Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

1 2 3 4
99 találat

1921. július : az iskolaügyi referátus elrendelte, hogy az 1921/22.tanévtől az ungvári reálgimnázium I. osztályába tanulók csak felvételi vizsgával vehetők fel. A felvételi tárgy a ruszin nyelv. – A Ruszinszkói Magyar Hírlap bevezette a „Mit ír a helyi ruszin sajtó” című rovatot. „Podkarpatszka Rusz magyarul beszélő közönségének módot kell adnunk annak megállapítására, hogy maguk a ruszinok mint vélekednek a mai politikai helyzetről.” – Kárpátaljai pravoszláv küldöttség kereste fel Prágában tartózkodó Doszifej szerb püspököt, hogy felkérje: legyen az ő pátriárkájuk is.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / gimnázium / református / Uzshorod / határkérdés / Prága / Ungvár / Árvay József / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Máramaros / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / Egry Ferenc Baktay / katonai irányítás / kárpátaljai (szojm) / Ungvári (Ungvidéki) / nyelvkérdés / Sztripszkij Miron / csehszlovák rendeletek / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Zseltvay János / ünnepek, évfordulók / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / közlekedés, határforgalom, kishatár / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Ruszinszkói Méhészek Egyesülete (Ruszinszkói Országos Méhész Egyesület) / méhészet / Viskovo / Doszifej / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Országos Atlétikai Szövetség / Beregrákos / Rakosin / Mocskos Iván / Szalóka / Szolovka / Barkaszy Károly / Ruszinszkói Földtanács / Árky Ákos / Isaák Imre / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / közigazgatás / Rimaszombat / Kassa / Košice / Rimavská Sobota / Visk
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 3. Interregnum 1. (1921. V. 17.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Kassa [Košice] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Ungmogyorós [Liesková] / Viskó [Vyškovce] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1921
Rövid URL
ID237897
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1921. március : Kárpátalja polgári igazgatásának kereskedelmi referátusa elrendelte, hogy „az új ipari kataszter elkészítése érdekében […] az összes iparigazolványok az iparhatóságoknál bemutattassanak és az illető hatóságok által láttamoztassanak”. – Távozott hivatalából Slavik Emil munkácsi zsupán. – Csehszlovákiába érkezett Doszifej szerb püspök.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Ótátrafüred / Starý Smokovec / Szepes / gimnázium / Munkács / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / határkérdés / Huszt / Beneš Edvard / Ausztria / Prága / Ungvár / Korláth Endre / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Berzeviczy István / Flach Jakab / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Abaúj, Abaúj-Torna / Sáros / autonómiatervek / ipar, kereskedelem / Mukacseve / Rahói / Huszti / Nagykaposi, Kaposi / Técsői, Taracvölgyi / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / direktórium / oktatásügy / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Ehrenfeld Péter / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Frankenberg Ede / magyar pártszövetség / Ruszinszkói Méhészek Egyesülete (Ruszinszkói Országos Méhész Egyesület) / méhészet / Ruszinszkói Ügyvédek Szövetsége / Ökörmezői / Ungvári Sportklub (USC) / Szobránci / Bruck / Marienbad / Mariánské Lázně / Teleki Pál / Bánffy Miklós / Grünwald Adolf / Löw Lázár / Ungvári Munkás Testedzők Egyesülete (UMTE) / Schwingula Ferenc / Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség / Kelet-Szlovenszkói Labdarúgó-szövetség / Szlávik Emil / Doszifej / népszámlálás / sport / sajtó / zene / cigányok / zsidók
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 2. Gregory Zhatkovych kormányzása (1920. IV. 26.) (1919. IX. 10.)
TelepülésSárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1921
Rövid URL
ID237738
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1919 folyamán : Megalakult a Munkácsi Pedagógiai Kör. – Megalakult a Munkácsi Sportegyesület (MSE). – Jurij Peleh ungvári orvos kezdeményezésére Ungváron Iskola Segély Bizottság alakult, 1923. június 23-tól a neve Iskola Segély Egyesület. – A csehszlovák hatóságok felfüggesztették az ungvári Gyöngyösi Irodalmi Társaság tevékenységét. – Megindult a &#1056&#1095&#1089&#1089&#1082&#1072˙ &#1079&#1077&#1084&#1083˙ (Orosz Föld), a Kárpátorosz Munkapárt hivatalos lapja (megszűnt 1938-ban). – A 430/919. sz. csehszlovák törvény kimondta, hogy minden településen könyvtárat kell szervezni. – Ruszin tannyelvű reálgimnázium lett a munkácsi magyar középiskola (1925-től cseh tagozattal). – Megjelent: Családi Naptár az 1920-ik szökőévre. Szerk. Rácz Pál. Ungvár; Krúdy Gyula: Havasi kürt. Ruszin-Krajna kistükre. /Ruszin-Krajnai Könyvtár, 1./ [Ruszka-Krajnai Népbiztosság, Garai ny.] [Bp.]; Domokos László: Ruszka Krajna a népek ítélőszéke előtt. Ráth Korvin ny., Budapest.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Szepes / gimnázium / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Csap / határkérdés / Huszt / Beneš Edvard / Prága / Jabloniczky János / Párizs / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Franciaország / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Nagy-Britannia (Anglia) / Homestead / Ruszinok Amerikai Néptanácsa / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Hadzsega Julij (Hadzsega Illés) / Károlyi-kormány / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Szabó Simon / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Sztanyiszlav / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Hucul Néptanács (Jaszinyai [Kőrösmezei] Ukrán Néptanács) / Bereg / Sáros / Ugocsa / Scranton / autonómiatervek / hivatkozás: / Kramář Karel / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Szabó Oreszt / ipar, kereskedelem / Vix Ferdinand / antant budapesti katonai missziója, Vix-jegyzék / Stefán Avgusztin / Legeza Pál / Ruszka Krajna / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Bukovina / Galícia / Ciaffi / csehszlovák bevonulás / Eperjesi Ruszin Nemzeti Tanács / Berinkey Dénes / Beszkid Anton / Gardosh Julij / Berinkey-kormány / Hucul Köztársaság / Rahói / Ungvári Néptanács / katonai irányítás / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / Dnyeperi Nagy Ukrajna / Nyugat-Ukrán Népköztársaság / Kijev / Ukrán Nemzeti Tanács (Kijev) / Gebé Péter / népszavazás / Piszeckij F. / Moys Ladislav / Országos Néptanulmányi Egyesület / Szegedy Rezső / Vikár Béla / Domokos László / György Endre / Podhradszky György / magyarországi rendeletek / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Pós Lajos / Dolhai / Huszti / Nagybereznai / Nagykaposi, Kaposi / Perecsenyi / Szerednyei / Taracvizi / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Forradalmi Kormányzótanács / Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltása / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / tanácshatalom / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / Papp László / Clemenceau G. B. / pozsonyi fegyverszüneti szerződés / román megszállás / Ruszkij Klub / Nicolson Harold / Hennoque / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Huszti Ruszin Tanács / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Ungvári Ruszin Tanács / Sztripszkij Miron / Szabó Dezső / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Tusar Vlastimil / miniszterelnök Vlastimil Tusar, szociáldemokrata / Švehla Antonín / Breicha J. / direktórium / Huszár-kormány / oktatásügy / Saint-Germain-en-Laye / Saint-Germain-en-Laye-i szerződés / Ungvári Filharmóniai Társaság / csehszlovák rendeletek / Alsóvereckei / Beregszászi / Ilosvai / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / Nagybocskói / Nagyszől[l]ősi / Oroszvégi / Szolyvai / Taracközi / Volóci / Toronszkij Omeljan / Brascsajko Julij / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Tost Barna / Wirth Gyula / Tobler János / Bittó Dénes / Fleischmann Gyula / Grosschmid Géza / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Sztripszkij Hiador / Petrigalla Péter / Paris / Balog Juro / Gyöngyösi Irodalmi Társaság (Gyöngyösi Társaság) / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / Munkácsi Pedagógiai Kör / Munkácsi Sportegyesület (MSE) / Peleh Jurij / Kaminszki József / Krúdy Gyula / egyház / párizsi békekonferencia / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / közigazgatás / Jászi Oszkár / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Pozsony / Kassa / Károlyi Mihály / Lelley Jenő / Bratislava / Košice / Eperjes / Prešov
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 1. A közigazgatás megszervezése (1919. IX. 10.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Bukovina [Bukovina] / Csápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Kassa [Košice] / Párisháza [Parížovce] / Pozsony [Bratislava] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1919
Rövid URL
ID237296
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1 2 3 4
99 találat