Lexikonok - Személyiségek
7 találat

Balogh Csaba

Részletek

Balogh Csaba
Balogh Csaba (GJ)

(* 1942. márc. 31. Alsószeli, † 2020. máj. 11., Alsószeli) Zenetanár, karnagy, tankönyvíró. Alapiskolai tanulmányait Alsószeliben kezdte 1948-ban, majd a Felsőszeli Nyolcéves Alapiskolában folytatta. A Galántai Tizenegyéves Középiskolában érettségizett (1959). Felsőfokú tanulmányaita pozsonyi majd nyitrai székhelyű Pedagógiai Intézetben végezte, ahol 1963-ban magyar nyelv és irodalom−történelem−zenei nevelés szakos tanári képesítést nyert. A galántai Kilencéves Alapiskolában tanít (2002-től nyugállományú pedagógusként). 1965-ben alapította a most már Kodály Zoltán nevét viselő Alapiskola Gyermekkarát, amely azóta is működik. Több hazai és magyarországi kórussal tartanak fenn baráti kapcsolatot. Tizenöt alkalommal vettek részt sikeresen a Csengő Énekszó fesztiválon. Vendégkórusként a Kodály Napoknak valamennyi rendezvényén részt vettek. A kórus közreműködött a Ghymes Együttes „Tűzugrás” és „Rege” című lemezfelvételén. 1969-től tagja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának. 1969-ben megalapította a Galántai Gimnázium Leánykarát, amelyet 1976-ig vezetett. Stirber Lajos kollégájával az alapiskolák 5. és 6. évfolyama számára zenei nevelés tankönyvet és módszertani segédkönyvet szerkesztett. Több éven keresztül tagja, sőt vezetője volt a Járási Módszertani Központ zenei szakbizottságának, valamint a Csemadok Járási Bizottsága zenei szakbizottságának. 1991 és 1993 között iskolaigazgató volt. 2002-ben elérte a nyugdíjkorhatárt, de a nyugdíj mellett továbbra is tanít és vezeti az iskolája gyermekkarát. – Díjak, elismerések: Katedra Életműdíj (2004); Galánta város polgármesterének díja (2005); a Nemzeti Népművelési Központ kitüntetése, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége díja (2009); Nagyszombat megye elnökének Emlékérme (2010); Galánta város polgármesterének köszönőlevele (2012); Emléklap a Csemadok Országos Tanácsa és a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága részéről (2013).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésAlsószeli [Dolné Saliby]
SzerzőHG - Horváth Géza
Rövid URL
ID494288
Módosítás dátuma2020. május 12.

Berényi József

Részletek

Berényi József
Berényi József (ST)

(* 1967. jún. 6. Dunaszerdahely) Tanár, politikus, szakíró. Pozsonyban érettségizett 1985-ben. A pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett magyar–történelem szakos diplomát (1991). 1990–1992-ben a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője (FMK). 1992–1993-ban a Nyitrai Egyetem tanársegéde, 1993–1994-ben a budapesti Közép-Európai Egyetemen tanult, 1994–1995-ben a New York-i New School tudományos munkatársa, 1995–1998-ban a Magyar Polgári Párt titkára (1998-ban rövid ideig a Csemadok országos választmányának főtitkára). 1999–2000-ben az Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztérium tanácsosa, 2000–2002-ben a Kormányhivatal régiófejlesztési osztályvezetője. 2002-től külügyminisztériumi államtitkár. 2006-tól az MKP parlamenti képviselője, 2007-től elnökhelyettese. 2010-től az MKP elnöke, 2013-tól a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat alelnöke.– Fm. Nyelvországlás. A szlovákiai nyelvtörvény történelmi és társadalmi okai (1994).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésApácaszakállas [Opatovský Sokolec] / Alsószeli [Dolné Saliby]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID371298
Módosítás dátuma2019. december 3.

Boross Béla

Részletek

(* 1902. máj. 6. Kassa, † 1979. jan. 18. Pécs [Mo.]) Tanító, lapszerkesztő, író. A tanítóképzőt Sárospatakon végezte, 1921–1944 között Szomotoron, majd Alsószeliben volt kántortanító. 1947-ben Mo.-ra telepítették. 1923-tól a Magyar Tanító szerkesztője, 1932–1940 között felelős szerkesztője. Szerkesztette a Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség negyedéves lapját is (Magyar Dalunk). Pedagógiai cikkeket, tankönyveket is írt. – Fm. Búcsú a tavasztól (v., 1927); Az ösvényen (elb., 1928); Nem hal meg a magyar dal, míg magyar tanító van (A szlovákiai országos magyar tanítói énekkar története, 1943).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKassa [Košice] / Szomotor [Somotor] / Alsószeli [Dolné Saliby]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID371580
Módosítás dátuma2019. december 4.

Haraszti Mária

Részletek

Haraszti Mária
Haraszti Mária (FI)

(* 1959. dec. 8. Alsószeli) Író, költő, műfordító, szerkesztő, előadóművész, könyvkiadó. Pozsonyban érettségizett (1979), a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án magyar–orosz szakos tanári oklevelet szerzett (1984). 1984–1989-ben a Madách Könyv- és Lapkiadó munkatársa, majd az Irodalmi Szemle szerkesztője. 1990–1994-ben a Szlovák Rádió Magyar Adásának szerkesztőriportere. 1994-ben létrehozta a Median kiadót és produceri irodát. 2007-ig művészeti vezetője az AB-ART Könyvkiadónak. 1996–2006 között a Szőrős Kő folyóirat főszerkesztője. Szerepelt irodalmi színpadokban, irodalmi színpadi és színjátszó csoportokat szervezett (Zsebszínpad, Túraszínpad) és vezetett (Pejkó, Kis Pejkó). Előadóművészként, amatőr színpadi rendezőként, irodalmi összeállítások szerkesztőjeként, színpadi dramatizációk szerzőjeként is ismert. 2002-ben megalakította az Anima Társaságot, 2006-ban megalapította a Mikola Anikó-díjat. – Fm. Buborék (mesék, 1993); Buborék a szigeten (mesék, 1995); Pimpimpáré (r., 2001); A Piros rét meséi (mesék, 2004); Vers- és prózamondók kézikönyve (többekkel, 2005); József Attila: Versek (előadói CD, Csanaky Eleonórával, 2005); Július Balco: Végállomás (ford., 2003); Csupa főszerep (gyermekszínművek, 2009); Maty Rógyina nagylábujja (ifj. r. 2010)Vers- és prózamondók kézikönyve (többekkel, 2005); József Attila: Versek (előadói CD, Csanaky Eleonórával, 2005); Július Balco: Végállomás (ford., 2003); Csupa főszerep (gyermekszínművek, 2009); Maty Rógyina nagylábujja (ifj. r. 2010).; Hogyan születik a mese? Kortárs hazai meseírók hanglemezen. I. rész (CD); A Piros rét meséi (CD, 2010). – Film: Dőrejárás, Tejfalu (dokumentumfilm, 2007); Podunajské Biskupice * Pozsonypüspöki * Bischdorf (ismeretterjesztő film, 2008); Zene és lélek. Emlékképek Szíjjártó Jenő zeneszerzőről (dokumentumfilm, 2009); Hangvarázslók (dukumentumfilm, 2015). – Ir. Ki kicsoda Kassától–Prágáig? (1993); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995. (1997); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. (2004).

 

 

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésAlsószeli [Dolné Saliby] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID373920
Módosítás dátuma2019. december 9.

Haraszti-Mészáros Erzsébet

Részletek

Haraszti-Mészáros Erzsébet
H. Mészaros Erzsébet (FI)

(* 1939. máj. 31. Alsószeli) Újságíró. 1958–1961 között a Szabad Földműves riportere, 1961–1984 között a Dolgozó Nő (1970-től Nő, 1972-től Barátnő) szerkesztője, 1972-től főszerkesztője. A szlovákiai magyar iskolák védelmében írt riportok közlése miatt leváltották. 1985–1992 között ismét a Szabad Földműves az Új Szó, majd Szabad Földműves Újság szerkesztője, főszerkesztője, a Gazda Kft. létrehozója. Évkönyvek, kalendáriumok szerkesztője (pl. A Család Évkönyve négy évfolyama stb.), szakács- és életmódkönyvek szerzője, összeállítója. 1991-ben Széchenyi Emlékéremmel, 2005-ben A Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettjével tüntették ki. – Fm. Termeszthető gyógynövények (2001). Ir. Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésAlsószeli [Dolné Saliby] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID373917
Módosítás dátuma2019. december 9.

Neszméri Sándor

Részletek

Neszméri Sándor
Neszmeri Sandor (MNL)

(* 1952. nov. 17. Alsószeli,  † 2014. júl. 6. Pozsony) Újságíró. Galántán érettségizett 1971-ben. Krakkóban a Jagelló Egyetemen szerzett történész oklevelet 1976-ban. 1976—81 között a kulturális rovatának szerkesztője, majd 1981—82-ben helyettes főszerkesztője. 1982—87 között a Csemadok Országos Választmányának titkára. 1987—89 között az Új Ifjúság helyettes főszerkesztője. 1990-91-ben a Csemadok Országos Választmányának főtitkára.  1991-től a Gazda Kereskedelmi Kft. elnök-igazgatója. 2011-től az Önkormányzati Szemle időszaki folyóirat főszerkesztője. Írásai: Új Ifjúság (1975), Sor.: (1979/80: Emberek otthonok, haza – dél-szlovákiai valóság). 1981-ben szerkesztette a Nő Évkönyvet.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésAlsószeli [Dolné Saliby] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőVL - Végh László
Rövid URL
ID495689
Módosítás dátuma2019. december 12.

Pukkai László

Részletek

(* 1941. febr. 17. Alsószeli,  † 2017. január 3. Galánta) Tanár, helytörténész, publicista. Galántán érettségizett (1958), a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett magyar–történelem szakos tanári oklevelet (1962). 1962–1964-ben a nyitrai Pedagógiai Főiskolán, 1964– 1990-ben a galántai magyar gimnáziumban tanított. 1990–1994-ben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. 1965-től jelennek meg cikkei, publicisztikai és helytörténeti írásai. Közreműködött több falutörténet (Vága, Nemeskajal, Alsószeli) megírásában. Tankönyveket is írt. – Fm. Galánta (mon., 1987); A „Hanza” Szövetkezeti Áruközpont Galánta (mon., 1994); Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945–2000 (mon., 2002); Galánta története (mon., 2008).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésAlsószeli [Dolné Saliby] / Galánta [Galanta]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378687
Módosítás dátuma2019. december 16.

7 találat