Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

1936. május : Fenczik István parlamenti képviselő Milan Hodža miniszterelnökhöz interpellált annak érdekében, hogy a kormány biztosítsa „az oroszországi emigránsok Kárpátalján való fokozottabb mérvű elhelyezését, az oroszországi emigránsok jobb megélhetését és az oroszországi emigránsok gyermekei orosz (nagyorosz) nyelvű iskoláztatását”. – Kárpátalján járt előadó körúton Fábry Zoltán író. – Dercenben megalakult a PRMKE helyi csoportja. Elnök: Vacsy István. – Fennállásának 200 éves jubileumát ünnepelte a Munkács melletti német község, Bárdháza. Eredeti neve: Bardhaus. „1736-ban alapították, őslakói tiroli famunkások voltak, akik azt kapták feladatul, hogy Munkács körül az őserdőket kiirtsák és lecsapolják a mocsarakat.”

1935 folyamán : A munkácsi „városi vízmű-vezeték első üzemi éve”. – A kárpátaljai Országos Hivatal nyilvántartása szerint Kárpátalján az ezer lakosra számított népességgyarapodás 16,36%, a házasságkötési arány 6,39%. A legnagyobb a születések száma a Volóci járásban, ahol ezer lakosra számítva 41,77 élő gyermek születik, a legkisebb Ungváron (13,92). A legkisebb a halálozási arányszám Ungváron és a járásban (10,38), a legmagasabb a Nagyszőlősi járásban (21,17). A különböző szintű iskolákban mintegy 150 ezer gyermek tanul, a be nem iskolázottak száma 2 ezer körül van. – Kárpátalján 3130 magyar gyermeket anyakönyveztek (25,80%). – Kárpátalján 592 könyvtár van, ebből 109 magyar, 421 ruszin/orosz/ukrán, 36 cseh/szlovák, a többi német és román. A könyvállomány 98 728 kötet. – A munkácsi városi könyvtár összesítése szerint a közönség körében a következők voltak a legolvasottabb magyar írók: Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Zilahy Lajos, Csathó Pál, Harsányi Zsolt, Herczeg Ferenc, Gulácsy Irén, Makkai Sándor. Az MTI közlése: az 1935-ben itt kölcsönzött könyvek 80 százaléka magyar volt. – Nagyszőlősön a könyvtárból kölcsönzött könyvek 90 százaléka magyar nyelvű volt. – Komáromban megalakult a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség (a Jókai Egyesület, a Toldy Kör, a Kazinczy Társaság egyesülésével). Cél: „a Szlovenszkón és Kárpátalján működő magyar szellemi termelők összefogása.” – Munkácson megindult a kárpátaljai németek ellenzéki hetilapja Karpatendeutsche Rundschau címmel. Szerkesztő: Eckschmidt János. – Farkas Pál budapesti színészeket szerződtetett a Kárpátaljai Magyar Színtársulathoz. Ezenkívül vendégszereplést vállalt többek között Perczel Zita, Neményi Lili, Tímár József, Beregi Oszkár. – Megjelent: Demjén Ferenc: Hegyek alján. Versek. Merkur Nyomda, Beregszász Sáfáry László: Verhovina. Versek. Typografia ny., Munkács Várady Ilona, Chalanskyné: Egy élet útja. Színmű 6 felvonásban iskolás gyermekek részére. Skolnaja Pomoscs ny., Ungvár–Užhorod; Konkoly-Thege István: Református keresztyén vallástan az elemi iskolák III–IV. évfolyama tanulói számára. Az egyetemes konvent által kötelező használatra elrendelt kiadás. A Kárpátaljai Ref. Egyházkerület iratterjesztése. Kálvin ny., Beregszász–Berehovo; Szabó Béla: Én hiszem és vallom! Református keresztyén káté a heidelbergi káté alapján. Kárpátaljai Ref. Egyházkerület, [Beregszász]; Grám Ábel: Riporter a rács mögött. Börtönélmények. Lám ny., Ungvár–Užhorod; Kovács Károly: Megtévesztők és megtévesztettek. A szerző kiadása. Ungvár Kovács Károly: A kapitalizmus válsága Csehszlovákiában. Munkás Újság, Skolnaja Pomoscs ny., Ungvár–Užhorod; Sziklay Ferenc: A Csehszlovák Köztársaság népművelési törvényei és rendeletei. Kassa; T. G. Masaryk: A nemzetiségi kérdés. Összeáll. és ford.: Szerényi Ferdinánd. Prager Könyvkiadó Vállalat, Bratislava; A szlovenszkói és podkarpatszká ruszi grafikai munkások egyesülete užhorodi helycsoportja könyvtárának könyvjegyzéke. Skolnaja Pomoscs ny., Ungvár–Užhorod; Mandel Mór: A tüdő tuberculosisról. Néhány új gondolat ennek kezeléséről és az izolálás új módszeréről. Novina ny., Ungvár–Užhorod.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeRózsahegy / Ružomberok / Szepes / gimnázium / Zsolna / Žilina / református / Jókai Egyesület / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / himnusz / Moszkva / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Beneš Edvard / Toldy Kör / Prága / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Brünn / egészségügy / Ungvár / Rákóczi Ferenc II. / Mikszáth Kálmán / Roma / Farkas Pál / Genf / Ung / Csehszlovák Nemzeti Tanács / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Gaar Iván / ipar, kereskedelem / Hodža Milan / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Szerényi Ferdinánd / Rahói / katonai irányítás / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Huszti / Técsői, Taracvölgyi / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Nagyszől[l]ősi / Volóci / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / nemzetgyűlési, szenátusi / Vöröskereszt / ünnepek, évfordulók / kormányzók / statisztika / Demkó Mihály / Podkarpatszka Ruszi Cserkész Szövetség / cserkészet / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Salánk / Salanki / Hlinka Andrej / Bátyu / Batyove / Beregi Református Egyházmegye / Mandel Mór / Tamás (Tvaroska) Mihály / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / templomszentelés / Farkasfalva / Vlková / Vozáry Aladár R. / Podkarpatszka Ruszi Orvosok Szövetsége / Lengyelország / Bertók Béla / Dercen / Beregdéda, Déda / Deda / Hrabár Konstantin / Podkarpatszka Ruszi Országos Tűzoltó Szövetség / Hokky Károly / Beregi Oszkár / Szernye / Szlovenszkói és Ruszinszkói Egyetemes Református Egyház (Csehszlovákiai Egyetemes Magyar Református Egyház) / Malypetr Jan / Brno / községi / Rozsypal Antonín / Bródy András (Bródy Andrej) / Kassai Kereskedelmi és Iparkamara / Siménfalvy Árpád / Kazinczy Irodalmi Társaság (Kazinczy Társaság) / Bencze György / Herczeg Ferenc / Fehér (Fejér) Herman / Gárdonyi Géza / tartományi, járási / Lavocsne / Lawoczne / Sáfáry László / Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóság / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete / Csehszlovákiai (Felvidéki) Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) / Zilahy Lajos / Bellyei Zapf László (Zapf László) / Estók Gyula / Wellmann Mihály / Revilliod Pierre / Demjén Ferenc / Szvoboda Ferenc / Gulácsy Irén / Iván Sándor / Klima Viktor / Makkai Sándor / Kárpátaljai Református Segítő Egyesület / Marina Gyula / Kozma György / Komlósi László / Tiszabecs / Nevicki Irina / Ortutay Jenő / Révaj Fedor / Rusznyák Vaszil / Szidor Pál / Balega Iván / Hadzsa György / Hidi András / Kroó Sándor / Stefán Antal / (II.) Malypetr-kormány / Kárpátaljai Ortodox Zsidó Központi Iroda / Szőlő-, Bor- és Gyümölcsértékesítő Szövetkezet / Ungvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület / Kárpátaljai Ruszin Tanító Egyesület / Pálóczi Horváth Lajos / Barabás / Széchenyi Mozgalom / Fornos / Bárdháza / Barbovo / Ungvári Héber Klub / Wassermann Sámuel / Garbai Sándor / Kun Béla / (I.) Hodža-kormány; a miniszterelnök kinevezése: / Mátyfalva / Matyijeve / Tiszaújhely / Nove Szelo / Karácsfalva / Karacsin / Dudás Ernő / Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség / Szlovenszkói és Podkarpatszka Ruszi Grafikai Munkások Egyesülete / Várady Ilona (Chalanskyné) / Tímár József / Perczel Zita / Neményi Lili / Csathó Pál / Eckschmidt János / Grám Ábel / Harsányi Zsolt / Konkoly-Thege István / Kovács Károly / népszámlálás / Balogh Sándor / Sziklay Ferenc / színház / mezőgazdaság / sport / Szabó Béla / sajtó / zene / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / Sas Andor / Pozsony / Kassa / Komárom / Komárno / Bratislava / Košice / Jókai Mór / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 6. a) Feléledő autonómiaremények (1935. II. 15.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Farkasfalva [Vlková] / Fornószeg [Tepličky] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Rózsahegy [Ružomberok] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Zsolnabánfalva [Bánová]
Év1935
Rövid URL
ID241165
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1935. december : Kárpátalján hivatalosan 4251 munkanélkülit tartottak nyilván. – Ungvár új főpolgármestere Dudás Ernő. – Munkácson 25 lap jelent meg, ebből 14 volt magyar nyelvű. – MTI-jelentés: az ungvári rendőr-igazgatóság elrendelte, hogy „Kárpátalja területén tilos olyan rádióadást nyilvánosan közvetíteni, amelynek köztársaság-ellenes éle van, vonatkozik ez elsősorban a magyar rádió közvetítésére”. Ilyen adást magánlakásban sem szabad csoportosan hallgatni. – Az Országos Keresztényszocialista Párt zsolnai ülésén a magyar kisebbségi nyelv hathatósabb védelmének és a „magyar–szlovák–ruszin–német testvéri front” kiépítésének kérdésével foglalkoztak.

1935. április : A Szlovák Néppárt rózsahegyi ülésén Andrej Hlinka elnök bejelentette: pártja közös választási blokkba tömörül a Szlovák Nemzeti Párttal, a podkarpatszka ruszi Kurtyák-párttal és a sziléziai lengyel pártokkal. Az ülésen a Kurtyák-párt részéről Demkó Mihály írta alá a választási paktumot. – Nevicki Irina ukrán írónő pártot alapított Nemzeti Egység néven. – 42 család vándorolt ki Kárpátaljáról Palesztinába.

1934 folyamán : Megalakult a Kárpátaljai Református Segítő Egyesület. – Kárpátalján 3129 magyar gyermeket anyakönyveztek (25,99%). – A statisztikai hivatal nyilvántartása szerint Kárpátalján minden 100 ezer lakosra 11,1 válás jut. A köztársaságban ez a legalacsonyabb mutató. – Katonatiszti iskola működött Munkácson. – Huszton megalakult az SK Ruszj Sportegyesület (1946-ban szűnt meg). – Munkácson megalakult a Podkarpatszka Ruszi Néprajzi Társaság. Elnök: Avgusztin Volosin. Hivatalos kiadványa az Ó÷čň&#1077&#1083&#1100&#1089&#1100&#1082čé &#1075&#1086&#1083&#1086&#1089 (Tanítói Hang) mellékleteként megjelenő &#1077&#1103&#1089ň&#1103 Ĺ&#1084&#1085&#1086&#1075&#1088&#1072ô&#1103÷&#1085&#1086&#1075&#1086 Ň&#1086&#1077&#1072&#1088&#1094&#1089&#1084&#1077&#1072 Ď&#1103&#1075&#1082&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1089&#1100&#1082&#1086&#1081 &#1056&#1095&#1089&#1103 (A Podkarpatszka Ruszi Néprajzi Társaság Hírei). – Új lapok indultak: Beregszászban: a Kárpátalja című „független, pártonkívüli, demokratikus” hetilap (szerkesztő: Nádas József, Kiss László); Ungváron: Sanitas címmel „orvostudományi, társadalmi és közegészségügyi” szaklap (Szőke Andor); &#1079&#1077&#1084&#1083˙ &#1103 &#1077&#1086&#1083˙ (Föld és Szabadság) címmel gazdasági, társadalmi-politikai újság (Klocsurak Sztepan), 1938-ban szűnt meg; a &#1085&#1072&#1096ú &#1050&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1086&#1088&#1095&#1089&#1089&#1082&#1103é Ă&#1086&#1083&#1086&#1089ú (A Mi Kárpátorosz Hangunk), 1935-től &#1085&#1072&#1096ú Ďóňü (A Mi Utunk) címmel, az Orosz Nemzeti Autonóm Párt félhivatalos lapja; a pártsemleges &#1056&#1095&#1089&#1089&#1082&#1103é &#1085&#1072&#1088&#1086&#1075íűé Ă&#1086&#1083&#1086&#1089ú (Orosz Néphang) (Kaminszki József), 1936-ban szűnt meg. – Egry-harangot avattak a viski református, a téglási római katolikus templomban. – Kárpátalján vendégszerepelt Beregi Oszkár és Rózsahegyi Kálmán budapesti színművész. – Megjelent: Hegyvidéki Bokréta. A szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája. Összeállította: Wallentinyi Samu. Rábely ny., Rimaszombat Rácz Pál: Hangyaboly. Regény. Vasárnap ny. Arad Rácz Pál: A gép. Regény. Prágai Magyar Hírlap, Prága Ilku Pál: A munka himnusza. Az anyaszív. Ifjúsági színművek. /A Jó Barátom Kiskönyvtára, 2./ Kálvin ny., Beregszász; Mónus Gyula–Szerényi Ferdinánd: Beneš – Beňa község jelene és múltja. Szociográfiai tanulmány. Kálvin ny., Beregszász; Geleban Michajlo: „A meg nem elégedett őslakosok pártjának” alapszabálya és programja. Viktoria ny., Ungvár–Užhorod; Révay István: A csehszlovákiai magyar sport szervezete és tevékenysége 1933-ban. Schulz Ignác és Fia Nyomda, Léva; Emléklapok az Ungvári Aranyérmes Dalárda 70 éves jubileumára. 1864–1934. Viktória ny., Užhorod–Ungvár; Fedor János: Kultúrválság és kultúrforradalom. Viktoria ny., Ungvár–Užhorod; Fényes Samu: Az antiszemitizmus elemzése. Lám ny., Užhorod–Ungvár; Bálint Miklós–Kovách Béla: A hodonini cselédháztól a prágai várig. Svoboda, Užhorodon; Szőke István: Ráday Pál 1677–1733.Kálvin ny., Beregszász–Berehovo; Balassa József: A szabadkőművesség kézikönyve. 1.Inasfok. Lám ny., Užhorod–Ungvár; A Porkarpatska Rusi Magyar Dalos Szövetség alapszabályai. Kálvin nyomda, Beregszász.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeIgló / Szobránc / Sobrance / gimnázium / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Erdély / Románia / himnusz / Csap / Németország / határkérdés / Huszt / Beneš Edvard / Prága / Békéscsaba / Dérer Ivan / Szőke István / Masaryk Tomáš Garrigue / egészségügy / Ungvár / Kiss József / Ilku Pál / Mécs László / Révay István / Kiss László / Genf / Técső / Tyacsiv / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Szőke Andor / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Kőrösmező / Jaszinya / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Galícia / Kisgejőc / Mali Hejivci / Szerényi Ferdinánd / népszavazás / római katolikus / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Szabó Dezső / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Nagyszől[l]ősi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / posta, távközlés / Kaminszki József / Polena / Poljana / ünnepek, évfordulók / Klocsurak Sztepan / statisztika / Demkó Mihály / cserkészet / Kováts Miklós / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / harangszentelés / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Mozaik Kultúregyesület / Viskovo / Salánk / Salanki / kisantant / Szatmár / Bátyu / Batyove / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Szabó Eumén / templomszentelés / Vozáry Aladár R. / Plotényi Nándor / Zádor Dezső / Podkarpatszka Ruszi Orvosok Szövetsége / Sztojka Sándor / Bertók Béla / Kovács (Kovách) Béla / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Beregbene, Bene / Benya / Hokky Károly / Bálint Miklós / Beregi Oszkár / Pásztor Ferenc / Kurtyák Iván / Beregszászi (Magyar) Internátus Egyesület / Tahy Ábrahám (Tahy Ábris) / Ilosva / Irsava / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Bródy András (Bródy Andrej) / Tiszakeresztúr / Perehresztya / Siménfalvy Árpád / Herczeg Ferenc / Slavik / Móricz Zsigmond / Ruszinszkói Közművelődési Egyesület / Tamás István / Mónus Gyula / Nedeczey János / Gárdonyi Géza / Kárpátaljai Általános Magyar Tanító Egyesület / Rózsahegyi Kálmán / Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóság / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete / Móra Ferenc / Krofta Kamil / Bellyei Zapf László (Zapf László) / Nyitrai Béla / Podkarpatszka Ruszi Szőlőhegyközségek Szövetsége / Nádas József / Kárpátaljai Magyar Színházi Szövetkezet / Ungvári (Aranyérmes) Dalárda / Czuri László / Kárpátaljai Magyar Dalos Szövetség / Jech Leo / Huszti Ferenc / Kőniggratz / Kárpátorosz Feketeingesek Szervezete, Orosz Nemzeti Feketeingesek Gárdája / Takács Gyula / Kerényi Sándor / Szilágyi Ferenc / Podkarpatszka Ruszi Szőlőtermelők Szövetsége / Meznik Jaroslav / Katolikus Szülők Szövetsége / Szvoboda Ferenc / Prohászka Ottokár / Babits Mihály / Gulácsy Irén / Kodolányi János / Kosztolányi Dezső / Takács Pál / Felvidéki Levente Légió / Iván Sándor / Tamási Áron / Nyírő József / Szántó György / Török Sándor / Babay József / Csathó Kálmán / Klima Viktor / Komáromi János / Koós Károly / Ligeti Ernő / Makkai Sándor / Szeberényi Lajos / Sándor (jugoszláv király) / Prerau Margit / Arad / Kárpátaljai Református Segítő Egyesület / Podkarpatszka Ruszi Néprajzi Társaság / SK Ruszj Sportegyesület (Huszt) / Wallentinyi Samu / Balassa József / Fedor János / Fényes Samu / Geleban Michajlo / szabadkőműves-páholyok / egyház / Sziklay Ferenc / Esterházy János / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / Léva / Pozsony / Rimaszombat / Kassa / Szombathy Viktor / Levice / Kráľovský Chlmec / Bratislava / Košice / Rimavská Sobota / Visk / Spišská Nová Ves / Királyhelmec / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 5. Interregnum 2. (1933. VI. 15.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Igló [Spišská Nová Ves] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Léva [Levice] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Szobránckomoróc [Komárovce] / Viskó [Vyškovce]
Év1934
Rövid URL
ID240880
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1934. december : Hokky Károly képviselő a parlament költségvetési vitájában szóvá tette, hogy Kárpátalján 17 400 magyar gyermek és 210 tanítója 100 iskolában szorong, csak egyetlen gimnáziumban, a beregszásziban vannak magyar párhuzamos osztályok, a területnek nincs magyar tanítóképzője, Nagyszőlősön 400 magyar iskolaköteles gyermek van, még sem engedélyezik a magyar polgári iskola megnyitását. – Viktor Klima kárpátaljai tanügyi vezető elrendelte, hogy „a ruszin tannyelvű iskolák használatából azonnal kiküszöbölendők mindazon tan- vagy könyvtári könyvek, melyek Podkarpatszka Ruszt ukránosított (ťPidkarpatskaŤ vagy ehhez hasonló) névvel nevezik”. – Kárpátalján „tilos csoportosan hallgatni a magyar politikai rádióhíreket”. – Két és fél évi előkészítő munka után jóváhagyták a csehszlovák–román határegyezményt becikkelyező alkotmánytörvényt. – Ekkor Munkácson 24 lap jelent meg.

1934. július : Életbe lépett az új sajtótörvény, amely kimondja: „a kormány bírósági ítélet nélkül is elrendelhet lapbetiltásokat, megvonhatja a lapok postai és vasúti szállítási jogát, utcai elárusíthatását és az újságokat kötelezheti a kormánytényezők nyilatkozatainak első oldalon való közlésére.” – A Podkarpatszka Ruszi Szociáldemokrata Párt vezetősége feloszlatta a párt magyar frakcióját. Tamás István és Szilágyi Ferenc megalakította a Független Szociáldemokrata Pártot. – Kávéházakban, vendéglőkben tilos magyarországi, németországi és szovjet rádióadást hallgatni. – Sztojka Sándor, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke ilosvai látogatása alkalmával istentagadónak nevezte a hitlerizmust és híveit.

1933 folyamán : Királyházán polgári iskola nyílt. – Kárpátalján 3149 magyar gyermeket anyakönyveztek (26,41%). – Kárpátalján járt a magyar olimpiai tornászválogatott, közte az olimpiai és világbajnok Pelle István. – Megalakult a Huszti Sportegyesület. – Munkácson járt Rottmann Mozart, Apáthy-Abkarovics Béla budapesti festőművész. – Kárpátaljai festőművészeknek, Boreczky Bélának, Koczka Andrásnak Ungváron, Haba Ferencnek Kassán volt kiállítása. – Kárpátalján egy gazdacsalád egy tagjának élelmezésére 866 K jutott (az országos átlag 1536,26 K). – Csehszlovák állami irodalmi díjjal tüntették ki Ivan Olbracht írót kárpátaljai tárgyú, Suhaj, a betyár címmel Pozsonyban kiadott regényéért. – Megjelent: Demjén Ferenc: Versek. A szerző kiadása, Tipográfia Könyvnyomda, Berehovo Kiss László: A nagy párbaj. Versek. Előszó: Móra Ferenc. Címlap: Erdélyi Béla. Európa Könyvtár, Bécs–Wien Stepan Vaskó: Proc? Prelozili Jan Dusánek, Václáv Rybárik. Autorizované vydani. Vytiskla Novina tiskarské a vydavatelské podniky v Mukačeve. (Magyarul: Vaskó István: Miért? Halálra ítéltek között a vértenger idejében. Lám Elemér Rt., Kő és Könyvnyomdai Műintézete, Uzshorod, é. n.) Mondy Miklós: Egy a szükséges! Novellák. Előszó: Sztojka Sándor görög katolikus püspök. Címlap: Kutlán István. Sajó-Vidék ny., Rozsnyó Faragó Ödön: Írások és emlékek. Lám Elemér Rt., Užhorod; A Podkarpatszka Ruszi Tűzoltóság egységes szolgálati és gyakorlati szabályzata. Földesi ny., Užhorod–Ungvár; Balogh-Beéry László–Bereghy Albert: Ruthén kérdés és az integritás. Szalay ny., Budapest.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeSzepes / gimnázium / református / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Románia / Horthy Miklós / magyar / Németország / határkérdés / Huszt / Debrecen / Bécs / Beneš Edvard / Prága / Bukarest / nőkérdés / Dérer Ivan / Hitler Adolf / egészségügy / Ungvár / Nagy Sándor / Kiss László / Genf / Técső / Tyacsiv / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Beszkid Anton / római katolikus / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Nagyszől[l]ősi / Brascsajko Julij / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / posta, távközlés / Munkácsi Sportegyesület (MSE) / Györke István / ünnepek, évfordulók / kormányzók / statisztika / Demkó Mihály / cserkészet / Badaló / Badalovo / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Wien / Viskovo / Spolarits (Spolarich) János / kisantant / Bátyu / Batyove / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / Isaák Imre / Beregi Református Egyházmegye / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Balogh-Beéry László / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Vozáry Aladár R. / Erdélyi Béla / Lengyelország / Sztojka Sándor / Bertók Béla / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Szerednye / Fibiger Sándor / Ruszinszkói Fényképészek Szövetsége / Hrabár Konstantin / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Verhovina / Hokky Károly / Kurtyák Iván / Bustyaháza / Bustina / Ungvári Katolikus Legényegylet / Fülöp Árpád / Ungtarnóc, Tarnóc / Tarnyivci / Komjáthy Gábor / Munkácsi Kaszinó / Malypetr Jan / Rozsypal Antonín / Fodor Béla / Haba Ferenc / Kutlán István / Bródy András (Bródy Andrej) / Nagyidai (Nagyiday) Ferenc / Jaczik Miklós / Siménfalvy Árpád / Lator István / Roykó Alfréd / Polgár Károly / Móricz Zsigmond / Rottmann Mozart / Vaskó István (Vaskó Stepan) / Kárpátaljai Általános Magyar Tanító Egyesület / Volóc / Volovec / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete / Móra Ferenc / Zrínyi Ilona / Gergely Albert / Visnovsky Milán / Juhász Árpád / Ökörmező / Mizshirja / Jabotinsky Vladimir / Bleha Karel / Hindenburg / Nyitrai Béla / Kárpátaljai Kórházi Bizottság / Csehszlovákiai Magyar Katolikus Szent Pál Irodalmi Szövetség / Pfeiffer Miklós / Kovászó / Kvaszove / Csehszlovákiai Autósfuvarozók Egyesülete / Schleifer Albert / Csertés(z) / Csertizs / Podkarpatszka Ruszi Szőlőhegyközségek Szövetsége / Kis Terézke Leányklub / Zsidó Ügyvédek Szövetsége / Munkácsi Kereskedelmi Kör / Zsidó Orvosok Szövetsége / Cionista Unió / Munkácsi Magyar Dalárda / Magyar Ifjúsági Labdarúgó Liga / Eckhardt Tibor / Farkas Tibor / Milotay István / Nádas József / Kárpátaljai Magyar Színházi Szövetkezet / Szutor Jenő / Székely Benedek / Sárkány Lajos / Bakó Bertalan / Bary Gyula / Komjáthy István / Mizsák Péter / Sereghy Andor / Faragó Ödön / Sütő Elza / Estók Gyula / Madarász Lajos / Wellmann Mihály / Revilliod Pierre / Ungvári (Aranyérmes) Dalárda / Kovássy Elemér / Ungvári Zsidó Segélyegylet / Ungvári Városi Közművelődési Testület / Mondry A. / Ungvári Katolikus Kultúrház / Schuszky József / Huszti Sportegyesület (HSE) / Rybárik Václav / Olbracht Ivan / Pelle István / Apáthy-Abkarovics Béla / Bereghy Albert / Boreczky Béla / Demjén Ferenc / Dusánek Jan / Koczka András / Mondy Miklós / egyház / Esterházy János / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / szakszervezetek / Léva / Pozsony / Kassa / Népszövetség / Komárom / Rozsnyó / Levice / Komárno / Rožňava / Bratislava / Košice / Visk / árvíz / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 5. Interregnum 2. (1933. VI. 15.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Léva [Levice] / Magyarbél [Veľký Biel] / Pozsony [Bratislava] / Rozsnyó [Rožňava] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Viskó [Vyškovce]
Év1933
Rövid URL
ID240661
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1931 folyamán : Beregszászban tartották a kárpátaljai cserkészek dzsemboriját. – Megalakult a Kárpátaljai Képzőművészeti Szövetség. Elnök: Erdélyi Béla. – Munkácson volt kiállítása Iványi-Grünwald Béla, Rudnay Gyula, Lakos Alfréd, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Rottmann Mozart budapesti festőművészeknek. – Emlékművet állítottak Alekszandr Duchnovicsnak Huszton. – Kárpátalján vendégszerepelt Nagy Endre író, konferanszié. – A munkácsi városi könyvtárban a legtöbben Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza és Hugo Bettauer műveit olvasták. – Kárpátalján 3503 magyar gyermeket anyakönyveztek (30,59%). – Megjelent: Bartha Lajos: Lélek. [Próza.] Lám ny., Ungvár–Užhorod; Bartha Lajos: Tavaszi mámor és más drámák. Lám ny., Ungvár–Užhorod; Gável Béla: Elveszett esztendők. A „fővárosi zászlós” regénye. Welber ny., Mukačevo–Munkács; Sáfáry László: Lendület. Welber ny., Munkács Haraszy Károly: Az ungi református egyházmegye történetéhez. Átnézte Péter Mihály. S. a. r. Kőmíves Sándor. Református Egyházi Könyvtár, Nagykapos Jankovich József Mihály: Podkarpátszká Rusz a prehistoriában. [Csehül, oroszul és magyarul egy könyvben.] Lehoczky Múzeum Egyesület, Munkács Stahlberger Miksa: Képek egy kis vidéki városkából. Humoros elbeszélések. I–II. köt. Novina ny., Munkács–Mukačevo; Vaskó István: Miért? Halálra ítéltek között a vértenger idejében. Ungvár. (Első világháborús visszaemlékezések. Lásd 1933-at.); Bernát Bertalan: Kézikönyv a polgári büntető és közigazgatási ügyekben. A bélyegek, illetékek és ügyvédi költségek kiszámításához Szlovenszkón és Podkarpatszká Ruszban. Soklnaja Pomoscs ny., Ungvár–Užhorod; Ijjász Gyula: A magyar nyelv eredete. Földesi ny., Ungvár–Užhorod.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / Zsolna / Žilina / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Csap / magyar / határkérdés / Huszt / Prága / nőkérdés / Dérer Ivan / Párizs / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Orbán Gábor / Balázs Béla / Mikszáth Kálmán / Mécs László / Genf / Ung / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / ipar, kereskedelem / Mukacseve / Galícia / Szerényi Ferdinánd / Beszkid Anton / Gebé Péter / római katolikus / Técsői, Taracvölgyi / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / román megszállás / nyelvkérdés / tanítóképzés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / ünnepek, évfordulók / statisztika / cserkészet / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / Ungi Református Egyházmegye / pravoszláv, görögkeleti / sztrájk / Vatikán / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Vozáry Aladár R. / Erdélyi Béla / Iványi-Grünwald Béla / Lengyelország / Sztojka Sándor / Nagyszől[l]ősi Sportegyesület (NSE) / Ungvári Atlétikai Klub (UAC) / Lehoczky Tivadar Múzeumegyesület / Jankovics (Jankovich) József Mihály / Verhovina / Hokky Károly / Ijjász Gyula / Kurtyák Iván / Ekkel Lajos / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Duchnovics Alekszandr / Konstantinápoly / Dolha / Dovhe / községi / Krakkó / Siménfalvy Árpád / Berlin / Grendzsa-Donszkij Vaszil / Ruszin Nemzeti Tanács (Ungvár) / Ruszinszkói Közművelődési Egyesület / Rottmann Mozart / Stahlberger Miksa / Vaskó István (Vaskó Stepan) / Gárdonyi Géza / Sáfáry László / Bartha Lajos / Pakots József / Bethlen István / Munkácsi Öregdiákok Köre / Zsidó Hitoktatók Érdekvédelmi Egyesülete / Horovitz Mór / Harkov / Charkov / Szerényi Nándor / Bem de Cosben Vladimir / de Gerando Felix / Nagybányai Margit / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Székely József / Aussig / Munkácsi Járási Ifjúságvédelmi Egyesület / Mitrák Alekszandr / Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete / Lilafüred / Thaly Kálmán / Szádeczky-Kardos Lajos / Tóth Béla / Radvánszky Béla / Szana Tamás / Benedek Elek / Fraknói Vilmos / Husznaj Igor / Szalaházy Tamás / Ratkovszky Samu / Móra Ferenc / Damaskin / Csehszlovákiai (Felvidéki) Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) / Pétervár / Kárpátaljai Képzőművészeti Szövetség / Rudnay Gyula / Bernát Bertalan / Bettauer Hugo / Gável Béla / Haraszy Károly / Kőmíves Sándor / Lakos Alfréd / Magyar-Mannheimer Gusztáv / Nagy Endre / népszámlálás / színház / Fábry Zoltán / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Jaross Andor / Pozsony / Népszövetség / Bratislava / Veľké Kapušany / Eperjes / Prešov / Nagykapos / árvíz / Jókai Mór / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Eperjesenyicke [Haniska] / Magyarbél [Veľký Biel] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková] / Zsolnabánfalva [Bánová]
Év1931
Rövid URL
ID240133
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1921-es : népszámlálás alkalmával, most is tömegesen írták be a ruszinokat csehszlovákként, tiszta ruszin községekbe nagyobbrészt szlovák és cseh számláló biztosokat neveztek ki. A népszámlálás előtt a Ruszin Nemzeti Tanács felhívást intézett a ruszin néphez, hogy vallják magukat ruszin nemzetiségűnek.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Dobóruszka / Maťovské Vojkovce / Ótátrafüred / Starý Smokovec / Piešťany / Szepes / gimnázium / református / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / himnusz / Horthy Miklós / Moszkva / határkérdés / Huszt / Bécs / Beneš Edvard / Ausztria / Szabó Lajos / Prága / Kisrát / Nagyrát / Tiszasalamon / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Szilassy Béla / Árvay József / New York / Mécs László / Rákóczi Szövetség / Roma / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Berzeviczy István / Flach Jakab / Hámos Aladár / Magyar Bálint / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Papp Antal / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Sáros / Ugocsa / autonómiatervek / Károly IV. / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Simon Mózes / Földesi Gyula / Rahói / katonai irányítás / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / népszavazás / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Dolhai / Huszti / Nagybereznai / Nagykaposi, Kaposi / Perecsenyi / Szerednyei / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / román megszállás / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Sztripszkij Miron / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / direktórium / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Alsóvereckei / Beregszászi / Ilosvai / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / Nagybocskói / Nagyszől[l]ősi / Szolyvai / Taracközi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Balog Juro / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / kormányzók / Puza Jevhen / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Boldizsár Boldizsár / statisztika / Demkó Mihály / Tóth András / cserkészet / Toronszky Endre / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Tárczy Károly / Havas Emil / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / Pesek J. / főiskola, egyetem / Frankenberg Ede / Ungi Református Egyházmegye / pravoszláv, görögkeleti / Szabó András / magyar pártszövetség / Deutsch Jenő / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Ruszinszkói Méhészek Egyesülete (Ruszinszkói Országos Méhész Egyesület) / méhészet / Munkácsi Művészklub (Ruszinszkói Festőművészek Klubja) / Sztarickij Mihail / Szadovszkij Mikola / Zagarov Olekszandr / Vinyár Mihajlo / Arkasz Mikola / Sidló Ferenc / Szentgyörgyi István / Csernoch János / Kisfaludi Stróbl Zsigmond / Pásztor János / Ratyivci / Mali Ratyivci / Vatikán / Szent Bazil Rend / Septicki / Hodinka Antal / Illés (Illyasevits) József / Wien / Viskovo / Kárpátia Földműves Biztosító Szövetkezet / Peleskey Sándor / Ács Lajos Sámuel (Ács Lajos Ács L. Sámuel) / Ágoston József / Gratz Gusztáv / Husák / Koller Béla / Morvay Zoltán / (I.) Teleki-kormány / Kerekes István / Szlovenszkói és Ruszinszkói Nyomdatulajdonosok Szövetsége / Ruszinszkói Ügyvédek Szövetsége / Ruszinszkói Országos Gazdasági Tanács / Benda Ottokár / Kelet-Szlovenszkói és Ruszinszkói Cukrászok és Mézeskalácsosok Szövetsége / Salánk / Salanki / Fancsika / Fancsikove / Matécsa György / Szlovenszkói és Ruszinszkói Kereskedelmi Testületek Országos Szövetsége / Duschinszky Frigyes / Ökörmezői / Ungvári Sportklub (USC) / Szobránci / Bruck / Marienbad / Mariánské Lázně / Teleki Pál / Bánffy Miklós / Grünwald Adolf / Löw Lázár / Ungvári Munkás Testedzők Egyesülete (UMTE) / Schwingula Ferenc / Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség / Kelet-Szlovenszkói Labdarúgó-szövetség / Szlávik Emil / Doszifej / Paulik János / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Hlinka Andrej / Szlovenszkói és Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesület / Grünstein Mór / Mátyóc / Fulajtár Ferenc / Nagybereg, Bereg / Berehi / Nagylucska / Veliki Lucski / Spolarits (Spolarich) János / kisantant / Szatmár / Handalbustyaháza / Topolovka / Bozsojovszki Zsigmond / Szolomonove / Bátyu / Batyove / Voith György / Podkarpatszka Ruszi Szakszervezeti Tanács / Dusinszki József / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / Országos Atlétikai Szövetség / Beregrákos / Rakosin / Mocskos Iván / Szalóka / Szolovka / Barkaszy Károly / Ruszinszkói Földtanács / Árky Ákos / Isaák Imre / Beregi Református Egyházmegye / Sütő Áron / Bereg Megyei Gazdasági Egyesület / Czapáry Dénes / Bohut László / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Homicsko Vladimir / Técső és Vidéke Kereskedő Egyesület / Méhes Sámuel / Nevicke / Brdlik / Karczub Géza / Halmos Dezső / Mandel Mór / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Szabó Eumén / Balogh-Beéry László / Kutkafalvy Miklós / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / Izsnyéte / Zsnyatino / templomszentelés / Ruszin Nemzeti Tanács (USA) / Edvard Beneš politikusokból és hivatalnokokból álló vegyes kormánya / Nevetlenfalu / Gyakove / Szől[l]ősgyula / Gyula / Tiszapéterfalva / Petrove / Tivadarfalva, Tivadar / Fedorove / Csepe / Farkasfalva / Vlková / Feketeardó / Csornotisziv / Forgolány / Gyivicsne / Batár / Bratove / Akli / Klinove / Szabó Ferenc / Szabó Gyula / Molnár Béla / Bayer Károly / Bukovich Károly / Czihor László / Danku Mihály / Farkas Sándor / Glück Ernő / Verbőc / Verbovec / Bihary Lajos / Felvidéki / Halmi / Latorcai / Tiszaháti / mozgósítás / Kavasch Ernő / Dezsőfy János / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Kalász Andor / Kotljarevszkij Iván / Munkácsi Ifjúsági Labdarúgó-szövetség / Vozáry Aladár R. / Beregi Sámuel / Angyal Géza / Bayer Ágost / Boksay József / Erdélyi Béla / Iványi-Grünwald Béla / Medgyaszay Vilma / Virágh Gyula / népszámlálás / egyház / Papp Sándor / színház / Szabó Károly / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Rimaszombat / Kassa / Népszövetség / Ruská / Košice / Rimavská Sobota / Iža / Michalovce / Eperjes / Prešov / Visk / Pöstyén / Nagymihály / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Dobóruszka [Ruská] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Farkasfalva [Vlková] / Gyulafalva [Dulice] / Kassa [Košice] / Mátyóc [Maťovce] / Nagymihály [Michalovce] / Pőstyén [Piešťany] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Románfalva [Rumanová] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Verbóc [Vrbovce] / Viskó [Vyškovce] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1921
Rövid URL
ID239977
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1930 folyamán : Kárpátalján 3765 magyar gyermeket anyakönyveztek (30,48%). – Kárpátalján 16 228 idegen állampolgárt tartottak nyilván, ebből 3813-at a Beregszászi járásban. Az „idegenek”: „a Ruszinszkóba bevándoroltak” és „az állampolgárságukat vesztett őslakók”. – A kárpátaljai tanügyi referátus rendelkezése szerint azokban a ruszin és cseh tannyelvű iskolákban, ahol ezt legalább 30 gyerek kéri, lehetőség van a magyar nyelvnek rendkívüli tárgyként való tanítására. – Megalakult a baloldali Ungvári Főiskolások Egyesülete. – Egry-harangot avattak a técsői református templomban. – Megjelent: Bartha Lajos: Múlt. A csodálatos iskola. [Próza.] Lám ny., Ungvár–Užhorod; Bartha Lajos: A zöld ember. Kisregények. Lám ny., Ungvár–Užhorod; Benjámin Ferenc: Virinátus. A jövő csodálatos embere. [Regény.] Lám ny., Ungvár–Užhorod; Czabán Samu: Mese az erdőben. Alkalmi gyermekdarab. Merkur ny., Beregszász–Berehovo; Mónus Gyula: Verses gyermek beszélgetések iskolai ünnepélyekre. Beregszászi járási közművelődési tanács. Skolnaja Pomoscs ny., Ungvár–Užhorod; Mónus Gyula: A népiskolai énektanításról. A beregszászi tankerület tantervének nyomán és annak kiegészítése gyanánt. Kálvin ny., Beregszász; Szmutkó Etelka: A lélek énekel. Kormos ny., Beregszász–Berehovo; Bálint Miklós–Kovách Béla: A 80 éves Masaryk. 1850–1930. Svoboda ny., Užhorod; R. Vozáry Aladár: Elszállt a turul. Studium, Budapest.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeHomonna / Szepes / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Csap / Gálszécs / London / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Beneš Edvard / Prága / Dérer Ivan / Masaryk Tomáš Garrigue / Brünn / egészségügy / Ungvár / Técső / Tyacsiv / Korláth Endre / görög katolikus / Praha / csehszlovák törvények / Gáti József / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Kőrösmező / Jaszinya / Szolyva / Szvaljava / Bereg / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Mukacseve / magyarországi törvények / Beszkid Anton / magyarországi rendeletek / római katolikus / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / posta, távközlés / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / Vöröskereszt / Polena / Poljana / ünnepek, évfordulók / statisztika / Beregújfalu, Újfalu / Beregujfalu / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Beregkövesd, Kövesd / Kamjanszke / főiskola, egyetem / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / harangszentelés / sztrájk / Hlinka Andrej / Szatmár / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Szabó Eumén / templomszentelés / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Vozáry Aladár R. / Lengyelország / Czabán Samu / Kovács (Kovách) Béla / Dercen / Gerény / Horjani / Hokky Károly / Bálint Miklós / Kurtyák Iván / Tahy Ábrahám (Tahy Ábris) / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Munkácsi Kaszinó / Brno / Nečas Jaromír / Lwow, Lemberg / Lwiw / Mónus Gyula / Várpalánka / Palanok / Stunda / Munkácsi Katolikus Kör / Volóc / Volovec / Lavocsne / Lawoczne / Szentiváni Kúria / Ósándorfalva / Olekszandrivka / Husztsófalva / Danilove / Szlovenszkói és Ruszinszkói Katolikus Magyar Tanítók Országos Egyesülete / Piłsudski / Ruszin Nemzeti Színház / Turjaremete / Turji Remeti / Beregszentmiklós, Szentmiklós / Csinagyijevo / Sáfáry László / Bertók János / Munkácsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület / Munkácsi Zsidó Főiskolások Egyesülete / Schreiber Hugó / de Esperay Franchet / Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóság / Kertész Pál / Bitolj / Josis / Ungvári Főiskolások Egyesülete / Szmutkó Etelka / Bartha Lajos / Benjámin Ferenc / népszámlálás / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Léva / Pozsony / Kassa / Balogh Edgár / Lőrincz Gyula / Népszövetség / Losonc / Levice / Dunajská Streda / Bratislava / Košice / Lučenec / Sečovce / Michalovce / Eperjes / Prešov / Humenné / Dunaszerdahely / Nagymihály / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Eperjesenyicke [Haniska] / Gálszécs [Sečovce] / Homonna [Humenné] / Kassa [Košice] / Léva [Levice] / Losonc [Lučenec] / Nagymihály [Michalovce] / Pozsony [Bratislava] / Szepesbéla [Spišská Belá]
Év1930
Rövid URL
ID239962
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1930. augusztus : Balogh Edgár és három sarlós társa – Lőrincz Gyula dunaszerdahelyi festőművész, Bertók János munkácsi diák, Sáfáry László költő, munkácsi tanár – a kárpátaljai falvakat járták. A riportsorozat Tíz nap szegényországban címmel jelent meg a Prágai Magyar Hírlapban 1930 szeptembere és 1931 januárja között. – Többhetes sztrájk kezdődött a Latorica Rt. beregszentmiklósi fűrésztelepén. – Megkezdték a Latorca völgyi ipari vasút építését.

1929 folyamán : Kárpátalján 3598 magyar gyermeket anyakönyveztek (29,59%). – A rendőrségi bejelentő hivatal nyilvántartása szerint Munkácsnak 25 362 lakosa van (a katonaság nélkül), ebből zsidó 13 093, görög katolikus 9631, római katolikus 7192, református, evangélikus és baptista 1816, felekezeten kívüli 848, egyéb 12.– Új lapok indultak: a Ă&#1086&#1083&#1086&#1089 ćčňň˙ (Élethang) (1931 februárjától a Dolgozó Parasztok Szövetségének hivatalos lapja); Beregszászban Szabadság címmel a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt új magyar nyelvű kárpátaljai lapja. – Emlékművet állítottak Alekszandr Duchnovicsnak Ungváron. – Kárpátalján vendégszerepeltek Rózsahegyi Kálmán és Beregi Oszkár budapesti színművész. – Megjelent: Kazinczy Évkönyv 1898–1928. Szerk.: Sziklay Ferenc. Kazinczy Kiadóvállalat, Kassa. (A szerkesztői előszó szerint ez a könyv „a szlovenszkói és ruszinszkói magyar irodalomnak seregszemléje akar lenni” a kárpátaljai írók: Jaczkó Olga, Simon Menyhért, Rácz Pál. Alapy Gyula tanulmányából: „kerülni fogjuk a szlovenszkói irodalom megjelölést, hiszen ugyanakkor külön ruszinszkói irodalomról is kellene beszélnünk, már pedig erről új állami és politikai elhatárolásunk mellett sem volt szó sohasem.”); Gasparik Ignác–Pálesch Ervin–Hanus Gyula: Tanügyi tanácsadó. Általános tanügyi, pedagógiai, jogi és közigazgatási kézikönyv a szlovenszkói és podkarpatszka ruszi elemi és polgári iskolai tanítók számára. Bratislava; Stahlberger Miksa: A Skorpió. Az élet sötét mélységeiből. Kárpátia ny., Munkács–Mukačevo.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeÓtátrafüred / Starý Smokovec / református / Turócszentmárton / Martin / Munkács / Budapest / Uzshorod / határkérdés / Beneš Edvard / Prága / Dérer Ivan / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Mécs László / Roma / Amerikai Egyesült Államok / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / ipar, kereskedelem / Hodža Milan / Mukacseve / Jaczkó Olga N. (Nátolyáné) / Gebé Péter / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Munkácsi (Munkácsvidéki) / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / nemzetgyűlési, szenátusi / ünnepek, évfordulók / statisztika / Demkó Mihály / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / elemi, polgári iskola / főiskola, egyetem / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / sztrájk / Vatikán / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / templomszentelés / Hrabár Konstantin / Udržal František / Beszkid Sándor (Beszkid Alekszandr) / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Simon Menyhért / Beregi Oszkár / Kurtyák Iván / Suba György / Duchnovics Alekszandr / Stahlberger Miksa / Várpalánka / Palanok / František Udržal kormánya / Stefanek A. / Juhász Michal / Szinyák / Cyprian / Fekésházy Zoltán / Bilek Ferenc / Podkarpatszka Ruszi Szesziparosok Egyesülete / Husztbaranya / Boronyava / Riga / Munkácsi Magyar Főiskolások Egyesülete / Margittay Endre / Vanderwelde / Csehszlovákiai Magyar Társadalmi Egyesületek Szövetsége (Felvidéki Egyesületek Szövetsége) / Munkácsi Kereskedelmi Szövetkezet / Szép Ernő / Tuka Béla / (II.) Udržal-kormány / Alapy Gyula / Rózsahegyi Kálmán / Pálesch Ervin / Gasparik Ignác / Hanus Gyula / népszámlálás / egyház / Sziklay Ferenc / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Pozsony / Kassa / Bratislava / Košice / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésEgyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Kassa [Košice] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Turócszentmárton [Martin]
Év1929
Rövid URL
ID239809
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1928 folyamán : A 229/928. sz. kormányrendelet kimondta, hogy a kárpátaljai tartománygyűlésben nem lehet magyar nyelven felszólalni, a jegyzőkönyvet az államnyelven kell vezetni. – A statisztikai hivatal jelentése szerint Csehszlovákiában 518 csődeljárást folytattak le, ebből Kárpátalján hatot. – A statisztikai hivatal kimutatása szerint 1923 óta Szlovenszkóban és Kárpátalján 8893 külföldi szerzett állampolgárságot, közte 5045 „régi magyar állampolgár”, ebből 4196 magyar nemzetiségű. – Kárpátalján 3914 magyar gyermeket anyakönyveztek (32,72%). – Megjelent: Fülöp Árpád: Betlehem. Színjáték. Ungvár–Užhorod; Kiss László: Minden az élet. Versek. Bécsi Európa Könyvtár, Uzshorod Rácz Pál: A szomorú ember. Regény. Concordia ny. (Pozsony), Kazinczy Társaság, Kassa N. Jaczkó Olga: Virágzó cseresznyék. Elbeszélések. Kassa N. Jaczkó Olga: Ispilángi rózsa. Regény. Pozsony Szerényi Béla: A Chasmoneusok. Történelmi színmű 4 képben. Zsidó Néplap, Ungvár–Užhorod; Győrffy Lajos: Bolond Istók. Népszínmű. Petőfi Sándor verse alapján. /A Néplap Műkedvelő Színtára, 6./ Skolnaja Pomosč ny., Užhorod; Árky Ákos: Ruszinszkó küzdelme az autonómiáért 1918–1927. A Studium kiadása, Budapest Árky Ákos: A ruszinszkói magyarság és Ruszinszkó autonómiája. Sylvester Nyomda, Budapest Surányi Géza–Várady Aladár: A csehszlovákiai magyar kisebbség tíz éve. Pozsony Flachbarth Ernő: A közigazgatás szervezéséről és az országos valamint a járási választásokról szóló törvények ismertetése. Prága; Bálint Miklós: Masaryk G. Tamás élete. Lám Rt. ny., Užhorod; Boksay Emil–Révay Gyula–Brascsajko Mihály: Magyar–ruszin szótár. Pedag. T-vo Podkarp. Ruszi, Ungvár–Užhorod; Sas Andor: Beregi szálfák útja Munkácstól Danzigig. A munkácsi uradalom exportvállalkozása a napóleoni háborúk idején 1796–1803.Grünstein ny., Mukačevo–Munkács.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / református / Balassi Bálint / Petőfi Sándor / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / Románia / Csap / Németország / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Bécs / Prága / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Flachbarth Ernő / Ady Endre / Kiss László / Genf / Korláth Endre / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Stefán Avgusztin / Polchy István / Hodža Milan / Mukacseve / Szerényi Ferdinánd / Jaczkó Olga N. (Nátolyáné) / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / népszavazás / római katolikus / Csop / Munkácsi (Munkácsvidéki) / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / ünnepek, évfordulók / statisztika / cserkészet / Kováts Miklós / közlekedés, határforgalom, kishatár / szakoktatás / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / sztrájk / Wien / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Bátyu / Batyove / Árky Ákos / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Lengyelország / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Verhovina / Hokky Károly / Bálint Miklós / Kurtyák Iván / Fülöp Árpád / Szlovenszkói és Ruszinszkói Egyetemes Református Egyház (Csehszlovákiai Egyetemes Magyar Református Egyház) / Rozsypal Antonín / Csokonai Vitéz Mihály / Nečas Jaromír / Révai Julij (Révay Gyula) / Szerényi Béla / Kazinczy Irodalmi Társaság (Kazinczy Társaság) / Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE), Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület / Králik Frantisek / Mónus Gyula / Nedeczey János / Schubert Franz / Tolsztoj Lev / Munkácsi Társadalmi Klub / Ölvedi László / Dvoržak Viktor / Hegyfark / Pidhorb / Egán Ede / Munkácsi Református Otthon Kör / Gárdonyi Géza / Oláh György / Bydlo / Balogh Béla / Kárpátaljai Általános Magyar Tanító Egyesület / Bán János / Kormos Gerő / Nagy Gáspár / tartományi, járási / Várpalánka / Palanok / Danzig / Szeraphikus Szeretet Egyesület / Várady Aladár / Surányi Géza / Boksay Emil / Győrffy Lajos / Balogh Sándor / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / képzőművészet / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Rothermere-akció / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Sas Andor / Pozsony / Rimaszombat / Kassa / Népszövetség / Bratislava / Košice / Rimavská Sobota / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Csápor [Čápor] / Kassa [Košice] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota]
Év1928
Rövid URL
ID239665
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1928. július : Kárpátalján mozgalom indult, hogy a terület önálló római katolikus püspökséget kapjon. ->1930 október. – A hivatalos nyomtatványok kibocsátására szakosodott Kárpáti Nyomda Munkácsról Ungvárra költözött. – J. Nečas szociáldemokrata képviselő a parlamentben követelte, hogy Kelet-Szlovenszkó és Kárpátalja közönsége számára indítsanak magyar rádióadást. – Egry Ferenc, a Magyar Nemzeti Párt elnöke, Korláth Endre, a magyar pártszövetség elnöke, Hokky Károly, a keresztényszocialista párt ügyvezetője a Ruszinszkói Magyar Ellenzéki Pártok Szövetsége nevében nyilatkozatban ítélte el a Ruszinszkói Magyar Hírlap és egyik szerkesztője, Kováts Miklós elleni rágalomhadjáratot.