Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1 2 3 4 6
164 találat

1991. június 1. : Az MKDM Országos Választmánya pozsonyi ülésén határozatot hoz egy időszakos MKDM-híradó kiadásáról s a mozgalmon belüli hét szakbizottság létrehozásáról. Az OV határozata szorgalmazza egy háromoldalú kerekasztal összehívását azzal a feladattal, hogy azon a magyar mozgalmak egységes álláspontot alakítsanak ki az alkotmánytervezettel kapcsolatban. A földtörvénnyel kapcsolatban megállapítja, hogy az nem rendezi maradéktalanul a szlovákiai magyarokat ért föld- és vagyonelkobzás okozta sérelmeket. A Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság Egy önálló csehszlovákiai magyar egyetem lehetoségei címmel szemináriumot rendez Pozsonyban, amelyen elhatározzák a komáromi Jókai Mór Egyetem szellemi és gazdasági hátterének, valamint statútumának kidolgozását.

1991. január : Varga Sándor irányításával - a Bibliotheca Hungarica létrehozására indult kezdeményezést is felvállalva - megalakul Pozsonyban a Nemzetiségi Dokumentációs Centrum. Céljai között szerepel a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos kutatások koordinálása, az alapvető dokumentumok és kutatási eredmények összegyűjtése, valamint a szlovákiai magyarság történetének kutatásához szükséges infrastruktúra létrehozása. A Csehszlovák Vöröskereszt Népegészség című egészségügyi ismeretterjesztő folyóirata felveszi az Egészség címet.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBibliotheca Hungarica / Tőketerebes / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Csehszlovák Vöröskereszt / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / tudományosság / ifjúság / egészségügy / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Comenius Egyetem / (A) Hét / nyilvánosság - televízió / Népegészség / Pedagógiai Kar / Nagymaros / dunai vízlépcsőrendszer / alapítványok / Beke Sándor / törvények, törvényhozás - nemzetiségi alkotmánytörvény / Tábortűz / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Pokrok – Haladás (Nagykürtös) / Püspöki Nagy Péter / Stúdió erté / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Magyar Diákszövetség / Dél-Zempléni Változások / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Ifi / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Rajczy László / Magyar Ifjúsági Szövetség 2. (MISZ) / Komáromi Jókai Színház / Magyar Ferenc / Bugár Béla / Novitzky Béla / Szlovák Televízió / Hont Kiadó / Szlovákia Kommunista Pártja – Demokratikus Baloldal Pártja / Jókai Alapítvány / Palóc / Bodzsár Gyula / Érdekes Újság / Partner Kiadó / Kalita Gábor / Tóthpál Gyula / Heti Ifi / Zempléni / D. Kovács József / D. Varga László / Oberhauser Viliam / Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) / Szenczi Molnár Albert Alapítvány / Havasi Péter / Gömöri Hírnök / Zora Gemera – Gömöri Hajnal / Szpisák Ibolya / Egészség / Nemzetiségi Dokumentációs Centrum / gazdaság / Turczel Lajos / színjátszás / nyelvhasználat / Sidó Zoltán / választások / Varga Sándor / Pozsony / Érsekújvár / Kassa / Komárom / Új Szó / pedagógusképzés / Komárno / Nové Zámky / Gabčíkovo / Bratislava / Nitra / Košice / Trebišov / Görcsös Mihály / Nyitra / Bős / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Pálóc [Pavlovce nad Uhom] / Pozsony [Bratislava] / Tőketerebes [Trebišov]
Év1991
Rövid URL
ID235664
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. január 28. : Görcsös Mihály, Magyar Ferenc, Novitzky Béla és Havasi Péter az MKDM kassai szervezete nevében nyílt levelet intéznek a mozgalom Elnökségéhez és alapszervezeteihez, amelyben felróják Bugár Béla ügyvezető elnöknek, Rajczy László főtitkárnak és Püspöki Nagy Péter független főtanácsadónak, hogy az Együttéléssel való szorosabb együttműködés akadályozásával hozzájárultak az MKDM gyengébb szerepléséhez a helyhatósági választásokon, egyben követelik távozásukat a mozgalom éléről. Az FMK állásfoglalást ad ki a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatban, amelyben elhibázottnak minősíti a szlovák kormány döntését, miszerint a magyar fél részvétele nélkül is megépíti a vízlépcsőt. A pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalom Tanszéke mellett Turczel Lajos irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi docens adományából létrejön a tudományos diákköri dolgozatok jutalmazását lehetővé tévő Szenczi Molnár Albert Alapítvány.

1990. november : A Roma Kulturális Egyesület kiadásában megjelenik Pozsonyban a Roma című háromnyelvű (szlovák, magyar, roma) társadalmi és kulturális havilap első száma. Főszerkesztője Dezider Banga, a magyar rovat szerkesztője Ravasz József.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeTiszacsernyő / Bibliotheca Hungarica / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Prága / Praha, Csehország / cigányság / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / könyvkultúra / ifjúság / diszkrimináció / nyelvhasználat - helységnevek használata / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / klubmozgalom / Havel Václav / Presinszky Lajos / Szabó Sándor / Haraszti Mészáros Erzsébet / Ravasz József / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Klamarcsik Mária / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Magyar Ifjúsági Szövetség 2. (MISZ) / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Göncz Árpád / SZNT Nemzetiségi, Etnikai és Emberjogi Bizottsága / Andráš Anton / klubmozgalom - parlamenti klub / Magyar Ifjúság Érdekeit Védő Szövetség / Öllös Árpád / Grebeníček Miroslav / Kanis Pavol / Történelmi Igazságtétel Bizottság / Danubius-pres / Dunatáj 2. / Morovič Lajos / Gazda Magyar Mezőgazdasági Lap- és Könyvkiadó / Pittner Ladislav / Bodnár Tibor / Csanda András / Farkas László / Gyulai Lajos / Harsányi László / Kasza Tibor / Lojkovič Sámuel / Oravec Ján / Pásztor István 2. (Komárom) / Petro János / Schwartz Árpád / Somogyi Kornél / Pásztor István 1. (Királyhelmec) / Zachariás István / Zsolnai Ernő / Esterházy János Közművelődési Klub / Schniererné Wurster Ilona / Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja / Roma / Roma Kulturális Egyesület / Banga Dezider / Esterházy János / Horváth Zoltán / színjátszás / nyelvhasználat / Zalabai Zsigmond / mezőgazdaság / választások / közigazgatás / Léva / Pozsony / Somorja / Rimaszombat / Érsekújvár / Komárom / Fülek / Új Szó / Nagymegyer / Levice / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Hurbanovo / Bratislava / Šahy / Veľké Kapušany / Rimavská Sobota / Tornaľa / Moldava nad Bodvou / Šaľa / Veľký Meder / Čierna nad Tisou / Sládkovičovo / Fiľakovo / Ipolyság / Párkány / Vágsellye / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Nagykapos / Tornalja / Szepsi / Királyhelmec / Diószeg
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDiószeg [Sládkovičovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Fülekpüspöki [Biskupice] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Ipolyság [Šahy] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Léva [Levice] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Nagymegyer [Veľký Meder] / Ógyalla [Hurbanovo] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Románfalva [Rumanová] / Somorja [Šamorín] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Tiszacsernyő [Čierna nad Tisou] / Tornalja [Tornaľa] / Vágsellye [Šaľa]
Év1990
Rövid URL
ID235580
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. november 26. : Az FMK somorjai, dunaszerdahelyi, tornaljai, lévai és gútai képviselői klubjai, valamint pozsonyi parlamenti frakciója felhívást tesz közzé, amelyben felszólítják az önkormányzatokat, hogy azokon a településeken, ahol a helyi kisebbség a választási törvényből adódóan alacsony létszáma miatt nem szerzett megfelelő képviseletet, az adott kisebbségből kooptáljanak soraikba javaslattevő és felszólalási joggal rendelkező tagokat. Az SZNT törvényt hagy jóvá az oktatásügy állami igazgatásáról és az iskolai önkormányzatokról. A szavazás során kihagyják a törvényből a nemzetiségi oktatást szabályozó 21. §-t, amellyel kapcsolatban több parlamenti bizottság is módosító javaslatot terjesztett elő oly értelemben, hogy a nemzetiségi iskolákban, ill. osztályokban az 5. osztálytól kezdve a tantárgyak egyharmadát szlovákul oktassák.

1990. november 23-24. : A rendszerváltás utáni első helyhatósági választásokat tartják Csehszlovákiában, amelyeken a cseh országrészekben a PFgyőz, Szlovákiában a KDM végez az élen a NYEE és az SZLKP előtt. A magyar mozgalmak közül az Együttélés 2416 képviselői és 102 polgármesteri, az M KDM 1153 képviselői és 35 polgármesteri, az FMK 482 képviselői és 27 polgármesteri helyet szerez. Dél-Szlovákia magyarlakta városai közül az Együttélés polgármesterjelöltje győz Komáromban (Pásztor István), Szepsiben (Zachariás István) és Királyhelmecen (Pásztor István); az MKDM jelöltje Somorján (Gyulai Lajos) és Gútán (Harsányi László); az FMK jelöltje Dunaszerdahelyen (Öllös Árpád); az SZLKP jelöltje Diószegen (Somogyi Kornél) és Tornalján (Schwartz Árpád); a NYEE jelöltje Nagykaposon (Bodnár Tibor). Független polgármester kerül Nagymegyer (Lojkovič Sámuel), Galánta (Horváth Zoltán), Vágsellye (Szabó Sándor), Ógyalla (Farkas László), Érsekújvár (Csanda András), Párkány (Ján Oravec), Ipolyság (Zsolnai Ernő), Fülek (Kasza Tibor) és Tiszacsernyő (Petro János) élére.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeTiszacsernyő / Galánta / Szabó Sándor / Öllös Árpád / Bodnár Tibor / Csanda András / Farkas László / Gyulai Lajos / Harsányi László / Kasza Tibor / Lojkovič Sámuel / Oravec Ján / Pásztor István 2. (Komárom) / Petro János / Schwartz Árpád / Somogyi Kornél / Pásztor István 1. (Királyhelmec) / Zachariás István / Zsolnai Ernő / Horváth Zoltán / választások / Somorja / Érsekújvár / Komárom / Fülek / Nagymegyer / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Hurbanovo / Šahy / Veľké Kapušany / Tornaľa / Moldava nad Bodvou / Šaľa / Veľký Meder / Čierna nad Tisou / Sládkovičovo / Fiľakovo / Ipolyság / Párkány / Vágsellye / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Nagykapos / Tornalja / Szepsi / Királyhelmec / Diószeg
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDiószeg [Sládkovičovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Fülekpüspöki [Biskupice] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Ipolyság [Šahy] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Nagymegyer [Veľký Meder] / Ógyalla [Hurbanovo] / Párkány [Štúrovo] / Somorja [Šamorín] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Tiszacsernyő [Čierna nad Tisou] / Tornalja [Tornaľa] / Vágsellye [Šaľa]
Év1990
Rövid URL
ID235565
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. szeptember 15. : Az Együttélés Központi Ügyvivői Testületének losonci ülése a helyhatósági választásokon létrehozandó koalíciókról tárgyalva a döntéshozatalt a helyi csoportokra bízza. Elfogadja a Simonyi Alapítvány statútumát, s a második világháború áldozatainak, ill. a kollektív bűnösség elve alapján sérelmet szenvedettek ügyének felkarolása és rehabilitálásuk céljából pedig egy Történelmi Emlékbizottság felállítását javasolja. A mozgalom vezető titkárává Gyurcsík Iván helyett Fuksz Sándort választja; Gyurcsík az Együttélés külügyi titkára lesz. Pozsonyban tartja II. szóvivői közgyűlését a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, amelyen tudomásul veszik Bugár Béla ügyvezető elnökké választását, s noha többen kiállnak a korábbi koalíció megtartása mellett, és elhibázottnak minősítik a vezetőség szeptember 1-jei felhívását, a koalíciókötés kérdésében nem születik döntés.

1990. szeptember 1. : Érsekújvárott tartja V. országos közgyűlését a Független Magyar Kezdeményezés, amelynek fő témája a helyhatósági választásokra való felkészülés, ill. a mozgalomnak a nyelvtörvényjavaslattal és a bősi vízlépcsővel kapcsolatos álláspontjának kialakítása. A közgyűlés jóváhagyja az FMK jelentkezési szándékát a Liberális Internacionáléba, a Politikai Bizottság létrehozását, valamint a mozgalom 13 szakbizottságának felállítását. Az MKDM vezetése a komáromi Együttélés bejelentését hamis koalíciós híradásnak minősíti, s felszólítja helyi szervezeteit, hogy mindaddig tartózkodjanak a helyi választási koalíciók megkötésétől, amíg az MKDM közgyűlése kötelező határozatot nem hoz a kérdésben. (Janics Kálmán szeptember 5-én az Új Szóban úgy nyilatkozik, hogy a felhívás szövegezésében nem vett részt, s hangvételével nem ért egyet.) A CSKP KB ülésén lemond pártelnöki tisztségéről Ladislav Adamec. A KB a párt vezetésével ideiglenesen Vasil Mohorita első titkárt bízza meg. Hidaskürtön Cservenka János kezdeményezésére megnyílik az ország első magyar tannyelvű középfokú magán-szaktanintézete.

1990. június 8-9. : A rendszerváltás utáni első szabad parlamenti választásokat tartják Csehszlovákiában. A választópolgárok 96-97%-os részvétele mellett zajló választásokon mindkét országrészben a rendszerváltó politikai mozgalmak, Csehországban a PF, Szlovákiában a NYEE szerzi meg a szavazatok többségét. A Szövetségi Gyűlés 150 tagú Népi Kamarájában a NYEE a szlovákiai szavazatok 32,5%-ával 19, a KDM 18,9%-kal 11, az SZLKP 13,8%-kal 8, az SZNP 10,9%-kal 6, az MKDM-Együttélés koalíció pedig 8,6%-kal (291 278 szavazattal) 5 mandátumot szerez. A 150 tagú Nemzetek Kamarájában a NYEE 37,3%-kal 33, a KDM 16,67%-kal 14, az SZLKP 13,4%-kal 12, az SZNP 11,4%-kal 9, az MKDM-Együttélés koalíció pedig 8,5%-kal (287 426 szavazattal) 7 mandátumhoz jut. Az Szövetségi Gyűlésben öszszesen 15 magyar nemzetiségű képviselő szerez mandátumot. A Népi Kamarába az MKDM-Együttélés koalíció listájáról az MKDM jelöltjeként bejut Szőcs Ferenc, Magyar Ferenc és Varga Olivér, az Együttélés jelöltjeként Gyimesi György; a NYEE listájáról az FMK jelöltjeként Világi Oszkár. A Nemzetek Kamarájában az MKDM-Együttélés koalíció listájáról az M KDM jelöltjeként mandátumhoz jut Rajczy László, Bugár Béla, Novitzky Béla és Szurový Ferenc, az Együttélés jelöltjeként Duray Miklós, Nyitray László és Baculák Veronika; a NYEE listájáról az FMK jelöltjeként pedig Sándor Eleonóra, Gémesi Károly és Szőllősi Ilona. A Népi Kamarában az Együttélés jelöltjeként mandátumhoz jut a lengyel Wladislaw Niedoba is. A szlovák nemzeti tanácsi választásokon a NYEE az érvényes szavazatok 29,4%-ával 48, a KDM 19,2%-kal 31, az SZNP 13,9%-kal 22, az SZLKP 13,3%-kal ugyancsak 22, az MKDM-Együttélés koalíció 8,7%-kal (292 636 szavazattal) 14, a DP 4,3%-kal 7, a Zöldek Pártja pedig 3,4%-kal 6 mandátumot szerez. A 150 tagú SZNT-be összesen 23 magyar nemzetiségű képviselő jut be: az MKDM-Együttélés listájáról az MKDM jelöltjeként Csáky Pál, Tirinda Péter, Agárdy Gábor, Ásványi László, Bartakovics István, Janics Kálmán és Görcsös Mihály, az Együttélés jelöltjeként Bauer Edit, Harna István, Rózsa Ernő, Szabó Rezső, Mikó Jenő és Dobos László; a NYEE listájáról az FMK jelöltjeként Varga Sándor, Zászlós Gábor, A. Nagy László, Markotán Péter és Pirovits László; az SZLKP listáján Paulicky Péter, Varjú János, Zselenák József és Kardos Ferenc, a KDM listáján Hamerlik Rudolf. Az SZNT-ben az Együttélés jelöltjeként mandátumhoz jut a ruszin Mikuláš Hirjak is.

1990. május : Felvidéki Hírvivo címmel megjelenik Budapesten a Rákóczi Szövetség politikai és művelődési értesítőjének első száma. Felelős szerkesztője Selmeczi Elek. A lap második, 1990. decemberi számától kezdve Rákóczi Hírvivo címen jelenik meg. Megjelenik Pozsonyban a Szakszervezeti Közlöny című szakszervezeti havilap utolsó száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / Matica slovenská / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / oktatási intézmények - alap- és középiskola / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / tudományosság / ifjúság / Brünn / Brno, Csehország / Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Szakszervezeti Közlöny / díjak, kitüntetések / Pedagógiai Kar / klubmozgalom / József Attila Ifjúsági Klub (JAIK) / Juhász Gyula Ifjúsági Klub (JUGYIK) / alapítványok / Galán Géza / Szövetségi Gyűlés / Ady Endre Diákkör (AED) / Mikó Jenő / Rákóczi Szövetség / Párbeszéd Alapítvány / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Magyar Diákszövetség / Tőkés László / Dél-Zempléni Változások / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Ifi / Regio / Együttélés / Jókai Mór Egyetem / Kovács László / Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) / Štúr Társaság / Magyarok Világszövetsége / Nagyvárad / Oradea, Románia / Lehetőség / Ádám Zita / Máthé József / Simonyi Alapítvány / Balázs György / Czenthe Miklós / Halzl József / Kun Ferenc / Selmeczi Elek / Határon Túli Magyarok Titkársága / Közgazdaságtudományi Egyetemen (Budapest) / Entz Géza / Felvidéki Hírvivő / Rákóczi Hírvivő / nyelvhasználat / Pukkai László / választások / Dobossy László / szakszervezetek / Pozsony / egyházak / Érsekújvár / Kassa / Komárom / Nemzetiségi Tanács / Új Szó / pedagógusképzés / Komárno / Nové Zámky / Dunajská Streda / Gabčíkovo / Bratislava / Nitra / Želiezovce / Košice / Šimonovce / Rimasimonyi / Nyitra / Dunaszerdahely / Bős / Zseliz / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Pozsony [Bratislava] / Rimasimonyi [Šimonovce] / Zseliz [Želiezovce]
Év1990
Rövid URL
ID235289
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. május 23. : Budapesten a Miniszterelnöki Hivatal keretében - az első szabad választásokat követően hivatalba lépő magyar kormány megalakulásának napján - Entz Géza címzetes államtitkár vezetésével megalakul a Határon Túli Magyarok Titkársága. A Magyar Diákszövetség, a prágai Ady Endre Diákkör, a brünni Kazinczy Ferenc Diákklub, a nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub és a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub az Ifi hasábjain közös nyilatkozatot tesznek közzé, amely szerint felvállalják a nyitrai Pedagógiai Kar magyar diákjainak és pedagógusainak február 26-i állásfoglalását, egyben tiltakoznak a magyar felsőoktatási intézmény kérdésének kampányeszközként való felhasználása ellen. A Dél-Zempléni Változások című hetilap felhívással fordul az 1944 végén ún. málenkij robotra hurcolt személyekhez, ill. azok hozzátartozóihoz, hogy erkölcsi s esetleges anyagi kártérítésük érdekében jelentkezzenek a lap szerkesztőségénél, amely felvállalja névsoruk összegyűjtését és az illetékes szervekhez való továbbítását. (A lap október 31-én megkezdi az elhurcoltak községenkénti névsorának közlését.) A Rákóczi Szövetség és a Regio kisebbségtudományi szemle a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen Esterházy János-emlékestet rendez.

1990. május 12. : Komáromban tartja I. országos közgyűlését a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, amely síkra száll többek között a komáromi magyar pedagógiai kar létrehozásáért, egy magyar oktatási miniszterhelyettes kinevezéséért, a minisztérium nemzetiségi főosztályának létrehozásáért, az oktatásügy önigazgatásának kiharcolásáért, a közös igazgatású iskolák szétválasztásáért és a megszüntetett magyar kisiskolák újraindításáért. A közgyűlés elfogadja a szövetség alapszabályát és programját, elnökké Pukkai Lászlót, alelnökökké Kovács Lászlót, Ádám Zitát és Máthé Józsefet választja. Érsekújvárott tartja I. országos közgyűlését a Magyar Diákszövetség. A közgyűlés szerint a diákszövetség politikai pártoktól független szervezetként, elsősorban a diákságot érintő oktatás- és szociálpolitikai kérdésekkel kíván foglalkozni. A közgyűlési nyilatkozat sürgeti egy komáromi teljes szerkezetű magyar pedagógiai kar létrehozását, s az FMK-hoz hasonlóan tiltakozik az ellen, hogy a magyar felsőoktatási intézmény kérdését a választási kampány eszközeként használják fel.

1990. április : Az Irodalmi Szemle a Csehszlovákiai Magyar Írók Társaságának folyóiratává válik. Új főszerkesztője Grendel Lajos, szerkesztőbizottságának elnöke Turczel Lajos. Ladislav Kováč szlovák oktatás-, ifjúság- és testnevelésügyi miniszter a kerületi és járási nemzeti bizottságok oktatásügyi szakbizottságaihoz, valamint a délszlovákiai iskolák igazgatóihoz intézett körlevelében felszólítja a címzetteket, hogy állítsák le a közös igazgatású iskolák szétválasztásának előkészületeit. Urbán Aladár szerkesztésében megjelenik Salgótarjánban a Palóc Társaság Jó Palócok című időszaki kiadványának első száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeTőketerebes / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - római katolikus / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / könyvkultúra / ifjúság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / díjak, kitüntetések / Dobos László / Irodalmi Szemle / Jakab István / Grendel Lajos / Szövetségi Gyűlés / Madách Könyv- és Lapkiadó / SZNT Nemzeti Bizottsági és Nemzetiségi Bizottsága / Havel Václav / A. Nagy László / Fuksz Sándor / Čarnogurský Ján / Mayer Judit / Szűrös Mátyás / Mikloško František / Čič Milan / Szigeti László / Palóc Társaság / Urbán Aladár / János Pál II. / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Kováč Ladislav / Nap / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Mečiar Vladimír / Zászlós Gábor / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Kovács László / Glória Társulat (Szlovákiai Magyar Katolikus Papok Társulata) / Koller Gyula / Szőcs Ferenc / Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága / Csemart / Gyurcsis Imre / Csehszlovákiai Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Társasága / Remény / Erdélyi János Népfőiskola / Filko József / Mede Géza / Magyarok Világszövetsége / Rozbroy Éva / Vörös Ottó / Salgótarján / Jó Palócok / Turczel Lajos / Lanstyák István / nyelvhasználat / sport / Bauer Edit / választások / Gyönyör József / Szabómihály Gizella / Varga Sándor / Pozsony / egyházak / Kassa / Komárom / Nemzetiségi Tanács / Új Szó / Rozsnyó / Komárno / Rožňava / Bratislava / Veľké Kapušany / Košice / Trebišov / Nagykapos / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Naprágy [Neporadza] / Pozsony [Bratislava] / Remenye [Remeniny] / Rozsnyó [Rožňava] / Tőketerebes [Trebišov]
Év1990
Rövid URL
ID235232
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. március : A pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Gépészmérnöki Karának magyar nemzetiségű hallgatói megalakítják a Bánki Donát Klubot. Pozsonyban megjelenik a Természet és Társadalom című tudománynépszerűsítő havilap utolsó száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / Matica slovenská / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - római katolikus / jegyzékek, memorandumok / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Nemzeti Front / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / könyvkultúra / ifjúság / diszkrimináció / Szlovák Nemzeti Front / egészségügy / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Magyar Területi Színház (Matesz) / Comenius Egyetem / díjak, kitüntetések / Dobos László / Szlovák Műszaki Főiskola / Pedagógiai Kar / Természet és Társadalom / klubmozgalom / Csikmák Imre / Csemadok KB Nyelvművelő (Nyelvi) Szakbizottsága / Beke Sándor / Duka Zólyomi Árpád / Grendel Lajos / Kardos István / Szlovák Nőszövetség / Szövetségi Gyűlés / Belügyminisztérium (szlovák) / SZNT Nemzeti Bizottsági és Nemzetiségi Bizottsága / Havel Václav / Gyimesi György / Szilvássy József / Takáts Emőd / Balla Kálmán / Kusý Eszter / Neszméri Sándor / Szűrös Mátyás / Bárdos Gábor / Čič Milan / Szigeti László / Németh Miklós / János Pál II. / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Gyurovszky László / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Čalfa Marián / Bauer Győző / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Nap / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Környezetvédelmi Minisztérium / Ifi / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Máté László / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Rajczy László / Jókai Mór Egyetem / Kovács László / Magyar Ifjúsági Szövetség 2. (MISZ) / Danubius Kiadó / Szlovákiai Nők Demokratikus Uniója / Selye János Klub / Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) / Móric Víťazoslav / B. Kovács István / Puntigán József / Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Gábor Bertalan / Haid Magda / Lőrincz Ildikó / Lőrincz János / Maitz László / Csicsák Rudolf / Český Těšín / Horváth Rezső (Rudolf) / Baláž Rudolf / Tkáč Alojz / Kojnok Eduard / Szőcs Ferenc / Marosvásárhely / Tîrgu Mureş, Románia / Politikai Pártok és Társadalmi Szervezetek Egyesülése / Apollopress Kiadóvállalat / Štúr Társaság / Gawlik Stanislaw / Bánki Donát Klub / Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága / Magyarországi Szlovák Írók Egyesülete / gazdaság / Duray Miklós / színjátszás / Kmeczkó Mihály / állampolgárság / nyelvhasználat / Gál Sándor / Gyurcsík Iván / Kvarda József / Sidó Zoltán / választások / Lacza Tihamér / autonómia / Glatz Ferenc / Janics Kálmán / Hodossy Gyula / Pozsony / Kassa / Komárom / Szabó Rezső / Új Szó / pedagógusképzés / Rozsnyó / Komárno / Dunajská Streda / Rožňava / Gabčíkovo / Bratislava / Nitra / Košice / Tornaľa / Nagysurány / Šurany / Banská Bystrica / Csáky Károly / Nyitra / Dunaszerdahely / Bős / Tornalja / Besztercebánya / Magyarország / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBesztercebánya [Banská Bystrica] / Bős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagysurány [Šurany] / Naprágy [Neporadza] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Pozsony [Bratislava] / Rozsnyó [Rožňava] / Surányka [Šurianky] / Tornalja [Tornaľa]
Év1990
Rövid URL
ID235199
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1 2 3 4 6
164 találat