Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

1939. július 7. : Kárpátalján megszűnt a katonai közigazgatás, hatályba lépett a polgári közigazgatásra vonatkozó rendelet. (Lásd 6.200/939.M. E. rendelet Kárpátalja közigazgatásának ideiglenes rendezéséről.) A ruszinlakta vidékeket a Kárpátaljai Kormányzóság szervezete egyesíti, amely három kirendeltségre oszlott: ungi Ungvár székhellyel (Ungvidéki, Perecsenyi, Nagybereznai, Szobránci járás), beregi Munkács székhellyel (Munkácsvidéki, Ilosvai, Szolyvai járás), máramarosi Huszt székhellyel (Nagyszőlősi, Huszti, Ökörmezői, Técsői, Rahói járás). A hivatalos nyelv a magyar és a ruszin. – Átvette hivatalát Perényi Zsigmond kormányzói biztos. Tanügyi tanácsos Marina Gyula, pénzügyi tanácsos Demkó Mihály, belügyi tanácsos Beszkid Sándor. A közigazgatási kirendeltségek élére a belügyminiszter Gyurits Gyulát (ungi), Beszkid Kornélt (beregi) és Riskó Bélát (máramarosi) nevezte ki. Megkezdte működését a kárpátaljai területen a m. kir. határvidéki rendőrkapitányság (székhelye: Szolyva), valamint a huszti, kőrösmezői, volóci, uzsoki, perecsenyi, aknaszlatinai, ökörmezői m. kir. rendőri kirendeltségek.

1939. június : Teleki Pál miniszterelnök kifejezte óhaját, hogy a honvéd zenekarok megfelelő alkalmakkor a ruszin (Duchnovics-féle) himnuszt is előadják. – Munkács magyar görög katolikusai azzal a kérelemmel fordultak Sztojka Sándor egyházmegyei püspökhöz, hogy számukra vasár- és ünnepnapokon Munkácson tartsanak magyar nyelvű misét. A püspök „az ószláv nyelvű csendes misét magyar nyelvű evangéliumolvasással, szentbeszéddel és misei énekeknek magyar nyelven való éneklését engedte meg minden vasárnap és ünnepnap déli fél 12 órai kezdettel”. – Egyházlátogató körutat tett a régióban Révész Imre, a tiszántúli református egyházkerület püspöke. Beregszászban református lelkészgyűlést hívott össze, melyen kimondták a Kárpátaljai Református Lelkészegyesület feloszlását, illetve az Országos Református Lelkészegyesületbe való beolvadását. – Kárpátalján járt Szinnay Béla altábornagy, a Vitézi Rend törzskapitánya. – Megalakult a Tiszaháti Magyar Bank Rt. – Korláth Endrét beiktatták Bereg és Ugocsa k. e. e. vármegye főispánjának tisztségébe. – Ungváron megkezdte munkáját a belügyminisztériumi igazoló bizottság. – A ruszin Kárpátokban tartott ünnepi táborozást az ún. „rongyos gárda”. – A Podkarpatszka Ruszi Villamosművek Rt. neve Kárpáti Villamosművek Rt.-re változott. – Minisztériumi rendelkezésre az ungvári gimnáziumban nem tanulhatnak lányok. A szülők küldöttséget menesztettek Budapestre Megay László alpolgármester vezetésével, ahol ígéretet kaptak arra nézve, hogy a városban leánygimnáziumot nyitnak. – A hónapban Ungváron 195 illetőségi, 277 állampolgársági bizonylatot, 58 árjaigazolást, 22 névváltoztatási okiratot adtak ki, 15-en tettek állampolgársági esküt.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Homonna / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Horthy Miklós / Németország / Huszt / Prága / Ungvár / Országos Református Lelkészegyesület / Illyés Gyula / Rákóczi Ferenc II. / Ung / Korláth Endre / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Ugocsa / Mukacseve / Rahói / Huszti / Nagybereznai / Técsői, Taracvölgyi / Királyháza / Alsóvereckei / Ilosvai / Nagyszől[l]ősi / Ökörmezői / Szobránci / Teleki Pál / Homicsko Vladimir / Nevicke / Perényi Zsigmond / Bercsényi Miklós / Sztojka Sándor / Gerény / Horjani / Hokky Károly / Bródy András (Bródy Andrej) / Bencze György / Volóc / Volovec / Kárpátaljai Református Lelkészegyesület / Csáky István / Kárpátaljai Magyar Nemzeti Tanács / Magyarországi Ruszinszkóiak Egyesülete / Spák Iván / Hajovics Péter / Erdmannsdorff Otto / Németvágás / Poruba pod Vihorlátom / Sárosmező / Blatná Polianka / Sárosremete / Blatné Remety / Ubrezs / Úbrez / Bező / Bežovce / Felsőhalas / Vyšná Rybnica / Fogas / Závadka / Alsóhalas / Nižná Rybnica / Alsókánya / Jastrabie pri Michalovce / Magasrév / Vysoká nad Uhom / Ortutay Gyula / Novákovits Béla / Örkény / Buttler János Alapítvány / Krokovay Károly / Ungvári Öregdiákok Szövetsége / Zsegora Ödön / Boksay János / Csuha Sándor / Habka Péter / Magyar Turista Egyesület / Tamedly Mihály / Szinnay Béla / Révész Imre / Megay László / Kassa / Košice / Humenné
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 1. Katonai közigazgatás (1939. III. 20.)
TelepülésAlsóhalas [Nižná Rybnica] / Alsókánya [Jastrabie pri Michalovciach] / Beregszeg [Šulekovo] / Bező [Bežovce] / Felsőhalas [Vyšná Rybnica] / Fogas [Závadka] / Homonna [Humenné] / Kassa [Košice] / Magasrév [Vysoká nad Uhom] / Németvágás [Poruba pod Vihorlatom] / Sárosmező [Blatná Polianka] / Sárosremete [Blatné Remety] / Ubrezs [Úbrež] / Ubrezs [Úbrež] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1939
Rövid URL
ID242665
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1939. május : Szerednyén visszahelyezték eredeti helyére azt az emléktáblát, melyet 1911.szeptember 24-én állítottak annak emlékére, hogy a napóleoni háborúk idején menekített magyar szent koronát 1805.december 10–11-én itt őrizték. Az emléktáblát a csehszlovák hatóságok eltávolították, de Hirtenstein Lajosné az otthonában megőrizte. – Beregszászban megalakult a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége helyi szervezete. Elnök: Fekésházy Zoltánné. – Megkezdte működését a Magyar Turista Egyesület Ungvár-kárpátaljai osztálya.

1939. április : Megjelent Ungváron Egán Imre: „Milyen legyen a ruszin autonómia?”, Budapesten Morvay Zsigmond azonos című röpirata. (Morvay Ugocsa vármegye utolsó magyar főispánja volt a Csehszlovákiához csatolás előtt.) – A Felvidék, közte Beregszász, Ungvár és Munkács közép- és szakiskoláinak helyettes és óraadó tanárai kiáltványban fordultak a magyar kormányhoz a nagy szegénység enyhítése és a munkabérek emberséges szintre emelése érdekében. – Körutat tett Kárpátalján: Teleki Mihály földművelésügyi miniszter, Kunder Antal kereskedelem-, közlekedés- és iparügyi miniszter (jártak többek között Ungváron, Huszton, Aknaszlatinán), Imrédy Béláné, a Magyar a Magyarért Mozgalom védnöke, valamint Kállay Miklós, az Öntözésügyi Hivatal elnöke, hogy a helyszínen tájékozódjon, „milyen lehetőségei vannak a Nagyalföld Kárpátaljáról való vízellátásának”. – Kárpátalján járt Szilassy Béla, a felvidéki minisztérium államtitkára, hogy a csehszlovák földreform során elkobzott ingatlanok ügyét vizsgálta. – A budapesti Magyar Kereskedelmi Bank kirendeltséget állított fel Munkácson. – A Budapesti Nemzetközi Vásáron Kárpátaljának külön pavilonja volt. – Ung, Bereg, Ugocsa és Szatmár vármegyéket a debreceni postaigazgatósághoz osztották be. A helyi viszonyok tanulmányozására Kárpátalján járt Terscsánszky Ákos államtitkár, a m. kir. posta vezérigazgatója, valamint Kuzmics Gábor és Magos Győző. – Beregszász képviselő-testülete elhatározta, hogy kérni fogja a település városi rangra emelését. – Állami kezelésbe vették a kárpátaljai kórházakat. – Móna Sándor debreceni festőművésznek volt kiállítása Ungváron.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / gimnázium / határkérdés / Beneš Edvard / Pius XII. / Masaryk Tomáš Garrigue / egészségügy / Szilassy Béla / Ung / Korláth Endre / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / hivatkozás: / Szabó Oreszt / ipar, kereskedelem / Fenczik István (Fencik Sztepan) / magyarországi rendeletek / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / posta, távközlés / Kaminszki József / Vöröskereszt / statisztika / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / Vatikán / Teleki Pál / Szatmár / Vozáry Aladár R. / Lengyelország / Ungvári Atlétikai Klub (UAC) / Bródy András (Bródy Andrej) / Prchala Lev / Bethlen István / Marina Gyula / Ortutay Jenő / Pataky Tibor / Kozma Miklós / Magyarországi Ruszinszkóiak Egyesülete / Nyárády Dioniszij / Ilniczky Sándor / Kunder Antal / Zámbori Antal / Osvald János / Vladár Gábor / Magyar Frontharcosok Szövetsége / Takách-Tolvay József / Kárpátaljai Hangya Termelési, Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet / Sörös József / Vakokat Gyámolító Kárpátaljai Egyesület (Kárpátaljai Vakok Egyesülete) / Dudinszky Béla / Terscsánszky Ákos / Teleki Mihály / Egán Imre / Imrédy Béláné / Kállay Miklós / Kuzmics Gábor / Magos Győző / Morvay Zsigmond / Móna Sándor / mezőgazdaság / sport / sajtó / képzőművészet / Magyar a Magyarért Mozgalom / Népszövetség / zsidók / turisztika
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 1. Katonai közigazgatás (1939. III. 20.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1939
Rövid URL
ID242533
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1939. április 4. : XII. Pius pápa magánkihallgatáson fogadta Nyárády Dioniszij apostoli adminisztrátort. – Budapesten aláírták a magyar–szlovák határegyezményt (a kárpátaljai határokról). Zemplén és Ung vármegye szlovákiai részéből 74 község került Magyarországhoz, túlnyomórészt ruszin és szlovák lakossággal. – Az e napi minisztertanácsi határozat értelmében „az egyes szakminisztériumok a kárpátaljai területtel összefüggő kérdésekben a miniszterelnökség II. ügyosztályát megkeresni tartoznak, amelynek tisztviselői a ruszinszkói autonómia előkészítése, gyakorlati keresztülvitele és a szóban forgó terület viszonyai felől megfelelő személyi és tárgyi ismeretekkel bírnak.” „A közigazgatást a helyszínen vivő katonai parancsnokságok minden személyi vonatkozású intézkedéseikben előzőleg hallgassák meg Marina Gyula kormánymegbízottat.” – A Pesti Újságban Zámbori Antal foglalkozott a kárpátaljai autonómia kérdésével.

1939. március : A magyar–csehszlovák államközi megegyezés szerint „mindazok, akik a trianoni Magyarországon vagy a visszacsatolt területen születtek és 1928. január 1-jétől állandóan azon a területen laktak, automatikusan magyar állampolgároknak tekinthetők”. – A katonai hatóságok bezárták a perecsenyi ruszin reálgimnáziumot.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeIgló / Szobránc / Sobrance / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / Románia / Horthy Miklós / Csap / Németország / Huszt / Prága / Tiso Jozef / Párizs / Hitler Adolf / Varsó / Ungvár / Belgrád / Roma / Técső / Tyacsiv / Ung / Nagy-Britannia (Anglia) / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Egry Ferenc Baktay / Stefán Avgusztin / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Brascsajko Julij / Klocsurak Sztepan / Demkó Mihály / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Kossey János / Perecseny / Perecsin / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Illés (Illyasevits) József / Salánk / Salanki / Fancsika / Fancsikove / Teleki Pál / Nevicke / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Halmi / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Vozáry Aladár R. / Perényi Zsigmond / Lengyelország / Sztojka Sándor / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Radvánc / Radvanka / Verhovina / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Korláthelmec / Holmec / Pidhorjani / Dolha / Dovhe / Bródy András (Bródy Andrej) / Révai Julij (Révay Gyula) / Siménfalvy Árpád / Berlin / Prchala Lev / Lwow, Lemberg / Lwiw / Kolozsvár / Cluj-Napoca / Őrhegyalja / Beregszentmiklós, Szentmiklós / Csinagyijevo / Bethlen István / Ökörmező / Mizshirja / Milotay István / Marina Gyula / Tiszaújhely / Nove Szelo / Darányi Kálmán / Imrédy Béla / Beck Józef / Pataky Tibor / Kozma Miklós / Csáky István / Mussolini B. / Magyarországi Ruszinszkóiak Egyesülete / Feketepatak / Csornij Potyik / Nova Szcena Ukrán Állami Nemzeti Színház / Hoffmann Hamilkar / Beran Rudolf / Hácha Emil / Hubay Kálmán / Ilniczky Sándor / Ókemence / Kamjanica / Ukrán Görög Katolikus Papok Egyesülete / Splettstösser / Fedeles Cirill / Kontratovics Irenej (Irén) / Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) / Vajkóczy György / Sidor Karol / Volt Magyar Politikai Foglyok Segélyző Bizottsága / Vajda Géza / Kadlecz Antal / Béldy Alajos / Dolinai Mikola / Perevuznik Jurij / Cserhalom / Gyibrivka / Spák Iván / Hajovics Péter / Zágráb / Zagreb / Halmeu / Tasnádi Nagy András / Hóman Bálint / Károlyi Gyula / Keresztes-Fischer Ferenc / Kornis Gyula / Baross Szövetség / Alsóremete / Nyizsnyi Remeti / Ortutay Tivadar / Kuen-Hédervári / Őrdarma / Sztorozsnyica / Incze Péter / Szlovenszkói Ruszin Nemzeti Tanács / Popovics Mihály / Pozsony / Kassa / Bratislava / Košice / Spišská Nová Ves
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 1. Katonai közigazgatás (1939. III. 20.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Igló [Spišská Nová Ves] / Kassa [Košice] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Szobránckomoróc [Komárovce] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1939
Rövid URL
ID242464
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1939. március 22. : Áthaladt Kárpátalján a Budapest–Lwow közti vasútvonal Budapestről indított gyorsvonatának első közvetlen kocsija. – 12 órától a honvéd vezérkar főnökének rendelkezése értelmében a katonai közigazgatás alatt álló területre a „záróvonalon” keresztül való átlépés az alábbi helyeken engedélyezett: Tiszaújhely, Feketepatak, Salánk, Alsóremete, Munkács, Korláthelmec, Radvánc, Ungvár. – Munkácsra érkezett Pataky Tibor miniszterelnökségi államtitkár, hogy „innen indulva bejárja Kárpátalját, tanulmányozza a felszabadult részek politikai, szociális viszonyait és ennek alapján előterjesztést tegyen a magyar kormánynak”. A magyar katonaság és csendőrség túlkapásai ügyében értesítette Teleki Pál miniszterelnököt: szükséges, hogy a kormány útját állja az indokolatlanul erőszakos fellépésnek. Marina Gyula kormánymegbízott visszaemlékezéséből: a katonaság úgy viselkedett, mintha ellenséges területet igazgatna. „Innen származott a mi, minden oldalról megnyilvánult népszerűtlenségünk!” Ez a probléma más területen is megnyilvánult. Ortutay Tivadar visszaemlékezéséből: „A hivatalos magyar kormányzat az egyenjogúság alapján igyekezett kormányozni Kárpátalján is, de az oda vezényelt tisztviselők nem mindig értették meg, hogy kell a paragrafusokat emberségesen alkalmazni. Akik közvetlenül érintkeztek a néppel, nem fogták fel kellőképpen munkaterületük jelentőségét s a maguk módja szerint sokszor úgy cselekedtek, mintha gyarmati területen élnének.” – A Kárpáti Magyar Hírlap írta: „a ruszinföldi járási katonai parancsnokságok hirdetményben közölték, hogy a Ruszinföldön csak a Kurtyák-párt és a Magyar Nemzeti Párt működése van engedélyezve.” – Kuen-Hédervári párizsi magyar követ jelentése Budapestre: „A francia közvélemény Kárpát-Oroszországba történt bevonulásunkról szóló előhíreket természetesnek találta és nyugodtan elfogadta mint Csehszlovákia felbomlásának logikus következményét […] A sajtóban nem volt olyan hang, amely Kárpát-Oroszország visszacsatolását elvileg helytelenítette volna”.

1939. március 18. : , 8 óra (honvéd vezérkari jelentés): „a csapatok már erősen fáradtak”. – 12 órától „a felszabadult területen” katonai közigazgatás lépett életbe. A Szics-gárdisták elszórtan továbbra is ellenállást tanúsítanak. – Napközben (az előző nap este Budapestről indult különvonattal) Csapon keresztül Munkácsra érkezett Horthy Miklós kormányzó, többek között felkereste a sebesültkórházat, ahol a márciusi harcok szenvedőit ápolták. Innen Beregszászra, Nagyszőlősre és Husztra indult tovább. – 17 órakor Budapesten Teleki Pál miniszterelnök elnökletével értekezlet kezdődött a kárpátaljai önkormányzat előkészítéséről. Jelen volt többek között Keresztes-Fischer Ferenc belügy-, Csáky István külügy-, Tasnádi Nagy András igazságügy, Hóman Bálint VKM-miniszter, Bethlen István, Károlyi Gyula, Darányi Kálmán, Imrédy Béla korábbi miniszterelnökök, Pataky Tibor miniszterelnökségi államtitkár, valamint a MÉP, a Független Kisgazdapárt képviselői, Kornis Gyula kultúrpolitikus, Illés József jogtörténész, a Magyarországi Ruszinszkóiak Egyesületének elnöke, Perényi Zsigmond koronaőr, nagyszőlősi birtokos, a kárpátaljai kormányzói biztosi tisztség várományosa.

1939. március 15. : A reggeli órákban Volosin Avgusztin miniszterelnök ismételten Berlinhez fordult azzal a kérdéssel: a birodalom eladta-e Kárpáti Ukrajnát vagy sem? A külügyminisztériumból ebéd után érkezett meg a válasz: ne álljanak ellent a magyar beavatkozásnak, mert Németország a jelen helyzetben nem terjesztheti ki Kárpáti Ukrajnára a protekturátust. – Csáky István magyar külügyminiszter felszólította Volosin Avgusztin kárpátukrán miniszterelnököt, hogy „a vérontás elkerülése végett az általa eddig de facto gyakorolt hatalmat adja át a bevonuló magyar hadsereg parancsnokának”. A válaszadásra a külügyminiszter 20 óráig adott határidőt. (Az MTI közleménye szerint Csáky külügyminiszter Volosinhoz intézett táviratára a kárpátukrán miniszterelnök azonnal válaszolt. A magyar kormány tudomására hozta, hogy küldöttséget indított el Budapestre, és kéri a hadműveletek megszüntetését. Csáky értesítette Volosint, hogy a küldöttséget várja, a hadműveletek felfüggesztése azonban, miután már a katonaság megindult, technikai okokból lehetetlen. Annak a reményének ad kifejezést, hogy Volosin úgy is mint egyházi férfiú mindent el fog követni a fölösleges vérontás megakadályozására.) – A honvéd vezérkar főnöke 12 órakor a következő hivatalos jelentést adta ki: „A magyar csapatok előrenyomulása a ruszin területen március 15-én tovább haladt. Prchala tábornok hadikövetet küldött a magyar lovasdandár parancsnokához és a cseh erők elvonulására öt napi haladékot kért. - A m. kir. honvéd vezérkar főnöke azonnali fegyverletételt követelt. Az ezirányú tárgyalások folyamatban vannak.” Az MTI szerint „az Erdős-Kárpátok megszállása komoly ellenállás nélkül megy végbe”. – 15 óra 20 perckor Huszton megkezdte munkáját Kárpáti Ukrajna első és utolsó szojmja. (Az elfogadott 1. sz. törvény többek között kimondta: a terület független állam, hivatalos megnevezése Kárpáti Ukrajna, államformája köztársaság az élén az elnökkel és a választott szojmmal, a hivatalos nyelv az ukrán, a hivatalos színek a kék-sárga, a címerpajzs jobb oldalában piros alapon egy medve, a bal oldalon négy kék és sárga sáv, Szent Vlagyimir nagyfejedelem jelképe [a trezub], a középső fogán kereszttel. Az állami himnusz a Scse ne vmerla Ukrajina...) A szojm bezárása után Volosin Avgusztin miniszterelnök azonnal összehívta a minisztertanácsot, amelyen többek között a következőket mondta: a reguláris magyar hadsereg vonult fel ellenük, az ellenállás értelmetlen, Ukrajna ügye munkát kíván tőlünk és nem a halálunkat. Volosin Budapestre küldte Brascsajko Julijt és Dolinai Mikolát, illetve Szlovákiába Klocsurak Sztepant. Perevuznikot megbízta, hogy maradjon a helyén, és várja be a magyar hadsereget, rendezze türelemmel a felmerülő problémákat. A többi kormánytag szabad kezet kapott a cselekvésre. Volosin maga azonnal Nagybocskóra utazott. (A városban maradt kormánytagokat a huszti német konzulátus vette védelmébe.) – A honvéd vezérkar főnökének hivatalos jelentése szerint 20 órára a magyar csapatok elérték „a Tisza völgyében Verécze, a Borzsova völgyében Cserhalom, a Latorca völgyében Szolyva és az Ung völgyében Ókemence vonalát. A mai napon több mint 100 község jutott a honvédség birtokába, közte Nagyszőlős, Királyháza, Szentmiklós, Nevicke.” A legsúlyosabb harcokra Huszt előtt, a Tisza jobb partján elterülő Vörös mezőn került sor. Szics-gárdisták, csehszlovák katonaság, de főként gimnáziumi tanulók álltak szemben a magyar hadsereggel. A fogságba esettek többségét a helyszínen, a többieket néhány nap múlva Szlatina határában kivégezték. – Este a magyar rádióban Sztojka Sándor munkácsi görög katolikus püspök intézett beszédet „a ruszin néphez”. – 23 órakor Lev Prchala közölte Husztról, hogy a kárpátukrajnai csehszlovák hadsereget a birodalmi hadsereg részének tekinti, mivel Csehország és Morvaország hivatalosan a birodalom joghatósága alá került. A kárpáti Szics szervezet hozzátartozik ehhez a hadsereghez. – Napközben a Magyarországi Ruszinszkóiak Egyesülete Budapesten nagyszabású ünnepséget szervezett, melyen részt vett Sztojka Sándor, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke is, Teleki Pál miniszterelnök négyszemközt találkozott Bródy Andrással. A Központi Orosz Nemzeti Tanács budapesti ülésén felhívta a magyar kormányt, hogy „a ruszin nemzet nemzeti mivoltának, szabad fejlődésének, önkormányzatának, valamint gazdasági megélhetésének biztosítása céljából haladéktalanul szállja meg csapataival Podkarpatszka Ruszt”. Aláírták: Kaminszky József elnök, Földesi Gyula, Marina Gyula, Demkó Mihály, Hajovits Péter, Spák Iván.

1939. március 14. : Jozef Tiso miniszterelnök bejelentette az önálló Szlovák Köztársaság megalakulását. Másnap a német hadsereg megszállta Cseh- és Morvaországot. Március 18-i szovjet külügyi jegyzék szerint „a német kormány tettei jeladásul szolgáltak a magyar csapatoknak a Karpatszkaja Ruszba való durva betöréshez és a lakosság elemi jogainak megsértéséhez”. – Hajnali háromkor a Szics-gárda Huszton körülvette a kormány, a csendőrség, a posta székházát, a vasútállomás épületét, megtámadott több katonai objektumot. A cseh katonaság fegyverrel állította helyre a rendet, számos Szics-tag életét vesztette, illetve gyorsított eljárással internálták őket. – MTI-hír: „a magyar–ruszin határ mentén csaknem az egész határ hosszában lövöldözés hallható.” A magyar katonaság Béldy Alajos parancsnoksága alatt a reggeli órákban három irányban lépte át a demarkációs vonalat: 1.Fancsikánál a Nagyszőlős–tiszaújlaki út mentén (súlyos harcok voltak a Salánk és Feketepatak közötti vasútvonal mentén), 2.Munkácsnál Szolyva irányába (10 órára az 1.lovas dandár megszállta a Munkács környéki magaslatokat (Őrhegyalját), Szentmiklós alatt állt) és 3.Ungvár körzetében (a 26.honvéd zászlóalj elérte Nevickét). – 20 órakor Volosin Avgusztin miniszterelnök beszédet mondott a huszti rádióban: „Polgártársak és polgártársnők Kárpáti Ukrajnában! A szlovák parlament megszavazta Kárpáti Ukrajna függetlenségét, a mi szojmunk pedig hivatalosan ki fogja kiáltani az állami függetlenséget. A szojm végső döntéséig az autonóm kormány nyilvánítja ki függetlenségünket. A független Kárpáti Ukrajna kormányának tagjai: Volosin Avgusztin miniszterelnök, Révai Julij külügyminiszter, Perevuznik Jurij belügyminiszter, Klocsurak Sztepan gazdasági miniszter, Brascsajko Julij pénzügy- és kommunikációs miniszter, Dolinai Mikola egészségügy- és szociális miniszter.” Éjszaka távirat ment Berlinbe: megtörtént a független Kárpáti Ukrajna kikiáltása, amely számít arra, hogy a birodalom védelmében részesíti. Egyidejűleg Volosin utasította a csendőrséget, hogy fegyverezze fel a Szics-gárdát. – Lengyel oldalról megerősítették a határ őrzését, kommünikében tiltakoztak minden olyan hír ellen, amely esetleges beavatkozásukat jósolná. – A prágai kormány elfogadta a magyar kormány ultimátumát, amely azt követelte, hogy vonják vissza Kárpátaljáról a cseh csapatokat. Ennek következtében Lev Prchala tábornok, aki ezen a napon megszűnt a Volosin-kormány tagja lenni, megtette a szükséges intézkedéseket, hogy a cseh csapatok visszatérjenek Csehországba. A kivonulás az esti órákban kezdődött meg. A 23 órakor kiadott jegyzék szerint: a cseh csapatok kiürítik Kárpátukrajnát, de a magyar nemzetiségűeknek nem adják meg a jogot, hogy fegyveres alakulatokat szervezzenek önvédelmi célból. – Délben Horthy Miklós kormányzó fogadta a Magyarországi Ruszinszkóiak Egyesületének küldöttségét, melyet Sztojka Sándor munkácsi görög katolikus püspök vezetett. A küldöttség ezután Teleki Pál miniszterelnökhöz ment.

1939. január : Lényegesen megdrágult az áramszolgáltatás. – Telefon-összeköttetés létesült Ungvár–Perecseny, Ungvár–Huszt, Munkács–Szolyva, Debrecen–Huszt között. – Megkezdte munkáját a beregszászi m. kir. törvényszék, járásbíróság, ügyészség. – Ungváron minisztériumi bizottság vizsgálta az új közigazgatási ügymenetet. – Budapesten megtartották „a felvidéki és az anyaországi reformátusok első közös értekezletét”. Részt vett Bertók Béla munkácsi református püspök is. – Budapesten vendégszerepelt több ruszin műkedvelő együttes. – Volosin Avgusztin kárpátukrán miniszterelnök tudatta a prágai menekültügyi és kivándorlási hivatallal, hogy kész zsidó menekülteket befogadni. – Magyarország és Cseh-Szlovákia megállapodást kötött a politikai foglyok cseréjéről. Volosin megtagadta a börtönökben és a táborokban fogva tartottak szabadon bocsátását.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeMunkács / Budapest / Uzshorod / Románia / Németország / Huszt / Debrecen / Prága / Hitler Adolf / Varsó / Ungvár / Ung / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Ugocsa / Mukacseve / Ungvári (Ungvidéki) / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Beregszászi / Kováts Miklós / Perecseny / Perecsin / Teleki Pál / Vozáry Aladár R. / Zádor Dezső / Lengyelország / Bertók Béla / Radvánc / Radvanka / Gerény / Horjani / Hokky Károly / Pidhorjani / Bródy András (Bródy Andrej) / Révai Julij (Révay Gyula) / Siménfalvy Árpád / Berlin / Prchala Lev / Grendzsa-Donszkij Vaszil / Őrhegyalja / Kormos Gerő / Révaj Fedor / Egyesült Magyar Párt (Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, Felvidéki Egyesült Magyar Párt) / Imrédy Béla / Első Ukrán Központi Nemzeti Tanács (Központi Ukrán Nemzeti Tanács, Ukrán Nemzeti Tanács) / Beck Józef / Pataky Tibor / Kárpátaljai Magyar Nemzeti Tanács / Mussolini B. / Ribbentrop J. / Klimpus Dmitro / Unghosszúmező / Dovhe Pole / Hácha Emil / Oroszvég / Roszvigovo / Andorka Rudolf / Fall Endre / Majoros István / Szatmárnémeti / Satu Mare / Szabolcs / Zsoldos Béla / Ilniczky Sándor / Kalmár Marián / Kunder Antal / Kövesliget / Drahove / Esterházy János / Jaross Andor / Pozsony / Bratislava / Iža
FejezetIII. A kormányzati autonómia időszaka 1938. X. 11–1939. III. 20. - 2. b) Törvényerejű autonómia (1938. XI. 22.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1939
Rövid URL
ID242317
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1938 folyamán : Megjelent: Ják Sándor: Neked írom. Haladás Nyomda, Beregszász Prerau Margit: Minden pária nevében. Versek. Címlap: Nagy Márton. Viktória Könyvnyomda, Uzshorod; Jaeger Béla: A kéményseprőipar kátéja. Szakiparosoknak, háztulajdonosoknak, magánosoknak és üzemeknek. Szerző. Lám ny., Ungvár–Užhorod; Vancura Bohumír: Zsidók közöttünk. Párbeszédek napjainkban. Ford.: Laky Imre. Szolidaritás Kiadó, Lám ny., Užhorod–Ungvár; Voith György: A zsidóság igaza. Nekudah, Munkács–Mukačevo; Államvédelmi nevelés. Branná výchova. Podkarpatszka Rusz I–VIII. osztályú magyar tannyelvű elemi iskolái részére. Összeáll.: Földes Adolf, Husznai Gyula. Kiadja a Beregszászi járás tanítósága. Haladás ny., Beregszász–Berehovo; Csekes Béla: Válasz a kommunisták vallásellenes támadásaira. Kálvin ny., Munkács–Mukačevo.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Szepes / Zsolna / Žilina / Petőfi Sándor / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Horthy Miklós / Csap / London / Moszkva / München / Németország / Huszt / Debrecen / Bécs / Beneš Edvard / Prága / Tiso Jozef / Szürte / Dérer Ivan / Párizs / Hitler Adolf / Varsó / Brünn / Ungvár / Szilassy Béla / Karlovy Vary / Pécs / Pittsburgh / Rákóczi Ferenc II. / Tokaj / Roma / Franciaország / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Nagy-Britannia (Anglia) / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Hadzsega Julij (Hadzsega Illés) / Beregszász / Berehove / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Sáros / Ugocsa / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / Stefán Avgusztin / Polchy István / Hodža Milan / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Galícia / Szerényi Ferdinánd / Földesi Gyula / Nagykaposi, Kaposi / Ungvári (Ungvidéki) / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Alsóvereckei / Beregszászi / Nagyszől[l]ősi / Kaminszki József / Klocsurak Sztepan / Demkó Mihály / Beregújfalu, Újfalu / Beregujfalu / Badaló / Badalovo / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Perecseny / Perecsin / magyar pártszövetség / Mezőkaszony, Kaszony / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Septicki / Illés (Illyasevits) József / Wien / Viskovo / Kerekes István / Salánk / Salanki / Hlinka Andrej / Nagybereg, Bereg / Berehi / Voith György / Beregrákos / Rakosin / Homicsko Vladimir / Izsnyéte / Zsnyatino / Feketeardó / Csornotisziv / Verbőc / Verbovec / Vozáry Aladár R. / Lengyelország / Bacsinszki Edmund / Nagymuzsaly, Muzsaly / Muzsijeve / Borzsova / Borzsava / Vári / Homok / Holmok / Olaszország / Antalóc / Tegze Jenő / Beregdéda, Déda / Deda / Beregardó, Ardó / Ardiv / Beregbene, Bene / Benya / Szerednye / Gerény / Horjani / Szova (Gmitrov) Péter / Hrabár Konstantin / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Verhovina / Asztély / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Hokky Károly / Simon Menyhért / Beregi Oszkár / Kurtyák Iván / Beregsom / Som / Barkaszó / Barkaszove / Nemes József / Korláthelmec / Holmec / Brno / Bródy András (Bródy Andrej) / Révai Julij (Révay Gyula) / Siménfalvy Árpád / Berlin / Bodáky István / Lwow, Lemberg / Lwiw / Ruszin Nemzeti Tanács (Ungvár) / Köszörű Károly / Danzig / Damaskin / Csertés(z) / Csertizs / Sereghy Andor / Wellmann Mihály / Meznik Jaroslav / Prerau Margit / Ortutay Jenő / Pálóczi Horváth Lajos / Fornos / Egyesült Magyar Párt (Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, Felvidéki Egyesült Magyar Párt) / Gát / Haty / Macsola / Mocsola / Kánya Kálmán / Chmelár František / Tiszacsoma / Csoma / Búcsú / Darányi Kálmán / Ják Sándor / Hopta Gyula / Várnai Zseni / Pjescsák Iván / Duka Zólyomi Norbert / Ivánffy Géza / Nagybégány / Velika Bihany / Kistéglás, Téglás / Teglas / Kígyós / Narancsik Imre / Gottlieb Margit / Karlsbad / Henlein Konrad / Popp Iván / Gerovsky Aleksei / Jancsisin Iván / Bucsincsák László / Dovhalj Sz. / Zsidovszkij P. / Kosszej Pavlo / Pál (jugoszláv régensherceg) / Göring H. / Imrédy Béla / Dayka Margit / Gellért Lajos / Lázár Mária / Muráti Lili / Törzs Jenő / Vaszary Piri / Bled / Első Ukrán Központi Nemzeti Tanács (Központi Ukrán Nemzeti Tanács, Ukrán Nemzeti Tanács) / Gyöngyössy Endre / Nürnberg / Beck Józef / Pataky Tibor / Keresztes-Fischer Lajos / Syrový Jan / Kozma Miklós / Párkányi Iván / Csáky István / Magyar Nemzeti Tanács (Pozsony) / Podkarpatszka Rusz Nemzeti Tanácsa / Nyimcsuk Dmitro / Kárpátaljai Magyar Nemzeti Tanács / Mussolini B. / Szulincsák László / Rátz Kálmán / Mosolygó József / Rajkovics Teodor / Farinics Mikola / Hojdics Sztepan / Ribbentrop J. / Bilke / Bilki / Roszoha Sztepan / Rohács Iván / Ciano Galeazzo / Orosz Ifjúsági Nemzeti Tanács / Román Iván / Siegler Géza Eberswaldi / Klimpus Dmitro / Romocsaháza / Unghosszúmező / Dovhe Pole / Csomonya / Feketepatak / Csornij Potyik / Felsőremete / Verhnyi Remeti / Hömlőc / Holmovec / Tomcsányi Gábor / Juhász Andor / Rauch Károly / Fedor Pavlo / Karaman Vaszil / Nyárády Dioniszij / Dumen / Orosz Pravoszláv Tanács / Raics Vladimir / Bencik Jenő / Hoffmann Hamilkar / Beran Rudolf / Hácha Emil / Szentkereszty Tivadar / Bessenyei Lajos / Kolumbán Lajos / Hubay Kálmán / Savareanu / Romanov Vlagyimir / Peltsárszky Imre / Vancura Bohumír / Nagy Márton / Csekes Béla / Földes Adolf / Husznai Gyula / Jaeger Béla / Laky Imre / Borsody István / Esterházy János / Szvatkó Pál / Szüllő Géza / Jaross Andor / Pozsony / Kassa / Komárom / Komárno / Bratislava / Nitra / Košice / Michalovce / Eperjes / Prešov / Visk / Nyitra / Nagymihály
FejezetIII. A kormányzati autonómia időszaka 1938. X. 11–1939. III. 20. - 2. b) Törvényerejű autonómia (1938. XI. 22.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Bucsuháza [Bučuháza] / Csápor [Čápor] / Csomatelke [Čamovce] / Eperjesenyicke [Haniska] / Fornószeg [Tepličky] / Gatály [Hatalov] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagymihály [Michalovce] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Pécsújfalu [Pečovská Nová Ves] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Somszeg [Vieska] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Variháza [Varechovce] / Verbóc [Vrbovce] / Viskó [Vyškovce] / Zemplénpálhegy [Pakostov] / Zsolnabánfalva [Bánová]
Év1938
Rövid URL
ID242227
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1938. december : Pittsburghben az amerikai ruszinok követelték „a kárpátorosz nép hivatalos vezetőinek” 1938. november 3-án hozott határozata érvényre juttatását. – A hónap végén megszüntették a rahói cseh tannyelvű polgári iskolát.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / gimnázium / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Románia / magyar / Moszkva / Németország / határkérdés / Huszt / Prága / nőkérdés / Hitler Adolf / Varsó / Ungvár / Pittsburgh / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / ipar, kereskedelem / Mukacseve / Galícia / népszavazás / magyarországi rendeletek / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / Alsóvereckei / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / statisztika / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Septicki / Beregrákos / Rakosin / Lengyelország / Bacsinszki Edmund / Hrabár Konstantin / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Nemes József / Bródy András (Bródy Andrej) / Révai Julij (Révay Gyula) / Berlin / Lwow, Lemberg / Lwiw / Danzig / Csertés(z) / Csertizs / Pataky Tibor / Karpatszka Szics, Szics-gárda / Nyárády Dioniszij / Hubay Kálmán / Savareanu / Romanov Vlagyimir / Peltsárszky Imre / sajtó / Pozsony / Kassa / Bratislava / Košice / Michalovce / Eperjes / Prešov / Nagymihály / zsidók
FejezetIII. A kormányzati autonómia időszaka 1938. X. 11–1939. III. 20. - 2. b) Törvényerejű autonómia (1938. XI. 22.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Eperjesenyicke [Haniska] / Kassa [Košice] / Magyarbél [Veľký Biel] / Nagymihály [Michalovce] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1938
Rövid URL
ID242224
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1938. november : Megkezdte működését a Kárpátia Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. – VKM-megbízott az Ungvári és a Nagykaposi járásban Szentkereszty Tivadar (működési székhelye Ungvár), a Beregszászi, a Munkácsi és a Nagyszőlősi járásban Kolumbán Lajos (Beregszász). A középiskolák, szakiskolák és tanítóképzők tanfelügyelője Bessenyei Lajos (működési székhely nélkül). A térség iskolái a Felszabadított területek tankerületéhez és a Debreceni tankerülethez tartoznak. – A VKM irányelvei a felvidéki iskolák munkájának folytatása tárgyában: minden iskolatípusban az addig használatos tanrend, oktatási anyag, részben a tankönyvek érvényben maradnak a nemzeti vonatkozású ismeretek – magyar olvasmányok, irodalmi, történelmi, földrajzi, alkotmánytani tantárgyak – oktatásában biztosítani kell a hazafias magyar szellem és igazság érvényesülését a tisztán magyar és tisztán idegen ajkú települések iskoláiban megmaradnak az anyanyelvű iskolák vegyes lakosságú településeken gondoskodni kell a magyar anyanyelvű tanulók külön magyar nyelvű oktatásáról a nem magyar tannyelvű iskolákban azonnal be kell vezetni a magyar nyelvet mint tantárgyat a szlovák és ruszin nyelv oktatása változatlan marad azokban a tanintézetekben, ahová e nemzetiségek képviselői járnak nem változik az iskolafenntartó személye. – A Volosin-kormány az ungvári gimnázium pótlására felállította a perecsenyi reálgimnáziumot, valamint a Szent Bazil Rend által fenntartott ungvári gimnázium helyett a nagybocskóit, a munkácsi felső kereskedelmi iskola helyett a szolyvait.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeMunkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Horthy Miklós / Csap / London / Németország / Huszt / Debrecen / Bécs / Prága / Tiso Jozef / Varsó / Ungvár / Roma / Franciaország / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Nagy-Britannia (Anglia) / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Ugocsa / Stefán Avgusztin / Polchy István / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Nagykaposi, Kaposi / Ungvári (Ungvidéki) / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Beregszászi / Nagyszől[l]ősi / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Perecseny / Perecsin / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Wien / Salánk / Salanki / Izsnyéte / Zsnyatino / Feketeardó / Csornotisziv / Verbőc / Verbovec / Lengyelország / Bacsinszki Edmund / Olaszország / Antalóc / Szerednye / Szova (Gmitrov) Péter / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Asztély / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Kurtyák Iván / Barkaszó / Barkaszove / Korláthelmec / Holmec / Bródy András (Bródy Andrej) / Révai Julij (Révay Gyula) / Bodáky István / Ruszin Nemzeti Tanács (Ungvár) / Damaskin / Ortutay Jenő / Pálóczi Horváth Lajos / Fornos / Egyesült Magyar Párt (Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, Felvidéki Egyesült Magyar Párt) / Kánya Kálmán / Tiszacsoma / Csoma / Búcsú / Kosszej Pavlo / Imrédy Béla / Első Ukrán Központi Nemzeti Tanács (Központi Ukrán Nemzeti Tanács, Ukrán Nemzeti Tanács) / Beck Józef / Syrový Jan / Kozma Miklós / Csáky István / Kárpátaljai Magyar Nemzeti Tanács / Ciano Galeazzo / Orosz Ifjúsági Nemzeti Tanács / Román Iván / Siegler Géza Eberswaldi / Klimpus Dmitro / Romocsaháza / Unghosszúmező / Dovhe Pole / Csomonya / Feketepatak / Csornij Potyik / Felsőremete / Verhnyi Remeti / Hömlőc / Holmovec / Tomcsányi Gábor / Juhász Andor / Rauch Károly / Fedor Pavlo / Karaman Vaszil / Nyárády Dioniszij / Dumen / Orosz Pravoszláv Tanács / Raics Vladimir / Bencik Jenő / Hoffmann Hamilkar / Beran Rudolf / Hácha Emil / Szentkereszty Tivadar / Bessenyei Lajos / Kolumbán Lajos / Borsody István / Szvatkó Pál / Jaross Andor / Pozsony / Bratislava / Eperjes / Prešov
FejezetIII. A kormányzati autonómia időszaka 1938. X. 11–1939. III. 20. - 2. b) Törvényerejű autonómia (1938. XI. 22.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Bucsuháza [Bučuháza] / Csápor [Čápor] / Csomatelke [Čamovce] / Eperjesenyicke [Haniska] / Fornószeg [Tepličky] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Ungmogyorós [Liesková] / Verbóc [Vrbovce]
Év1938
Rövid URL
ID242146
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1938. november 22. : Prágában jóváhagyták a Podkarpatszka Rusz autonómiájáról szóló alkotmánytörvényt. (A törvénytárban kihirdetve december 16-án 328.számmal.) Révai Julij miniszter prágai rádióbeszédében kijelentette: megkaptuk ugyanazokat a jogokat, melyeket a szlovákok. – A Kárpáti Magyar Hírlap írta: „A ruszinszkói felkelők eredményes harca a csehekkel és az ukrán terroristákkal tovább folyik. Az elkeseredett ruszin lakosság és a demoralizált cseh katonaság között Vereckénél és Szolyva környékén véres összetűzések voltak. - Az Ungvár–Szerednye–Munkács útvonalon már nem látni cseh sorkatonaságot. A felkelők az országutat megtisztították az idegen elemektől. - A magyar csapatok több kilométeres határsávon átvették a felszabadult újabb területeket. - Nagyszőlősön és Huszton egyre tűrhetetlenebbek a közállapotok. A feketeinges ruszin gárda nap nap mellett megtámadja az ukrán provokatőröket és az ellentétek véres verekedésben robbannak ki. - Az Orosz Nemzeti Tanács legutóbb Huszton ülésezett és úgy döntött, hogy a tarthatatlan állapotokra való tekintettel a magyar csapatokat behívja Husztra és a terrorakciókkal szemben a magyar katonaságtól kér védelmet.” – Megkezdődött a tanítás a munkácsi gimnáziumban (november 3-tól szünetelt). – Megindult a tanítás a munkácsi tanítóképzőben mint m. kir. állami intézményben.

1938. november 9. : Huszton megalakult Karpatszka Szics nevű félkatonai védelmi szervezet (hivatalos rövidítés: ONOKSZ – &#1086&#1088&#1075&#1072í&#1103&#1079&#1072ö&#1103˙ &#1086&#1073&#1086&#1088&#1086íč &#1050&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1089&#1100&#1082&#1086&#1081 &#1057&#1103÷&#1103). Főparancsnok: Klimpus Dmitro, helyettese: Román Iván. A cél: az államellenes propaganda felszámolása és Podkarpatszka Rusz kormányának mindenoldalú támogatása. A szervezet szabályzatát Révai Julij miniszter másnap hagyta jóvá. A szervezet saját lapot adott ki &#1085&#1072&#1089&#1084&#1095&#1087 címmel, saját színjátszó csoportja volt (&#1083&#1077ňţ÷&#1072 &#1077&#1089&#1084&#1088&#1072&#1075&#1072). – A varsói magyar követ átadta Józef Beck külügyminiszternek Kánya Kálmán külügyminiszter jegyzékét, melyben a lengyel kormány katonai segítségét kérte Kárpátalja megszállásához. A lengyel külügyminisztérium csak az ún. szabadcsapatok segítségét ígéri. – Beregszászt átadják a magyar katonaságnak. Eberswaldi Siegler Géza altábornagy csapatai érkeztek ide Debrecenből („debreceni vegyesdandár”) Asztélyon és Búcsún keresztül. – A Beregszászi járás kormánybiztosa Bodáky István. Beregszász polgármestere: Ortutay Jenő, a körjegyző: Polchy István.

1938. október 26. : Letartóztatták Bródy András miniszterelnököt. A hivatalos vád: „hazaárulás.” A cseh-szlovák kormány lemondatta Fenczik István és Pjescsák Iván minisztereket is. Bacsinszki Edmund önként felfüggesztette kormánytagságát. Az új kárpátaljai kormányban miniszterelnök és igazságügy-miniszter Volosin Avgusztin, iskolaügyi miniszter Stefán Avgusztin, kommunikációs miniszter Révai Julij, Volosin személyi titkárai Roszoha Sztepan és Rohács Iván. Ezáltal a kárpátaljai kormány kimondottak ukrán jelleget nyert. – A prágai kormány rendelkezett a politikai pártok feloszlatásáról. A kárpátukrán területen ez egyelőre csak a kommunista pártot érintette. – A Kárpáti Magyar Hírlap írta: „Demkó Mihály a Központi Orosz Nemzeti Tanács megbízásából orosz nyelvű felhívást bocsátott ki, melyben felszólítja a falvak lakosságát, hogy minden községben alakítsák meg a rend, nyugalom és vagyon megvédése érdekében a biztonsági szervezetet. Ezt a nemzetőrséget a ruszin jogokért és szabadságért vívott harcáról híres néhai autonomista vezérről Kurtyák Iván-gárdának nevezték el.” – Az Első Központi Ukrán Nemzeti Tanács az egyetlen kárpátaljai szervezetként állást foglalt a népszavazás ellen a terület sorsával kapcsolatban. A határozatból: 1.nem emel kifogást az etnikailag magyar terület Magyarországhoz csatolása ellen, de 2.ellenzi a népszavazást és 3.a jelenlegi állam föderatív felépítésének híve. Az ülésen jelen volt Volosin Avgusztin és Révai Julij. – A prágai kormány az előző napi minisztertanácsi értekezlet döntéséről tájékoztatta a magyar kormányt. A másnapi válaszjegyzék hangsúlyozta, hogy a vitathatatlanul magyar többségű területeket Csehszlovákiának nemzetközi döntés nélkül is át kellene engednie. – Ungvárról 16 óra 40 perckor Volosin Avgusztin, az új kárpátukrán miniszterelnök telefonon keresztül Jan Syrový cseh-szlovák miniszterelnök kezébe letette az esküt. Ez alkalomból köszöntötte a Proszvita Társaság küldöttsége. Volosin kijelentette, hogy ragaszkodik az Első Központi Ukrán Nemzeti Tanács határozata értelmében Kárpátukrajna etnográfiai integritásához, a néprajzi határokhoz, elutasítja a népszavazást. Beszédében nyugalomra, a rend megtartására szólította fel a lakosságot. A Volosin-kormány hivatalos lapja az &#1095&#1088˙&#1075&#1086&#1077čé &#1077&#1103&#1089&#1085&#1094&#1082.

1938. október 11. : A cseh-szlovák minisztertanács beleegyezését adta a podkarpatszka ruszi autonóm kormány három tagjának – megbízott miniszter, aki a szlovák kormánnyal a közös határ rendezéséről tárgyalna és két államtitkár – kinevezéséhez. Ugyanezen a napon az esti órákban jóváhagyták az autonóm kormány személyi összetételét. Az autonóm kormány hivatalos elnevezése: Podkarpatszka Rusz Minisztertanácsa. Tagjai: Bródy András (ekkor az Autonóm Földműves Szövetség elnöke) miniszterelnök, az iskolaügyi miniszter és a föderatív kormány minisztere a podkarpatszka ruszi ügyekben, Bacsinszki Edmund belügyminiszter, Révai Julij kommunikációs miniszter, Fenczik István tárca nélküli miniszter. Államtitkárok: Avgusztin Volosin (egészségügy és szociális ügyek), Pjescsák Iván (igazságügy). (Bródy miniszterelnök lapja a &#1056&#1095&#1089&#1089&#1082&#1072˙ Ďp&#1072&#1077&#1075&#1072 [Orosz Igazság].) – Megjelent Az Őslakó rendkívüli száma, melyben közölte a munkácsi [Kárpátaljai] Magyar Nemzeti Tanács felhívását.

1938. október 8. : Ungváron közös ülést tartott a Központi Ukrán Nemzeti Tanács (Avgusztin Volosin, Klocsurak Sztepan, Nyimcsuk Dmitro) és a Központi Orosz Nemzeti Tanács (Kaminszki József, Homicsko Vladimir, Demko Mihály). A podkarpatszka ruszi autonóm kormány tagjainak javasolták: miniszterelnök: Bródy András, miniszterek: Bacsinszki Edmund, Pjescsák Iván, Révai Julij, Avgusztin Volosin, Fenczik István. A két nemzeti tanács tagjaiból megalakították Podkarpatszka Rusz Nemzeti Tanácsát, amely első memorandumában kinyilatkoztatta, hogy magát az önrendelkezéssel és önkormányzattal bíró összes ruszin terület egyetlen törvényes képviselőjének tartja, a hatalmat azonnal át kell adni a Bródy vezette autonóm kormánynak. – Budapesten a minisztertanács állásfoglalása: a cseh-szlovákiai területeket „nem történelmi, hanem etnikai alapon” követeli vissza, Kárpátalján tartsanak népszavazást. Október 9–13-án eredménytelen magyar–csehszlovák tárgyalások Komáromban.