Digitális levéltár - Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936

Fontes Historiae Hungarorum 1. „Egy dokumentumválogatást vesz a kezébe az olvasó, amelyben 109 különböző eredetű dokumentum kerül közlésre a két világháború közötti csehszlovákiai magyar kisebbség 1936 előtti – a pártegyesülést megelőző – időszakának legnagyobb pártjáról, az Országos Keresztényszocialista Pártról. A kötetben levéltári, kézirattári és sajtóforrásból származó dokumentum egyaránt található. A korábban nyomtatásban (sajtó, pártkiadványok) megjelent publikációk közül 57, míg a levéltári és kézirattári forrásból 52 található a kötetben.” Angyal Béla (összeállította: Angyal Béla)

1920. július 7.

A Komáromi Lapok c. lap terjedelmes tudósítása a Magyar Népszövetség Komáromban Pünkösd napján megtartott alakuló közgyűléséről, ahol a tudósító szerint mintegy háromezer, magyarságát büszkén vállaló, lelkes résztvevő volt jelen a Felvidék magyarlakta városaiból és községeiből. A szervezet elfogadott céljai között a felvidéki magyarság kultúrájának, művelődésének gyarapítása, az anyanyelvi oktatás megtartása és a magyarság perifériára szorításának megakadályozása szerepel. Mindezt politika mentesen, pártok feletti összefogással kívánják végezni, a megalakuló helyi szervezeteik révén. A szervezet elnökévé Kürthy Istvánt, Komárom megye nyugalmazott főispánját választották meg.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1920
Rövid URL
ID312554
Módosítás dátuma2008. július 8.

Hibát talált?

Üzenőfal