Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

1 17 18 19
557 találat

Világosság.: 2. évf. 1933. március – 3. (14.) sz., 158–160. p. Benne: [Kossányi József cikket írt a Magyar Tanító c. lapba] A keresztény nevelés akadémiája Párisban 50 000 koronás pályázatot írt ki. A lakosság szaporodásáról hoz érdekes statisztikát az Akord. A hágai Központi tanulmányi és nevelésügyi hivatal által a hollandiai katolikus iskola- és nevelésügyről kiadott új évkönyv szerint… [Az Északamerikai Egyesült Államok katolikus iskoláinak száma] Csongrády: ”A magyar lányok” ne hiányozzon egy magyar leány asztaláról se.: 2. évf. 1933. március – 3. (14.) sz., 158–160. p. Benne: [Kossányi József cikket írt a Magyar Tanító c. lapba] A keresztény nevelés akadémiája Párisban 50 000 koronás pályázatot írt ki. A lakosság szaporodásáról hoz érdekes statisztikát az Akord. A hágai Központi tanulmányi és nevelésügyi hivatal által a hollandiai katolikus iskola- és nevelésügyről kiadott új évkönyv szerint… [Az Északamerikai Egyesült Államok katolikus iskoláinak száma] Csongrády: ”A magyar lányok” ne hiányozzon egy magyar leány asztaláról se.: 2. évf. 1933. március – 3. (14.) sz., 158–160. p. Benne: [Kossányi József cikket írt a Magyar Tanító c. lapba] A keresztény nevelés akadémiája Párisban 50 000 koronás pályázatot írt ki. A lakosság szaporodásáról hoz érdekes statisztikát az Akord. A hágai Központi tanulmányi és nevelésügyi hivatal által a hollandiai katolikus iskola- és nevelésügyről kiadott új évkönyv szerint… [Az Északamerikai Egyesült Államok katolikus iskoláinak száma] Csongrády: ”A magyar lányok” ne hiányozzon egy magyar leány asztaláról se.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír / gazdaság / pedagógia
FejezetVilágosság pedagógiai és iskolaügyi szemle rovat
Kiadás éve1933
Rövid URL
ID509113
Módosítás dátuma2021. február 23.

Könyvek/Irások.: 1. évf. 1932. június (július–aug.) – 6–7. sz., 274–280. p. Benne: Az Erdélyi Tudósító fiatalok száma. Demeter Béla: Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok (Erdélyi Fiatalok falufüzete 3. sz.) Demeter Béla: Hogyan tanulmányozzam a falu életét (Erdélyi Fiatalok falufüzete 2. sz.) K. B.: Oswald Spengler: Gép és ember (Korunk Szava cikke) Venczel József: Dömötör Sándor: A néprajzi gyűjtés. Tájékoztató a “Turul” Szövetség pályázatához (Budapest, 1932) Kovács Gyula: Szabad egy szóra? (Rozsnyó, 1932) A munkaiskola pedagógiája (kiadja Dr. vitéz Málnási Ödön) Pintér József: Munkásifju mozgalmak. (Szt. László nyomda) (R. E.): Gável Béla: Elveszett esztendők. (Munkács, 1931) Körmendi Ferenc: A budapesti kaland. (Pantheon Kiadó) Török Sándor: Az idegen város (Budapest, Franklin-társulat 1932) Uj Szó. Szerkeszti Barta Lajos. „Le Mois Synthése de l’activité mondiale” (Havi folyóirat indult Párisban) Lóska Béla: Wladimir Jankélévitsch: Bergson. (Alcan, Paris, 1931) (H. S.): Bergson: „Az erkölcsnek és a vallásnak két forrása.” [Dr. Horváth Sándor O. P. – Aquinói Szent Tamásról írt műve olaszul jelenik meg.] (L.B.): Goyau G.: Le Catholicisme, Alcan, Paris, 1931 (L.B.): Robert Linhardt: Undeser Glaube (Lóska B.): Henri Gouhier: La vie D’Auguste Comte. (Gallinard, Paris, 1931): 1. évf. 1932. június (július–aug.) – 6–7. sz., 274–280. p. Benne: Az Erdélyi Tudósító fiatalok száma. Demeter Béla: Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok (Erdélyi Fiatalok falufüzete 3. sz.) Demeter Béla: Hogyan tanulmányozzam a falu életét (Erdélyi Fiatalok falufüzete 2. sz.) K. B.: Oswald Spengler: Gép és ember (Korunk Szava cikke) Venczel József: Dömötör Sándor: A néprajzi gyűjtés. Tájékoztató a “Turul” Szövetség pályázatához (Budapest, 1932) Kovács Gyula: Szabad egy szóra? (Rozsnyó, 1932) A munkaiskola pedagógiája (kiadja Dr. vitéz Málnási Ödön) Pintér József: Munkásifju mozgalmak. (Szt. László nyomda) (R. E.): Gável Béla: Elveszett esztendők. (Munkács, 1931) Körmendi Ferenc: A budapesti kaland. (Pantheon Kiadó) Török Sándor: Az idegen város (Budapest, Franklin-társulat 1932) Uj Szó. Szerkeszti Barta Lajos. „Le Mois Synthése de l’activité mondiale” (Havi folyóirat indult Párisban) Lóska Béla: Wladimir Jankélévitsch: Bergson. (Alcan, Paris, 1931) (H. S.): Bergson: „Az erkölcsnek és a vallásnak két forrása.” [Dr. Horváth Sándor O. P. – Aquinói Szent Tamásról írt műve olaszul jelenik meg.] (L.B.): Goyau G.: Le Catholicisme, Alcan, Paris, 1931 (L.B.): Robert Linhardt: Undeser Glaube (Lóska B.): Henri Gouhier: La vie D’Auguste Comte. (Gallinard, Paris, 1931): 1. évf. 1932. június (július–aug.) – 6–7. sz., 274–280. p. Benne: Az Erdélyi Tudósító fiatalok száma. Demeter Béla: Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok (Erdélyi Fiatalok falufüzete 3. sz.) Demeter Béla: Hogyan tanulmányozzam a falu életét (Erdélyi Fiatalok falufüzete 2. sz.) K. B.: Oswald Spengler: Gép és ember (Korunk Szava cikke) Venczel József: Dömötör Sándor: A néprajzi gyűjtés. Tájékoztató a “Turul” Szövetség pályázatához (Budapest, 1932) Kovács Gyula: Szabad egy szóra? (Rozsnyó, 1932) A munkaiskola pedagógiája (kiadja Dr. vitéz Málnási Ödön) Pintér József: Munkásifju mozgalmak. (Szt. László nyomda) (R. E.): Gável Béla: Elveszett esztendők. (Munkács, 1931) Körmendi Ferenc: A budapesti kaland. (Pantheon Kiadó) Török Sándor: Az idegen város (Budapest, Franklin-társulat 1932) Uj Szó. Szerkeszti Barta Lajos. „Le Mois Synthése de l’activité mondiale” (Havi folyóirat indult Párisban) Lóska Béla: Wladimir Jankélévitsch: Bergson. (Alcan, Paris, 1931) (H. S.): Bergson: „Az erkölcsnek és a vallásnak két forrása.” [Dr. Horváth Sándor O. P. – Aquinói Szent Tamásról írt műve olaszul jelenik meg.] (L.B.): Goyau G.: Le Catholicisme, Alcan, Paris, 1931 (L.B.): Robert Linhardt: Undeser Glaube (Lóska B.): Henri Gouhier: La vie D’Auguste Comte. (Gallinard, Paris, 1931)

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió / Új Szó (folyóirat)
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508919
Módosítás dátuma2021. február 23.

Társadalom szociális kérdés.: 1. évf. 1932. június (július–aug.) – 6–7. sz., 265–273. p. Benne: Dr. Pfeiffer Miklós: Gasparri Péter bíboros születésnapja. Bergou Imre O. P.: P. Braito Szilveszter M. O. P., Dömök Lothár: Dr. Piffl Frigyes Gusztáv bécsi biboros-érsekkel Albert Thomas halálához. Új pápai körlevél jelent meg. Svájc szövetségi elnökévé Giuseppe Motta-t választotta. Dr. Schmid Grüneck György churi püspök elhunyt. Franz Werfel nyilatkozatát hozta a „Neue Freie Presse (Korunk Szava) Az első katolikus irányu bölcseleti kongresszus Prágában lesz megtartva. L’Aube” címen indult meg Párisban egy új kat. napilap. [A bolseviki színművészet irányáról – Kowalski K.: „A fekete csuha” darabjáról.] Olvasóink köréből – [munkás-körökből vették az írást] [A szovjetorosz filmtervekkel foglalkozva a Schönere Zukunft írása.] Az orvos és a lélek (Rhein – Main. Volkszeitung). Egészségügy a gyarmatokon – orvoskongresszus Bécsben. Ötmillió rabszolga! A londoni rabszolgaellenes társaság szerint. A pápa berlini követe, Orsenigo Cesare érsek beszéde Berlinben. Az Egyesült Államok és a gazdasági válság. Magyarországon a mult évi termeléseredmények. A „Pax Romana” ezidei kongresszusa. A Birodalminémet Katolikus Akadémiai Szövetség (Akademikerverband) összejövetele A Pápai Tudományos Akadémia ülése. A Milánói Katolikus Egyetem fennállásának 10 éves évfordulója. A kat. tudományos intézetek közül Rómában 10 szolgál felsőbb tanulmányok végzésére. Bányászpapok és bányamunkások közös konferenciája. Lelkigyakorlatok politikusok részére Városi munkanélküli ifjak falusi kitelepítésével mezei munkára… Az Északamerikai Egyesült Államokban jelent meg Miriam Teréz Oregon államnak a nők ipari munkájára vonatkozó törvényei.…, A munkanélküliség aránya a szervezett munkásság körében A katolikus Szociális tevékenység Intézete (Olaszország) pályadíja. Az amerikai katolikusok hír szerint tiltakoznak….: 1. évf. 1932. június (július–aug.) – 6–7. sz., 265–273. p. Benne: Dr. Pfeiffer Miklós: Gasparri Péter bíboros születésnapja. Bergou Imre O. P.: P. Braito Szilveszter M. O. P., Dömök Lothár: Dr. Piffl Frigyes Gusztáv bécsi biboros-érsekkel Albert Thomas halálához. Új pápai körlevél jelent meg. Svájc szövetségi elnökévé Giuseppe Motta-t választotta. Dr. Schmid Grüneck György churi püspök elhunyt. Franz Werfel nyilatkozatát hozta a „Neue Freie Presse (Korunk Szava) Az első katolikus irányu bölcseleti kongresszus Prágában lesz megtartva. L’Aube” címen indult meg Párisban egy új kat. napilap. [A bolseviki színművészet irányáról – Kowalski K.: „A fekete csuha” darabjáról.] Olvasóink köréből – [munkás-körökből vették az írást] [A szovjetorosz filmtervekkel foglalkozva a Schönere Zukunft írása.] Az orvos és a lélek (Rhein – Main. Volkszeitung). Egészségügy a gyarmatokon – orvoskongresszus Bécsben. Ötmillió rabszolga! A londoni rabszolgaellenes társaság szerint. A pápa berlini követe, Orsenigo Cesare érsek beszéde Berlinben. Az Egyesült Államok és a gazdasági válság. Magyarországon a mult évi termeléseredmények. A „Pax Romana” ezidei kongresszusa. A Birodalminémet Katolikus Akadémiai Szövetség (Akademikerverband) összejövetele A Pápai Tudományos Akadémia ülése. A Milánói Katolikus Egyetem fennállásának 10 éves évfordulója. A kat. tudományos intézetek közül Rómában 10 szolgál felsőbb tanulmányok végzésére. Bányászpapok és bányamunkások közös konferenciája. Lelkigyakorlatok politikusok részére Városi munkanélküli ifjak falusi kitelepítésével mezei munkára… Az Északamerikai Egyesült Államokban jelent meg Miriam Teréz Oregon államnak a nők ipari munkájára vonatkozó törvényei.…, A munkanélküliség aránya a szervezett munkásság körében A katolikus Szociális tevékenység Intézete (Olaszország) pályadíja. Az amerikai katolikusok hír szerint tiltakoznak….: 1. évf. 1932. június (július–aug.) – 6–7. sz., 265–273. p. Benne: Dr. Pfeiffer Miklós: Gasparri Péter bíboros születésnapja. Bergou Imre O. P.: P. Braito Szilveszter M. O. P., Dömök Lothár: Dr. Piffl Frigyes Gusztáv bécsi biboros-érsekkel Albert Thomas halálához. Új pápai körlevél jelent meg. Svájc szövetségi elnökévé Giuseppe Motta-t választotta. Dr. Schmid Grüneck György churi püspök elhunyt. Franz Werfel nyilatkozatát hozta a „Neue Freie Presse (Korunk Szava) Az első katolikus irányu bölcseleti kongresszus Prágában lesz megtartva. L’Aube” címen indult meg Párisban egy új kat. napilap. [A bolseviki színművészet irányáról – Kowalski K.: „A fekete csuha” darabjáról.] Olvasóink köréből – [munkás-körökből vették az írást] [A szovjetorosz filmtervekkel foglalkozva a Schönere Zukunft írása.] Az orvos és a lélek (Rhein – Main. Volkszeitung). Egészségügy a gyarmatokon – orvoskongresszus Bécsben. Ötmillió rabszolga! A londoni rabszolgaellenes társaság szerint. A pápa berlini követe, Orsenigo Cesare érsek beszéde Berlinben. Az Egyesült Államok és a gazdasági válság. Magyarországon a mult évi termeléseredmények. A „Pax Romana” ezidei kongresszusa. A Birodalminémet Katolikus Akadémiai Szövetség (Akademikerverband) összejövetele A Pápai Tudományos Akadémia ülése. A Milánói Katolikus Egyetem fennállásának 10 éves évfordulója. A kat. tudományos intézetek közül Rómában 10 szolgál felsőbb tanulmányok végzésére. Bányászpapok és bányamunkások közös konferenciája. Lelkigyakorlatok politikusok részére Városi munkanélküli ifjak falusi kitelepítésével mezei munkára… Az Északamerikai Egyesült Államokban jelent meg Miriam Teréz Oregon államnak a nők ipari munkájára vonatkozó törvényei.…, A munkanélküliség aránya a szervezett munkásság körében A katolikus Szociális tevékenység Intézete (Olaszország) pályadíja. Az amerikai katolikusok hír szerint tiltakoznak….

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír / szemelvény
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508918
Módosítás dátuma2021. február 23.

Könyve/Irások.: 1. évf. 1932. május – 5. sz., 198–200. p. Benne: Sarló jegyében. Dr. Melichár Kálmán: A zsinatok.(Szent István Könyvek 98.sz, Budapest, 1932) Magdics Gáspár: A természettudomány útjai Istenhez (Szt. István Társulat, 1932.) Halász Gyula Dr.: A katolikus megujhodás Franciaországban. (Sopron, 1931) Klaus Mehnert: Die Jugend in Sowjetrussland. (Fischer Verlag, Berlin, 1932) Konnersreuthi Neumann Teréz az orvosi tudomány és a bölcselet világánál. (Lourdes Kiadó vállalat, Sopron). P. Csávossy Elemér S. J. öt tanulmánya jelent meg füzet alakjában. Zakarpatsko. Vašek Kaňa riportjai Podkarpatská Rusról. Marx-e vagy Krisztus? (Magyarság): 1. évf. 1932. május – 5. sz., 198–200. p. Benne: Sarló jegyében. Dr. Melichár Kálmán: A zsinatok.(Szent István Könyvek 98.sz, Budapest, 1932) Magdics Gáspár: A természettudomány útjai Istenhez (Szt. István Társulat, 1932.) Halász Gyula Dr.: A katolikus megujhodás Franciaországban. (Sopron, 1931) Klaus Mehnert: Die Jugend in Sowjetrussland. (Fischer Verlag, Berlin, 1932) Konnersreuthi Neumann Teréz az orvosi tudomány és a bölcselet világánál. (Lourdes Kiadó vállalat, Sopron). P. Csávossy Elemér S. J. öt tanulmánya jelent meg füzet alakjában. Zakarpatsko. Vašek Kaňa riportjai Podkarpatská Rusról. Marx-e vagy Krisztus? (Magyarság): 1. évf. 1932. május – 5. sz., 198–200. p. Benne: Sarló jegyében. Dr. Melichár Kálmán: A zsinatok.(Szent István Könyvek 98.sz, Budapest, 1932) Magdics Gáspár: A természettudomány útjai Istenhez (Szt. István Társulat, 1932.) Halász Gyula Dr.: A katolikus megujhodás Franciaországban. (Sopron, 1931) Klaus Mehnert: Die Jugend in Sowjetrussland. (Fischer Verlag, Berlin, 1932) Konnersreuthi Neumann Teréz az orvosi tudomány és a bölcselet világánál. (Lourdes Kiadó vállalat, Sopron). P. Csávossy Elemér S. J. öt tanulmánya jelent meg füzet alakjában. Zakarpatsko. Vašek Kaňa riportjai Podkarpatská Rusról. Marx-e vagy Krisztus? (Magyarság)

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508888
Módosítás dátuma2021. február 23.

Társadalom Szociális kérdés.: 1. évf. 1932. május – 5. sz., 194–198. p. Benne: [A katonai szolgálati időről ír a Das Neue Reich] Katolicizmus és irodalom (Brisits Frigyes előadásából). Nemzetközi kat. kongresszus az istentelen propaganda elleni védekezésről. [Domenico Angelini jogtudor a szerkesztőség munkatársa lett] Belgiumi Boerenbond szövetség csoportvezetői kurzusa. A római állami egyetem nagyméretű kibővítéseket nyer. Amit elhallgatnak. (Thomas Mann, H.G.Wells, Sigrid Undset) A franciaországi sajtó. Az Északamerikai Egyesült Államok kat. jellegű felsőbb iskolái. Goethe és a katolicizmus címen hoz érdekes tanulmányt az Illustrazione Vaticana. A vatikáni rádiószolgálat kiépítése. A francia inteligenciának az Egyházba való visszatéréséről. Liturgikus hét Kassán. A németországi katolikus pályaudvari szolgálat ellátásáról (Schönere Zukunft). [A német elnökválasztások és a német katolikusok állásfoglalásáról cikkez a bécsi Reichspost.] Hollandiában Jansen Utrechti érsek körlevelet bocsátott ki. Az intenzív katolikus élet jele Hollandiában. (Das Neue Reich) A Német Kat. Iskola Szövetségnek Csehszlovákiában 340 intézet a tagja. Catholic Action Society – angol kat. intézmény. A japán–kínai hadizónában 870 kat. misszionárius müködik. Lon–Cseng–Csiang, Kina volt miniszterelnöke Brüggeben. (Erdélyi Tudósitó) Indiában most lett megszervezve a kat. akció pánindiai egyesülete. [Az Amerikai Egyesült Államok kórházi statisztikája.] Pozsonyi olvasóink és pozsonyi átutazóink figyelmébe. Bennszülött papok és püspökök fontossága a missziós területeken. Tanfolyamok a kat. akcióról Lengyelországban.: 1. évf. 1932. május – 5. sz., 194–198. p. Benne: [A katonai szolgálati időről ír a Das Neue Reich] Katolicizmus és irodalom (Brisits Frigyes előadásából). Nemzetközi kat. kongresszus az istentelen propaganda elleni védekezésről. [Domenico Angelini jogtudor a szerkesztőség munkatársa lett] Belgiumi Boerenbond szövetség csoportvezetői kurzusa. A római állami egyetem nagyméretű kibővítéseket nyer. Amit elhallgatnak. (Thomas Mann, H.G.Wells, Sigrid Undset) A franciaországi sajtó. Az Északamerikai Egyesült Államok kat. jellegű felsőbb iskolái. Goethe és a katolicizmus címen hoz érdekes tanulmányt az Illustrazione Vaticana. A vatikáni rádiószolgálat kiépítése. A francia inteligenciának az Egyházba való visszatéréséről. Liturgikus hét Kassán. A németországi katolikus pályaudvari szolgálat ellátásáról (Schönere Zukunft). [A német elnökválasztások és a német katolikusok állásfoglalásáról cikkez a bécsi Reichspost.] Hollandiában Jansen Utrechti érsek körlevelet bocsátott ki. Az intenzív katolikus élet jele Hollandiában. (Das Neue Reich) A Német Kat. Iskola Szövetségnek Csehszlovákiában 340 intézet a tagja. Catholic Action Society – angol kat. intézmény. A japán–kínai hadizónában 870 kat. misszionárius müködik. Lon–Cseng–Csiang, Kina volt miniszterelnöke Brüggeben. (Erdélyi Tudósitó) Indiában most lett megszervezve a kat. akció pánindiai egyesülete. [Az Amerikai Egyesült Államok kórházi statisztikája.] Pozsonyi olvasóink és pozsonyi átutazóink figyelmébe. Bennszülött papok és püspökök fontossága a missziós területeken. Tanfolyamok a kat. akcióról Lengyelországban.: 1. évf. 1932. május – 5. sz., 194–198. p. Benne: [A katonai szolgálati időről ír a Das Neue Reich] Katolicizmus és irodalom (Brisits Frigyes előadásából). Nemzetközi kat. kongresszus az istentelen propaganda elleni védekezésről. [Domenico Angelini jogtudor a szerkesztőség munkatársa lett] Belgiumi Boerenbond szövetség csoportvezetői kurzusa. A római állami egyetem nagyméretű kibővítéseket nyer. Amit elhallgatnak. (Thomas Mann, H.G.Wells, Sigrid Undset) A franciaországi sajtó. Az Északamerikai Egyesült Államok kat. jellegű felsőbb iskolái. Goethe és a katolicizmus címen hoz érdekes tanulmányt az Illustrazione Vaticana. A vatikáni rádiószolgálat kiépítése. A francia inteligenciának az Egyházba való visszatéréséről. Liturgikus hét Kassán. A németországi katolikus pályaudvari szolgálat ellátásáról (Schönere Zukunft). [A német elnökválasztások és a német katolikusok állásfoglalásáról cikkez a bécsi Reichspost.] Hollandiában Jansen Utrechti érsek körlevelet bocsátott ki. Az intenzív katolikus élet jele Hollandiában. (Das Neue Reich) A Német Kat. Iskola Szövetségnek Csehszlovákiában 340 intézet a tagja. Catholic Action Society – angol kat. intézmény. A japán–kínai hadizónában 870 kat. misszionárius müködik. Lon–Cseng–Csiang, Kina volt miniszterelnöke Brüggeben. (Erdélyi Tudósitó) Indiában most lett megszervezve a kat. akció pánindiai egyesülete. [Az Amerikai Egyesült Államok kórházi statisztikája.] Pozsonyi olvasóink és pozsonyi átutazóink figyelmébe. Bennszülött papok és püspökök fontossága a missziós területeken. Tanfolyamok a kat. akcióról Lengyelországban.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír / szemelvény
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508887
Módosítás dátuma2021. február 23.

1 17 18 19
557 találat