Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

1933. január : Hokky Károly a parlament költségvetési bizottságának ülésén a magyar iskolaügyről számolt be. Többek között elmondta, hogy Szlovenszkóban és Kárpátalján mindössze 30 magyar óvoda van, ezek többsége felekezeti fenntartású. 3861 magyar gyermek jár óvodába, ebből 2889-en magyarba. – Hokky interpellációt nyújtott be a volt ungvári katolikus magyar gimnázium viszszaadása ügyében. Ivan Dérer iskolaügyi miniszter válasza: „A magyar időben Kárpátalján csak magyar nyelvű gimnáziumok léteztek, természetes volt, hogy az ungváriban a ruszin nyelvet vezessék be. A magyar gyerekek igényeit kielégíti a beregszászi gimnázium.” – A kárpátaljai tanügyi referátus „takarékossági iskolaszünetet” rendelt el minden iskolában, mert a költségvetésből nem tudják kiutalni a szükséges tüzelőanyag-hozzájárulást. Nincs szünet a görög katolikus elemi és a zsidó felekezeti iskolákban. – Életbe lépett a kormány 169/932. sz. rendelete, melynek értelmében Ungvárnak emlékkönyvet kell vezetni, melybe „a várossal összefüggő világeseményeket, a helyi nevezetesebb eseményeket kell bejegyezni” (kéziratos krónika).

1932 folyamán : Fenczik István megalakította az Orosz Nemzeti Autonóm Pártot. – Kárpátalján 3684 magyar gyermeket anyakönyveztek (31,22%). – A statisztikai hivatal nyilvántartása szerint Kárpátalján a betegség okozta halálesetek 13 százalékáért a szív- és érrendszeri megbetegedések felelősek. Az országban itt szedi a legtöbb áldozatot a tüdővész. Perecsenyben és Ökörmezőn tízezer lakosra számítva 29,7, illetőleg 28,6 tuberkulózis okozta haláleset jut. – Az 1928–32-es átlag alapján az ország nyugati felében az egy főre eső éves jövedelem 5614,25 korona, Szlovenszkóban 3026,5 korona, Kárpátalján 1814,43 korona volt. – Csehországban 8392 község közül 5640 (67%), Morvaországa 3325-ből 2282 (68%), Szlovenszkóban 3478-ból 647 (19%), Kárpátalján 487-ből 53 (11%) volt ellátva villanyárammal. – Új lapok indultak: az &#1095&#1082&#1088&#1072&#1081&#1085&#1089&#1100&#1082&#1077 &#1089&#1083&#1086&#1077&#1086 (Ukrán Szó) című független társadalmi-politikai lap (szerkesztő: Brascsajko Mihajlo, megszűnt 1938-ban); a &#1050&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1086&#1088&#1095&#1089&#1089&#1082&#1103é Ă&#1086&#1083&#1086&#1089ú (Kárpátorosz hang) című napilap (kiadó: Fenczik István, fel. szerkesztő [1934 októberéig] Kaminszki József); cseh és magyar nyelvű lap Idegenforgalom és Turisztika címmel (Visnovsky Milán). – Nagyszőlősön megalakult az SK Beszkid Sportegyesület (1942-ben szűnt meg). – Megjelent: Czabán Samu: A főpróba. Egyfelvonásos színdarab gyermekek számára. Farkas Antal: Kincsek a porban, kincsek a lélekben. Gyermekszíndarab. /Jó Barátom Kiskönyvtára, 1./ Merkur ny., Berehovo; György Ferenc: Címtelen levél. Versek. Lám Rt. Könyvnyomda és Litográfiai Műintézet, Ungvár Tamás Mihály: Mirákulum. Regény. Kazinczy, Kassa Fábry Zoltán: Az éhség legendája. Kárpátalja: 1932. /Az Út Kiskönyvtára, 4./ Angermayer, Pozsony; Krofta Kamil: A csehszlovák történelem kistükre. Ford.: Sas Andor. Novina Könyvkiadó Vállalat, Munkács Jabotinsky Vladimir: A zsidó légió a világháborúban. Nekudah Nyomda és Könyvkiadó, Mukačevo; Iskolai rendtartási szabályok a podkarpatszka ruszi állami polgári iskolai tanulók részére. Svoboda ny., Ungvár –Užhorod; Volosin Avhustin: Kis bibliai katekizmus. A görög katholikus elemi népiskolák alsó osztályai számára. 6.köt. Szt. Bazil-rendiek könyvkiadó hivatala, Užhorod–Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeÓtátrafüred / Starý Smokovec / Szepes / gimnázium / Zsolna / Žilina / református / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Románia / himnusz / Csap / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Debrecen / Beneš Edvard / Prága / nőkérdés / Dérer Ivan / egészségügy / Ungvár / Rákóczi Ferenc II. / Darkó István / Roma / Széchenyi István / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Papp Antal / Máramaros / Bereg / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Beszkid Anton / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Nagybereznai / Perecsenyi / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Petrigalla Péter / Kaminszki József / Vöröskereszt / Polena / Poljana / ünnepek, évfordulók / statisztika / Demkó Mihály / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Perecseny / Perecsin / főiskola, egyetem / Miskolc / magyar pártszövetség / Nyíregyháza / sztrájk / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Szent Bazil Rend / Bátyu / Batyove / Isaák Imre / Tamás (Tvaroska) Mihály / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Sztojka Sándor / Bertók Béla / Czabán Samu / Szerednye / Jankovics (Jankovich) József Mihály / Mária Kongregáció / Verhovina / Hokky Károly / Simon Menyhért / György Ferenc / Kurtyák Iván / Ilosva / Irsava / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Dolha / Dovhe / Malypetr Jan / Rozsypal Antonín / Alsóapsa / Gyibrova / Siménfalvy Árpád / Berlin / Kárpátorosz Tanító Egyesület / Slavik / Móricz Zsigmond / Egán Ede / Juhász Michal / Munkácsi Katolikus Kör / Volóc / Volovec / Lavocsne / Lawoczne / Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete / Benedek Elek / Móra Ferenc / Hársfalva / Nelipine / Sevres / Krofta Kamil / Nemzetközi Munkássegély / Zsidó Nők Világszövetsége (WIZO) / Renn Ludwig / Zrínyi Ilona / Golssenau Arnold / Hamilton Gerald / Gergely Albert / Visnovsky Milán / Bencs Kálmán / Malmos / Sztrojne / Kisszolyva / Szkotarszke / Emberi Jogok Ligája / Duchnovics Orosz Nemzeti Ház / Munkácsi Segélyző Nőegylet / Wolf Olga / Fried Erzsébet / Juhász Árpád / Zilahy Lajos / Jósika Miklós / Hammeiri Avigdor / Arany János / Spira / Cariaci / Ullmann / Kárpátaljai Református Lelkészegyesület / Duchnovics Olvasó Kör / Magyar Revíziós Liga / Jan Malypetr kormánya / Franklin Társulat / Huszár Béla / Lescsisin György / Ungvári Lengyel Egyesület / Somogyi Károly / Péter Zoltán / Amerikai Ruszin Nemzetvédelmi Tanács / Bellyei Zapf László (Zapf László) / Ökörmező / Mizshirja / SK Beszkid Sportegyesület / Farkas Antal / Jabotinsky Vladimir / népszámlálás / Esterházy János / színház / Fábry Zoltán / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Sas Andor / Pozsony / Kassa / Népszövetség / Bratislava / Košice / árvíz / cigányok / zsidók / turisztika
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Kassa [Košice] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Zsolnabánfalva [Bánová]
Év1932
Rövid URL
ID240373
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1932. szeptember : Siménfalvy Árpád, a Magyar Nemzeti Párt tartománygyűlési képviselője beadványban szólította fel Antonín Rozsypalt, a kárpátaljai Országos Hivatal elnökét, hogy a tartománygyűlésben számoljon be arról, történt-e előrelépés az autonómia előkészítésének ügyében. – Felmentő ítéletet hozott a bíróság munkácsi vádlottak ügyében. Az indoklás szerint „a magyar himnusz éneklése zárt, családi körben történt, a nyilvánosság arról nem tudott.” – Beregszászban megalakult a Kárpátaljai Református Egyházkerületi Lelkészegyesület. Elnök: Isaák Imre. – A munkácsi magyar szülők újabb folyamodványt nyújtottak be a tanügyi referátushoz a magyar tannyelvű gimnáziumi oktatás engedélyeztetése tárgyában. A referátus a kérelmet a munkácsi képviselő-testület támogató nyilatkozatával együtt az illetékes minisztériumba továbbította. -> 1932. december 19.– Megnyílt a munkácsi polgári iskola magyar tagozatának V., befejező évfolyama.

1932. szeptember 17. : Huszton tartotta országos kongresszusát a Podkarpatszka Ruszi Autonóm Földműves Szövetség. A határozatból: „Politikailag: követelik a békeszerződések Kárpátaljára vonatkozó határozatainak teljes mértékben való végrehajtását, az autonóm szojm megalakítását, a választásoknak azonnali elrendelését, a kormányzói jogkör meghatározását, a határoknak Poprádig való megállapítását. Követelések a kultúra terén: az orosz nyelvnek az összes állami hivatalokban hivatalos nyelvként való bevezetése, az iskolákból az ukrán nyelv teljes kiszorítása, a megfelelő orosz tankönyvek jóváhagyása és kötelezővé tétele. - Gazdasági követelések: 4 éves moratórium a gazdaközönség adó- és magántartozásaira, a foglalások és árverések felfüggesztése, azonnali kereskedelmi és gazdasági szerződés kötendő Magyarországgal, vámmentes vetőmag és kenyérmag biztosítása […] földreform […] az erdőkitermelés és a faipar azonnali megindítása.” Az elfogadott nemzeti zászló: „aranyszegélyes, zöld selyem alapra hímzendő s festendő aranymedve.”

1932. június : A Magyar Nemzeti Párt kárpátaljai kerületének beregszászi gyűlésén 38 község 120 küldöttje vett részt. Korláth Endre kijelentette: „minden jó szándékú ember a béke érdekében a /béke/szerződések revízióját tartja szükségesnek”. – Megkapták diplomájukat Ungvár első nő jogászdoktorai, Fried Erzsébet és Wolf Olga. – Országos villamossági propaganda-kiállítást rendeztek Ungváron. – Juhász Árpád lett a kárpátaljai magyar színikerület új igazgatója. ->1933. június 10.

1931 folyamán : Beregszászban tartották a kárpátaljai cserkészek dzsemboriját. – Megalakult a Kárpátaljai Képzőművészeti Szövetség. Elnök: Erdélyi Béla. – Munkácson volt kiállítása Iványi-Grünwald Béla, Rudnay Gyula, Lakos Alfréd, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Rottmann Mozart budapesti festőművészeknek. – Emlékművet állítottak Alekszandr Duchnovicsnak Huszton. – Kárpátalján vendégszerepelt Nagy Endre író, konferanszié. – A munkácsi városi könyvtárban a legtöbben Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza és Hugo Bettauer műveit olvasták. – Kárpátalján 3503 magyar gyermeket anyakönyveztek (30,59%). – Megjelent: Bartha Lajos: Lélek. [Próza.] Lám ny., Ungvár–Užhorod; Bartha Lajos: Tavaszi mámor és más drámák. Lám ny., Ungvár–Užhorod; Gável Béla: Elveszett esztendők. A „fővárosi zászlós” regénye. Welber ny., Mukačevo–Munkács; Sáfáry László: Lendület. Welber ny., Munkács Haraszy Károly: Az ungi református egyházmegye történetéhez. Átnézte Péter Mihály. S. a. r. Kőmíves Sándor. Református Egyházi Könyvtár, Nagykapos Jankovich József Mihály: Podkarpátszká Rusz a prehistoriában. [Csehül, oroszul és magyarul egy könyvben.] Lehoczky Múzeum Egyesület, Munkács Stahlberger Miksa: Képek egy kis vidéki városkából. Humoros elbeszélések. I–II. köt. Novina ny., Munkács–Mukačevo; Vaskó István: Miért? Halálra ítéltek között a vértenger idejében. Ungvár. (Első világháborús visszaemlékezések. Lásd 1933-at.); Bernát Bertalan: Kézikönyv a polgári büntető és közigazgatási ügyekben. A bélyegek, illetékek és ügyvédi költségek kiszámításához Szlovenszkón és Podkarpatszká Ruszban. Soklnaja Pomoscs ny., Ungvár–Užhorod; Ijjász Gyula: A magyar nyelv eredete. Földesi ny., Ungvár–Užhorod.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / Zsolna / Žilina / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Csap / magyar / határkérdés / Huszt / Prága / nőkérdés / Dérer Ivan / Párizs / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Orbán Gábor / Balázs Béla / Mikszáth Kálmán / Mécs László / Genf / Ung / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / ipar, kereskedelem / Mukacseve / Galícia / Szerényi Ferdinánd / Beszkid Anton / Gebé Péter / római katolikus / Técsői, Taracvölgyi / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / román megszállás / nyelvkérdés / tanítóképzés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / ünnepek, évfordulók / statisztika / cserkészet / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / Ungi Református Egyházmegye / pravoszláv, görögkeleti / sztrájk / Vatikán / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Vozáry Aladár R. / Erdélyi Béla / Iványi-Grünwald Béla / Lengyelország / Sztojka Sándor / Nagyszől[l]ősi Sportegyesület (NSE) / Ungvári Atlétikai Klub (UAC) / Lehoczky Tivadar Múzeumegyesület / Jankovics (Jankovich) József Mihály / Verhovina / Hokky Károly / Ijjász Gyula / Kurtyák Iván / Ekkel Lajos / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Duchnovics Alekszandr / Konstantinápoly / Dolha / Dovhe / községi / Krakkó / Siménfalvy Árpád / Berlin / Grendzsa-Donszkij Vaszil / Ruszin Nemzeti Tanács (Ungvár) / Ruszinszkói Közművelődési Egyesület / Rottmann Mozart / Stahlberger Miksa / Vaskó István (Vaskó Stepan) / Gárdonyi Géza / Sáfáry László / Bartha Lajos / Pakots József / Bethlen István / Munkácsi Öregdiákok Köre / Zsidó Hitoktatók Érdekvédelmi Egyesülete / Horovitz Mór / Harkov / Charkov / Szerényi Nándor / Bem de Cosben Vladimir / de Gerando Felix / Nagybányai Margit / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Székely József / Aussig / Munkácsi Járási Ifjúságvédelmi Egyesület / Mitrák Alekszandr / Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete / Lilafüred / Thaly Kálmán / Szádeczky-Kardos Lajos / Tóth Béla / Radvánszky Béla / Szana Tamás / Benedek Elek / Fraknói Vilmos / Husznaj Igor / Szalaházy Tamás / Ratkovszky Samu / Móra Ferenc / Damaskin / Csehszlovákiai (Felvidéki) Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) / Pétervár / Kárpátaljai Képzőművészeti Szövetség / Rudnay Gyula / Bernát Bertalan / Bettauer Hugo / Gável Béla / Haraszy Károly / Kőmíves Sándor / Lakos Alfréd / Magyar-Mannheimer Gusztáv / Nagy Endre / népszámlálás / színház / Fábry Zoltán / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Jaross Andor / Pozsony / Népszövetség / Bratislava / Veľké Kapušany / Eperjes / Prešov / Nagykapos / árvíz / Jókai Mór / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Eperjesenyicke [Haniska] / Magyarbél [Veľký Biel] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková] / Zsolnabánfalva [Bánová]
Év1931
Rövid URL
ID240133
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1921-es : népszámlálás alkalmával, most is tömegesen írták be a ruszinokat csehszlovákként, tiszta ruszin községekbe nagyobbrészt szlovák és cseh számláló biztosokat neveztek ki. A népszámlálás előtt a Ruszin Nemzeti Tanács felhívást intézett a ruszin néphez, hogy vallják magukat ruszin nemzetiségűnek.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Dobóruszka / Maťovské Vojkovce / Ótátrafüred / Starý Smokovec / Piešťany / Szepes / gimnázium / református / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / himnusz / Horthy Miklós / Moszkva / határkérdés / Huszt / Bécs / Beneš Edvard / Ausztria / Szabó Lajos / Prága / Kisrát / Nagyrát / Tiszasalamon / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Szilassy Béla / Árvay József / New York / Mécs László / Rákóczi Szövetség / Roma / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Berzeviczy István / Flach Jakab / Hámos Aladár / Magyar Bálint / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Papp Antal / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Sáros / Ugocsa / autonómiatervek / Károly IV. / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Simon Mózes / Földesi Gyula / Rahói / katonai irányítás / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / népszavazás / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Dolhai / Huszti / Nagybereznai / Nagykaposi, Kaposi / Perecsenyi / Szerednyei / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / román megszállás / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Sztripszkij Miron / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / direktórium / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Alsóvereckei / Beregszászi / Ilosvai / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / Nagybocskói / Nagyszől[l]ősi / Szolyvai / Taracközi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Balog Juro / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / kormányzók / Puza Jevhen / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Boldizsár Boldizsár / statisztika / Demkó Mihály / Tóth András / cserkészet / Toronszky Endre / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Tárczy Károly / Havas Emil / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / Pesek J. / főiskola, egyetem / Frankenberg Ede / Ungi Református Egyházmegye / pravoszláv, görögkeleti / Szabó András / magyar pártszövetség / Deutsch Jenő / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Ruszinszkói Méhészek Egyesülete (Ruszinszkói Országos Méhész Egyesület) / méhészet / Munkácsi Művészklub (Ruszinszkói Festőművészek Klubja) / Sztarickij Mihail / Szadovszkij Mikola / Zagarov Olekszandr / Vinyár Mihajlo / Arkasz Mikola / Sidló Ferenc / Szentgyörgyi István / Csernoch János / Kisfaludi Stróbl Zsigmond / Pásztor János / Ratyivci / Mali Ratyivci / Vatikán / Szent Bazil Rend / Septicki / Hodinka Antal / Illés (Illyasevits) József / Wien / Viskovo / Kárpátia Földműves Biztosító Szövetkezet / Peleskey Sándor / Ács Lajos Sámuel (Ács Lajos Ács L. Sámuel) / Ágoston József / Gratz Gusztáv / Husák / Koller Béla / Morvay Zoltán / (I.) Teleki-kormány / Kerekes István / Szlovenszkói és Ruszinszkói Nyomdatulajdonosok Szövetsége / Ruszinszkói Ügyvédek Szövetsége / Ruszinszkói Országos Gazdasági Tanács / Benda Ottokár / Kelet-Szlovenszkói és Ruszinszkói Cukrászok és Mézeskalácsosok Szövetsége / Salánk / Salanki / Fancsika / Fancsikove / Matécsa György / Szlovenszkói és Ruszinszkói Kereskedelmi Testületek Országos Szövetsége / Duschinszky Frigyes / Ökörmezői / Ungvári Sportklub (USC) / Szobránci / Bruck / Marienbad / Mariánské Lázně / Teleki Pál / Bánffy Miklós / Grünwald Adolf / Löw Lázár / Ungvári Munkás Testedzők Egyesülete (UMTE) / Schwingula Ferenc / Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség / Kelet-Szlovenszkói Labdarúgó-szövetség / Szlávik Emil / Doszifej / Paulik János / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Hlinka Andrej / Szlovenszkói és Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesület / Grünstein Mór / Mátyóc / Fulajtár Ferenc / Nagybereg, Bereg / Berehi / Nagylucska / Veliki Lucski / Spolarits (Spolarich) János / kisantant / Szatmár / Handalbustyaháza / Topolovka / Bozsojovszki Zsigmond / Szolomonove / Bátyu / Batyove / Voith György / Podkarpatszka Ruszi Szakszervezeti Tanács / Dusinszki József / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / Országos Atlétikai Szövetség / Beregrákos / Rakosin / Mocskos Iván / Szalóka / Szolovka / Barkaszy Károly / Ruszinszkói Földtanács / Árky Ákos / Isaák Imre / Beregi Református Egyházmegye / Sütő Áron / Bereg Megyei Gazdasági Egyesület / Czapáry Dénes / Bohut László / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Homicsko Vladimir / Técső és Vidéke Kereskedő Egyesület / Méhes Sámuel / Nevicke / Brdlik / Karczub Géza / Halmos Dezső / Mandel Mór / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Szabó Eumén / Balogh-Beéry László / Kutkafalvy Miklós / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / Izsnyéte / Zsnyatino / templomszentelés / Ruszin Nemzeti Tanács (USA) / Edvard Beneš politikusokból és hivatalnokokból álló vegyes kormánya / Nevetlenfalu / Gyakove / Szől[l]ősgyula / Gyula / Tiszapéterfalva / Petrove / Tivadarfalva, Tivadar / Fedorove / Csepe / Farkasfalva / Vlková / Feketeardó / Csornotisziv / Forgolány / Gyivicsne / Batár / Bratove / Akli / Klinove / Szabó Ferenc / Szabó Gyula / Molnár Béla / Bayer Károly / Bukovich Károly / Czihor László / Danku Mihály / Farkas Sándor / Glück Ernő / Verbőc / Verbovec / Bihary Lajos / Felvidéki / Halmi / Latorcai / Tiszaháti / mozgósítás / Kavasch Ernő / Dezsőfy János / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Kalász Andor / Kotljarevszkij Iván / Munkácsi Ifjúsági Labdarúgó-szövetség / Vozáry Aladár R. / Beregi Sámuel / Angyal Géza / Bayer Ágost / Boksay József / Erdélyi Béla / Iványi-Grünwald Béla / Medgyaszay Vilma / Virágh Gyula / népszámlálás / egyház / Papp Sándor / színház / Szabó Károly / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Rimaszombat / Kassa / Népszövetség / Ruská / Košice / Rimavská Sobota / Iža / Michalovce / Eperjes / Prešov / Visk / Pöstyén / Nagymihály / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Dobóruszka [Ruská] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Farkasfalva [Vlková] / Gyulafalva [Dulice] / Kassa [Košice] / Mátyóc [Maťovce] / Nagymihály [Michalovce] / Pőstyén [Piešťany] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Románfalva [Rumanová] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Verbóc [Vrbovce] / Viskó [Vyškovce] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1921
Rövid URL
ID239977
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1930 folyamán : Kárpátalján 3765 magyar gyermeket anyakönyveztek (30,48%). – Kárpátalján 16 228 idegen állampolgárt tartottak nyilván, ebből 3813-at a Beregszászi járásban. Az „idegenek”: „a Ruszinszkóba bevándoroltak” és „az állampolgárságukat vesztett őslakók”. – A kárpátaljai tanügyi referátus rendelkezése szerint azokban a ruszin és cseh tannyelvű iskolákban, ahol ezt legalább 30 gyerek kéri, lehetőség van a magyar nyelvnek rendkívüli tárgyként való tanítására. – Megalakult a baloldali Ungvári Főiskolások Egyesülete. – Egry-harangot avattak a técsői református templomban. – Megjelent: Bartha Lajos: Múlt. A csodálatos iskola. [Próza.] Lám ny., Ungvár–Užhorod; Bartha Lajos: A zöld ember. Kisregények. Lám ny., Ungvár–Užhorod; Benjámin Ferenc: Virinátus. A jövő csodálatos embere. [Regény.] Lám ny., Ungvár–Užhorod; Czabán Samu: Mese az erdőben. Alkalmi gyermekdarab. Merkur ny., Beregszász–Berehovo; Mónus Gyula: Verses gyermek beszélgetések iskolai ünnepélyekre. Beregszászi járási közművelődési tanács. Skolnaja Pomoscs ny., Ungvár–Užhorod; Mónus Gyula: A népiskolai énektanításról. A beregszászi tankerület tantervének nyomán és annak kiegészítése gyanánt. Kálvin ny., Beregszász; Szmutkó Etelka: A lélek énekel. Kormos ny., Beregszász–Berehovo; Bálint Miklós–Kovách Béla: A 80 éves Masaryk. 1850–1930. Svoboda ny., Užhorod; R. Vozáry Aladár: Elszállt a turul. Studium, Budapest.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeHomonna / Szepes / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Csap / Gálszécs / London / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Beneš Edvard / Prága / Dérer Ivan / Masaryk Tomáš Garrigue / Brünn / egészségügy / Ungvár / Técső / Tyacsiv / Korláth Endre / görög katolikus / Praha / csehszlovák törvények / Gáti József / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Kőrösmező / Jaszinya / Szolyva / Szvaljava / Bereg / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Mukacseve / magyarországi törvények / Beszkid Anton / magyarországi rendeletek / római katolikus / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / posta, távközlés / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / Vöröskereszt / Polena / Poljana / ünnepek, évfordulók / statisztika / Beregújfalu, Újfalu / Beregujfalu / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Beregkövesd, Kövesd / Kamjanszke / főiskola, egyetem / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / harangszentelés / sztrájk / Hlinka Andrej / Szatmár / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Szabó Eumén / templomszentelés / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Vozáry Aladár R. / Lengyelország / Czabán Samu / Kovács (Kovách) Béla / Dercen / Gerény / Horjani / Hokky Károly / Bálint Miklós / Kurtyák Iván / Tahy Ábrahám (Tahy Ábris) / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Munkácsi Kaszinó / Brno / Nečas Jaromír / Lwow, Lemberg / Lwiw / Mónus Gyula / Várpalánka / Palanok / Stunda / Munkácsi Katolikus Kör / Volóc / Volovec / Lavocsne / Lawoczne / Szentiváni Kúria / Ósándorfalva / Olekszandrivka / Husztsófalva / Danilove / Szlovenszkói és Ruszinszkói Katolikus Magyar Tanítók Országos Egyesülete / Piłsudski / Ruszin Nemzeti Színház / Turjaremete / Turji Remeti / Beregszentmiklós, Szentmiklós / Csinagyijevo / Sáfáry László / Bertók János / Munkácsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület / Munkácsi Zsidó Főiskolások Egyesülete / Schreiber Hugó / de Esperay Franchet / Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóság / Kertész Pál / Bitolj / Josis / Ungvári Főiskolások Egyesülete / Szmutkó Etelka / Bartha Lajos / Benjámin Ferenc / népszámlálás / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Léva / Pozsony / Kassa / Balogh Edgár / Lőrincz Gyula / Népszövetség / Losonc / Levice / Dunajská Streda / Bratislava / Košice / Lučenec / Sečovce / Michalovce / Eperjes / Prešov / Humenné / Dunaszerdahely / Nagymihály / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Eperjesenyicke [Haniska] / Gálszécs [Sečovce] / Homonna [Humenné] / Kassa [Košice] / Léva [Levice] / Losonc [Lučenec] / Nagymihály [Michalovce] / Pozsony [Bratislava] / Szepesbéla [Spišská Belá]
Év1930
Rövid URL
ID239962
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1928 folyamán : A 229/928. sz. kormányrendelet kimondta, hogy a kárpátaljai tartománygyűlésben nem lehet magyar nyelven felszólalni, a jegyzőkönyvet az államnyelven kell vezetni. – A statisztikai hivatal jelentése szerint Csehszlovákiában 518 csődeljárást folytattak le, ebből Kárpátalján hatot. – A statisztikai hivatal kimutatása szerint 1923 óta Szlovenszkóban és Kárpátalján 8893 külföldi szerzett állampolgárságot, közte 5045 „régi magyar állampolgár”, ebből 4196 magyar nemzetiségű. – Kárpátalján 3914 magyar gyermeket anyakönyveztek (32,72%). – Megjelent: Fülöp Árpád: Betlehem. Színjáték. Ungvár–Užhorod; Kiss László: Minden az élet. Versek. Bécsi Európa Könyvtár, Uzshorod Rácz Pál: A szomorú ember. Regény. Concordia ny. (Pozsony), Kazinczy Társaság, Kassa N. Jaczkó Olga: Virágzó cseresznyék. Elbeszélések. Kassa N. Jaczkó Olga: Ispilángi rózsa. Regény. Pozsony Szerényi Béla: A Chasmoneusok. Történelmi színmű 4 képben. Zsidó Néplap, Ungvár–Užhorod; Győrffy Lajos: Bolond Istók. Népszínmű. Petőfi Sándor verse alapján. /A Néplap Műkedvelő Színtára, 6./ Skolnaja Pomosč ny., Užhorod; Árky Ákos: Ruszinszkó küzdelme az autonómiáért 1918–1927. A Studium kiadása, Budapest Árky Ákos: A ruszinszkói magyarság és Ruszinszkó autonómiája. Sylvester Nyomda, Budapest Surányi Géza–Várady Aladár: A csehszlovákiai magyar kisebbség tíz éve. Pozsony Flachbarth Ernő: A közigazgatás szervezéséről és az országos valamint a járási választásokról szóló törvények ismertetése. Prága; Bálint Miklós: Masaryk G. Tamás élete. Lám Rt. ny., Užhorod; Boksay Emil–Révay Gyula–Brascsajko Mihály: Magyar–ruszin szótár. Pedag. T-vo Podkarp. Ruszi, Ungvár–Užhorod; Sas Andor: Beregi szálfák útja Munkácstól Danzigig. A munkácsi uradalom exportvállalkozása a napóleoni háborúk idején 1796–1803.Grünstein ny., Mukačevo–Munkács.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / református / Balassi Bálint / Petőfi Sándor / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / Románia / Csap / Németország / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Bécs / Prága / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Flachbarth Ernő / Ady Endre / Kiss László / Genf / Korláth Endre / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Stefán Avgusztin / Polchy István / Hodža Milan / Mukacseve / Szerényi Ferdinánd / Jaczkó Olga N. (Nátolyáné) / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / népszavazás / római katolikus / Csop / Munkácsi (Munkácsvidéki) / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / ünnepek, évfordulók / statisztika / cserkészet / Kováts Miklós / közlekedés, határforgalom, kishatár / szakoktatás / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / sztrájk / Wien / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Bátyu / Batyove / Árky Ákos / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Lengyelország / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Verhovina / Hokky Károly / Bálint Miklós / Kurtyák Iván / Fülöp Árpád / Szlovenszkói és Ruszinszkói Egyetemes Református Egyház (Csehszlovákiai Egyetemes Magyar Református Egyház) / Rozsypal Antonín / Csokonai Vitéz Mihály / Nečas Jaromír / Révai Julij (Révay Gyula) / Szerényi Béla / Kazinczy Irodalmi Társaság (Kazinczy Társaság) / Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE), Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület / Králik Frantisek / Mónus Gyula / Nedeczey János / Schubert Franz / Tolsztoj Lev / Munkácsi Társadalmi Klub / Ölvedi László / Dvoržak Viktor / Hegyfark / Pidhorb / Egán Ede / Munkácsi Református Otthon Kör / Gárdonyi Géza / Oláh György / Bydlo / Balogh Béla / Kárpátaljai Általános Magyar Tanító Egyesület / Bán János / Kormos Gerő / Nagy Gáspár / tartományi, járási / Várpalánka / Palanok / Danzig / Szeraphikus Szeretet Egyesület / Várady Aladár / Surányi Géza / Boksay Emil / Győrffy Lajos / Balogh Sándor / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Rothermere-akció / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Sas Andor / Pozsony / Rimaszombat / Kassa / Népszövetség / Bratislava / Košice / Rimavská Sobota / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Csápor [Čápor] / Kassa [Košice] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota]
Év1928
Rövid URL
ID239665
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1927 folyamán : Kárpátalján 3844 magyar gyermeket anyakönyveztek (32,62%). – A statisztikai hivatal nyilvántartása szerint Kárpátalján a betegség miatti halálesetek 31 százalékát szív- és érrendszeri megbetegedések okozzák. – Munkácson megindult az agrárpárt hivatalos lapja &#1079&#1077&#1084&#1083&#1077&#1075&#1098&#1083&#1100&#1089&#1082&#1072˙ &#1087&#1086&#1083&#1094&#1084&#1094&#1082&#1072 (Földműves Politika) címmel. 1934-től Ungváron adták ki, megszűnt 1938-ban. – Munkácson vendégszerepelt Beregi Oszkár budapesti színművész, a magyar fővárosban Unger István, a kárpátaljai színtársulat oszlopos tagja. – Ungváron Boksay József és Erdélyi Béla nyilvános festőiskolát szervezett. – Megjelent: Kiss József: Legendák nagyapámról. [Próza.] Első teljes kiadás. Viktória ny., Ungvár–Užhorod; Pásztor Mihály: Ludas Matyi. Vígjáték. Ungvár–Užhorod; Simon Menyhért: Életünk lényege. [Versek.] Welber ny., Munkács; Tamás Mihály: A szép Angéla háza. Regény. A Reggel, Pozsony Vajas Klára: Fehér Ilona. Elbeszélések fiatal lányoknak. Szeretet, Beregszász; Földesi Gyula: Az autonóm Kárpátoroszország államjogi vázlata. Földesi ny., Užhorod; A községi választási rendtartás ismertetése. A vonatkozó törvények, rendeletek és joggyakorlat alapján kiadja a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája. Concordia Könyvnyomda és Kiadóvállallat, Bratislava–Pozsony; Mónus Gyula: Zilárd királyfi. Gyermekszínmű. Népmesék nyomán. /A Néplap Műkedvelő Színtára, 2./ Skolnaja Pomosč ny., Užhorod; Preiss Gabriella: A mostohaleány. Dráma a falusi életből. /A Néplap Műkedvelő Színtára, 5./ Skolnaja Pomosč ny., Užhorod; Jelentés a „Podkarpatska Rusi Zsidó Árvagyámolító Egyesület” munkásságáról (1920–1926). Pannonia ny., Munkács–Mukačevo; Sas Andor: Szabadalmas Munkács város levéltára 1376–1850.A régi városi archívum történetének, anyagának és csoportosítási rendjének ismertetése. Grünstein ny., Munkács; Köztársasági magyar földmíves-népkönyv az 1928-as szökőévre. Užhorod–Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Ótátrafüred / Starý Smokovec / Szepes / gimnázium / Munkács / Budapest / Uzshorod / határkérdés / Prága / Tiso Jozef / Molnár Ferenc / Masaryk Tomáš Garrigue / egészségügy / Ungvár / Rákóczi Ferenc II. / Kiss József / Belgrád / Mikszáth Kálmán / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Kőrösmező / Jaszinya / Szolyva / Szvaljava / Sáros / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Mukacseve / Kisgejőc / Mali Hejivci / Földesi Gyula / kárpátaljai (szojm) / Nagykaposi, Kaposi / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / csehszlovák rendeletek / csehszlovák választások / Petrigalla Péter / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / Munkácsi Sportegyesület (MSE) / Vöröskereszt / ünnepek, évfordulók / Remény (Nadija) Rokkantszövetség / statisztika / Gagatko Andrij / Tárczy Károly / közlekedés, határforgalom, kishatár / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Nagyszől[l]ősi Testnevelési Klub (NTK) / Szobránci / Doszifej / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Árky Ákos / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Tamás (Tvaroska) Mihály / Nagy Kálmán / Vozáry Aladár R. / Boksay József / Erdélyi Béla / Nagyszől[l]ősi Sportegyesület (NSE) / Ungvári Atlétikai Klub (UAC) / Ungvári Testnevelési Klub (UTK) / Simon Menyhért / Beregi Oszkár / Kurtyák Iván / Fülöp Árpád / Benjámin / Pidhorjani / Kassai Kereskedelmi és Iparkamara / Vajas Klára / Hrbek Jan / Ireneusz (Irenej) / Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesület / Polgár Károly / Köszörű Károly / Karlóca / Sremski Karlovci / Bernáth Pál / Kelembéri Sándor / Szeghalmi Erzsi / Unger István / Budai Imre / Gáspár Iván (Gáspár János) / Ibsen H. / Kacsóh Pongrác / Kálmán Imre / Kováts Terus / Kóbor Irén / Őrhegyalja / Nyilas Vince / Sájghy János / Steinmetz Paula / Stern Mór / Vajda Emil / Popiel Zsigmond / Schlesinger Dezső / Sutay Béla / Vaskó István (Vaskó Stepan) / Paček Jan / Schönberger Géza / Adler M. Sámuel / Behun Béla / Blum József / Cap Béla / Cser Béla / Fried Ármin / Grosz Mór / Hartmann Sámuel / Havasi István / Indig Mózes / Jáchym Alois / Jendrék András / Juga Konstantin / Kasser Emanuel / Kerényi Márton / Kozár Lajos / Lebovits Dezső / Lichtestein Adolf / Makovicka Ferenc / Mihók János / Miskolczy Lajos / Molnár Arnold / Szegedi Vilmos / Tamás István / Szolyvai Műkedvelők Egyesülete / Felvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete / Komlóssy István / Fehér (Fejér) Herman / Podkarpatszka Ruszi Zsidó Árvagyámolító Egyesület / Pásztor Mihály / Mónus Gyula / Preiss Gabriella / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Országos Keresztényszocialista Párt / Sas Andor / Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség / Pozsony / Kassa / Bratislava / Košice / zsidók
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. b) A nagyzsupa időszaka (1926. VII. 1.)
TelepülésKassa [Košice] / Pozsony [Bratislava] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1927
Rövid URL
ID239521
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1927. február : A Kurtyák-párt kiáltványban szólította fel csatlakozásra a szepesi németeket és Szlovenszkó keleti területeinek szlovák és magyar lakosságát: „a cseh kormány a mai napig sem adta meg e bennünket törvényesen megillető autonómiát, hanem ehelyett 45 ezer cseh hivatalnokot zúdított Kárpátalja területére […] elsősorban hozzátok fordulunk segítségért, ti józan és nemesen gondolkodó, becsületes cipszerek, kik az országnak becsületes, törvénytisztelő ifjakat neveltetek. Másodszor hozzátok fordulunk, ti sárosi és zempléni, mindig jókedvű szlovákok és magyarok. Ti, akik ruszin testvéreitekkel évszázadokon át megbecsülésben és szeretetben éltetek együtt. Kérünk benneteket, jöjjetek segítségünkre, hogy közös erővel vívhassuk ki az autonómiánkat. […] a széles körű és garantált autonómia azonban csak a rutén néppel közösen bírt területeken vihető keresztül, tehát azon a földterületen, mely a Poprád folyótól a Fehér-Tiszáig, azaz a Tátrától Kőrösmezőig terjed. Ezen a természetes határokkal rendelkező területen – éljenek ott ruszinok, magyarok, cipszerek vagy szlovákok – mind e népeknek a nagyhatalmak által garantált széles körű autonómiához van joguk. Pártunk úgy határozott, hogy Kárpátalja határait nyugaton a Poprád és a Hernád mentén húzódó vasútvonalban kell megállapítani, beleértve Kassa városát is, amely város elsősorban van hivatva, hogy ennek a területnek fővárosa legyen. - Történelmi múltja van kívánságuknak.” – A Szlovenszkóhoz tartozó Szobránci és Kaposi járásban mozgalom indult a Kárpátaljához való csatlakozás érdekében.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Szepes / Munkács / Uzshorod / határkérdés / Ungvár / Belgrád / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / Kőrösmező / Jaszinya / Sáros / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Mukacseve / kárpátaljai (szojm) / Nagykaposi, Kaposi / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / csehszlovák választások / ünnepek, évfordulók / Gagatko Andrij / közlekedés, határforgalom, kishatár / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Szobránci / Doszifej / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Árky Ákos / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Nagy Kálmán / Kurtyák Iván / Benjámin / Ireneusz (Irenej) / Karlóca / Sremski Karlovci / Bernáth Pál / Kelembéri Sándor / színház / sajtó / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Országos Keresztényszocialista Párt / Kassa / Košice
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. b) A nagyzsupa időszaka (1926. VII. 1.)
TelepülésKassa [Košice] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1927
Rövid URL
ID239440
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1926 folyamán : Ungváron vendégszerepelt Latabár Árpád budapesti színművész, kiállítása volt Ijjász Gyula, Boksay József, Novák Andor, Vaczik Teodor, Szay Károly kárpátaljai, Rottmann Mozart budapesti festőművésznek. – Egry-harangot avattak Minaj görög katolikus, Barkaszó, Nagypalád református templomában. – Kárpátalján 3964 magyar gyermeket anyakönyveztek (34,15%). – Megjelent: Rácz Pál: A könyvnyitó asszony. Regény. Ludwig Voggenreiter Verlag, Berlin Tamás Mihály: Tavaszi vallomás. Fiatal évek regénye. Concordia ny. (Bratislava), Voggenreiter Verlag, Berlin; Péter Mihály: A pátens korának egyháztörténeti tanulságai. /A Szeretet Kiskönyvtára, 16./ Kálvin ny., Beregszász; Stahlberger Miksa: A bunkó. Vagyis dzsentrik, zsidók és egyébféle történetek, szatirikus elbeszélések. Kárpátia ny., Munkács –Mukačevo; Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája: A kisebbségek nyelvi jogai. Prága; Kis katekizmus a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye népiskoláinak számára. 9.köt. Unio ny., Užhorod–Ungvár; Sztojka János: A kárpátaljai oroszoknak a katholikus egyházzal való egyesülése történetének megvilágítása és a „pravoszlávia”. /Hitvédelmi füzetek, 1./ Lám ny., Užhorod–Ungvár; A csehszlovákiai kommunista (bolseviki) pártnak, mely a III. Internacionale szekciója, választási kiáltványa Podkarpatszká Rusz dolgozóihoz. Viktoria ny., Ungvár–Užhorod.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkePiešťany / gimnázium / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / határkérdés / Huszt / Beneš Edvard / Prága / nőkérdés / Dérer Ivan / egészségügy / Ungvár / Flachbarth Ernő / Rákóczi Ferenc II. / Técső / Tyacsiv / Ung / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Zombory Dezső / Flach Jakab / Gáti József / Gulovics Tivadar / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Stefán Avgusztin / Polchy István / Hodža Milan / Mukacseve / magyarországi törvények / Kisgejőc / Mali Hejivci / Szerényi Ferdinánd / Gebé Péter / népszavazás / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / román megszállás / nyelvkérdés / tanítóképzés / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Szabó Dezső / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Švehla Antonín / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Nagyszől[l]ősi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Fleischmann Gyula / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Petrigalla Péter / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / Vöröskereszt / ünnepek, évfordulók / statisztika / Gagatko Andrij / cserkészet / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Havas Emil / Kováts Miklós / Mondok Iván / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / Horváth Kálmán / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / harangszentelés / Mozaik Kultúregyesület / Vatikán / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Nagybereg, Bereg / Berehi / Szatmár / Voith György / Árky Ákos / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Halmos Dezső / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Jaross Gyula / Vozáry Aladár R. / Boksay József / Zádor Dezső / Lengyelország / Kovács (Kovách) Béla / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Antal Miklós / Fibiger Sándor / Hrabár Konstantin / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Hokky Károly / Simon Menyhért / Bálint Miklós / Ijjász Gyula / Kurtyák Iván / Barkaszó / Barkaszove / Tahy Ábrahám (Tahy Ábris) / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Fülöp Árpád / Novák Endre / Minaj / Szlovenszkói és Ruszinszkói Egyetemes Református Egyház (Csehszlovákiai Egyetemes Magyar Református Egyház) / községi / Rozsypal Antonín / Péter Mihály / Szedorják Nikolaj / Nečas Jaromír / Katrics József (id.) / Siménfalvy Árpád / Fried Sándor / Kazinczy Irodalmi Társaság (Kazinczy Társaság) / Berlin / Törköly József / Limbach Emánuel / Králik Frantisek / Szlovenszkói és Ruszinszkói Magán-erdőgazdaságok Szövetsége / Ireneusz (Irenej) / Rétyi Gazda Elemér / Bodáky István / Ibrányi György / Lwow, Lemberg / Lwiw / Petridesz János / Tibava / Pásztor József / Grendzsa-Donszkij Vaszil / Mascagni / Herczeg Ferenc / Jan Černy (II.) átmeneti kormánya / Podkarpatszka Ruszi Zsidó Nőegylet / Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusa / Dzurányi László / Kasztor Ernő / Egyházi Énekesek és Zenészek Köre / Ungvári Társaskör / Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesület / Fencik Jevhen / Breznay Ilona / Ruszinszkói Magyar Újságírók Szövetsége / Garas Nándor / László Ernő / Ruszin Nemzeti Tanács (Ungvár) / Vegyes Ipartársulat / Kadima Zsidó Sportklub / Polgár Károly / Slavik / Kisiparosok és Kiskereskedők Gazdasági és Kulturális Egyesülete / Behun István / Beregszászi Irodalomi és Műpártoló Egyesület / Taracköz / Tereszva / Patay Gyula / Neumann Márton / Bártfi Kálmán / Csűröss Ferenc / Csűröss Szilárd / Gornidesz Mihály / Láhner Kálmán / Meiselsz Gyula / Meiselsz Sándor / Mittelmann Béla / Ébredő Ukránok Egyesülete / Ruszinszkói Autótulajdonosok Klubja / Elefánt József / Antonín Švehla (III.) nagykoalíciós kormánya / Kunos Ignác / Kolozsvár / Cluj-Napoca / Móricz Zsigmond / Ruszinszkói Közművelődési Egyesület / Nagyszől[l]ősi Népművelési Egyesület / Jászóvár(alja) / Jasovský Podzámok / Csehszlovákiai Magyar Dalos Szövetség / Takács Menyhért / Giller János / Konrády Lajos / Kövy Árpád / Simek / Nagypalád / Vaczik Teodor / Szay Károly / Sztojka János / Rottmann Mozart / Stahlberger Miksa / Novák Andor / Latabár Árpád (ifj.) / egyház / színház / Jankovics Marcell / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / Pozsony / Érsekújvár / Kassa / Népszövetség / Losonc / Nové Zámky / Bratislava / Veľké Kapušany / Košice / Lučenec / Tiba / Eperjes / Prešov / Pöstyén / Nagykapos / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. b) A nagyzsupa időszaka (1926. VII. 1.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Kassa [Košice] / Losonc [Lučenec] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Pőstyén [Piešťany] / Pozsony [Bratislava] / Tibaváralja [Podhoroď] / Tibaváralja [Podhoroď] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1926
Rövid URL
ID239404
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1926. szeptember : Ungvár kormánybiztosának rendelete értelmében a városi tisztviselők négy csoportba sorolandók: állandó, szerződéses, szegődtetett és ideiglenes alkalmazottak. – A munkácsi városi kultúrbizottság megbízta elnökét, R. Vozáry Aladárt, hogy hívja össze Ungvár, Beregszász, Munkács, Nagyszőlős és a többi érdekelt település képviselőit, hogy megvitassák a cseh, a magyar és a zsidó színikerületek beosztását. A cél: megalapozni az autonóm jogokkal bíró kárpátaljai színikerület létesítését „kikapcsolva minden politikai és nemzetiségi vonatkozást, – tisztán a különböző nemzetiségek színikultúrájának emelésére, valamint a különböző társulatok gazdasági létének biztosítására fektetve a fősúlyt.” – Több hetes kényszerű szünet után újraindult a Ruszinszkói Színházi Élet című lap.

1926. szeptember 4. : Beregszászban tartották a Magyar Nemzeti Párt kárpátaljai kerületének választmányi ülését. Tárgy: a párton belüli szembenállás tisztázása. A helyszínválasztás oka, hogy a MNP ellenzéke Beregszászban alakult ki. Két elkülönülési kísérlet történt: első alkalommal a legutóbbi parlamenti választásokat megelőző időszakban, amikor a beregszásziak a választási szövetséggel nem értettek egyet; másodszor a nyár folyamán a Kárpátaljai Magyar Gazda, a párt hivatalos sajtóorgánuma körül alakult ki vita. A laptulajdonos Bakó Gábor, a beregszászi pártszervezet elnöke nem fogadta el a választmánynak azt a döntését, hogy a megjelenés helyszínét tegyék át Ungvárra. Erre a kerületi vezetés júliusban kimondta, hogy a lap beleolvad a Ruszinszkói Magyar Hírlapba. Augusztusban ismét megindult Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Gazda Kovách Béla szerkesztésében, de ellenzékben Egry Ferenccel, Korláth Endrével, mint akik nem a Szent-Ivány-féle program képviselői. Most, a gyűlés alkalmával a jelen levő Egry és Korláth tényekkel bizonyította, hogy Szent-Iványval a legnagyobb egyetértésben vannak. Ibrányi György kerületi ügyvezető lemondott, Kovách Béla revidiálta korábbi álláspontját, Bakó Gábor betegségre hivatkozva egyéves szabadságot kért, helyette a párt körzeti ügyvezetője Polchy István lett.

1925 folyamán : Korláth Endre képviselő interpellált a parlamentben a csehszlovákiai román kisebbségi jogok megadása ügyében. – Ungváron megalakult az SK Ruszj Sportegyesület (1945-ig állt fenn). Labdarúgócsapata 1929–1934 között ruszinszkói bajnok volt, 1933-ban és 1936-ban a csehszlovák állami ligában szerepelt.) – Ungváron megalakult az orosz irányzatú Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület. Elnök: Spenik László. Hivatalos lapja 1929–1938 között a &#1085&#1072&#1088&#1086&#1075&#1085&#1072 &#1096&#1082&#1086&#1083&#1072 (Népiskola). – Ungváron hangversenyezett Zathureczky Ede hegedűművész. – Ungváron vendégszerepelt Beregi Oszkár budapesti színművész. – Összevonták a Kárpáti Futár és a Földműves című lapot. Az új cím: Kárpáti Földműves. Főszerkesztő: Lakesz Mihály. – A beregardói római katolikus templomban Egry-harangot szenteltek. – Kárpátalja-szerte Jókai-ünnepségek zajlottak az író születésének 100. évfordulója alkalmából. – Kárpátalján 4046 magyar gyermeket anyakönyveztek (az édesanya nemzetiségi alapján) (35,56%). – Megjelent: Fülöp Árpád: Kapisztrán. Színjáték. Popper ny., Monor Jaczkó Olga: Csendes mederben. Elbeszélések. Földesi ny., Uzshorod; Kallus Hermina: Etelka. Dráma 4 felvonásban. Reform, Munkács–Mukačevo; Nagy Lajos: Vallás nélkül. [Elbeszélés.] [Kersék János: Édesanyám imakönyve.] [Vers.] /A Szeretet Kiskönyvtára, 11./ Kálvin ny., Beregszász; Boross Kálmán: Egyházi évkör. /A Szeretet Kiskönyvtára, 12./ Kálvin ny., Beregszász; Szabó Béla: Vallásunk és egyházunk a múltban rövid időrendi áttekintésben. /A Szeretet Kiskönyvtára, 13./ Kálvin ny., Beregszász; Zsemlye Lajos: A kálvinizmus és a vagyon kérdése. /A Szeretet Kiskönyvtára, 14./ Kálvin ny., Beregszász; Péter Mihály: A magyar református lelkipásztor a történelemben. /A Szeretet Kiskönyvtára, 15./ Kálvin ny., Beregszász; Peleskey Sándor: A viski református egyház története. Viski ref. egyházközség, Beregszász; Roykó Alfréd: A gyümölcsfa. Beregszász. (Szakkönyv gyümölcstermesztőknek.); Az új ipartörvény Szlovenszkó és Podkarpatszka Rusz területére. Kelt 1924. október 10-én, kihirdetve 1924. december 1-jén 259. sz. kormányrendelet az eddigi ipartestületeknek ipartársulatokká való átalakításáról. Košice; Kárpátaljai magyar almanach az 1925. évre. Szerk. és kiadja: Kun István. Lám rt. ny., Užhorod–Ungvár; A szeretet naptára az 1926. évre. A ref. egyházi konvent kiadása. Kálvin ny., Beregszász–Berehovo; A Néplap naptára az 1926. évre. Skolnaja Pomoscs ny., Užhorod–Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeÓtátrafüred / Starý Smokovec / Piešťany / gimnázium / Zsolna / Žilina / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Románia / himnusz / Nagy Lajos / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Szabó Lajos / Prága / Bukarest / Jabloniczky János / Ungvár / Szilassy Béla / Flachbarth Ernő / Mécs László / Kiss László / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Gáti József / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Papp Antal / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Stefán Avgusztin / Polchy István / Mukacseve / Kisgejőc / Mali Hejivci / Jaczkó Olga N. (Nátolyáné) / Beszkid Anton / katonai irányítás / Gebé Péter / római katolikus / Ungvári (Ungvidéki) / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Švehla Antonín / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Bittó Dénes / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / nemzetgyűlési, szenátusi / ünnepek, évfordulók / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / statisztika / Gagatko Andrij / Beregújfalu, Újfalu / Beregujfalu / Mondok Iván / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / Spenik László / főiskola, egyetem / Miskolc / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Záhony / harangszentelés / Mozaik Kultúregyesület / Vatikán / Viskovo / Peleskey Sándor / Ács Lajos Sámuel (Ács Lajos Ács L. Sámuel) / Kerekes István / Paulik János / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Nagybereg, Bereg / Berehi / Árky Ákos / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / templomszentelés / Tiszapéterfalva / Petrove / Kavasch Ernő / Vozáry Aladár R. / Lengyelország / Huber Jaroslav / Bertók Béla / Nagymuzsaly, Muzsaly / Muzsijeve / Ungvári Atlétikai Klub (UAC) / Margócsy Aladár / Beregardó, Ardó / Ardiv / Szova (Gmitrov) Péter / Hrabár Konstantin / Castella Pascal / Hokky Károly / Simon Menyhért / Beregi Oszkár / Kun István / Kurtyák Iván / Demjén András / Hetey Bertalan / Meisels László / Ilosva / Irsava / Fülöp Árpád / Duchnovics Alekszandr / községi / Rozsypal Antonín / Péter Mihály / Weisz Mihály (id.) / Nagyidai (Nagyiday) Ferenc / Boross Zsigmond / Földes János / Hatfaludy Sándor / Jaczik Miklós / Szedorják Nikolaj / Nečas Jaromír / Bodnár István / Katrics József (id.) / Hrbek Jan / Nitzsch Andor / érsekújvári egyezmény / Beszkid Biztosító Társaság / Bíró István / Markovic Iván / Krakkó / Kornitzer József / Petrogalli Alap / Munkácsi Szövetkezetek Országos Szövetsége / Országos Szövetkezeti Központ / Ruszinszkói Szövetkezetek Szövetsége / Ungvári Szövetkezeti Egyesület / Egressy Gyula / Papp Ferenc / Vohlidal Antonín / Siménfalvy Árpád / Novek Béla / Beniczky Kálmán / Fábry Tivadar / Fried Sándor / Hunyady István / Mandics József / Palkovich Viktor / Szent Bazil Irodalmi Társaság / Ruszinszkói Vadászati Védegylet / Földes Miksa / Schönborn-Bucheim Ervin / Petrásek Ágoston / Jánoky-Madocsay Gyula / Tarján Ödön / Kazinczy Irodalmi Társaság (Kazinczy Társaság) / Ruszinszkói Gyümölcsfőzők Egyesülete / Spiegel József / Damó Oszkár / Gáborné Rózsa Elza / Schweiger Sámuel / Bencze György / Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE), Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület / Berlin / Kazinczy Társaság Könyvbarátai / Tiszapéterfalvai Magyar Kultúregyesület / Mészáros Ferenc / Prchala Lev / Beregszászi Kereskedelmi Egyesület / Református Irodalmi Társaság / Kersék János / Törköly József / Limbach Emánuel / Vucskómező / Vucskove / Rescsuk Vaszil / Králik Frantisek / Szilvay Sion / Olcsvári Gyula / Steierer Ferdinánd / (II.) Švehla-kormány / Dohánytermelők Szövetsége / Lator István / Kárpátorosz Tanító Egyesület / SK Ruszj Sportegyesület (Ungvár) / Zsemlye Lajos / Roykó Alfréd / Zathureczky Ede / Boross Kálmán / Kallus Hermina / Lakesz Mihály / egyház / Petrogalli Oszkár / színház / mezőgazdaság / sport / Szabó Béla / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / Pozsony / Érsekújvár / Kassa / Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga / Losonc / Lelley Jenő / Nové Zámky / Bratislava / Košice / Lučenec / Visk / Pöstyén / árvíz / cigányok / Jókai Mór / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. a) Az első parlamenti választások (1923. XI. 18.)
TelepülésEgyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Kassa [Košice] / Losonc [Lučenec] / Pőstyén [Piešťany] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková] / Viskó [Vyškovce] / Zsolnabánfalva [Bánová]
Év1925
Rövid URL
ID239110
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.