Digitális levéltár - Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936

Fontes Historiae Hungarorum 1. „Egy dokumentumválogatást vesz a kezébe az olvasó, amelyben 109 különböző eredetű dokumentum kerül közlésre a két világháború közötti csehszlovákiai magyar kisebbség 1936 előtti – a pártegyesülést megelőző – időszakának legnagyobb pártjáról, az Országos Keresztényszocialista Pártról. A kötetben levéltári, kézirattári és sajtóforrásból származó dokumentum egyaránt található. A korábban nyomtatásban (sajtó, pártkiadványok) megjelent publikációk közül 57, míg a levéltári és kézirattári forrásból 52 található a kötetben.” Angyal Béla (összeállította: Angyal Béla)

1922. július 1.

A Föld Népe című kétheti lapban a szerző kifejti az OKP által képviselt álláspontot a földreformmal kapcsolatban. Nem a reform ténye ellen szólnak, hanem a végrehajtás elhibázott voltát bírálják. Elsősorban azt, hogy nem a rászoruló vagyontalan földmunkásoknak juttatnak földeket, hanem olyan telepeseknek akik már vagyonnal rendelkeztek, azt eladták és a feloszlatott nagybirtokból, szülőföldjüktől távol szereznek újabb földbirtokot.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1922
Rövid URL
ID312638
Módosítás dátuma2008. július 8.

Hibát talált?

Üzenőfal