Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

14 találat

1960. július 11. : A Nemzetgyűlés 100/1960. számmal elfogadja Csehszlovákia új, ún. szocialista alkotmányát, amely kinyilvánítja, hogy Csehszlovákiában „győzött a szocializmus”, az ország hivatalos nevét Csehszlovák Szocialista Köztársaságra változtatja, rögzíti a kommunista párt vezető szerepét, s olyan új állami címert vezet be, amelyből eltávolították Szlovákia történelmi szimbólumait. Az alkotmány 1. cikkelye szerint a köztársaság „két egyenjogú testvérnemzet, a csehek és szlovákok egységes állama”, 20. cikkelye szavatolja az állampolgárok egyenjogúságát az élet minden területén „nemzetiségre és fajra való tekintet nélkül”, 25. cikkelye pedig - amely szerint „az állam biztosítja a magyar, az ukrán és a lengyel nemzetiségű állampolgárok számára az anyanyelvi oktatás és a kulturális fejlődés minden lehetőségét és eszközét” - először mondja ki a nemzetiségek anyanyelvi művelődéshez való jogát. Az SZNT-nek az alkotmányban rögzített hatáskörei jelképesek, megszűnik a Megbízottak Testülete is, a végrehajtó szerv szerepét az SZNT bizottságai és megbízottai veszik át. Az alkotmány 74. cikkelye szerint az SZNT feladata többek között, hogy „a magyar és az ukrán nemzetiségű állampolgárok számára az egyenjogúság szellemében biztosítsa életük sokoldalú fejlesztésének kedvező feltételeit”. Antonín Zápotocký köztársasági elnök Viliam Široký miniszterelnökkel az élen új kormányt nevez ki, amelynek tagja többek között Václav David külügyminiszter, Július Ďuriš pénzügyminiszter, Bohumír Lomský nemzetvédelmi miniszter és Rudolf Barák belügyminiszter.

1951 szeptemberében : A Družstevná výroba magyar nyelvű mutációjaként megjelenik Pozsonyban a Szövetkezeti Termelés című szövetkezeti havilap első száma. Kiadása 1956 decemberével megszűnik.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
Címkenyilvánosság - sajtó / egyházak - római katolikus / Gottwald Klement / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Slánský Rudolf / Megbízottak Testülete / oktatási intézmények - alap- és középiskola / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Ďuriš Július / Kugler János / Major Sándor / egészségügy / mezőgazdaság - kollektivizálás / Fábry István / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Fellegi István / Pathó Károly / Bacílek Karol / oktatási intézmények - szakképzés / óvoda / Szlovák Egyetem Pedagógiai Kara / Fáklya / Bátky László / Dora István / Klajnik Ferenc / Záreczky István / Družstevná výroba / Katolikus Békepapi Mozgalom / Összállami Békebizottság / Szövetkezeti Termelés / nyelvhasználat / Szabó Béla / Sas Andor / Pozsony / Lőrincz Gyula / Komárom / Fülek / Losonc / pedagógusképzés / Rozsnyó / Komárno / Dunajská Streda / Rožňava / Bratislava / Lučenec / Fiľakovo / Dunaszerdahely
FejezetII. Egyenjogúsítás párthatározatokkal. A pártállam első másfél évtizede
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Fülekpüspöki [Biskupice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Losonc [Lučenec] / Pozsony [Bratislava] / Rozsnyó [Rožňava]
Év1951
Rövid URL
ID229661
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1948. február 25. : Edvard Beneš köztársasági elnök az előző napi országos sztrájk hatására, a kommunisták nyomásának engedve elfogadja a jobboldali miniszterek február 20-án benyújtott lemondását, s Klement Gottwalddal az élen olyan új kormányt nevez ki, amelyben tizenkét tárcát a kommunisták birtokolnak, a többi párt együttesen tizet, két minisztere pártonkívüli. A kormány tagjai többek között Viliam Široký (SZLKP), Antonín Zápotocký (CSKP) és Bohumil Laušman (CSSZDP) miniszterelnök-helyettesek, Jan Masaryk (pártonkívüli) külügyminiszter, Ludvík Svoboda (pártonkívüli) nemzetvédelmi miniszter, Václav Nosek (CSKP) belügyminiszter, Zdeněk Nejedlý (CSKP) oktatás- és népművelésügyi miniszter, Július Ďuriš (SZLKP) földművelésügyi miniszter és Vladimír Clementis (SZLKP) külügyi államtitkár. Prágában Antonín Zápotocký, Pozsonyban Viliam Široký vezetésével megalakul a Nemzeti Front Központi Akcióbizottsága, amely a polgári pártok vezetőségeiben a népi milícia segítségével végrehajtott tisztogatásokkal eléri azok felbomlasztását. A kommunista hatalomátvétel egyben a polgári demokrácia bukását eredményezi.

1946. október 13. : A csehszlovák politikai vezetés a Vladimír Clementis, Gustáv Husák, Daniel Okáli, Július Ďuriš és Rudolf Slánský részvételével megtartott tanácskozáson beleegyezését adja a szlovákiai magyarság Csehországba telepítéséhez. A tanácskozás résztvevői nem titkolják, hogy a deportálásokkal nyomást kívánnak gyakorolni Magyarországra a lakosságcsere mielőbbi megkezdése érdekében. Szlovákiai magyar kommunisták a magyar kormányhoz és a kormánykoalíció pártjaihoz intézett levelükben - a lakosságcsere-egyezmény hiányosságait és a csehszlovák-magyar vegyes bizottság ténykedését bírálva - kérik többek között a szlovákiai magyarságot súlyosan megkárosító 16. sz. véghatározat megváltoztatását, valamint a magyarországi szlovákok mintájára egy bizottság felállításának lehetőségét, amely az áttelepülés előtt megtekinthetné a kitelepítendők számára kijelölt helyeket. Az ún. Csehszlovákiai Antifasiszta Magyarok Intézőbizottsága nevében megfogalmazott dokumentum aláírói Balog-Dénes Árpád, Kugler János, Ölveczky József, Pálenyik Ferenc és Sok István.

1946. július 2. : Edvard Beneš köztársasági elnök Klement Gottwalddal az élen kinevezi az új kormányt, amelyben a CSKP 7, a CSNSZP, a Csehszlovák Néppárt és a DP 4-4, a CSSZDP 3, az SZLKP 2 miniszteri tárcát kap, további 2 tagja pártonkívüli. A kormány tagjai többek között Zdeněk Fierlinger (CSSZDP), Ján Ursíny (DP) és Viliam Široký (SZLKP) miniszterelnök-helyettesek, Jan Masaryk (pártonkívüli) külügyminiszter, Ludvík Svoboda tábornok (pártonkívüli) nemzetvédelmi miniszter, Václav Nosek (CSKP) belügyminiszter, Prokop Drtina (CSNSZP) igazságügyi miniszter, Július Ďuriš (SZLKP) földművelésügyi miniszter, Jaroslav Stránský (CSNSZP) oktatás- és népművelésügyi miniszter, valamint Vladimír Clementis (SZLKP) külügyi államtitkár.

14 találat