Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

16 találat

1991. október : A Gazda Kereskedelmi Kft. kiadásában megjelenik Pozsonyban a Jó Gazda című gazdasági havilap első száma. Főszerkesztője Kádek Gábor. A DH - a lapot a brünni Kazinczy Ferenc Diákklubtól átvéve - Sárga Szamár címmel közéleti havilapot indít, amely azonban három szám után megszűnik. Főszerkesztője Kosár Dezső.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeNagycsalomja / Bibliotheca Hungarica / Poprád / Matica slovenská / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / határkérdés / erőszakszervezetek, állambiztonság / jegyzékek, memorandumok / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / emlékművek, emlékhelyek / könyvkultúra / Brünn / Brno, Csehország / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Duna-híd (komáromi; párkányi-esztergomi Mária-Valéria / díjak, kitüntetések / Szlovák Műszaki Főiskola / klubmozgalom / Szlovák Tudományos Akadémia / / alapítványok / Nagy János / Duka Zólyomi Árpád / Szövetségi Gyűlés / Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság / Belügyminisztérium (szlovák) / Havel Václav / Ravasz József / Mikloško František / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Bauer Győző / Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága / Vojtek Lászó / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Máté László / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Hamerlik Rudolf / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Štúr Társaság / Márai Sándor Alapítvány / Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság / Oravec Ján / Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) / Nemzetiségi Dokumentációs Centrum / Szlovákiai Magyar Folklórszövetség / Diákhálózat (DH) / Gazda Kereskedelmi Kft. / Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya / Csehszlovákiai Magyar Központi Könyvtár és Levéltár / Varga Béla 4. / Szlovák Statisztikai Hivatal / Porubjak Martin / Szaló Csaba / DH-Press / Déli Hírlap / Könözsy László / Bencúr Ján / Széchényi György / Mécs László Népfőiskola / Agócs Zoltán / Jó Gazda / Sárga Szamár / Polgári Demokrata Unió – NYEE / Kádek Gábor / Kosár Dezső / Liszka József / gazdaság / Esterházy János / nyelvhasználat / Gyurcsík Iván / közigazgatás / Kocsis Aranka / Pozsony / Deáki / Somorja / Érsekújvár / Komárom / Nemzetiségi Tanács / Új Szó / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Bratislava / Veľká Čalomija / Érsekkéty / Diakovce / Kéť / Párkány / Dunaszerdahely / Gúta / Királyhelmec / múzeum / Magyarország / Esztergom / Gyurcsó István Alapítvány
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDeáki [Diakovce] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekkéty [Keť] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Kétkeresztúr [Nové Hony] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagycsalomja [Veľká Čalomija] / Nolcsó [Nolčovo] / Párkány [Štúrovo] / Poprádfalu [Forbasy] / Pozsony [Bratislava] / Somorja [Šamorín]
Év1991
Rövid URL
ID236219
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1990. február 9. : Az SZNT ülésén folytatódik a testület átalakítása: a lemondott vagy visszahívott képviselők - köztük Krocsány Dezső, Fábry István, Nagy Kázmér, Horváth István és Sárközy Gizella - helyére 42 új képviselőt kooptálnak. A NYEE, ill. az FMK képviseletében Grendel Lajos, A. Nagy László, Csekes Erika, Kovács László és Pirovits László, az SZLKP képviseletében Bauer Győző, a szlovák KDM képviseletében Hamerlik Rudolf, a Szabadságpárt képviseletében Csáky József jut parlamenti mandátumhoz. Zászlós Gábort megválasztják az SZNT alelnökévé, egyben a Nemzeti Bizottsági és Nemzetiségi Bizottság elnökévé. Duray Miklós, Popély Gyula és Sidó Zoltán, a Szövetségi Gyűlés képviselői egy - Jókai Mór Egyetem néven - Komáromban létrehozandó magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény alapítására vonatkozó törvényjavaslatot terjesztenek elő. Az egyetem létrehozásának támogatására mintegy 22 ezer aláírás gyűlt össze. A Csemadok KB Elnöksége állásfoglalásban üdvözli az Együttélés politikai mozgalom szervezését, s támogatásáról biztosítja célkitűzéseit. Ugyanezen a napon az FMK Szóvivői Testülete a Nap hasábjain a nemzeti hovatartozás alapján történő politizálás ellen foglal állást. A Lipcsey Gyula vezette Csehszlovákiai Magyar Politikai Foglyok és Deportáltak Szövetsége a Nap hasábjain közzétett felhívásában rehabilitálásuk előmozdítása érdekében jelentkezésre szólítja fel az 1945 utáni koncepciós perek áldozatait és a jogtalanul vagy bírói ítélet nélkül deportáltakat. Első összejövetelüket tartják Esztergomban a Párkány és Esztergom közötti Mária Valéria híd újjáépítését kezdeményező szlovákiai és magyarországi csoportok. A cserkészélet újjászervezésének céljával megalakul Dunaszerdahelyen a Csehszlovákiai Magyar Cserkészszövetség előkészítő bizottsága.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
Címkeigazságszolgáltatás / törvények, törvényhozás / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Szabadságpárt / Lipcsey Gyula / Fábry István / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Duna-híd (komáromi; párkányi-esztergomi Mária-Valéria / Krocsány Dezső / Grendel Lajos / Szövetségi Gyűlés / Horváth István / SZNT Nemzeti Bizottsági és Nemzetiségi Bizottsága / A. Nagy László / Nagy Kázmér / Sárközy Gizella / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Bauer Győző / Nap / Zászlós Gábor / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Együttélés / Hamerlik Rudolf / Csehszlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Csehszlovákiai Magyar Politikai Foglyok és Deportáltak Szövetsége / Jókai Mór Egyetem / Csáky József / Csekes Erika / Pirovits László / Kovács László / Popély Gyula / deportálás / Duray Miklós / nyelvhasználat / Sidó Zoltán / Dunajská Streda / Štúrovo / Párkány / Dunaszerdahely / Magyarország / Esztergom
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Naprágy [Neporadza] / Párkány [Štúrovo]
Év1990
Rövid URL
ID235079
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1946. szeptember : Krausz Zoltán és Varró István, a CSMADNÉSZ aktivistái Mindszenty József esztergomi érsek megbízásából Franciaországba indulnak, hogy tájékoztassák a nyugati közvéleményt a csehszlovákiai magyarság helyzetéről, s megpróbálják befolyásolni a békekonferencia menetét. Miután azonban időközben a magyar békeszerződés vitája befejeződött, Salzburgból visszarendelik őket Magyarországra.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeOroszvár / Horvátjárfalu / Jarovce / kisajátítás / igazságszolgáltatás / törvények, törvényhozás / Belügyi Megbízotti Hivatal / határkérdés / jegyzékek, memorandumok / Oktatás- és Népművelésügyi Megbízotti Hivatal / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Ausztria / Nemzeti Front / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Demokrata Párt (DP) / Megbízottak Testülete / Lettrich Jozef / egyházak - református / USA / Masaryk Jan / Clementis Vladimír / Alkotmányozó Nemzetgyűlés / Gyöngyösi János / Mindszenty József / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Szlovákiai Szociáldemokrata Párt / Szlovák Telepítési Hivatal (SZTH) / Munkapárt / Szabadságpárt / Bezenye / Dunacsún / Čunovo / Rajka / Párizs / Paris, Franciaország / Washington / Központi Reszlovakizációs Bizottság / Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség (CSMADNÉSZ) / Keresztury Dezső / Magyar Területi és Politikai Bizottság / Slávik Juraj / Sebestyén Pál / Stirling A. T. / Szegedy-Maszák Aladár / Hajdú Vavro / Pop Maurice / Smith Walter Bedell / Visinszkij Andrej Januarjevics / Hood Samuel / Salzburg / Varró István / Krausz Zoltán / lakosságcsere / reszlovakizáció / Beneš-dekrétumok / kitelepítés / állampolgárság / mezőgazdaság / pozsonyi hídfő / választások / közigazgatás / autonómia / Pozsony / egyházak / Rimaszombat / Kassa / belső telepítés / Rozsnyó / Rožňava / Štúrovo / Bratislava / Košice / Rimavská Sobota / Rusovce / Párkány / Magyarország / Esztergom
FejezetI. A jogfosztottság időszaka
TelepülésDunacsún [Čunovo] / Horvátjárfalu [Jarovce] / Kassa [Košice] / Oroszvár [Rusovce] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Rozsnyó [Rožňava]
Év1946
Rövid URL
ID228319
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

16 találat