Digitális levéltár - Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936

Fontes Historiae Hungarorum 1. „Egy dokumentumválogatást vesz a kezébe az olvasó, amelyben 109 különböző eredetű dokumentum kerül közlésre a két világháború közötti csehszlovákiai magyar kisebbség 1936 előtti – a pártegyesülést megelőző – időszakának legnagyobb pártjáról, az Országos Keresztényszocialista Pártról. A kötetben levéltári, kézirattári és sajtóforrásból származó dokumentum egyaránt található. A korábban nyomtatásban (sajtó, pártkiadványok) megjelent publikációk közül 57, míg a levéltári és kézirattári forrásból 52 található a kötetben.” Angyal Béla (összeállította: Angyal Béla)

1 2 3 4
109 találat

1920. június 5. : A Komáromi Lapok c. hetilap tudósítása a Magyar Népszövetség elnevezésű szervezet megalakításának Komáromban történt kezdeményezéséről. Az új szervezet pártállásra, vallásra, illetve osztályállásra való tekintet nélkül kívánja képviselni a felvidéki magyarság érdekeit. A szervezők írásban kérték a komáromi zsupán-kormánybiztos hivatalánál a hatósági elismerést.

Részletek

A Komáromi Lapok c. hetilap tudósítása a Magyar Népszövetség elnevezésű szervezet megalakításának Komáromban történt kezdeményezéséről. Az új szervezet pártállásra, vallásra, illetve osztályállásra való tekintet nélkül kívánja képviselni a felvidéki magyarság érdekeit. A szervezők írásban kérték a komáromi zsupán-kormánybiztos hivatalánál a hatósági elismerést.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1920
Rövid URL
ID312542
Módosítás dátuma2008. július 8.

1920. április 25. : A Népakarat c. hetilap a keresztényszocialista álláspontot védve reagál az 1920. április 15-én első ízben megjelent Barázda c. hetilap támadásaira. Az új lap a választások előtt hatóságilag elismert Országos Magyar Kisgazda és Földműves Párt hivatalos közlönyeként szerepel és a magyar érdekek elárulásával vádolja a keresztényszocialistákat.

Részletek

A Népakarat c. hetilap a keresztényszocialista álláspontot védve reagál az 1920. április 15-én első ízben megjelent Barázda c. hetilap támadásaira. Az új lap a választások előtt hatóságilag elismert Országos Magyar Kisgazda és Földműves Párt hivatalos közlönyeként szerepel és a magyar érdekek elárulásával vádolja a keresztényszocialistákat.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1920
Rövid URL
ID312538
Módosítás dátuma2008. július 8.

1920. március 28. : A Népakarat c. hetilap tudósítása az Országos Keresztényszocialista Párt március 23-án Pozsonyban megtartott első kongresszusáról. Ezen megválasztották a párt országos vezetőségét, valamint országos elnökét, Lelley Jenő nyitrai ügyvéd személyében. Döntést hoztak továbbá arról, hogy a békeszerződés még meg nem történt ratifikálása ellenére részt vesznek a csehszlovákiai parlamenti választásokon, amelyre jóváhagyták a jelöltek listáját.

Részletek

A Népakarat c. hetilap tudósítása az Országos Keresztényszocialista Párt március 23-án Pozsonyban megtartott első kongresszusáról. Ezen megválasztották a párt országos vezetőségét, valamint országos elnökét, Lelley Jenő nyitrai ügyvéd személyében. Döntést hoztak továbbá arról, hogy a békeszerződés még meg nem történt ratifikálása ellenére részt vesznek a csehszlovákiai parlamenti választásokon, amelyre jóváhagyták a jelöltek listáját.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1920
Rövid URL
ID312534
Módosítás dátuma2008. július 8.

1920. március 22. : A Komáromi Lapok c. lap tudósítása három párt területi tisztségviselőinek értekezletéről Komáromban, amelyen az 1920. április 18-ára kiírt képviselő választások előtt egyeztették álláspontjukat. A keresztényszocialista párt támogatását az alakulóban lévő kisgazda párt és a szintén még csak formálódó magyar nemzeti párt is kilátásba helyezte, amennyiben a választásokig nem történik meg a bejegyzésük.

Részletek

A Komáromi Lapok c. lap tudósítása három párt területi tisztségviselőinek értekezletéről Komáromban, amelyen az 1920. április 18-ára kiírt képviselő választások előtt egyeztették álláspontjukat. A keresztényszocialista párt támogatását az alakulóban lévő kisgazda párt és a szintén még csak formálódó magyar nemzeti párt is kilátásba helyezte, amennyiben a választásokig nem történik meg a bejegyzésük.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1920
Rövid URL
ID312530
Módosítás dátuma2008. július 8.

1920. január 18. : A Népakarat c. hetilapnak a pártszervezést elősegítő módszertani útmutatása a keresztény szocialista pártaktivisták részére. A cikk óvva int az államellenes tevékenység végzésétől, ugyanakkor a „szomszédságban lévő” pártokkal való jó viszony kialakítását tartja fontosnak.

Részletek

A Népakarat c. hetilapnak a pártszervezést elősegítő módszertani útmutatása a keresztény szocialista pártaktivisták részére. A cikk óvva int az államellenes tevékenység végzésétől, ugyanakkor a „szomszédságban lévő” pártokkal való jó viszony kialakítását tartja fontosnak.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1920
Rövid URL
ID312526
Módosítás dátuma2008. július 8.

1920. január 11. : A Népakarat c. hetilap politikai írása, amely a készülőben lévő helyhatósági és nemzetgyűlési képviselő választásokon való részvételre buzdítja a magyar lakosságot. A magyarság érdekeit leghatékonyabban egyetlen nagy párt tudná képviselni s ezt a szerepet a keresztényszocialista párt tudná legeredményesebben betölteni - érvel a cikk szerzője.

Részletek

A Népakarat c. hetilap politikai írása, amely a készülőben lévő helyhatósági és nemzetgyűlési képviselő választásokon való részvételre buzdítja a magyar lakosságot. A magyarság érdekeit leghatékonyabban egyetlen nagy párt tudná képviselni s ezt a szerepet a keresztényszocialista párt tudná legeredményesebben betölteni – érvel a cikk szerzője.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1920
Rövid URL
ID312522
Módosítás dátuma2008. július 8.

1919. : Az ungvári keresztényszocialista pártszervezet által kiadott harminc oldalas füzet részletesen közli az Országos Keresztényszocialista Párt céljait és programját.

Részletek

Az ungvári keresztényszocialista pártszervezet által kiadott harminc oldalas füzet részletesen közli az Országos Keresztényszocialista Párt céljait és programját.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1919
Rövid URL
ID312518
Módosítás dátuma2008. július 8.

1919. december 15. : Az elszakított felvidéki területek lakosságával foglalkozó ún. Tót Központi Iroda bizalmas levele Halier István vallás- és oktatásügyi miniszterhez a pozsonyi keresztényszocialistáknak küldött és a jövőben küldendő támogatási pénzösszeg ügyében.

Részletek

Az elszakított felvidéki területek lakosságával foglalkozó ún. Tót Központi Iroda bizalmas levele Halier István vallás- és oktatásügyi miniszterhez a pozsonyi keresztényszocialistáknak küldött és a jövőben küldendő támogatási pénzösszeg ügyében.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1919
Rövid URL
ID312514
Módosítás dátuma2008. július 8.

1919. december 7. : Abaúj-Toma megye és Kassa város zsupánjának heti helyzetjelentése a pozsonyi Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium részére, amelyben foglalkozik a keresztényszocialista párt kassai szervezetével is.

Részletek

Abaúj-Toma megye és Kassa város zsupánjának heti helyzetjelentése a pozsonyi Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium részére, amelyben foglalkozik a keresztényszocialista párt kassai szervezetével is.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1919
Rövid URL
ID312510
Módosítás dátuma2012. november 19.

1919. december 7. : A Népakarat c. hetilap tudósítása a november 23-án Kassán tartott keresztényszocialista nagygyűlésről, amelyen kimondták az Országos Keresztényszocialista Párt kassai szervezetének megalakulását. Ügyvezető igazgatóvá Wirth Gyula építészmérnököt, titkárrá pedig dr. Fleischmann Gyula tanárt választották.

Részletek

A Népakarat c. hetilap tudósítása a november 23-án Kassán tartott keresztényszocialista nagygyűlésről, amelyen kimondták az Országos Keresztényszocialista Párt kassai szervezetének megalakulását. Ügyvezető igazgatóvá Wirth Gyula építészmérnököt, titkárrá pedig dr. Fleischmann Gyula tanárt választották.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1919
Rövid URL
ID312506
Módosítás dátuma2008. július 8.

1919. november 23. : A Népakarat c. hetilap tudósítása Szloven-szkó magyar nyelvű papjainak november 19-én megtartott gyűléséről, amelyen a nagyszombati érseki helynökhöz címzett memorandumot fogadtak el, kifejtve azt, hogy el vannak szakítva főpásztoruktól, az esztergomi érsektől és január óta nem kapják meg járandóságaikat. Tiltakoznak az egyház autonóm jogaiba és az iskolai vallásoktatásba történő beavatkozás, valamint az egyházi vagyon elkobzása ellen.

Részletek

A Népakarat c. hetilap tudósítása Szloven-szkó magyar nyelvű papjainak november 19-én megtartott gyűléséről, amelyen a nagyszombati érseki helynökhöz címzett memorandumot fogadtak el, kifejtve azt, hogy el vannak szakítva főpásztoruktól, az esztergomi érsektől és január óta nem kapják meg járandóságaikat. Tiltakoznak az egyház autonóm jogaiba és az iskolai vallásoktatásba történő beavatkozás, valamint az egyházi vagyon elkobzása ellen.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1919
Rövid URL
ID312502
Módosítás dátuma2008. július 8.

1919. november 1. : A Népakarat c. hetilap tudósítása az október 26-án Vágújhelyen tartott, zászlószenteléssel egybekötött, első szlovák keresztényszocialista népgyűlésről, amelyen hatezer ember vett részt.

Részletek

A Népakarat c. hetilap tudósítása az október 26-án Vágújhelyen tartott, zászlószenteléssel egybekötött, első szlovák keresztényszocialista népgyűlésről, amelyen hatezer ember vett részt.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1919
Rövid URL
ID312498
Módosítás dátuma2008. július 8.

1919. október 25. : Szlovákia Teljhatalmú Miniszteri Hivatalának bizalmas átirata a pozsonyi megyei hivatalhoz, amelyben a megyei és a Pozsony városi bizottság feloszlatását rendeli el, mivel az eredeti testületekben olyan emberek ülnek, akik a köztársaságot provizóriumnak tekintik. Az új bizottságokba „demokratikus szellemű, mérsékelt és megbízható embereket” szükséges kinevezni, - szól tovább az utasítás.

Részletek

Szlovákia Teljhatalmú Miniszteri Hivatalának bizalmas átirata a pozsonyi megyei hivatalhoz, amelyben a megyei és a Pozsony városi bizottság feloszlatását rendeli el, mivel az eredeti testületekben olyan emberek ülnek, akik a köztársaságot provizóriumnak tekintik. Az új bizottságokba „demokratikus szellemű, mérsékelt és megbízható embereket” szükséges kinevezni, – szól tovább az utasítás.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1919
Rövid URL
ID312494
Módosítás dátuma2008. július 8.

1919. augusztus 24. : A Komáromi Hírlap tudósítása a kinevezett Komárom vármegyei törvényhatósági bizottság augusztus 21-iki alakuló közgyűléséről, amelyen a felszólalók a katonai diktatúra megszüntetését indítványozták.

Részletek

A Komáromi Hírlap tudósítása a kinevezett Komárom vármegyei törvényhatósági bizottság augusztus 21-iki alakuló közgyűléséről, amelyen a felszólalók a katonai diktatúra megszüntetését indítványozták.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1919
Rövid URL
ID312490
Módosítás dátuma2008. július 8.

1919. augusztus 9. : Tobler János központi titkár írása a Népakarat c. hetilapban a keresztényszocialista mozgalom országos szervezetté való átalakítása érdekében.

Részletek

Tobler János központi titkár írása a Népakarat c. hetilapban a keresztényszocialista mozgalom országos szervezetté való átalakítása érdekében.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1919
Rövid URL
ID312486
Módosítás dátuma2008. július 8.

1919. július 9. : Tobler Jánosnak, a keresztényszocialista mozgalom központi főtitkárának levele a gróf Zichy uradalom intézőjéhez a nyolc órás munkaidő betartása ügyében.

Részletek

Tobler Jánosnak, a keresztényszocialista mozgalom központi főtitkárának levele a gróf Zichy uradalom intézőjéhez a nyolc órás munkaidő betartása ügyében.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1919
Rövid URL
ID312482
Módosítás dátuma2008. július 8.

1919. május 17. : A Komáromi Lapok hírlapi beszámolója Pozsony vármegye ideiglenes törvényhatósági bizottságának május 12-iki üléséről, amelyen a magyar képviselők külön nyilatkozatot tettek közzé a magyarság jogainak és a magyar állam területi épségének védelmében.

Részletek

A Komáromi Lapok hírlapi beszámolója Pozsony vármegye ideiglenes törvényhatósági bizottságának május 12-iki üléséről, amelyen a magyar képviselők külön nyilatkozatot tettek közzé a magyarság jogainak és a magyar állam területi épségének védelmében.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1919
Rövid URL
ID312478
Módosítás dátuma2008. július 8.

1919. február 21. : Jegyzőkönyvi kivonat Pozsony város kinevezett képviselőtestületének közgyűléséről, amelynek egyedüli programpontja a csehszlovák légionáriusok által 1919. február 12-én a tüntető tömegre leadott sortűz volt.

Részletek

Jegyzőkönyvi kivonat Pozsony város kinevezett képviselőtestületének közgyűléséről, amelynek egyedüli programpontja a csehszlovák légionáriusok által 1919. február 12-én a tüntető tömegre leadott sortűz volt.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1919
Rövid URL
ID312474
Módosítás dátuma2008. július 8.

1919. január 3. : Német nyelvű pozsonyi hírlap cikke, amelynek szerzője Ferdinand Billot, a Keresztényszocialista Párt első elnöke, aki bizalommal nyilatkozik a Pozsonyba bevonult cseh-szlovák csapatok rendteremtő tevékenységéről, a közbiztonság helyreállításáról, valamint az államhatalom és közigazgatás várhatóan demokratikus alapokon történő megszervezéséről.

Részletek

Német nyelvű pozsonyi hírlap cikke, amelynek szerzője Ferdinand Billot, a Keresztényszocialista Párt első elnöke, aki bizalommal nyilatkozik a Pozsonyba bevonult cseh-szlovák csapatok rendteremtő tevékenységéről, a közbiztonság helyreállításáról, valamint az államhatalom és közigazgatás várhatóan demokratikus alapokon történő megszervezéséről.

KategóriaDokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
Év1919
Rövid URL
ID312470
Módosítás dátuma2008. július 8.

1 2 3 4
109 találat