Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

1 2
54 találat

1936. július : Hrabár Konstantin kárpátaljai kormányzó Prágában Hodža miniszterelnökkel tárgyalt a kormányzói hatáskör kibővítését célzó törvénytervezetről („részleges autonómia”). A tervezetet a kormány megküldte a koalíciós pártok képviselőinek és szenátorainak. – Új autonómiatervezetet („alkotmányt”) dolgozott ki Fenczik István kárpátaljai parlamenti képviselő. – A munkácsi Joó Kálmán a következő felhívást tette közzé: „A kárpátaljai magyar fiatalsághoz szólunk! […] Akár az iskola padjaiban, akár a műhelyben, akár az eke szarva mellett keresitek a jövőt, egyformán kell hogy fűtsön benneteket a kultúra szeretete, a tudásvágy. […] Mindenütt kezdjük meg a munkát és minden városban, falun vagy tanyán, akár ha ketten, hárman vagytok is, rakjátok le egy új kultúrmozgalom alapjait. […] A felületesen ismert történelem, a félremagyarázott irodalom, az elhanyagolt társadalomtudomány mindannyiunkat eltéríthet a helyes életútról. Ezért foglalkoznunk kell saját élethelyzetünkkel, ezért kell tanulnunk. […] Tömörüljetek csoportokba és értesítsetek bennünket, hogy megalakíthassuk az egységes irányító bizottságot és kiépíthessük egy egységes kárpátaljai magyar ifjúsági egyesületnek az alapjait.” – Légvédelmi és elsötétítési gyakorlatokat tartottak Szlovenszkóban és Ruszinszkóban. Az MTI szerint ezek „háborús előkészületek”.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeBártfa / Bardejov / Homonna / Mezőlaborc / Medzilaborce / Szobránc / Sobrance / Sztropkó / Stropkov / Tőketerebes / Kisszeben / Sabinov / gimnázium / Varannó / Vranov nad Topľou / Munkács / Uzshorod / Girált / Giraltovce / Ólubló / Stará Ľubovňa / Szepesófalu / Spišská Stará Ves / határkérdés / Prága / Ungvár / Praha / csehszlovák törvények / Máramaros / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Hodža Milan / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / kárpátaljai (szojm) / nyelvkérdés / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / csehszlovák választások / statisztika / Podkarpatszka Ruszi Cserkész Szövetség / cserkészet / Vozáry Aladár R. / Szova (Gmitrov) Péter / Hrabár Konstantin / Szinna / Snina / Joó Kálmán / Kráľovský Chlmec / Veľké Kapušany / Trebišov / Michalovce / Eperjes / Prešov / Humenné / Nagykapos / Nagymihály / Királyhelmec
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 6. a) Feléledő autonómiaremények (1935. II. 15.)
TelepülésBártfa [Bardejov] / Eperjesenyicke [Haniska] / Girált [Giraltovce] / Homonna [Humenné] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Kisszeben [Sabinov] / Mezőlaborc [Medzilaborce] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Nagymihály [Michalovce] / Ólubló [Stará Ľubovňa] / Szepesófalu [Spišská Stará Ves] / Szinnamező [Nechválova Polianka] / Szobránckomoróc [Komárovce] / Sztropkóolyka [Nižná Oľka] / Tőketerebes [Trebišov] / Varannómező [Vranovské Dlhé]
Év1936
Rövid URL
ID241309
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1936. május : Fenczik István parlamenti képviselő Milan Hodža miniszterelnökhöz interpellált annak érdekében, hogy a kormány biztosítsa „az oroszországi emigránsok Kárpátalján való fokozottabb mérvű elhelyezését, az oroszországi emigránsok jobb megélhetését és az oroszországi emigránsok gyermekei orosz (nagyorosz) nyelvű iskoláztatását”. – Kárpátalján járt előadó körúton Fábry Zoltán író. – Dercenben megalakult a PRMKE helyi csoportja. Elnök: Vacsy István. – Fennállásának 200 éves jubileumát ünnepelte a Munkács melletti német község, Bárdháza. Eredeti neve: Bardhaus. „1736-ban alapították, őslakói tiroli famunkások voltak, akik azt kapták feladatul, hogy Munkács körül az őserdőket kiirtsák és lecsapolják a mocsarakat.”

1935 folyamán : A munkácsi „városi vízmű-vezeték első üzemi éve”. – A kárpátaljai Országos Hivatal nyilvántartása szerint Kárpátalján az ezer lakosra számított népességgyarapodás 16,36%, a házasságkötési arány 6,39%. A legnagyobb a születések száma a Volóci járásban, ahol ezer lakosra számítva 41,77 élő gyermek születik, a legkisebb Ungváron (13,92). A legkisebb a halálozási arányszám Ungváron és a járásban (10,38), a legmagasabb a Nagyszőlősi járásban (21,17). A különböző szintű iskolákban mintegy 150 ezer gyermek tanul, a be nem iskolázottak száma 2 ezer körül van. – Kárpátalján 3130 magyar gyermeket anyakönyveztek (25,80%). – Kárpátalján 592 könyvtár van, ebből 109 magyar, 421 ruszin/orosz/ukrán, 36 cseh/szlovák, a többi német és román. A könyvállomány 98 728 kötet. – A munkácsi városi könyvtár összesítése szerint a közönség körében a következők voltak a legolvasottabb magyar írók: Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Zilahy Lajos, Csathó Pál, Harsányi Zsolt, Herczeg Ferenc, Gulácsy Irén, Makkai Sándor. Az MTI közlése: az 1935-ben itt kölcsönzött könyvek 80 százaléka magyar volt. – Nagyszőlősön a könyvtárból kölcsönzött könyvek 90 százaléka magyar nyelvű volt. – Komáromban megalakult a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség (a Jókai Egyesület, a Toldy Kör, a Kazinczy Társaság egyesülésével). Cél: „a Szlovenszkón és Kárpátalján működő magyar szellemi termelők összefogása.” – Munkácson megindult a kárpátaljai németek ellenzéki hetilapja Karpatendeutsche Rundschau címmel. Szerkesztő: Eckschmidt János. – Farkas Pál budapesti színészeket szerződtetett a Kárpátaljai Magyar Színtársulathoz. Ezenkívül vendégszereplést vállalt többek között Perczel Zita, Neményi Lili, Tímár József, Beregi Oszkár. – Megjelent: Demjén Ferenc: Hegyek alján. Versek. Merkur Nyomda, Beregszász Sáfáry László: Verhovina. Versek. Typografia ny., Munkács Várady Ilona, Chalanskyné: Egy élet útja. Színmű 6 felvonásban iskolás gyermekek részére. Skolnaja Pomoscs ny., Ungvár–Užhorod; Konkoly-Thege István: Református keresztyén vallástan az elemi iskolák III–IV. évfolyama tanulói számára. Az egyetemes konvent által kötelező használatra elrendelt kiadás. A Kárpátaljai Ref. Egyházkerület iratterjesztése. Kálvin ny., Beregszász–Berehovo; Szabó Béla: Én hiszem és vallom! Református keresztyén káté a heidelbergi káté alapján. Kárpátaljai Ref. Egyházkerület, [Beregszász]; Grám Ábel: Riporter a rács mögött. Börtönélmények. Lám ny., Ungvár–Užhorod; Kovács Károly: Megtévesztők és megtévesztettek. A szerző kiadása. Ungvár Kovács Károly: A kapitalizmus válsága Csehszlovákiában. Munkás Újság, Skolnaja Pomoscs ny., Ungvár–Užhorod; Sziklay Ferenc: A Csehszlovák Köztársaság népművelési törvényei és rendeletei. Kassa; T. G. Masaryk: A nemzetiségi kérdés. Összeáll. és ford.: Szerényi Ferdinánd. Prager Könyvkiadó Vállalat, Bratislava; A szlovenszkói és podkarpatszká ruszi grafikai munkások egyesülete užhorodi helycsoportja könyvtárának könyvjegyzéke. Skolnaja Pomoscs ny., Ungvár–Užhorod; Mandel Mór: A tüdő tuberculosisról. Néhány új gondolat ennek kezeléséről és az izolálás új módszeréről. Novina ny., Ungvár–Užhorod.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeRózsahegy / Ružomberok / Szepes / gimnázium / Zsolna / Žilina / református / Jókai Egyesület / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / himnusz / Moszkva / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Beneš Edvard / Toldy Kör / Prága / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Brünn / egészségügy / Ungvár / Rákóczi Ferenc II. / Mikszáth Kálmán / Roma / Farkas Pál / Genf / Ung / Csehszlovák Nemzeti Tanács / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Gaar Iván / ipar, kereskedelem / Hodža Milan / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Szerényi Ferdinánd / Rahói / katonai irányítás / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Huszti / Técsői, Taracvölgyi / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Nagyszől[l]ősi / Volóci / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / nemzetgyűlési, szenátusi / Vöröskereszt / ünnepek, évfordulók / kormányzók / statisztika / Demkó Mihály / Podkarpatszka Ruszi Cserkész Szövetség / cserkészet / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Salánk / Salanki / Hlinka Andrej / Bátyu / Batyove / Beregi Református Egyházmegye / Mandel Mór / Tamás (Tvaroska) Mihály / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / templomszentelés / Farkasfalva / Vlková / Vozáry Aladár R. / Podkarpatszka Ruszi Orvosok Szövetsége / Lengyelország / Bertók Béla / Dercen / Beregdéda, Déda / Deda / Hrabár Konstantin / Podkarpatszka Ruszi Országos Tűzoltó Szövetség / Hokky Károly / Beregi Oszkár / Szernye / Szlovenszkói és Ruszinszkói Egyetemes Református Egyház (Csehszlovákiai Egyetemes Magyar Református Egyház) / Malypetr Jan / Brno / községi / Rozsypal Antonín / Bródy András (Bródy Andrej) / Kassai Kereskedelmi és Iparkamara / Siménfalvy Árpád / Kazinczy Irodalmi Társaság (Kazinczy Társaság) / Bencze György / Herczeg Ferenc / Fehér (Fejér) Herman / Gárdonyi Géza / tartományi, járási / Lavocsne / Lawoczne / Sáfáry László / Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóság / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete / Csehszlovákiai (Felvidéki) Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) / Zilahy Lajos / Bellyei Zapf László (Zapf László) / Estók Gyula / Wellmann Mihály / Revilliod Pierre / Demjén Ferenc / Szvoboda Ferenc / Gulácsy Irén / Iván Sándor / Klima Viktor / Makkai Sándor / Kárpátaljai Református Segítő Egyesület / Marina Gyula / Kozma György / Komlósi László / Tiszabecs / Nevicki Irina / Ortutay Jenő / Révaj Fedor / Rusznyák Vaszil / Szidor Pál / Balega Iván / Hadzsa György / Hidi András / Kroó Sándor / Stefán Antal / (II.) Malypetr-kormány / Kárpátaljai Ortodox Zsidó Központi Iroda / Szőlő-, Bor- és Gyümölcsértékesítő Szövetkezet / Ungvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület / Kárpátaljai Ruszin Tanító Egyesület / Pálóczi Horváth Lajos / Barabás / Széchenyi Mozgalom / Fornos / Bárdháza / Barbovo / Ungvári Héber Klub / Wassermann Sámuel / Garbai Sándor / Kun Béla / (I.) Hodža-kormány; a miniszterelnök kinevezése: / Mátyfalva / Matyijeve / Tiszaújhely / Nove Szelo / Karácsfalva / Karacsin / Dudás Ernő / Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség / Szlovenszkói és Podkarpatszka Ruszi Grafikai Munkások Egyesülete / Várady Ilona (Chalanskyné) / Tímár József / Perczel Zita / Neményi Lili / Csathó Pál / Eckschmidt János / Grám Ábel / Harsányi Zsolt / Konkoly-Thege István / Kovács Károly / népszámlálás / Balogh Sándor / Sziklay Ferenc / színház / mezőgazdaság / sport / Szabó Béla / sajtó / zene / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / Sas Andor / Pozsony / Kassa / Komárom / Komárno / Bratislava / Košice / Jókai Mór / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 6. a) Feléledő autonómiaremények (1935. II. 15.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Farkasfalva [Vlková] / Fornószeg [Tepličky] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Rózsahegy [Ružomberok] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Zsolnabánfalva [Bánová]
Év1935
Rövid URL
ID241165
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1929 folyamán : Kárpátalján 3598 magyar gyermeket anyakönyveztek (29,59%). – A rendőrségi bejelentő hivatal nyilvántartása szerint Munkácsnak 25 362 lakosa van (a katonaság nélkül), ebből zsidó 13 093, görög katolikus 9631, római katolikus 7192, református, evangélikus és baptista 1816, felekezeten kívüli 848, egyéb 12.– Új lapok indultak: a Ă&#1086&#1083&#1086&#1089 ćčňň˙ (Élethang) (1931 februárjától a Dolgozó Parasztok Szövetségének hivatalos lapja); Beregszászban Szabadság címmel a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt új magyar nyelvű kárpátaljai lapja. – Emlékművet állítottak Alekszandr Duchnovicsnak Ungváron. – Kárpátalján vendégszerepeltek Rózsahegyi Kálmán és Beregi Oszkár budapesti színművész. – Megjelent: Kazinczy Évkönyv 1898–1928. Szerk.: Sziklay Ferenc. Kazinczy Kiadóvállalat, Kassa. (A szerkesztői előszó szerint ez a könyv „a szlovenszkói és ruszinszkói magyar irodalomnak seregszemléje akar lenni” a kárpátaljai írók: Jaczkó Olga, Simon Menyhért, Rácz Pál. Alapy Gyula tanulmányából: „kerülni fogjuk a szlovenszkói irodalom megjelölést, hiszen ugyanakkor külön ruszinszkói irodalomról is kellene beszélnünk, már pedig erről új állami és politikai elhatárolásunk mellett sem volt szó sohasem.”); Gasparik Ignác–Pálesch Ervin–Hanus Gyula: Tanügyi tanácsadó. Általános tanügyi, pedagógiai, jogi és közigazgatási kézikönyv a szlovenszkói és podkarpatszka ruszi elemi és polgári iskolai tanítók számára. Bratislava; Stahlberger Miksa: A Skorpió. Az élet sötét mélységeiből. Kárpátia ny., Munkács–Mukačevo.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeÓtátrafüred / Starý Smokovec / református / Turócszentmárton / Martin / Munkács / Budapest / Uzshorod / határkérdés / Beneš Edvard / Prága / Dérer Ivan / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Mécs László / Roma / Amerikai Egyesült Államok / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / ipar, kereskedelem / Hodža Milan / Mukacseve / Jaczkó Olga N. (Nátolyáné) / Gebé Péter / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Munkácsi (Munkácsvidéki) / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / nemzetgyűlési, szenátusi / ünnepek, évfordulók / statisztika / Demkó Mihály / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / elemi, polgári iskola / főiskola, egyetem / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / sztrájk / Vatikán / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / templomszentelés / Hrabár Konstantin / Udržal František / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Simon Menyhért / Beregi Oszkár / Kurtyák Iván / Suba György / Duchnovics Alekszandr / Stahlberger Miksa / Várpalánka / Palanok / František Udržal kormánya / Stefanek A. / Juhász Michal / Szinyák / Cyprian / Fekésházy Zoltán / Bilek Ferenc / Podkarpatszka Ruszi Szesziparosok Egyesülete / Husztbaranya / Boronyava / Riga / Munkácsi Magyar Főiskolások Egyesülete / Margittay Endre / Vanderwelde / Csehszlovákiai Magyar Társadalmi Egyesületek Szövetsége (Felvidéki Egyesületek Szövetsége) / Munkácsi Kereskedelmi Szövetkezet / Szép Ernő / Tuka Béla / (II.) Udržal-kormány / Alapy Gyula / Rózsahegyi Kálmán / Pálesch Ervin / Gasparik Ignác / Hanus Gyula / népszámlálás / egyház / Sziklay Ferenc / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Pozsony / Kassa / Bratislava / Košice / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésEgyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Kassa [Košice] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Turócszentmárton [Martin]
Év1929
Rövid URL
ID239809
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1928 folyamán : A 229/928. sz. kormányrendelet kimondta, hogy a kárpátaljai tartománygyűlésben nem lehet magyar nyelven felszólalni, a jegyzőkönyvet az államnyelven kell vezetni. – A statisztikai hivatal jelentése szerint Csehszlovákiában 518 csődeljárást folytattak le, ebből Kárpátalján hatot. – A statisztikai hivatal kimutatása szerint 1923 óta Szlovenszkóban és Kárpátalján 8893 külföldi szerzett állampolgárságot, közte 5045 „régi magyar állampolgár”, ebből 4196 magyar nemzetiségű. – Kárpátalján 3914 magyar gyermeket anyakönyveztek (32,72%). – Megjelent: Fülöp Árpád: Betlehem. Színjáték. Ungvár–Užhorod; Kiss László: Minden az élet. Versek. Bécsi Európa Könyvtár, Uzshorod Rácz Pál: A szomorú ember. Regény. Concordia ny. (Pozsony), Kazinczy Társaság, Kassa N. Jaczkó Olga: Virágzó cseresznyék. Elbeszélések. Kassa N. Jaczkó Olga: Ispilángi rózsa. Regény. Pozsony Szerényi Béla: A Chasmoneusok. Történelmi színmű 4 képben. Zsidó Néplap, Ungvár–Užhorod; Győrffy Lajos: Bolond Istók. Népszínmű. Petőfi Sándor verse alapján. /A Néplap Műkedvelő Színtára, 6./ Skolnaja Pomosč ny., Užhorod; Árky Ákos: Ruszinszkó küzdelme az autonómiáért 1918–1927. A Studium kiadása, Budapest Árky Ákos: A ruszinszkói magyarság és Ruszinszkó autonómiája. Sylvester Nyomda, Budapest Surányi Géza–Várady Aladár: A csehszlovákiai magyar kisebbség tíz éve. Pozsony Flachbarth Ernő: A közigazgatás szervezéséről és az országos valamint a járási választásokról szóló törvények ismertetése. Prága; Bálint Miklós: Masaryk G. Tamás élete. Lám Rt. ny., Užhorod; Boksay Emil–Révay Gyula–Brascsajko Mihály: Magyar–ruszin szótár. Pedag. T-vo Podkarp. Ruszi, Ungvár–Užhorod; Sas Andor: Beregi szálfák útja Munkácstól Danzigig. A munkácsi uradalom exportvállalkozása a napóleoni háborúk idején 1796–1803.Grünstein ny., Mukačevo–Munkács.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / református / Balassi Bálint / Petőfi Sándor / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / Románia / Csap / Németország / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Bécs / Prága / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Flachbarth Ernő / Ady Endre / Kiss László / Genf / Korláth Endre / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Stefán Avgusztin / Polchy István / Hodža Milan / Mukacseve / Szerényi Ferdinánd / Jaczkó Olga N. (Nátolyáné) / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / népszavazás / római katolikus / Csop / Munkácsi (Munkácsvidéki) / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / ünnepek, évfordulók / statisztika / cserkészet / Kováts Miklós / közlekedés, határforgalom, kishatár / szakoktatás / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / sztrájk / Wien / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Bátyu / Batyove / Árky Ákos / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Lengyelország / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Verhovina / Hokky Károly / Bálint Miklós / Kurtyák Iván / Fülöp Árpád / Szlovenszkói és Ruszinszkói Egyetemes Református Egyház (Csehszlovákiai Egyetemes Magyar Református Egyház) / Rozsypal Antonín / Csokonai Vitéz Mihály / Nečas Jaromír / Révai Julij (Révay Gyula) / Szerényi Béla / Kazinczy Irodalmi Társaság (Kazinczy Társaság) / Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE), Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület / Králik Frantisek / Mónus Gyula / Nedeczey János / Schubert Franz / Tolsztoj Lev / Munkácsi Társadalmi Klub / Ölvedi László / Dvoržak Viktor / Hegyfark / Pidhorb / Egán Ede / Munkácsi Református Otthon Kör / Gárdonyi Géza / Oláh György / Bydlo / Balogh Béla / Kárpátaljai Általános Magyar Tanító Egyesület / Bán János / Kormos Gerő / Nagy Gáspár / tartományi, járási / Várpalánka / Palanok / Danzig / Szeraphikus Szeretet Egyesület / Várady Aladár / Surányi Géza / Boksay Emil / Győrffy Lajos / Balogh Sándor / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Rothermere-akció / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Sas Andor / Pozsony / Rimaszombat / Kassa / Népszövetség / Bratislava / Košice / Rimavská Sobota / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Csápor [Čápor] / Kassa [Košice] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota]
Év1928
Rövid URL
ID239665
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1928. július : Kárpátalján mozgalom indult, hogy a terület önálló római katolikus püspökséget kapjon. ->1930 október. – A hivatalos nyomtatványok kibocsátására szakosodott Kárpáti Nyomda Munkácsról Ungvárra költözött. – J. Nečas szociáldemokrata képviselő a parlamentben követelte, hogy Kelet-Szlovenszkó és Kárpátalja közönsége számára indítsanak magyar rádióadást. – Egry Ferenc, a Magyar Nemzeti Párt elnöke, Korláth Endre, a magyar pártszövetség elnöke, Hokky Károly, a keresztényszocialista párt ügyvezetője a Ruszinszkói Magyar Ellenzéki Pártok Szövetsége nevében nyilatkozatban ítélte el a Ruszinszkói Magyar Hírlap és egyik szerkesztője, Kováts Miklós elleni rágalomhadjáratot.

1926 folyamán : Ungváron vendégszerepelt Latabár Árpád budapesti színművész, kiállítása volt Ijjász Gyula, Boksay József, Novák Andor, Vaczik Teodor, Szay Károly kárpátaljai, Rottmann Mozart budapesti festőművésznek. – Egry-harangot avattak Minaj görög katolikus, Barkaszó, Nagypalád református templomában. – Kárpátalján 3964 magyar gyermeket anyakönyveztek (34,15%). – Megjelent: Rácz Pál: A könyvnyitó asszony. Regény. Ludwig Voggenreiter Verlag, Berlin Tamás Mihály: Tavaszi vallomás. Fiatal évek regénye. Concordia ny. (Bratislava), Voggenreiter Verlag, Berlin; Péter Mihály: A pátens korának egyháztörténeti tanulságai. /A Szeretet Kiskönyvtára, 16./ Kálvin ny., Beregszász; Stahlberger Miksa: A bunkó. Vagyis dzsentrik, zsidók és egyébféle történetek, szatirikus elbeszélések. Kárpátia ny., Munkács –Mukačevo; Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája: A kisebbségek nyelvi jogai. Prága; Kis katekizmus a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye népiskoláinak számára. 9.köt. Unio ny., Užhorod–Ungvár; Sztojka János: A kárpátaljai oroszoknak a katholikus egyházzal való egyesülése történetének megvilágítása és a „pravoszlávia”. /Hitvédelmi füzetek, 1./ Lám ny., Užhorod–Ungvár; A csehszlovákiai kommunista (bolseviki) pártnak, mely a III. Internacionale szekciója, választási kiáltványa Podkarpatszká Rusz dolgozóihoz. Viktoria ny., Ungvár–Užhorod.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkePiešťany / gimnázium / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / határkérdés / Huszt / Beneš Edvard / Prága / nőkérdés / Dérer Ivan / egészségügy / Ungvár / Flachbarth Ernő / Rákóczi Ferenc II. / Técső / Tyacsiv / Ung / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Zombory Dezső / Flach Jakab / Gáti József / Gulovics Tivadar / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Stefán Avgusztin / Polchy István / Hodža Milan / Mukacseve / magyarországi törvények / Kisgejőc / Mali Hejivci / Szerényi Ferdinánd / Gebé Péter / népszavazás / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / román megszállás / nyelvkérdés / tanítóképzés / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Szabó Dezső / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Švehla Antonín / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Nagyszől[l]ősi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Fleischmann Gyula / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Petrigalla Péter / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / Vöröskereszt / ünnepek, évfordulók / statisztika / Gagatko Andrij / cserkészet / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Havas Emil / Kováts Miklós / Mondok Iván / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / Horváth Kálmán / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / harangszentelés / Mozaik Kultúregyesület / Vatikán / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Nagybereg, Bereg / Berehi / Szatmár / Voith György / Árky Ákos / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Halmos Dezső / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Jaross Gyula / Vozáry Aladár R. / Boksay József / Zádor Dezső / Lengyelország / Kovács (Kovách) Béla / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Antal Miklós / Fibiger Sándor / Hrabár Konstantin / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Hokky Károly / Simon Menyhért / Bálint Miklós / Ijjász Gyula / Kurtyák Iván / Barkaszó / Barkaszove / Tahy Ábrahám (Tahy Ábris) / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Fülöp Árpád / Novák Endre / Minaj / Szlovenszkói és Ruszinszkói Egyetemes Református Egyház (Csehszlovákiai Egyetemes Magyar Református Egyház) / községi / Rozsypal Antonín / Péter Mihály / Szedorják Nikolaj / Nečas Jaromír / Katrics József (id.) / Siménfalvy Árpád / Fried Sándor / Kazinczy Irodalmi Társaság (Kazinczy Társaság) / Berlin / Törköly József / Limbach Emánuel / Králik Frantisek / Szlovenszkói és Ruszinszkói Magán-erdőgazdaságok Szövetsége / Ireneusz (Irenej) / Rétyi Gazda Elemér / Bodáky István / Ibrányi György / Lwow, Lemberg / Lwiw / Petridesz János / Tibava / Pásztor József / Grendzsa-Donszkij Vaszil / Mascagni / Herczeg Ferenc / Jan Černy (II.) átmeneti kormánya / Podkarpatszka Ruszi Zsidó Nőegylet / Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusa / Dzurányi László / Kasztor Ernő / Egyházi Énekesek és Zenészek Köre / Ungvári Társaskör / Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesület / Fencik Jevhen / Breznay Ilona / Ruszinszkói Magyar Újságírók Szövetsége / Garas Nándor / László Ernő / Ruszin Nemzeti Tanács (Ungvár) / Vegyes Ipartársulat / Kadima Zsidó Sportklub / Polgár Károly / Slavik / Kisiparosok és Kiskereskedők Gazdasági és Kulturális Egyesülete / Behun István / Beregszászi Irodalomi és Műpártoló Egyesület / Taracköz / Tereszva / Patay Gyula / Neumann Márton / Bártfi Kálmán / Csűröss Ferenc / Csűröss Szilárd / Gornidesz Mihály / Láhner Kálmán / Meiselsz Gyula / Meiselsz Sándor / Mittelmann Béla / Ébredő Ukránok Egyesülete / Ruszinszkói Autótulajdonosok Klubja / Elefánt József / Antonín Švehla (III.) nagykoalíciós kormánya / Kunos Ignác / Kolozsvár / Cluj-Napoca / Móricz Zsigmond / Ruszinszkói Közművelődési Egyesület / Nagyszől[l]ősi Népművelési Egyesület / Jászóvár(alja) / Jasovský Podzámok / Csehszlovákiai Magyar Dalos Szövetség / Takács Menyhért / Giller János / Konrády Lajos / Kövy Árpád / Simek / Nagypalád / Vaczik Teodor / Szay Károly / Sztojka János / Rottmann Mozart / Stahlberger Miksa / Novák Andor / Latabár Árpád (ifj.) / egyház / színház / Jankovics Marcell / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / Pozsony / Érsekújvár / Kassa / Népszövetség / Losonc / Nové Zámky / Bratislava / Veľké Kapušany / Košice / Lučenec / Tiba / Eperjes / Prešov / Pöstyén / Nagykapos / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. b) A nagyzsupa időszaka (1926. VII. 1.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Kassa [Košice] / Losonc [Lučenec] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Pőstyén [Piešťany] / Pozsony [Bratislava] / Tibaváralja [Podhoroď] / Tibaváralja [Podhoroď] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1926
Rövid URL
ID239404
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1926. március : Ruszinszkó valamennyi képviselőjének aláírásával interpellációt nyújtottak be a parlamentben a februári nyelvrendelet ellen. – A közoktatásügyi tárca új népiskolák létesítését kezdeményezte Szlovenszkóban és Kárpátalján. Az utóbbi területen mintegy 50 ezer iskolaköteles nem jár iskolába. Milan Hodža a képviselőházban kijelentette: kulturális fontossága miatt az iskolaügy nem képezheti pártviszályok tárgyát. Az iskolai autonómia problémájával kapcsolatban kifejezte azt a reményét, hogy ebben a tekintetben sikerül olyan formákat találni, amelyek a békés együttélést lehetővé teszik. Modus vivendit fogunk találni – mondta, ha azt az elvet tartjuk szem előtt, hogy nem akarunk egymástól lelkeket elrabolni. – Ungváron üzembe állították az első mentőautót.

1923 folyamán : Haba Ferenc Kárpátalján elindította a magyar cserkészmozgalmat. A szokásos évi táborozás színhelye Rahó vidéke (Szlovenszkóban Rozsnyó). (Az ország három cserkészkerületre oszlik: cseh-morva, szlovenszkói és kárpátaljai. A kárpátaljai cserkészkerület keleti és nyugati tagozattal rendelkezik, cseh/szlovák, ruszin/ukrán, zsidó és magyar alosztályok működnek. Magyar cserkészcsapat alakult az évtizedben Ungváron, Beregszászban, Munkácson, Nagyszőlősön, Huszton. A magyar cserkészújság a Losoncon megjelenő A Mi Lapunk.) – Rahón ruszin állami polgári iskola nyílt (1927-től cseh párhuzamos osztályokkal). – Új lapok indultak: Ungváron a Grimász (szerkesztő: Kreisler Géza) és a &#1057&#1086&#1077&#1072 (Bagoly) című élclapok, a Színházi Újság (szerkesztő: Orosz Lajos), a Slovan, a Csehszlovák Nemzeti Tanács kárpátaljai tagozatának orgánuma; Munkácson a Szeretet Bertók Béla kárpátaljai református püspök szerkesztésében. – Ungváron volt kiállítása Boksay József, Ijjász Gyula, Kutlán István, Spaláné Beneš Miláda kárpátaljai festőművészeknek. – Ungváron vendégszerepelt Somlay Artúr és Beregi Oszkár budapesti színművész, Basilides Mária, a budapesti Operaház tagja. – Megindult a Kárpátaljai magyar Gazda-naptár. Szerk.: Jaross Gyula, Bakó Gábor, Danelik János. Földesi ny., Užhorod–Ungvár. – Megjelent: Földessy Sándor: A Pók. Tragikomédia. Nagy Jenő, Beregszász–Berehovo; Mécs László: Hajnali harangszó. S. a. r. Rácz Pál. Borító: Fodor Béla. Földesi ny., Ungvár Tamás Mihály: Novelláskönyv. Kassai Kazinczy Társaság kiadása, Beregszász Péter Mihály: A magyar református lelkipásztor a történelemben. Kálvin ny., Beregszász Szerényi Ferdinánd: Magyar sorsunk tükre. Levelek a magyar néphez. 1.r. /A Néplap Könyvtára, 1./ Skolnaja Pomoscs ny., Užhorod; Vaszócsik Gyula: A szlávpolitika és Podkarpatszka Rusz. Szociológiai tanulmány. Ungmegyei ny., Užhorod Vaszócsik Gyula: A fascizmus lényege, az emberiség jövője Csehszlovákiában. Uo.; Sziklay Ferenc: A Csehszlovák Köztársaság népművelési törvényei és rendeletei. Szent Erzsébet ny., Kassa Hodinka Antal: A kárpátaljai rutének lakóhelye, gazdaságuk és múltjuk. Apostol Nyomda Rt., Budapest.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / református / Petőfi Sándor / Turócszentmárton / Martin / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / himnusz / Csap / határkérdés / Huszt / Beneš Edvard / Szabó Lajos / Prága / Tiszaásvány / nőkérdés / Brünn / egészségügy / Ungvár / Nagy Jenő / Rákóczi Ferenc II. / Mécs László / Roma / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Lám Elemér / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Hodža Milan / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Kisgejőc / Mali Hejivci / Szerényi Ferdinánd / Beszkid Anton / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / György Endre / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Szerednyei / Ungvári (Ungvidéki) / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Švehla Antonín / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / posta, távközlés / Petrigalla Péter / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / kormányzók / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Gagatko Andrij / cserkészet / Tóth Bálint / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Zápszony / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Pesek J. / főiskola, egyetem / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / Mezőkaszony, Kaszony / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Hodinka Antal / Viskovo / Peleskey Sándor / Salánk / Salanki / Doszifej / Szatmár / Bátyu / Batyove / Mocskos Iván / Szalóka / Szolovka / Árky Ákos / Isaák Imre / Sütő Áron / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Szabó Eumén / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / Kavasch Ernő / Boksay József / Sztojka Sándor / Bertók Béla / Bacsinszki Edmund / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Szerednye / Fibiger Sándor / Biki Ferenc / Beregi Oszkár / Ijjász Gyula / Freund Benő / Spányi Artúr / Kurtyák Iván / Nagydobrony / Velika Dobrony / Rafajnaújfalu / Rafajlovo / Szernye / Beregsom / Som / Bótrágy / Batragy / Csongor / Csomonin / Hetyen / Kisdobrony / Mala Dobrony / Kisharangláb / Haranglab / Barkaszó / Barkaszove / Bustyaháza / Bustina / Ekkel Lajos / Guttmann Emánuel / Szavvatij / Sztankai Gyula / Suba György / Demjén András / Hetey Bertalan / Meisels László / Tahy Ábrahám (Tahy Ábris) / Nemes József / Tekeháza / Tekove / Ilosva / Irsava / Ruszin Nemzetvédelmi Tanács / Antalovszkij V. / Fülöp Árpád / Horny Oszkár / Duchnovics Alekszandr / Caregrád / Konstantinápoly / Benjámin / Novák Endre / Nuszer Lajos / Minaj / Nagygejőc / Veliki Hejivci / Tiszaágtelek / Ungtarnóc, Tarnóc / Tarnyivci / Eszeny / Korláthelmec / Holmec / Komáromy Lajos / Komjáthy Gábor / Podhering / Pidhorjani / Dolha / Dovhe / Kosvanec Jaroszlav / Baán Mihály / Telmányi Emil / Boromissza Tibor / Vámos István / Szentgyörgyi Adolf / Malypetr Jan / Brno / Bechyně Rudolf / községi / Malina Sztaniszlav / Szevasztopol / Rozsypal Antonín / Méray Ádám / Riskó Béla / Csokonai Vitéz Mihály / Vaszócsik Gyula / Somlay Artúr / Spaláné Beneš Miláda / Basilides Mária / Danelik János / Fodor Béla / Földessy Sándor / Haba Ferenc / Kreisler Géza / Kutlán István / Orosz Lajos / Péter Mihály / egyház / Petrogalli Oszkár / Sziklay Ferenc / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Léva / Érsekújvár / Kassa / Losonc / Rozsnyó / Levice / Nové Zámky / Rožňava / Košice / Lučenec / Eperjes / Prešov / Visk / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. a) Az első parlamenti választások (1923. XI. 18.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Kassa [Košice] / Léva [Levice] / Losonc [Lučenec] / Románfalva [Rumanová] / Rozsnyó [Rožňava] / Somszeg [Vieska] / Turócszentmárton [Martin] / Ungmogyorós [Liesková] / Viskó [Vyškovce]
Év1923
Rövid URL
ID238675
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1922 folyamán : Podkarpatszka Ruszban 22 politikai párt fejtett ki tevékenységet. – Ungváron héber kisdedóvó nyílt. – Huszton zsidó elemi iskolát indított a Kárpátaljai Zsidó Iskolaegyesület (1928–1933 között szünetelt a tanítás). – Új lapok indultak: Ungváron képes hetilap Ruszinszkói Fórum címmel (szerkesztő: Bálint Miklós), képes irodalmi hetilap Napsugár címmel (Kun István). – Ungváron rendezett kiállítást a Ruszinszkói Festőművészek Klubja. Kiállítók: Erdélyi Béla, Boksay József, Virágh Gyula, Grabovszky Emil, Ijjász Gyula. Boksay József festőművésznek ugyanitt önálló tárlata volt. Bemutatkozott több magyarországi alkotó is. – Kárpátalján vendégszerepeltek Budapestről Fedák Sári, Beregi Oszkár színművészek. – Egry-harangot szenteltek a dobóruszkai és a beregszászi római katolikus templomban. – Megjelent: György Ferenc: Napisten ölén. Versek, karcolatok, színdarabok. Előszó: Beregi Oszkár. Athenaeum Könyvnyomda, Kassa; Simon Menyhért: Emberhez – szent utunk. [Versek.] Munkácsi Művész-Club. Grosz ny., Munkács; Ivaskó György–Horthy István: Magyar–orosz jogi szótár. Szerzők, Munkács; Pásztor Ferenc: Dobó István temploma. Emléksorok a dobóruszkai kibővült templom fölszentelése alkalmából. 1922. augusztus 6.Földesi ny., Užhorod–Ungvár. – Megindult a Kárpátaljai Magyar Gazda Naptár, a Ruszinszkói Magyar Pártszövetség kiadványa „Ruszinszkó és Zemplén magyarsága” számára.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Dobóruszka / Garamszentkereszt / Homonna / Mezőlaborc / Medzilaborce / Szepes / gimnázium / református / Petőfi Sándor / Rajecfürdő / Rajecké Teplice / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Csap / magyar / Németország / határkérdés / Huszt / Bécs / Beneš Edvard / Ausztria / Prága / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / egészségügy / Ungvár / Ady Endre / Mécs László / Genf / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Gáti József / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Papp Antal / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Sáros / Ugocsa / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / Gaar Iván / ipar, kereskedelem / Polchy István / Hodža Milan / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / magyarországi törvények / Reisman Simon / Simon Mózes / Eperjesi Ruszin Nemzeti Tanács / Beszkid Anton / katonai irányítás / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / Gebé Péter / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Švehla Antonín / oktatásügy / Ungvári Filharmóniai Társaság / csehszlovák rendeletek / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Paris / Balog Juro / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Zseltvay János / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / Puza Jevhen / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / statisztika / Demkó Mihály / Gagatko Andrij / Beregújfalu, Újfalu / Beregujfalu / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Havas Emil / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / Perecseny / Perecsin / Pesek J. / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Záhony / Podkarpatszka Ruszi Szőlészeti Egyesület / borászat, szőlészet / harangszentelés / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Kárpátaljai Zsidó (Héber) Iskolaegyesület / Mozaik Kultúregyesület / Nagyszől[l]ősi Testnevelési Klub (NTK) / Munkácsi Művészklub (Ruszinszkói Festőművészek Klubja) / Vatikán / Szent Bazil Rend / Wien / Viskovo / Peleskey Sándor / Kerekes István / Ungvári Munkás Testedzők Egyesülete (UMTE) / Doszifej / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Nagybereg, Bereg / Berehi / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / Mocskos Iván / Árky Ákos / Beregi Református Egyházmegye / Bereg Megyei Gazdasági Egyesület / Homicsko Vladimir / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Kutkafalvy Miklós / Nagy Kálmán / templomszentelés / Nevetlenfalu / Gyakove / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Boksay József / Erdélyi Béla / Virágh Gyula / Plotényi Nándor / Fritzsche Artúr / Ruszinszkói Hivatásos Újságírók Szindikátusa / Rojkovics Tivadar / Bereczky Viktor / Zádor Dezső / Reinitz Béla / Vendéglátóipari Dolgozók Termelő- és Élelmezési Szövetkezete / Fészek Klub / Perényi Zsigmond / Bercsényi Miklós / Dayka Gábor / Podkarpatszka Ruszi Orvosok Szövetsége / Spiegel A. / Weisz K. / Salamon K. / Lengyelország / Huber Jaroslav / Ungvári Zenészek Egyesülete / Sztojka Sándor / Orel Egyesület / Bertók Béla / Karczub Gyula / Bacsinszki Edmund / Sztripszky Elemér / Micara Kelemen / Strauszman József / Czabán Samu / Dávidkovics Herman / Kovács (Kovách) Béla / Podkarpatszka Rusz Gazdáinak Központi Szövetsége / Egressy Gábor / Természetbarátok Egyesülete / Nagymuzsaly, Muzsaly / Muzsijeve / Borzsova / Borzsava / Vári / Podkarpatszka Ruszi Iparosok Szövetsége / Besenszky Gyula / Dercen / Homok / Holmok / Ketergény / Rozivka / Podkarpatszka Ruszi Nyugdíjasok Egyesülete / Perszina Alfréd / Kiss Dezső / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Olaszország / Antalóc / Podkarpatszka Ruszi Jegyzők Egyesülete / Técsői Atlétikai Klub (TAC) / Tegze Jenő / Ugocsai Központi Népművelődési Egyesület / Šrobár Vavro / Podkarpatszka Ruszi Dohányárusok Szövetsége / Beregszászi Törekvés / Csapi Atlétikai Klub (CSAC) / Csehszlovákiai Magyar Labdarúgó-szövetség Ruszinszkói Kerülete / Királyházi Futball Klub (KFC) / Nagyszől[l]ősi Sportegyesület (NSE) / Rahói Sportklub (RSC) / Szlatinai Atlétikai Klub (SZAC) / Ungvári Atlétikai Klub (UAC) / Ungvári Testnevelési Klub (UTK) / Antal Miklós / Margócsy Aladár / Blanár Ödön / Mélyút / Hliboke / Vrbenszky / Beregszász és Vidéke Szőlő- és Borértékesítő Szövetkezet / Beregdéda, Déda / Deda / Beregardó, Ardó / Ardiv / Beregbene, Bene / Benya / Szerednye / Lehoczky Tivadar Múzeumegyesület / Jankovics (Jankovich) József Mihály / Mária Kongregáció / Szappanos Lajos / Fibiger Sándor / Wilkesbare / Antonín Švehla (agrárpárti) politikusokból álló kormánya / Safranko Emanuil / Ruszinszkói Fényképészek Szövetsége / Basa Péter / Radvánc / Radvanka / Gerény / Horjani / Alsódomonya / Domaninci / Szarka András / Pelech Julián / Szova (Gmitrov) Péter / Bartakovics Aladár / Kropacek Psemys / Mikita Sándor / Gömöri Jenő Tamás / Hrabár Konstantin / Udržal František / Castella Pascal / Biki Ferenc / Simecsek Károly / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Dohnányi Ernő / Sándor Erzsi / Karinthy Frigyes / Podkarpatszka Ruszi Országos Tűzoltó Szövetség / Markovszky Sándor / Sztakcsin(rosztoka) / Stakčianska Roztoka / Szvidnik / Svidník, Felsővízköz / Veléte / Veljatin / Isztáncs / Stanča / Kolban Eric / Verhovina / Jeszenő / Jasenov / Asztély / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Pichon / Moravecz / Moravek Alajos / Dolánszky / Hokky Károly / Simon Menyhért / Bálint Miklós / Beregi Oszkár / Pásztor Ferenc / Dobó István / Fedák Sári / Grabovszky Emil / György Ferenc / Horthy István / Ijjász Gyula / Ivaskó György / Kun István / egyház / Petrogalli Oszkár / Sziklay Ferenc / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Léva / Pozsony / Kassa / Népszövetség / Losonc / Lelley Jenő / Rozsnyó / Levice / Rožňava / Bratislava / Ruská / Košice / Lučenec / Eperjes / Prešov / Humenné / Žiar nad Hronom / Visk / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 3. Interregnum 1. (1921. V. 17.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Dobóruszka [Ruská] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Garamszentkereszt [Žiar nad Hronom] / Homonna [Humenné] / Isztáncs [Stanča] / Jeszenő [Jasenov] / Kassa [Košice] / Léva [Levice] / Losonc [Lučenec] / Magyarbél [Veľký Biel] / Mezőlaborc [Medzilaborce] / Párisháza [Parížovce] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Rajecfürdő [Rajecké Teplice] / Rozsnyó [Rožňava] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Variháza [Varechovce] / Viskó [Vyškovce] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1922
Rövid URL
ID238422
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1922. augusztus : Parlamenti bizottság a helyszínen tanulmányozta Kárpátalja politikai és gazdasági viszonyait. – A Ruszinszkói Keresztényszocialista Párt kezdeményezésére Ungváron megalakult a keresztény ipari munkások szakszervezete. – Az időszakban Ungvárnak öt, Munkácsnak három, Beregszásznak két magyar lapja volt. – Választás útján Margócsy Aladár ungvári evangélikus lelkész lett az abaúj-zempléni evangélikus egyházmegye főesperese.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Szepes / gimnázium / református / Petőfi Sándor / Rajecfürdő / Rajecké Teplice / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Csap / magyar / határkérdés / Prága / Ungvár / Korláth Endre / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Beregszász / Berehove / Máramaros / Abaúj, Abaúj-Torna / Sáros / Ugocsa / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Gaar Iván / ipar, kereskedelem / Hodža Milan / Mukacseve / magyarországi törvények / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Rahó / Rahiv / ünnepek, évfordulók / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Nagyszől[l]ősi Testnevelési Klub (NTK) / Ungvári Munkás Testedzők Egyesülete (UMTE) / Doszifej / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / Árky Ákos / Homicsko Vladimir / Bacsinszki Edmund / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Šrobár Vavro / Podkarpatszka Ruszi Dohányárusok Szövetsége / Beregszászi Törekvés / Csapi Atlétikai Klub (CSAC) / Csehszlovákiai Magyar Labdarúgó-szövetség Ruszinszkói Kerülete / Királyházi Futball Klub (KFC) / Nagyszől[l]ősi Sportegyesület (NSE) / Rahói Sportklub (RSC) / Szlatinai Atlétikai Klub (SZAC) / Ungvári Atlétikai Klub (UAC) / Ungvári Testnevelési Klub (UTK) / Antal Miklós / Margócsy Aladár / egyház / mezőgazdaság / sport / sajtó / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Népszövetség
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 3. Interregnum 1. (1921. V. 17.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Magyarbél [Veľký Biel] / Rajecfürdő [Rajecké Teplice] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1922
Rövid URL
ID238290
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1918 folyamán : Megnyílt a Munkácsi Téglagyár. – Új lapok indultak: Ungváron a &#1053&#1072&#1091&#1082&#1072 (Tudomány) (1922. január 1-jétől &#1057&#1077&#1086&#1073&#1086&#1075&#1072 (Szabadság) címmel független kulturális, politikai és kereskedelmi újság, 1925 közepétől a Keresztény Néppárt hivatalos lapja, 1938. június 15-től &#1053&#1086&#1077&#1072 &#1089&#1077&#1086&#1073&#1086&#1075&#1072 (Új Szabadság) címmel ukrán napilap), a &#1050&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1086–&#1088&#1095&#1089&#1094&#1085&#1089&#1100&#1082&#1080&#1081 &#1077&#1098&#1089&#1084&#1085&#1094&#1082&#1098 (Kárpáti Ruszin Hírmondó) (független hetilap, felelős szerkesztő: Földesi Gyula, megjelent 1919 márciusáig); Beregszászban az Új Bereg (a város első napilapja, szociáldemokrata irányultságú, szerkesztő: Reisman Simon ügyvéd), ugyanitt a Beregi Munkás (szerkesztő: Simon Mózes); a Kassai Napló (az 1883-ban alapított Felsőmagyarország jogutódja, 1929-ben szűnt meg; Fábry Zoltán szerint „az induló magyar írás lényegében itt startolt”. Ungvári munkatársként tartották számon Merényi Gyulát, Jaczkó Olgát, Simándy Pált, Sebesi Ernőt, Sárosi Árpádot, Szende Pált, Szerényi Ferdinándot és Mécs Lászlót). Egybeolvadt a Beregszászban megjelenő Beregi Hírlap és a Beregi Közlöny. Az új lap címe: Beregi Hírlap. Szerkesztők: Klein Jenő, Radics Mihály. – Megjelent: Hegyaljai Kiss Géza: Szív a szívnek. Versek. Székely-Illés ny., Ungvár; Hegyaljai Kiss Géza: A legdrágább gyűrű. Prédikáció. Székely-Illés ny., Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Szepes / Zsolna / Žilina / Turócszentmárton / Martin / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Németország / Beneš Edvard / Ausztria / Prága / Washington / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / New York / Pittsburgh / Nagy József / Belgrád / Mécs László / Roma / Genf / Franciaország / Szociális Misszió Társulat (Katolikus Missziós Társaság) / Farkas Edit / Técső / Tyacsiv / Hollósy Simon / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Hamuth János / Korláth Endre / Nagy-Britannia (Anglia) / Csehszlovák Nemzeti Tanács / Homestead / Ruszinok Amerikai Néptanácsa / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / Csopej Nyikolaj / Wilson Woodrow / Andrássy Gyula / Burián István / egyéb pártok és pártszövetségek / Közép-Európai Demokratikus Szövetség / Philadelphia / Praha / Magyar Nemzeti Tanács (Budapest) / Ungvári Nemzeti Tanács / Spoganics József / Reisman Henrik / Szabó Zoltán / Tahy Endre / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Zombory Dezső / Rozgonyi József / Németh Imre / Berzeviczy István / Flach Jakab / Gáti József / Gulovics Tivadar / Guttman Sándor / Hadzsega Julij (Hadzsega Illés) / Hámos Aladár / Juhász János / Kiss Géza Hegyaljai / Lám Elemér / Magyar Bálint / Minay István / Szőke Andor / Beregszász / Berehove / Beregszászi Nemzeti Tanács / Holchman Károly / Padova / Magyarországi Rutének Néptanácsa / Papp Antal / Szabó Simon / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Sztanyiszlav / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Hucul Néptanács (Jaszinyai [Kőrösmezei] Ukrán Néptanács) / Kárpáti Ruszin Néptanács / Máramarosi Néptanács / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Borsod / Sáros / Ugocsa / Scranton / Eckartsau / Károly IV. / Kramář Karel / Lensing Robert / Rácz Pál / Szabó Oreszt / Volenszky Kálmán / Szántó István / Bánó József / Bobulszky Antal / Egry Ferenc Baktay / Gaar Iván / Illés Andor / Juszkó János / Kutkafalvy József / Keleti Szlovák Nemzeti Tanács / Vix Ferdinand / Nevelőmunkások Országos Szövetségének Ung Megyei Szervezete / Nevelőmunkások Szövetségének Ungvári Városi Szervezete / Stefán Avgusztin / Zseltvay Viktor / Pap János / Sabján János / Bondiné Lendvay Vilma / Gresz József / Polchy István / Legeza Pál / Bartha Albert / Hodža Milan / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / Izraelita Nőegylet / Horovitz Mórné / Sejkó Viktor / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Bukovina / Galícia / Kisgejőc / Mali Hejivci / Szerényi Ferdinánd / Szende Pál / Simándy Pál / Radics Mihály / Sárosi Árpád / Sebesi Ernő / Reisman Simon / Simon Mózes / Pacsuta Nyikolaj / Földesi Gyula / Jaczkó Olga N. (Nátolyáné) / Klein Jenő / Merényi Gyula / Fábry Zoltán / Jászi Oszkár / Pozsony / Kassa / Népszövetség / Károlyi Mihály / Gömör / Szlovák Nemzeti Tanács / Bratislava / Košice / Eperjes / Prešov
FejezetI. Út a Csehszlovák Köztársasághoz 1918. IV. 8–1919. IX. 10. - 2. Ruszka Krajna és a Hucul Köztársaság (1918. X. 31.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Bukovina [Bukovina] / Eperjesenyicke [Haniska] / Gömörpéterfala [Petrovce] / Kassa [Košice] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Turócszentmárton [Martin] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov] / Zsolnabánfalva [Bánová]
Év1918
Rövid URL
ID237098
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1 2
54 találat