denes gyorgy (FI)

(* 1923. máj. 24. Pelsőc, † 2007. szept. 14. Pozsony) Költő, műfordító, szerkesztő. A kereskedelmi középiskolát Rozsnyón végezte. 1950-től Pozsonyban előbb a Csemadok alkalmazottja, majd 1951–1985 között a Szlovák Rádió Magyar Szerkesztőségének munkatársa. 1971-ben Madách-díjjal, 2003-ban Posonium Irodalmi Díj Életműdíjával tüntették ki, 2003-ban megkapta a Szlovák Kormány Ezüst Plakettjét. 1948 után ő adott ki először verseskötetet az újjászerveződött csehszlovákiai magyar irodalom képviselői közül (Magra vár a föld, 1952). Versei mellett gyermekverseket, műfordításokat, interjúkat, recenziókat, író- és művészportrékat közölt. 2009 máj.-ában szülőfalujában felavatták emléktábláját. – Fm. Hallod, hogy zengenek a fák (v., 1962); Évek hatalma (v., 1966); Mélység fölött (v., 1972); Fenyéren boróka (v., 1979); Virágzó némaság (v., 1981); Pipitér (gyermekv., 1984); Elfogy a fény (v., 1988); Zebramadár (gyermekv., 1991); Sétálni ment három kalap (gyermekv., 1994); Írók fényben és árnyékban (tan., 2001); Hattyúk éji dala (v., 2003).– Ir. Ki kicsoda Kassától—Prágáig? (1993); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—1995. (1997); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—2004. (2004).

Dénes György (GJ)

DUBA GYULA

(* 1930. jún. 8. Hontfüzesgyarmat, † 2024. ápr. 2. Pozsony) Író, szerkesztő. 1954-ben a kassai ipari szakközépiskolában érettségizett. Pozsonyi műegyetemi tanulmányait nem fejezte be; 1957-től újságíró, szerkesztő – Szlovák Rádió magyar adása, Hét, Irodalmi Szemle (1968–1983 főszerkesztő). 1983 és 1990 között a Madách Könyv- és Lapkiadó főszerkesztője. 1993-tól nyugdíjas. Pályáját humoreszkekkel, szatírákkal kezdte, népszerűek irodalmi paródiái; a Vajúdó parasztvilág (1974) c. szociográfiája Mo.-on is ismertté tette a nevét; regényíróként, novellistaként, kritikusként, esszéíróként egyaránt ismert. – Főbb díjak: Madách Imre-díj (1967, 1970, 1975, 1982); a Szlovák Írók Szövetségének Nemzetiségi Díja (1972); Érdemes művész (1983); A Magyar Köztársaság Csillagrendje (1990); A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje (1990); A Szlovákiai Írószervezetek Társulásának Díja (1994); a Posonium Irodalmi Díj Életműdíja (2001); Szabó Zoltán-díj (2002); József Attila-díj (2004); Talamon Alfonz-díj (2008); Kossuth-díj (2023). – Fm. A nevető ember (humoreszkek, 1959); Csillagtalan égen struccmadár (elb., 1963); Delfinek (elb., 1966); Baj van a humorral (humoreszkek, 1967); Szabadesés (r., 1969); Valóság és életérzés (esszék, kritikák, 1972); Vajúdó parasztvilág (szociográfia, 1974); Ívnak a csukák (r., 1977); Káderezés a (zseb)Parnasszuson (ir. paródiák, 1979); Örvénylő idő (r., 1982); A macska fél az üvegtől (r., 1985); Európai magány (elb., esszék, 1987); Aszály (r., 1989); Álmodtak tengert I. (r., 1993); Sólyomvadászat (r., 1994); Álmodtak tengert II. (r., 1995); Levél az Elnöknek (esszék, tan., 1997); Az idő hangjai (esszék, 1998); Téli áradás (r., 2002); Az emlékezés öröme és kockázata (esszék, 2005); Valami elmúlt – Erni gyermekkora (r., 2008); Szégyen (r. 2010); Lámpagyújtás (2011); Valami elmúlt II. – Erni diákkora (r., 2013); Egy álfilozófus vallomásai (r. 2014). – Ir. Koncsol László: Kísérletek és elemzések (1978); Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945-1980 (1982); Tőzsér Árpád: Escorial Közép-Európában (1992); Bodnár Gyula–Tóth László: Nyomkereső (1994); Szeberényi Zoltán: Duba Gyula szépirodalmi munkásságának tükrében (1997); Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában 1945-1999 I. (2000); Zoék az Ararát tetején (2000); Ki kicsoda Kassától—Prágáig? (1993); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—1995. (1997); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—2004. (2004); Fónod Zoltán: Önarcképek (2004); Tóth László: Hatszemközt, avagy Korbúcsúztató (2006); Lacza Éva: Jelek a porban I., II. (2006, 2008); Márkus Béla: Duba Gyula élete és műve (2011); A fejek és a kalap (2012); Miklósi Péter: Faggató (2013); Csáky Károly: Emlékezések és vallomások I. (2014); Fónod Zoltán: Mérlegen II. (2015); Tóth László: Megkötni az időt (2019); Nagy Erika: Elmeséled? (2021).

Duka Zólyomi Aglája (csa)

(* 1912. nov. 18. Miskolc, † 2004. jan. 10. Pozsony) Zongoratanárnő. Az elemit és a középiskolát Miskolcon, Nagymaroson és Ungvárott, majd a Zene- és Drámaművészeti Akadémia zongoraszakát Emanuela Kajetánová és Frico Kafendánál Pozsonyban végezte el (1938). 1945 előtt zongorát, zenei nevelést tanított, kórust vezetett, a pozsonyi rádió magyar adásában szerepelt zongoraművészként (1939−1941). Taksonyfalván kántor (1947−1955), zongoratanár a pozsonyi I. zeneiskolában (1948−1956), a Felsőbb Zenepedagógiai Iskola zongoratanára (1956−1958), a Konzervatórium zongora- és zongoraduó-tanára (1958−1980). Több amatőr kórust vezetett. − Ir. Československý slovník osob a institucí (1965).

Duka Zólyomi Árpád (FI)

(* 1941. máj. 8. Pozsony, † 2013. júl. 26. Pozsony) Atomfizikus, művelődésszervező, politikus. A galántai magyar gimnáziumban érettségizett (1958), majd – miután politikai okok miatt nem folytathatta tanulmányait – segédmunkás volt Pozsonyban. Később, 1968-ban atomfizikusi oklevelet szerzett a prágai Cseh Műegyetem Magfizikai Karán. 1968–1976 között a pozsonyi Comenius Egyetem Matematika–Fizika Kara Magfizikai Tanszékének oktatója, 1976–1989-ben a dubnai (Szovjetunió) Egyesített Atommagkutató Intézet Neutronfizikai Laboratóriumának tudományos munkatársa, 1989-től ismét a Comenius Egyetem oktatója volt. 1965–1968 között mint a prágai Ady Endre Diákkör elnöke, 1968–1976-ban pedig a Csemadok Pozsony-Óvárosi Alapszervezetének és Pozsonyi Városi Bizottságának elnökeként fejtett ki aktív művelődésszervezői tevékenységet. Közel száz tudományos dolgozata jelent meg a neutronfizika, a gyenge radioaktivitás és a maghasadás köréből. 1990-ben az Együttélés Politikai Mozgalom egyik alapítója, 1991–1998-ban általános alelnöke, 1992–1998-ban parlamenti képviselője. 1998–2005-ben az MKP alelnöke és parlamenti képviselője, 2004–2009 között az Európai Parlament képviselője.

Duka Zólyomi Emese (SZM)

(* 1944. aug. 15. Pozsony, † 2017. dec. 04.) Muzikológus, könyvtáros. Pozsonyban érettségizett 1961-ben, 1969-ben elvégezte a konzervatórium fuvola szakát, majd 1979-ben oklevelet szerzett a pozsonyi Comenius Egyetem zenetudományi szakán, 1981-ben doktorált. 1969–2004-ben a pozsonyi Egyetemi Könyvtár zenei kabinetjének vezetője; 1990–1997-ben a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem oktatója volt. A Szlovák Könyvtárosok Egyesülete zenei munkacsoportjának elnöke (1986−2004), a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának elnöke (1990−2010). A Kadosa Pál Zongoraverseny és a Bartók Béla Zenei Találkozó egyik alapítója, állandó szervezője, a Csengő Énekszó Gyermek- és Ifjúsági Kórusok Országos Találkozójának egyik főszervezője (1993−2011). Több amatőr kórus alapítója, vezetője. Különböző konferenciák, szemináriumok előadója, tanulmányok szerzője. Kutatási témái a hangszerkészítés, a zenei művek könyvtári gyűjtése, a szlovákiai magyar zenei élet. Szakcikkei szlovákiai magyar és szlovák lapokban jelennek meg. − Ir. Horváth Géza−Dunajszky Géza szerk.: A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekara megalakulásának 25. évfordulója (1989); Ki kicsoda Kassától Prágáig? (1993); Who is who v Slovenskej Republike (2005).

Duka Zólyomi Ildikó (csa)

(* 1939. szept. 25. Pozsony) Gordonkajátékos. Az elemi iskolát Taksonyfalván kezdte, majd Galántán fejezte be. Ugyanitt érettségizett a Magyar Tannyelvű Tizenegyéves Középiskolában (1957). A pozsonyi Felsőbb Zenepedagógiai Iskola gordonka szakán folytatta tanulmányait (1957). Az iskola egybeolvadt a pozsonyi Konzervatóriummal (1958), itt szerezte meg diplomáját (1963). 1963-tól a Szlovák Nemzeti Színház Opera- és Balettzenekarában játszott 35 éven át, nyugdíjba vonulásáig. Több zenekarban is játszott (pl. a Szlovák Filharmóniában) és 29 évig tagja volt a Női Kamarazenekarnak.

Duka Zólyomi Norbert (csa)

(* 1908. aug. 10. Esztergom [Mo.], † 1989. szept. 21. Pozsony) Politikus, orvostörténész. 1925-ben érettségizett Pozsonyban. A pozsonyi tudományegyetemen jogi diplomát szerzett (1929), 1929–1934-ben az egyetem bölcsészeti karán francia és olasz nyelvet tanult. 1954-ben a pozsonyi konzervatóriumban zongora szakon, 1961-ben akkordeon szakon szerzett tanári oklevelet. – A két vh. között és a második vh. alatt tevékeny közéleti és politikai szerepet vállalt (1929-ben a Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok Szövetségének elnöke, 1937–1938-ban a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság főtitkára stb.), s különböző lapok (Prágai Magyar Hírlap, Magyar Hírlap, Magyar Néplap) állandó munkatársa volt, politikai, kisebbségvédelmi, ill. képzőművészeti témájú cikkeket írt. 1927–1928-ban a pozsonyi olasz konzulátus titkára, 1934–1945-ben ügyvéd. A második vh. idején vállalt szerepéért 1946-ban letartóztatták és bebörtönözték. 1949–1953-ban Nyitrabányán bányász. A handlovái, majd a nagymegyeri zeneiskola, ezután a pozsonyi népművészeti központ tanára. Az 1960-as évektől főleg orvostörténettel foglalkozott, csehszlovákiai és külföldi szakfolyóiratokban publikált. 1970-től a történelemtudomány kandidátusa; s különböző nemzetközi szakmai társaságok is felvették tagjaik közé, s ismét bekapcsolódott a kulturális közéletbe (Csemadok, Liszt Ferenc Társaság, Szlovák Tudomány- és Technikatörténeti Társaság stb.). – Fm. Az asszimilálódás (In: Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938., 1938); Szórvány magyarok (In: A szlovákiai magyarok élete 1938–1942., 1942); A nagyszombati orvostudományi kar hallgatói (1966); Balneologická bibliografia Slovenska 1850–1920 (1980), Zacharias Gottlieb Huszty Mitbegründer der modernen Sozialhygiene (1972).

Duray Miklós (ST)

(* 1945. júl. 18. Losonc – † 2022. dec. 30. Budapest) Geológus, politikus, író. A gimnáziumot Füleken végezte (1962). A pozsonyi Comenius Egyetem TTK geológia szakát 1971-ben fejezte be, a doktori címet 1977-ben szerezte meg. 1972–1973-ban a Talajtani és Növény-tápanyagellátási Kutatóintézet, 1973–1977 között az SZTA Geológiai Intézetének munkatársa, 1978–1990-ben a Doprastav geológusa volt. 1988–1989-ben a pennsylvaniai Indiana Egyetemen (USA) adott elő. – Már diákkorától aktív közéleti szerepet vállalt (1965–1968: a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub elnöke; 1968–1969: a Magyar Ifjúsági Szövetség elnöke). Az 1970-es évektől politikailag megbízhatatlannak tartották és rendszeresen zaklatták. Csatlakozott a Charta ’77 aláíróihoz. Megszervezte az illegális Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát, melynek vezetőjeként több tiltakozó akciót kezdeményezett a szlovákiai magyar oktatás leépítése ellen. 1982–1983-ban és 1984–1985-ben hónapokig vizsgálati fogságban volt, amikor is nemzetközi szervezetek nyomására szabadon engedték. 1990-ben megalapította az Együttélés Politikai Mozgalmat, amelynek 1998-ig, az MKP megalakulásáig elnöke volt. 1998–1999-ben az MKP tiszteletbeli elnöke, 1999-től ügyvezető alelnöke. 1990–1992-ben, ill. 1994–2008 között parlamenti képviselő. Főbb díjai, kitüntetései: Kőrösi Csoma Sándor-díj (Tokió, 1986); Bethlen Gábor-díj (1988); Esterházy János Emlékplakett (1995); A Magyar Köztársaság Aranyérme (2000); Magyar Örökség Díj (2000); A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (2001); Magyar Művészetért Díj (2002); Szent István-díj (2003). – Fm. Szlovákiai jelentés (publicisztika, Párizs, 1982); Kutyaszorító 1–2 (önéletrajz, New York, 1983, 1989); Tegnap alighanem bolondgombát etettek velünk (publicisztika, Chicago, 1983); Kettős elnyomásban (dokumentumok, publicisztika, New York, 1989, Pozsony, 1993); Csillagszilánk és tövistörek (mesék, 1994); Önrendelkező kísérleteink (publicisztika, 1999); Változások küszöbén (publicisztika, 2000); Hazától a Nemzetig (cikkek, tan., beszédek, 2004); Ne félj, csak higgy! (beszédek, cikkek, 2005). – Ir. Alexa Károly: Húsz év múlva – Duray Miklósról, Heti Válasz 2002. aug. 16.

Dusza István (FI)

(* 1951. ápr. 12. Gömörhorka, † 2002. jan. 9. Pozsony) Újságíró, kritikus, szerkesztő. Középiskolai tanulmányait Kassán (középfokú ipariskola, 1970) végezte. 1970–1976-ban a gömörhorkai papírgyár technikusa. 1974–1980-ban a budapesti ELTE BTK-án levelezői szakon könyvtárosi oklevelet szerzett. 1976–1981-ben a Nő, 1981–2000-ig az Új Szó szerkesztője, ill. főmunkatársa. Színikritikái, színházi tanulmányai a műfaj legjobbjai közé tartoznak, riporterként, publicistaként is jelentőset alkotott. Drámaelméleti és drámapedagógia szakkönyveket fordított magyar nyelvre. Aktív szerepet vállalt a szlovákiai magyar amatőrszínjátszó-mozgalomban. – Fm: Nézőtéri napló 1981–1990 (Kalligram, 1992), Fapihék. (Tárcák regénye, AB-Art 1999). Zs. Nagy Lajos (irodalmi monográfia, Nap Kiadó, 2000), A papír partján (válogatott irodalmi tanulmányok 2003), A mese és színpadi formái (Bratislava, Osvetový ústav 1987). A diákszínjátszás dramaturgiája (Bratislava, Osvetový ústav 1990). Drámaelméleti és drámapedagógia szakkönyveket fordított magyar nyelvre. – Díjak, elismerések: Nyitott Európáért Díj (2001). – Ir. Fónod Z.: A cseh/szovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995 (1997); Balázs A.– Ardamica A.–Ardamica Z.: Szlovákiai magyar ki-kicsoda? (2001).

Dusza István (FI)

Egri Viktor (GyGy)

(* 1898. dec. 26. Nagyszombat, † 1982. aug. 6. Pozsony) Író, drámaíró, szerkesztő. A pozsonyi felső kereskedelmi iskolában érettségizett (1915). Az első vh. idején előbb tisztviselő, majd katona, 1919-től ismét tisztviselő volt. Írói pályája az 1920-as évek elején indult. Csehszlovákiai magyar lapok (Prágai Magyar Hírlap, A Reggel, Esti Újság, Magyar Újság, Tátra) munkatársa volt, de közölte írásait a Korunk is. A második vh. idején származása miatt nem publikálhatott, bujkálni kényszerült. 1945 után Pozsonyban élt. 1947-ben A Gedeon-ház c. drámájának szlovák fordításával jelentkezett újból az irodalmi életben. 1949–1956: az Új Szó kulturális rovatának szerkesztője, 1956–1959: A Hét főszerkesztője volt. Fontos szerepet játszott a második vh. utáni szlovákiai magyar irodalmi élet újjászervezésében. A Magyar Területi Színházban bemutatott darabjain kívül több színművét játszották a szlovák színházak, ill. a műkedvelők is. – Díjak: Állami Díj (1952); a Csehszlovák Írószövetség Nemzetiségi Díja (1970); Érdemes művész (1974). – Fm. Rácsablakos ház (r., 1924); Pierre találkozása (elb., 1925); Égő föld (történelmi r., 1937); Ének a romok felett (színmű, 1956); Megmondom mindenkinek (r., 1965); Agnus dei (r., 1968); Eszter, Bella és a többiek (elb., 1971); Angyalbőrben (visszaemlékezés, 1977); Társakkal és társtalanul (visszaemlékezés, 1978); A hallgatás évei (visszaemlékezés, 1980). – Ir. Turczel Lajos: Írás és szolgálat (1966); Csanda Sándor: Első nemzedék (1968, 1982); Turczel Lajos: Portrék és fejlődésképek (1977); Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945–1980  (1982); Fónod Zoltán: Üzenet (1993, 2002); Szebrényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában 1945–1999 I. (2000).

Fellinger Károly (GJ)

(* 1963. nov. 20. Pozsony) Költő, helytörténész. Galántán érettségizett (1981). 1983–1986-ban részt vett az Iródia mozgalomban, szerepelt a Próbaút c. antológiában (1986).  Díj: Magyar Arany Érdemkereszt (2023); Vörösmarty Emlékérem (2023); Forbáth Imre-díj (2014); Arany Opus Díj (2019, 2011, 2010). – Fm. Áramszünet (v., 1991); Csendélet halottakkal (v., 1996); Jóka – nevezetességek, helytörténet (1997); Fészek az égen (v., 2004). Fűhárfa (gyermekv., 2006); Szélkergető, kerek köpeny (2008); Hajléktalan búzavirág (mesék, mondák, 2009); Dióbölcső, mákfejcsörgő (gyermekv., 2010); Csomagmegőrző (vál. v., 2011); Mákom van (gyermekv., 2011); Rész és egész (v., 2012); Alázat (vál. v., 2013); Morzsabál (gyermekv., 2013).

.

Ferienčík Ági (csa)

(* 1958. júl. 14. Párkány) Zongora- és csembalóművész, énektanár. Az alapiskolát Párkányban végezte. Innen a Pozsonyi Konzervatóriumba került (1973−1979). A Szlovák Népművészeti Együttesben korrepetált (1979−1992). 1992-ben az Ifjú Szívek mellett alakult Gaudium együttes művészeti vezetője. A brünni Masaryk Egyetem Bölcsészeti Karán Shalev Ad-El tanítványaként bakkalaureátusi fokozatot szerzett régizene szakon csembaló és basso continuo-játékban (1992−1995). 1993-ban a Szlovák Filharmónia (Musica aeterna) csembalójátékosa. A pozsonyi Štefánik Művészeti Alapiskola korrepetítora (1995−2000). 1993-ban és 1997-ben a franciaországi Angoulême-ben járt tanulmánykörúton Pascal Dubreuil-nél. A pozsonyi E. Jaczová Tánckonzervatóriumban korrepetált és zongorajátékot tanított (2000−2006). A Nyitrai Magánkonzervatórium tanára (2006−2013), közben a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola csembalótanára (2007−2013). Közreműködött a Szlovák Nemzeti Színház előadásain (Händel: Alcina, Haydn: A lakatlan sziget). Számos rangos hazai és külföldi rendezvényen lépett fel Franciaországban, Portugáliában, Luxemburgban, Németországban, Lengyelországban, Magyarországon. Fellépett a brünni Galantní slavnosti, a Český Krumlovi Slavnosti pětilisté růže, a pozsonyi Dni starej hudby, a nyitrai Musica sacra stb. fesztiválon. Hazai és külföldi együttesekben egyaránt szerepelt: a Szlovák Nemzeti Színház zenekarában, a Solamente Naturali, Sinfonietta Bratislava, Mladí bratislavskí sólisti együttesekben, a Zsolnai Kamarazenekarban, a Camerata Hungarica együttesben, a magyarországi Renaissance Consort formációban vagy pl. a csehországi Flore musicae együttesben. Tagja volt az Ifjú Szíveknek és a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának. Együttműködött Pascal Dubreuil, Marie-Laure Teissedre, John Toll, Olivier Schneebeli, Andrew Parrot, John Holloway, Jack Martin Händler, Anton Popovič, Adrián Rajter, Leoš Svárovský, Jaroslav Kyzlink karmesterekkel. Rendszeresen együttműködik a Musica aeterna együttessel, Michal Sťahel csellistával, Jana Pastorková és Kamila Zajíčková szopránénekesekkel. Tagja a Miméza, Music for a While, Amaranth Ensemble régizenei együtteseknek. Közreműködött a LUDUD Színház Tvoj Ľudevít című daljátékában (rendező: Kamil Žiška).

Fónod Zoltán (ST)

(* 1930. okt. 29. Ekecs – † 2021. júl. 7. Pozsony) Irodalomtörténész, egyetemi oktató, lapszerkesztő. Csurgón érettségizett 1950-ben. 1958-ban szerzett magyar–történelem szakos tanári oklevelet a pozsonyi Comenius Egyetemen (1969-től bölcsészdoktor, 1984-től kandidátus). 1950–1955-ben tanító, majd 1969-ig újságíró: előbb a Szabad Földműves munkatársa, majd az Új Szó kulturális rovatának vezetője. 1969–1970-ben a Madách Könyv- és Lapkiadó igazgatója. 1970–1972-ben az Új Szó külpolitikai rovat vezetője. 1972–1978-ban újból a Madách Kiadó igazgatója, majd 1983-ig főszerkesztője 1983–1998-ban a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusa (1986–1989 között tanszékvezető docense). 1996-tól az Irodalmi Szemle főszerkesztője, 1998–2003 között a Szabad Újság főszerkesztője is. Főbb díjai, kitüntetései: Madách-díj (1987); Fábry-díj (1987), A Magyar Köztársaság Csillagrendje (1990); A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának nívódíja (1999); A Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettje (2000); Magyar Művészetért Díj (2001), a MÚOSZ Aranytoll Díja (2002), a Posonium Díj Életműdíja (2004). Monográfiában dolgozta fel Fábry Zoltán munkásságát, ő a szerkesztője a tizenkét kötetes Fábry-életműsorozatnak (1980–2001), megírta a két vh. közötti csehszlovákiai magyar irodalom történetét, s főszerkesztője volt A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikonának (1997, 2004). Számos antológiát és válogatást szerkesztett. – Fm. Vallató idő (tan., 1980); Körvonalak (tan., 1982); Megmozdult világban (mon. Fábry Zoltánról, 1987; átdolgozott kiadása: Perben a történelemmel 1993); Üzenet. A csehszlovákiai magyar irodalom 1918–1945 (mon., 1993, 2002); Szétszóródás után (tan., 1998); Számvetés (tan., krit., publicisztika, 2003); Repedések a siratófalon (publicisztika, 2005); Szellemi őrjárat (jegyzetek, esszék, interjúk, 2006); Vonzásterek (tan., krit., 2007).