszövetség alakul Erdélyben. (Kat. Munkáslap) Aggkori támogatás Csehszlovákiában. A népszövetség és rosszúl fizető tagjai címen a párisi Illustration hozott érdekes cikket. A dohányfogyasztás csökkenése is a gazdasági krízis bizonyítéka. Fegyverkezésre fordított összeg az egyes államokban. Adóterhek növekedése Csehszlovákiában 1919—1929. Gazdasági válság hatása az Unióban. A nagyvárosi élet egészségtelen és antiszociális berendezésével. A szovjet vallásgyalázó képekkel és felírással ellátott gyufát csempészett Angliába. Cilacc a rövidített neve a kommunizmus elleni aktiv küzdelemre alakult szövetségnek. A szatmári kat. Leányclub. A szociális testvérek társasága Kassa után Komáromban is. Hogy a katolikus karitásnak mekkora teljesítményét tudja véghez vinni. A misszionáriusok hatalmas munkájának a bizonyítéka. Sopronban szegények bankettjét rendezték meg. Uj szerzetesrend. (Egyházi lapok) Mozart katolicizmusáról írt értékes cikket. A francia katolikusok filmmunkájáról ad összefoglaló képet. A katolikus irószövetség megalakítása előtt.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkeszociális problémák / gazdasági kérdések / népiskolák / Pozsonyi krematórium / Komárom (Komárno) / Katolikus Írószövetség
FejezetSzemle rovat
TelepülésKomárom [Komárno]
Kiadás éve1933
Rövid URL
ID509052
Módosítás dátuma2024. október 24.

Társadalom szociális kérdés.: 1. évf. 1932. június (július–aug.) – 6–7. sz., 265–273. p. Benne: Dr. Pfeiffer Miklós: Gasparri Péter bíboros születésnapja. Bergou Imre O. P.: P. Braito Szilveszter M. O. P., Dömök Lothár: Dr. Piffl Frigyes Gusztáv bécsi biboros-érsekkel Albert Thomas halálához. Új pápai körlevél jelent meg. Svájc szövetségi elnökévé Giuseppe Motta-t választotta. Dr. Schmid Grüneck György churi püspök elhunyt. Franz Werfel nyilatkozatát hozta a „Neue Freie Presse (Korunk Szava) Az első katolikus irányu bölcseleti kongresszus Prágában lesz megtartva. L’Aube” címen indult meg Párisban egy új kat. napilap. [A bolseviki színművészet irányáról – Kowalski K.: „A fekete csuha” darabjáról.] Olvasóink köréből – [munkás-körökből vették az írást] [A szovjetorosz filmtervekkel foglalkozva a Schönere Zukunft írása.] Az orvos és a lélek (Rhein – Main. Volkszeitung). Egészségügy a gyarmatokon – orvoskongresszus Bécsben. Ötmillió rabszolga! A londoni rabszolgaellenes társaság szerint. A pápa berlini követe, Orsenigo Cesare érsek beszéde Berlinben. Az Egyesült Államok és a gazdasági válság. Magyarországon a mult évi termeléseredmények. A „Pax Romana” ezidei kongresszusa. A Birodalminémet Katolikus Akadémiai Szövetség (Akademikerverband) összejövetele A Pápai Tudományos Akadémia ülése. A Milánói Katolikus Egyetem fennállásának 10 éves évfordulója. A kat. tudományos intézetek közül Rómában 10 szolgál felsőbb tanulmányok végzésére. Bányászpapok és bányamunkások közös konferenciája. Lelkigyakorlatok politikusok részére Városi munkanélküli ifjak falusi kitelepítésével mezei munkára… Az Északamerikai Egyesült Államokban jelent meg Miriam Teréz Oregon államnak a nők ipari munkájára vonatkozó törvényei.…, A munkanélküliség aránya a szervezett munkásság körében A katolikus Szociális tevékenység Intézete (Olaszország) pályadíja. Az amerikai katolikusok hír szerint tiltakoznak….

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír / szemelvény
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508918
Módosítás dátuma2024. október 24.