Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

1 2
59 találat

1921. november : A beregszászi izraelita hitközség engedélyt kapott, hogy a következő tanévtől a városban magyar tannyelvű felekezeti elemi iskolát nyisson. – Az iskolaügyi minisztérium rendelkezése „a magyarországi középiskolákon szerzett érettségi bizonyítványok nosztrifikálási eljárása” tárgyában: „1.Az 1920/21.iskolai év végig szerzett bizonyítványok minden kiegészítő vizsga nélkül nosztrifikálhatók. Egyetlen természetes előfeltétel, hogy a kérelmező betöltse a csehszlovák törvényekben megszabott életkort. 2.Az 1921/22.iskolai évben és később szerzett bizonyítványok csak kivételes esetekben nosztrifikálhatók, ha a folyamodó aláveti magát egy kiegészítő vizsgának a honi ismeretekből. Az összes nosztrifikáció iránti kérvények az iskolaügyi minisztériumhoz terjesztendők fel. A kérvényben különösen az indokolandó, hogy a folyamodó milyen okokból kifolyólag nem fejezte be tanulmányait Csehszlovákiában. Az 1918. október 28.előtt szerzett bizonyítványokat nem kell nosztrifikálni.” – Intéző bizottságot neveztek ki az Ungvári Kereskedelmi és Iparkamara felállítására. – Izán kimondták a pravoszláv egyházközség megalakulását.

1921. július : az iskolaügyi referátus elrendelte, hogy az 1921/22.tanévtől az ungvári reálgimnázium I. osztályába tanulók csak felvételi vizsgával vehetők fel. A felvételi tárgy a ruszin nyelv. – A Ruszinszkói Magyar Hírlap bevezette a „Mit ír a helyi ruszin sajtó” című rovatot. „Podkarpatszka Rusz magyarul beszélő közönségének módot kell adnunk annak megállapítására, hogy maguk a ruszinok mint vélekednek a mai politikai helyzetről.” – Kárpátaljai pravoszláv küldöttség kereste fel Prágában tartózkodó Doszifej szerb püspököt, hogy felkérje: legyen az ő pátriárkájuk is.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / gimnázium / református / Uzshorod / határkérdés / Prága / Ungvár / Árvay József / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Máramaros / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / Egry Ferenc Baktay / katonai irányítás / kárpátaljai (szojm) / Ungvári (Ungvidéki) / nyelvkérdés / Sztripszkij Miron / csehszlovák rendeletek / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Zseltvay János / ünnepek, évfordulók / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / közlekedés, határforgalom, kishatár / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Ruszinszkói Méhészek Egyesülete (Ruszinszkói Országos Méhész Egyesület) / méhészet / Viskovo / Doszifej / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Országos Atlétikai Szövetség / Beregrákos / Rakosin / Mocskos Iván / Szalóka / Szolovka / Barkaszy Károly / Ruszinszkói Földtanács / Árky Ákos / Isaák Imre / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / közigazgatás / Rimaszombat / Kassa / Košice / Rimavská Sobota / Visk
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 3. Interregnum 1. (1921. V. 17.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Kassa [Košice] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Ungmogyorós [Liesková] / Viskó [Vyškovce] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1921
Rövid URL
ID237897
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1921. február : Az elbocsátott közalkalmazottak szlovenszkói szövetsége memorandumot intézett T. G. Masaryk köztársasági elnökhöz, amelyhez csatlakoztak a ruszinszkói elbocsátottak is. – A Sáros megyei görög katolikus ruszinok mozgalmat kezdeményeztek annak érdekében, hogy Podkarpatszka Ruszhoz csatlakozhassanak. – Ótátrafüreden megalakult a Szlovenszkói és Ruszinszkói Kereskedelmi Testületek Országos Szövetsége. Elnök: Duschinszky Frigyes. Az ungvári alelnök: Hámos Aladár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeÓtátrafüred / Starý Smokovec / Piešťany / Koroleve / Uzshorod / határkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Szilassy Béla / Ung / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / csehszlovák törvények / Hámos Aladár / Máramaros / Sáros / Ugocsa / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Földesi Gyula / római katolikus / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / csehszlovák rendeletek / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / Körmendy-Ékes Lajos / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Boldizsár Boldizsár / statisztika / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Kerekes István / Szlovenszkói és Ruszinszkói Nyomdatulajdonosok Szövetsége / Ruszinszkói Ügyvédek Szövetsége / Ruszinszkói Országos Gazdasági Tanács / Benda Ottokár / Kelet-Szlovenszkói és Ruszinszkói Cukrászok és Mézeskalácsosok Szövetsége / Salánk / Salanki / Fancsika / Fancsikove / Matécsa György / Szlovenszkói és Ruszinszkói Kereskedelmi Testületek Országos Szövetsége / Duschinszky Frigyes / népszámlálás / egyház / színház / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / Kassa / Košice / Pöstyén / zsidók
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 2. Gregory Zhatkovych kormányzása (1920. IV. 26.) (1919. IX. 10.)
TelepülésEgyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Kassa [Košice] / Pőstyén [Piešťany] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1921
Rövid URL
ID237693
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1921. február 1. : A Ruszinszkói Magyar Hírlap szerkesztőségi kérdéseire válaszoltak a ruszinszkói magyar pártvezetők. Kerekes István (keresztényszocialista párt): „hogyan képzelem el a különböző nemzetiségű társadalmak egybekapcsolódását Ruszinszkóban? Röviden – ma még nem kívánatos, tán holnap sem, mindenesetre várjunk. E várakozással a magyarság mind jobban tömörül, a még közöttük lévő társadalmi, vallási és politikai elvi nézetek letompulnak s rájövünk, hogy egymásra vagyunk utalva úgy társadalmi, kulturális, mint gazdasági tekintetben s belátjuk, hogy közös, egyetértő szervezkedéssel biztosíthatjuk magunknak azon jogokat és előnyöket, melyeket a békeszerződés részünkre megállapított.” Egry Ferenc (kisgazdapárt): „Az együtt élők és egymással karöltve haladni akarók csak úgy lehetnek békében, ha magát mindegyik egyenlőnek érezheti, csak úgy élhetnek békében, ha nincs anyag a keserűségre, az összeveszésre.” Korláth Endre (magyar jogpárt és magyar pártszövetség) azzal kapcsolatban, hogy történt-e közeledés a csehszlovák társadalom részéről a magyarság felé, elmondta: „Igen, történt. Mi a közeledést azonban mindannyiszor tisztelettel bár, de elhárítottuk, mert e közeledést mai helyzetünkben nem annyira megtiszteltetésnek, mint inkább szégyenpadra ültetésnek tekintettük. […] A magyar és ruszin társadalom együttműködésére vonatkozóan minden törekvés pedig felesleges, mert a két társadalom már évszázadok óta él és ekképpen egybeforrt.”

1921. január : Husák nemzetvédelmi miniszter lapnyilatkozata: „Szlovenszkóban és Ruszinszkóban levő katonaságra, amely Cseh- és Morvaországból származik s másrészt Szlovenszkó és Ruszinszkó katonáinak Csehországban való elhelyezésére a csehek és szlovákok közötti kötelék megerősítése szempontjából van szükség és azért is, mert ezzel az egyirányú kultúra fejlődését az állam minden végében szintén erősítik.” – Megszűnt Ungváron az igazságügyi referátus, az országrész ügyei a kassai ítélőtáblához kerültek. – Ungváron megalakult a Kárpátia Földműves Biztosító Szövetkezet Szlovenszkó és Podkarpatszka Rusz részére. „A biztosítás összes ágazataival foglalkozik.” – A magyar pártok szövetsége Kárpátalján körutat szervezett, melynek keretében sorra alakultak meg a szövetségbe tartozó magyar pártok helyi szervezetei. Beregszászban a jogpárt, Nagyszőlősön szintén (elnök: Morvay Zoltán), valamint Huszton és Rahón is, Técsőn a kisgazdák (Ács Lajos Sámuel) és a jogpárt (Ágoston József), Visken pedig a kisgazdák (Peleskey Sándor), a jogpárt (Deutsch Jenő), a keresztényszocialisták (Koller Béla) szereztek híveket. – A tanügyi hatóság elrendelte, hogy az év végéig Kárpátalja minden „idegen nyelvű” tanítójának vizsgát kell tenni ruszin nyelvből, Csehszlovákia földrajzából, történelméből, Podkarpatszka Rusz történelméből. – Havas Emilnek, az Ungvári Közlöny szerkesztőjének Bécsben nyilatkozott az ott tartózkodó Gratz Gusztáv, az első Teleki-kormány külügyminisztere, aki kifejtette: a Csehszlovákia és Magyarország közötti tárgyalásokban „Ruszinszkó élelmezésének kérdését is fel lehet vetni és egészen bizonyos, hogy Magyarország ezt a kérdést komoly jóakarattal fogja kezelni”. Havas kérdése: „Van-e arról szó, hogy a mai Ruszinszkó tiszta magyar területei visszakerüljenek Magyarországhoz?” A külügyminiszter válasza: „Ha a csehszlovák kormánynak épp úgy szívén feküdne az új államok közötti békés egyetértés megteremtésének nagy érdeke, mint nekünk, akkor úgy hiszem, neki kellene módot nyújtani arra, hogy a tiszta magyarlakta területek kérdése is barátságos úton megfelelő rendezést találjon.”

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeMunkács / Budapest / Uzshorod / Horthy Miklós / határkérdés / Huszt / Bécs / Kisrát / Nagyrát / Ungvár / Rákóczi Szövetség / Roma / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Csehszlovák Nemzeti Tanács / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / görög katolikus / Beregszász / Berehove / Papp Antal / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Bereg / Ugocsa / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Mukacseve / római katolikus / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / oktatásügy / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Havas Emil / főiskola, egyetem / pravoszláv, görögkeleti / Szabó András / magyar pártszövetség / Deutsch Jenő / Munkácsi Művészklub (Ruszinszkói Festőművészek Klubja) / Sztarickij Mihail / Szadovszkij Mikola / Zagarov Olekszandr / Vinyár Mihajlo / Arkasz Mikola / Sidló Ferenc / Szentgyörgyi István / Csernoch János / Kisfaludi Stróbl Zsigmond / Pásztor János / Ratyivci / Mali Ratyivci / Vatikán / Szent Bazil Rend / Septicki / Hodinka Antal / Illés (Illyasevits) József / Wien / Viskovo / Kárpátia Földműves Biztosító Szövetkezet / Peleskey Sándor / Ács Lajos Sámuel (Ács Lajos Ács L. Sámuel) / Ágoston József / Gratz Gusztáv / Husák / Koller Béla / Morvay Zoltán / (I.) Teleki-kormány / egyház / színház / mezőgazdaság / képzőművészet / Országos Keresztényszocialista Párt / Kassa / Košice / Eperjes / Prešov / Visk / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 2. Gregory Zhatkovych kormányzása (1920. IV. 26.) (1919. IX. 10.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Kassa [Košice] / Románfalva [Rumanová] / Ungmogyorós [Liesková] / Viskó [Vyškovce]
Év1921
Rövid URL
ID237654
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1920 folyamán : Podkarpatszka Rusz képviseli a köztársaság területének 9%-át, lakosságának 5%-át, ipari kapacitásának 0,67%-át. – Ungváron létrejött a Podkarpatszkij Bank. – Ungváron megalakult a Mozaik Kultúregyesület. – Ruszin polgári iskola nyílt Nagybereznán (1924-től cseh/szlovák párhuzamos osztályokkal). – A Kárpátaljai Zsidó Iskolaegyesület megalapította első elemi iskoláját Munkácson (1925-ben kapott nyilvánossági jogot). – Megalakult a Nagyszőlősi Testnevelési Klub. – A területen 22 magyar, 9 ruszin, 10 orosz, 4 ukrán, 4 cseh, 3 cseh–ruszin, 3 orosz–magyar, 1 magyar–ruszin–cseh nyelvű, 5 zsidó újság jelent meg. – Új lapok indultak: Ungváron: G. Zhatkovych kormányzó hetilapja &#1056&#1095&#1089&#1094&#1085&#1098 (Ruszin) címmel (1923. február 1-jétől felelős kiadója Ehrenfeld Péter alkormányzó; utolsó, 248.száma 1923. december 31-én jelent meg); a &#1056&#1095&#1089&#1100&#1082&#1072 &#1085&#1094&#1077&#1072 (Ruszin Föld), a Földműves Párt hivatalos lapja (főszerkesztő: Brascsajko Mihajlo; megszűnt 1928-ban); a cseh nyelvű Podkarpatské Hlasy és az Užhorodské Noviny (Ungvári Hírek). Az utóbbi 1921-ben &#1055&#1086&#1075&#1082&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1089&#1100&#1082&#1072 &#1056&#1095&#1089&#1100 (Kárpátaljai Rusz) címmel, utána megszűnt. Munkácson: a Kárpáti Futár című hetilap Demkó Mihály szerkesztésében. Beregszászban: a kárpátaljai kisgazdapárt hivatalos orgánumaként újraindult a Beregi Hírlap.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Késmárk / Kežmarok / Ótátrafüred / Starý Smokovec / Piešťany / Szepes / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Csap / Huszt / Prága / Párizs / Masaryk Tomáš Garrigue / Illés Béla / Ungvár / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Reisman Henrik / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Zombory Dezső / Berzeviczy István / Gáti József / Magyar Bálint / Beregszász / Berehove / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Sáros / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / Legeza Pál / Mukacseve / Galícia / Kisgejőc / Mali Hejivci / Beszkid Anton / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / Nagykaposi, Kaposi / Szerednyei / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / Tusar Vlastimil / Breicha J. / Beregszászi / Ilosvai / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / Nagyszől[l]ősi / Brascsajko Julij / Körmendy-Ékes Lajos / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Kaminszki József / Református Ifjúsági Egyesület / Györke István / Apponyi Albert / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / Vöröskereszt / Polena / Poljana / Remény (Nadija) Rokkantszövetség / Ehrenfeld Péter / Puza Jevhen / Klocsurak Sztepan / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Boldizsár Boldizsár / Versailles / Rizsák V. / Demkó Mihály / Tiszáninneni Református Egyházkerület / Pálóczi Czinke István / Nicsaj Vladimir / Curkanovics I. / Gagatko Andrij / Tóth András / Podkarpatszka Ruszi Cserkész Szövetség / Božetech Passek / Beregújfalu, Újfalu / Beregujfalu / Badaló / Badalovo / Rátz Miklós / Tóth Bálint / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Toronszky Endre / Zápszony / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Ruszinszkói Újságírók Szindikátusa / Terebesi László / Tárczy Károly / Sepsi Márton / Eperjessy József / Havas Emil / Kossey János / Kováts Miklós / Lőrinczy Jenő / Mondok Iván / Perecseny / Perecsin / Černy Jan / Beregkövesd, Kövesd / Kamjanszke / Spenik László / Pesek J. / Czimbalinecz Miklós / Mihalkó János / Kisvárda / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / Frankenberg Ede / Horváth Kálmán / Kiss Árpád / Miskolc / Ungi Református Egyházmegye / Szűcs István / Révész Kálmán / Bernáth Zoltán / Monori Miksa / Talaborfalva / Tereblja / Tófalva / Tofalău / Újbárd / Novobarove / Csománfalva / Csumaleve / Herincse / Horincseve / Husztköz / Nankove / Keselymező / Koseleve / Alsóbisztra / Nyizsnyi Bisztrij / Alsószelistye / Nyizsnye Szeliscse / Kricsfalva / Kricsove / Lipcse / Lipcsa / Szabó András / Galagó / Ruszinszkói Magyar Színi Kerület / magyar pártszövetség / Nyíregyháza / Záhony / Deutsch Jenő / Grünwald Mór / Podkarpatszka Ruszi Szőlészeti Egyesület / Pisch András / Braunfeld Mór / Czmór Béla / Mezőkaszony, Kaszony / Podkarpatszka Ruszi Húsiparosok Szövetsége / Ruszinszkói Húsiparosok Szövetsége / Ruszinszkói Méhészek Egyesülete (Ruszinszkói Országos Méhész Egyesület) / Mermelstein Mihály / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Kárpátaljai Zsidó (Héber) Iskolaegyesület / Mozaik Kultúregyesület / Nagyszől[l]ősi Testnevelési Klub (NTK) / Országos Keresztényszocialista Párt / Pozsony / Kassa / Komárom / Gömör / Lelley Jenő / Komárno / Bratislava / Košice / Iža / Pöstyén
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 2. Gregory Zhatkovych kormányzása (1920. IV. 26.) (1919. IX. 10.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Gömörpéterfala [Petrovce] / Kassa [Košice] / Késmárk [Kežmarok] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Lipcseutca [Ľupčianska Ulica] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pőstyén [Piešťany] / Pozsony [Bratislava] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1920
Rövid URL
ID237627
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1920. november : Megalakult az Egyesült Zsidópárt. Elnöke a nagyszőlősi Deutsch Jenő. – Az ungvári ortodox izraelita hitközség főrabbijává Grünwald Mórt választották meg, aki előtte Huszton volt főrabbi. – Körmendy-Ékes Lajos szlovenszkói keresztényszocialista képviselő interpellációt nyújtott be a prágai parlamentben, amelyben tiltakozott, hogy Szlovenszkóban és Ruszinszkóban „az interurbán telefonforgalomban nem engedik meg a magyar nyelvű beszélgetéseket”. – Magyarország bizottságot küldött Csapra, hogy tárgyaljon a csehszlovák hatóságokkal a záhonyi vasúti híd kijavításáról.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / Munkács / Uzshorod / Csap / Huszt / Prága / Ungvár / Ung / Korláth Endre / görög katolikus / Praha / Zombory Dezső / Beregszász / Berehove / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / csehszlovák, szlovák / Egry Ferenc Baktay / Mukacseve / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / nyelvkérdés / Nagyszől[l]ősi / csehszlovák választások / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / közlekedés, határforgalom, kishatár / Horváth Kálmán / Kiss Árpád / Talaborfalva / Tereblja / Tófalva / Tofalău / Újbárd / Novobarove / Csománfalva / Csumaleve / Herincse / Horincseve / Husztköz / Nankove / Keselymező / Koseleve / Alsóbisztra / Nyizsnyi Bisztrij / Alsószelistye / Nyizsnye Szeliscse / Kricsfalva / Kricsove / Lipcse / Lipcsa / Szabó András / Galagó / Ruszinszkói Magyar Színi Kerület / magyar pártszövetség / Nyíregyháza / Záhony / Deutsch Jenő / Grünwald Mór / egyház / színház / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / Iža / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 2. Gregory Zhatkovych kormányzása (1920. IV. 26.) (1919. IX. 10.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Lipcseutca [Ľupčianska Ulica] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1920
Rövid URL
ID237582
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1920. november 30. : A kárpátaljai magyar pártok – magyar jogpárt, keresztényszocialista párt és kisgazdapárt – Ungváron megalakították a Ruszinszkói Magyar Pártok Szövetségét. A határozat szerint: „a pártkereteket fenntartva egymással szövetségre lépnek s egységessé váltan, egységes irányítás mellett harcolnak a magyarság jogos törekvéseiért.” Ügyvezető elnök: Korláth Endre. December 2-án Ruszinszkói Magyar Jogpárt hivatalos lapjában, a Ruszinszkói Magyar Hírlapban Zombory Dezső felelős szerkesztő a következőket írta: „Nem egészen úgy, ahogy mi szerettük volna, de megszületett tegnap [november 30-án] a ruszinszkói magyarság egysége. - A Ruszinszkóba szorult négy megszabdalt vármegye magyarsága végre egybefogott s kéz a kézben megy a küzdelem felé, mely reá itt a nehéz napokban vár. - Mi többet szerettünk volna, mint kéz a kézben. Mi egy kezet akartunk, mely nyíltan mutassa a magyarság útját. Mi a ťpártokŤ jelzőit le akartuk mosni a magyarság lobogójáról s a pártok kereteit ledöntve, egységes táborban tudni a magyart. - Fenséges gondolat volt számunkra s hittel szolgáltuk megmozdulásunk óta annak eszméjét. Hitünk alapja, eszménk tartalma ama parancsa volt: nem kisgazda, nem keresztényszocialista, nem szociáldemokrata, nem cionista itt ma a magyar, hanem csak magyar. - A ťjogpártŤ szava is csak azért jelző számunkra, mert veszendőbe indult jogaink megmentésében a jog szó kapcsol és nem bont. De célunkért külön pártunkról is lemondtunk volna, csak együtt legyünk, csak egy kéz mutassa, merre menjen a magyar. Nem így lett. Egy kéz helyett csak kéz a kézben.”

1920. november 7. : Korláth Endre, a Magyar Jogpárt ügyvezetője a pártvezetőség nevében a következő nyilatkozatot tette Kárpátaljára vonatkozóan: „lehet-e itt szó zsidó nemzeti kisebbségről? Nemzet-e itt a zsidóság, vagy csupán vallás? Véleményünk szerint itt a zsidóság csupán vallás […] s nem külön nemzet, mert a nemzeti kisebbségnek szerintünk kritériumai a következők: 1.zárt tömegben való együttlakás, 2.külön nemzeti anyanyelv, külön nemzeti kultúrával. Az első feltétel nincs meg.” – Szabó András máramarosi görög katolikus vikárius Máramarosszigetről az alábbi levelet intézte a prágai apostoli nunciushoz, melyben oltalomért fordul „a szent Unió megmentése érdekében”: „Alulírott a munkácsi görög katolikus megyés püspök vikáriusa vagyok Máramaros megyében, mely terület a békekonferenciának nevezett vész törvényszék határozata szerint, félrelökve a sz. Unióban élő ruthén nép gazdasági és ezeréves tradicionális, sokszor hangoztatott létérdekeit 2 részre lett osztva akként, hogy alantírott 10 parochiával román impérium alatt vagyok, 81 junidictiacu alá tartozó plébánia pedig cseh megszállás alatt áll. - A csehek által megszállott területen az államhatalom favorizálása mellett irtó actio folyik az Unio elpusztítása és schizma erősítése céljából azért, mert a cseh kormányzás mai szellemét jellemző kommunisztikus irányú törekvések legnagyobb akadálya a görög katolikus papság […] bár az Ungváron székelő ruthén kormányzóság kenetteljesen kimondta, hogy a görög katolikus egyházvagyont a schizmatikusok nem vehetik el, hanem templomot tartoznak építeni az új hitnek, azonban eddig egy komoly lépés sem történt, hogy az unitusok visszanyerjék a tőlük erőszakosan elrabolt egyházi épületeket és ingatlanokat […] alázatosan esedezem […] kegyeskednék a 17. sz. Unió érdekeit magáévá tenni s hathatós befolyásával előmozdítani, hogy 1.Iza, Keselymező, Lipcse, Herincze, Alsóbisztra, Talaborfalva, Alsószelistye, Husztköz, Csomán[y]falva, Kricsfalva, Tófalva, Újbárd községek görög katolikus lakossága templomait és egyházi javait haladéktalanul viszszanyerhesse, egy antant misszió közreműködése mellett.”

1920. szeptember : A kormányzóság engedélyezte a római katolikus egyháznak, hogy önállóan döntsön az Ungváron felállítandó felekezeti magángimnáziumban fizetendő tandíjról. Az egyház visszakéri a gimnázium céljára azt az épületet, ahol a francia katonai intendáns székel. – A munkácsi egyetemi és főiskolai hallgatók küldöttsége kérte Zhatkovych kormányzót, hogy tegye lehetővé útlevélhez jutásukat magyarországi tanulmányaik folytatásához. A kérelmezők valamennyien megkapták az útlevelet. – Ungváron magyar nyelven csak a szlovák elemi iskola párhuzamos osztályaiban, a három római katolikus, az egy református elemi iskolában, a ruszin polgári párhuzamos osztályaiban van tanítás. – A hónapban megtartott összeírás szerint Beregszászban 2855 óvó- és tanköteles gyermek van, ebből református 951, izraelita 910, római katolikus 563, görög katolikus 417, ágostai evangélikus 12, görögkeleti 2.– Befejeződött a románok által a Tiszába telepített aknák felszedése. Hamarosan megindulhat a hajózás.

1920. szeptember 16. : A Ruszinszkói Magyar Jogpárt az alábbi kiáltványt adta ki: „a napokban kihirdetett politikai statárium miatt a Ruszinszkói Magyar Jogpárt ungvári kerületi csoportjának alakuló gyűlése össze nem hívható [...] A Ruszinszkói Magyar Jogpártnak ezernyi-ezer tagja van, a párt tehát valóságban már megalakult s csupán a forma, az alakuló gyűlés összehívása az, amit az időközben kihirdetett politikai statárium lehetetlenné tett számunkra. A párt ügyeinek vezetésével foglalkozó szervező bizottság tehát azzal a kéréssel fordul a Ruszinszkói Magyar Jogpárt kerületi tagjaihoz, hogy tekintettel a rendkívüli viszonyokra, tegyék magukévá a szervező bizottságnak alább következő határozatát: - A Ruszinszkói Magyar Jogpárt ungvári kerületének szervező bizottsága 1920. évi szeptember 10-én tartott ülésén elhatározta, hogy a statárium folytán lehetetlenné vált alakuló gyűlés megtartása miatt megakadt pártéletet nem hagyja – csupán formai kellékek hiánya miatt – megszűnni, hanem a tagok bizalmára és ragaszkodására számítva, addig, míg a politikai helyzet a pártnak gyűlés útján való formális megalakulását lehetővé teszi, a pártot megalakultnak mondja ki, a szervező bizottság Ťpártvezető bizottsággáť alakítja magát át, a párt vezetését magára vállalja és azt teljes felelősséggel gyakorolja.” „Ma a tömörülésre, az összetartásra, az egyesülésre nemcsak a választások alkalmával van szükség, hanem állandóan, mert minden nap rendkívüli feladatok elé állítják a magyarságot. - A Ruszinszkói Magyar Jogpárt tehát ennek megfelelően programját nem csupán a választásokkal megszerezhető parlamenti képviselet útján akarja végrehajtani, hanem addig is élni és dolgozni akar, hogy a párt tagjaiban az öntudatot fenntartsa és jogainak védelmezője legyen.”

1920. augusztus : Elbocsátották a beregszászi járásbíróság alkalmazottait, mert nem tettek hűségfogadalmat. A megüresedett állásokat a munkácsi és az ungvári járásbíróságok áthelyezett alkalmazottaival töltötték be. – Ehrenfeld Péter alkormányzó felhívást tett közé, miszerint „minden közintézmény feliratában a ruszin nyelvű legyen az első helyen, és ne legyen kisebb betűvel, mint más felírás”. – Zhatkovych Gregory kormányzó új titkára lett Kossey János Budapesten végzett jogi doktor. – Kárpátalján eddig a következő pártokat ismerték el hivatalosan: Földműves Párt (Volosin Avgusztin), Orosz Szociáldemokrata Párt (Puza Jevhen), Munkapárt (Beszkid Anton), Parasztpárt (Gagatko Andrij), Kommunista Párt (Mondok Iván), Podkarpatszka Ruszi Földműves Szövetség (Kaminszki József), Keresztényszocialista Párt (Magyar Bálint), Magyar Jogpárt (Korláth Endre), Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt (Egry Ferenc), Cionista Párt, Köztársasági Földműves (Agrár) Párt. – A közélelmezési nyilvántartás szerint Ungvár lakossága 18 766 fő. Ebben a számban nincs benne a katonaság és a csehszlovák tisztviselők létszáma. – Terebesi László munkácsi tanárt nevezték ki az ungvári reálgimnázium igazgatójává.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeSzepes / gimnázium / Munkács / Budapest / Uzshorod / Ungvár / Ung / Korláth Endre / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / egyéb pártok és pártszövetségek / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Magyar Bálint / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Kőrösmező / Jaszinya / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / Mukacseve / Galícia / Beszkid Anton / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Szerednyei / Ungvári (Ungvidéki) / Munkácsi (Munkácsvidéki) / román megszállás / nyelvkérdés / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / Puza Jevhen / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / statisztika / Gagatko Andrij / Zápszony / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Ruszinszkói Újságírók Szindikátusa / Terebesi László / Tárczy Károly / Sepsi Márton / Eperjessy József / Havas Emil / Kossey János / Kováts Miklós / Lőrinczy Jenő / Mondok Iván / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / sajtó / Országos Keresztényszocialista Párt / zsidók
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 2. Gregory Zhatkovych kormányzása (1920. IV. 26.) (1919. IX. 10.)
TelepülésSzepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1920
Rövid URL
ID237483
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1920. augusztus 10. : A Ruszinszkói Magyar Jogpárt a következő átiratot küldte a keresztényszocialista és a kisgazdapárthoz: „Bejelentjük, hogy Ruszinszkó területén Ruszinszkói Magyar Jogpárt néven új politikai magyar pártot alakítottunk. Ezen politikai párt alakításával azonban nem a tovább tagozódás volt a célunk, hanem a területen élő magyarságnak lehetőleg egy tömegben való tömörítése. - Ezen célból a párt politikai, társadalmi és kulturális programját már úgy dolgozta ki, hogy abban mindkét testvérpárt tagjai helyet foglalhassanak. A programja mindkét magyar testvérpárt programjával megegyezik. A gazdasági programunk ugyan nem öleli fel a két testvérpárt gazdasági programját, de az ellentétek nem olyanok, hogy azok áthidalhatók ne volnának.” A jogpárt „fő célja a ruszinszkói magyarságnak egy tömegben való egyesítése minden tekintetben, mert csak az ilyen nagy tömeggel lehet a kormányzattal szemben a magyarság jogait megvédelmezni”.

1920. augusztus eleje : A Ruszinszkói Magyar Jogpárton belül jogvédő liga alakult. Vezetője: Korláth Endre ungvári ügyvéd. Célja „a magyarság közjogi, politikai és közérdekű magánpanaszainak védelme a hatóságok előtt s szükség esetén a sajtó útján és a parlamentben”.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeSzepes / gimnázium / Munkács / Budapest / Uzshorod / Ungvár / Ung / Korláth Endre / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / egyéb pártok és pártszövetségek / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Magyar Bálint / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Kőrösmező / Jaszinya / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / Mukacseve / Galícia / Beszkid Anton / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Szerednyei / Ungvári (Ungvidéki) / Munkácsi (Munkácsvidéki) / román megszállás / nyelvkérdés / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / Puza Jevhen / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / statisztika / Gagatko Andrij / Zápszony / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Ruszinszkói Újságírók Szindikátusa / Terebesi László / Tárczy Károly / Sepsi Márton / Eperjessy József / Havas Emil / Kossey János / Kováts Miklós / Lőrinczy Jenő / Mondok Iván / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / sajtó / Országos Keresztényszocialista Párt / zsidók
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 2. Gregory Zhatkovych kormányzása (1920. IV. 26.) (1919. IX. 10.)
TelepülésSzepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1920
Rövid URL
ID237434
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1920. június : Ungváron politikai szervezetek alakultak: az Ung Megyei Kisgazdapárt, elnök: Egry Ferenc kisgejőci harangöntő; a Podkarpatszka Ruszi Földműves Szövetség, elnök: V. Rizsák, ügyvezető: Kaminszki József, titkár: Demkó Mihály. A programjukból: nem akarunk és nem fogunk politizálni, mert a politika nem ad nekünk kenyeret, feladatunk a nép életkörülményeinek a javítása. A párt sajtóorgánuma a &#1050&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1086&#1088&#1095&#1089&#1089&#1082&#1080&#1081 &#1077&#1077&#1089&#1084&#1085&#1094&#1082&#1098 (Kárpátorosz Hírmondó) című lap (szerk. Kaminszki József), valamint kiadja ruszin nyelven a Ruszin földműves kalendáriumot (&#1056&#1095&#1089&#1089&#1082čé &#1079&#1077&#1084&#1083&#1077&#1075&#1103&#1083&#1100&#1089&#1100&#1082&#1103é &#1082&#1072&#1083&#1077&#1085&#1075&#1072&#1088ú).

1 2
59 találat