Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

9 találat

1992. június 5-6. : A rendszerváltás utáni második szabad parlamenti választásokat tartják Csehszlovákiában, amelyeken a választópolgárok 84-86%-a vesz részt. Amíg Csehországban a jobboldali Polgári Demokrata Párt és a Kereszténydemokrata Párt koalíciója győz, addig Szlovákiában a populista DSZM nyeri a választásokat. A Szövetségi Gyűlés 150 tagú Népi Kamarájában a DSZM a szlovákiai szavazatok 33,5%-ával 24, a DBP 14,4%-kal 10, az SZNP 9,4%-kal 6, a KDM 8,9%-kal szintén 6, az MKDM-Együttélés-Magyar Néppárt koalíció 7,4%-kal (227 925 szavazattal) 5 mandátumhoz jut; az MPP 2,4%-kal (72 877 szavazat) kiszorul a parlamentből. A 150 tagú Nemzetek Kamarájában a DSZM 33,8%-kal 33, a DBP 14,0%-kal 13, az SZNP 9,3%-kal 9, a KDM 8,8%-kal 8, az MKDM-Együttélés-Magyar Néppárt koalíció 7,4%-kal (228 219 szavazattal) 7, Szlovákia Szociáldemokrata Pártja 6,1%-kal 5 mandátumhoz jut; az MPP 2,3%-kal (71 122 szavazat) nem jut be a parlamentbe. A Szövetségi Gyűlésben a magyar koalíció listájáról összesen 11 magyar képviselő szerez mandátumot: a Népi Kamarában az Együttélés jelöltjeként Andrássy Ferenc, Mihályi Molnár László és Pázmány Péter, az MKDM jelöltjeként Bartakovics István; a Nemzetek Kamarájában az Együttélés jelöltjeként Duray Miklós, Bajnok István, Batta István és Boros Zoltán, az MKDM jelöltjeként Bábi Péter, Hornyák János és Sárközy Klára. A Népi Kamarában az Együttélés jelöltjeként mandátumhoz jut a lengyel Stanislaw Gawlik is. A szlovák nemzeti tanácsi választásokon a DSZM az érvényes szavazatok 37,3%-át megszerezve 74, a DBP 14,7%-kal 29, a KDM 8,9%-kal 18, az SZNP 7,9%-kal 15, az MKDM-Együttélés koalíciója 7,4%-kal (228 885 szavazattal) 14 mandátumhoz jut; az MPP 2,3%-ot szerezve (70 689 szavazat) kiszorul a szlovák parlamentből. A 150 tagú SZNT-ben öszszesen 16 magyar nemzetiségű képviselő szerez mandátumot: az MKDM-Együttélés koalíció listájáról az Együttélés jelöltjeként Bauer Edit, Dobos László, Duka Zólyomi Árpád, Köteles László, Kom-lósy Zsolt, Filakovszky János, Fehér Miklós, Harna István és Rózsa Ernő, az MKDM jelöltjeként Bugár Béla, Barta Pál, Csáky Pál, Farkas Pál és Fóthy János; a DBP listájáról pedig Varjú János és Zselenák József.

1992. január : A Mécs László Népfőiskola kiadásában megjelenik Királyhelmecen a Helmeci Mécses című havilap első száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMatica slovenská / SZNT [Szlovák Nemzeti Tanács]-rendeletek / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - izraelita / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Beneš Edvard / Prága / Praha, Csehország / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Comenius Egyetem / Tóth János / nyilvánosság - televízió / Dubček Alexander / dunai vízlépcsőrendszer / Jakoby Gyula / Kopócs Tibor / Jakab István / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Cseh Nemzeti Tanács / Havel Václav / A. Nagy László / Mikloško František / Bajnok István / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Gyurovszky László / Čalfa Marián / Világi Oszkár / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Pirovits László / Gémesi Károly / Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Szőcs Ferenc / Gawlik Stanislaw / Magyar Ferenc / Varga Olivér / Novitzky Béla / klubmozgalom - parlamenti klub / Antall József / Szlovák Televízió / Mihályi Molnár László / Magyar Néppárt / Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya / Mécs László Népfőiskola / Jakoby Gyula Képtár / Kelet-szlovákiai Képtár / Lilium Aurum Kft. / Princzkel József / Tüske / Palágyi Lajos / Magyar Polgári Párt (MPP) / Tarnóczy István / Helmeci Mécses / Popély Gyula / Beneš-dekrétumok / nyelvhasználat / Zalabai Zsigmond / mezőgazdaság / választások / közigazgatás / Tóth Károly / Hodossy Gyula / Pozsony / Érsekújvár / Kassa / Komárom / Komárno / Nové Zámky / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Hurbanovo / Bratislava / Košice / Görcsös Mihály / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Királyhelmec / múzeum
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Gúta [Kolárovo] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Ógyalla [Hurbanovo] / Pozsony [Bratislava] / Tüskés [Pichne]
Év1992
Rövid URL
ID236372
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. december : Az augusztusi Pegazus-találkozó résztvevői találkozásaik rendszeresítése céljából Örsújfaluban megalakítják a Pegazus Társaságot. Irányítói: Miskó Ildikó, A. Szabó László, D. Tok Ernő, Bodzsár Anikó és Geiszler Norbert. Megjelenik Párkányban a városi önkormányzat Štúrovo a okolie - Párkány és Vidéke című kétnyelvű havilapjának első száma. Felelős kiadója Ján Oravec polgármester, főszerkesztője 1992 januárjától Himmler György. A Csemadok Lévai Területi Választmánya a Lévai járás területén élő magyarság művelődésének támogatása céljából létrehozza a Juhász Gyula Kulturális Alapítványt.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeLeváre / Trencsén / Budapest / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / nőkérdés / könyvkultúra / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Tóth János / Dobos László / dunai vízlépcsőrendszer / Vörösmarty Klub / alapítványok / Szövetségi Gyűlés / Belügyminisztérium (szlovák) / Örsújfalu / Čarnogurský Ján / Vitéz Erika / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Čalfa Marián / Weiss Peter / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Pirovits László / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Magyarok Világszövetsége / Ásványi László / Hirjak Mikuláš / klubmozgalom - parlamenti klub / Dorotin Dušan / Kanis Pavol / Oravec Ján / Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja / Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) / Mihályi Molnár László / Magyar Néppárt / Zoboralji Községek Regionális Társulása / Európai Közösség / Hornyák János / Püski Könyvesház / Vox Nova Rt / Slezákné Kovács Edit / Borza Erzsébet / Brüsszel / Bruxelles, Belgium / Juhász Gyula Kulturális Alapítvány / Pegazus Társaság / Štúrovo a okolie – Párkány és Vidéke / Bodzsár Anikó / D. Tok Ernő / Geiszler Norbert / Himmler György / Miskó Ildikó / A. Szabó László / gazdaság / Duray Miklós / nyelvhasználat / Mádl Ferenc / Léva / Pozsony / Kassa / Új Szó / Levice / Gabčíkovo / Štúrovo / Bratislava / Nitra / Žirany / Košice / Moldava nad Bodvou / Gbelce / Šaľa / Nová Stráž / Trenčín / Nyitra / Zsére / Köbölkút / Párkány / Vágsellye / Bős / Szepsi / Lévárt / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Kassa [Košice] / Köbölkút [Gbelce] / Léva [Levice] / Lévárt [Leváre] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Őrsújfalu [Nová Stráž] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Trencséntölgyes [Dubodiel] / Vágsellye [Šaľa] / Zsére [Žirany]
Év1991
Rövid URL
ID236309
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. május : Megjelenik Somorján a Somorja és Vidéke című közéleti havilap első száma. Főszerkesztője Csiba László. (A lap júniustól Somorja és Vidéke - Šamorín a okolie címmel kétnyelvűként jelenik meg.)

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeGidrafa / Budmerice / Budapest / kisajátítás / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - római katolikus / mezőgazdaság - földreform / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / emlékművek, emlékhelyek / Soóky Dezső / Szlovák Katolikus Püspöki Kar / diszkrimináció / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Hites Kristóf / díjak, kitüntetések / Nagy János / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Gyimesi György / A. Nagy László / Rákóczi Szövetség / Göndöcs László / Vigh Károly / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Tőkés László / Zászlós Gábor / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Glória Társulat (Szlovákiai Magyar Katolikus Papok Társulata) / Harsányi Gyula / Koller Gyula / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Gémesi Károly / Szőcs Ferenc / Magyarok Világszövetsége / Halzl József / Selmeczi Elek / Határon Túli Magyarok Titkársága / Entz Géza / Magyar Ferenc / Varga Olivér / Bugár Béla / Novitzky Béla / Bartal Károly / klubmozgalom - parlamenti klub / Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete / Vincze Dániel / Miklós István / Szlovákiai Magyar Folklórszövetség / Mihályi Molnár László / Esterházy Malfatti Alice / Barcsek Sándor / Lány / Európai Népcsoportok Föderális Uniója / Boros Zoltán / Állami Földalap / Esterházy János Emlékbizottság / Szövetségi Gyűlés Emberjogi és Kisebbségi Bizottsága / Somorja és Vidéke – Šamorín a okolie / Duray Miklós / Esterházy János / színjátszás / állampolgárság / nyelvhasználat / Csiba László / mezőgazdaság / Csáky Pál / Pozsony / egyházak / Somorja / Kassa / Komárom / Új Szó / Komárno / Šamorín / Dunajská Streda / Bratislava / Želiezovce / Košice / Senec / Dunaszerdahely / Szenc / Zseliz / Magyarország / Klapka György / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Gidrafa [Budmerice] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Pozsony [Bratislava] / Somorja [Šamorín] / Szenc [Senec] / Zseliz [Želiezovce]
Év1991
Rövid URL
ID235904
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

9 találat