A magyar nemzetiségű vasutasok szakszervezeti havilapja (Ruttka, 1923 júl.–1925 szept.). – Szerk. Darula István és Vydra Lajos.

A. Nagy László (FI)

(* 1948. aug. 10. Bagyós (Bodiná) Pszichológus, politikus. A somorjai magyar gimnáziumban érettségizett (1966), a pozsonyi Comenius Egyetem BTK pszichológia–filozófia szakán szerzett oklevelet (1972), ugyanott doktorált (1982). 1967–1970-ben a József Attila Ifjúsági Klub elnöke, 1968-ban a Magyar Ifjúsági Szövetség egyik alapítója. 1972–1989 között előbb a Kultúrakutató Intézet, később a Vezetéstudományi Intézet, majd a Felsőoktatási Kutatóintézet munkatársa. Az 1980-as években részt vett a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának munkájában. 1989 nov.-ében egyik alapítója és Tóth Károllyal együtt az első szóvivője a Független Magyar Kezdeményezésnek (FMK). 1991–1998-ban az FMK, majd a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke (1991-től). 1990-ben kooptálták a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői közé, majd 1990 jún.-ától 1992-ig parlamenti képviselő és a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke. 1994–1998-ban az MPP, 1998-tól az Magyar Koalíció Pártja (MKP) parlamenti képviselője, az emberjogi és kisebbségi bizottság elnöke. 2009-ben átlépett az újonnan alakult Most – Híd Pártba, 2011–2013-ban kisebbségi kormánybiztos volt.

Ádám Zita (csa)

(* 1945. jan. 20. Balogfala) Pedagógus, pedagógiai szakíró. A füleki magyar gimnáziumban érettségizett (1962), a nyitrai Pedagógiai Fakultás magyar nyelv és irodalom – szlovák nyelv és irodalom szakán szerzett oklevelet (1969, ugyanott végzett posztgraduális tanulmányokat (1977) és doktorált  (1986). Munkahelyei: Rimaszécs, Ajnácskő, Almágy alapiskolái, illetve Rimaszombatban a Járási Módszertani Központ, később Tanügyi Hivatal, Pozsonyban a Pedagógiai Kutatóintézet (1993–94). A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító tagja (1990), elnöke (1999–2002), alelnöke (2002–2015), 1994-től a szervezetben dolgozik. Elsősorban a nyári egyetemekkel, közoktatási konferenciákkal, tanári emlékkonferenciákkal, tanulmányi versenyekkel, továbbképzési programokkal, hosszabb távú pedagógiai projektek tartalmi fejlesztésével, gyakorlati megvalósításával, a szakmai műhelyekben folyó fejlesztő munkával foglalkozik. Tankönyvíró, pedagógiai szakíró. Szakterülete  a pedagógia részterületei, a módszertan, kiemelten a helyi és regionális értékekre valló nevelés. – Díjak: Czabán Samu Pedagógiai Díj (1998); Magyar Köztársaság Lovagkeresztje (2011); Ex Libris-díj (2014). – Fm. A hely, ahol élünk (munkáltató értékkönyv, társszerző Ferencz Anna, 2010, 2013).

Ág Erzsébet (csa)

(*1930. április 14. Kövecses, † 2017. január Nagymegyer) Karnagy, tankönyvíró. Egy gátőr családjának első gyermekeként született. Az iskolát Kövecsesen (édesapja akkori szolgálati helyén) kezdte, de a polgárit 1945-ben már Komáromban fejezte be. 1952-ben a Pozsonyi Pedagógiai Gimnáziumban szerzett tanítói képesítést. Martoson, majd Pozsonypüspökin, 1963-tól nyugdíjba vonulásáig a Nagymegyeri Alapiskola alsó tagozatán tanított az első és második évfolyamban. Hosszú pályafutása alatt az iskola kicsinyek kórusának vezetőjeként a járási és kerületi versenyeken számos 1. helyezést és aranysávos minősítést ért el. Több sikeres pedagógiai felolvasás szerzője volt, és összeállítot egy zenei tankönyvet is az 1. osztályosok számára. Alapító tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának, énekelt a galántai Kodály Zoltán Daloskörben, a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskarban és még számos énekkarban, amelyeket férje – Ág Tibor – hozott létre vagy szervezett újra a Csallóközben, de annak határain túl is. Nyugdíjba vonulása után megszervezte, és amíg egészségi állapota engedte, vezette a Nagymegyeri Nyugdíjasklub Kéknefelejcs Népdalkörét.

Ág Tibor (GJ)

(* 1928. ápr. 13. Pozsony, † 2013. aug. 29. Nagymegyer) Népzenegyűjtő, karnagy, szakíró. Szülővárosában érettségizett, bölcsészdiplomát a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett. 1953-tól különféle szlovákiai magyar népművészeti együttesek (Népes, Ifjú Szivek) tagja, vezetője, később a Csemadok népzenei szakelőadója (1967), a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság titkára (1969), majd nyugdíjba vonulásáig a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Ház szakreferense. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke (1989), a Társaság Népzenei Munkaközösségének vezetője (1993). A szlovákiai magyar kórusmozgalom kiemelkedő alakja, mozgatórugója. A legeredményesebb szlovákiai magyar népzenegyűjtő, több mint 16 000 dallamot gyűjtött. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (2012). Főbb díjai, kitüntetései: A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Életfa Díja (1995); a Márai Sándor Alapítvány Nyitott Európáért Díja (1997); Pro Probitate – A Helytállásért Díj (1999); Posonium Irodalmi Díj Életműdíja (2001); Ľudovít Štúr díj III. fokozata (2002); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2008), Harmónia Életműdíj. – Fm. Édesanyám rózsafája. Palóc népdalok (1974, 1995); Vétessék ki szóló szívem. Szlovákiai magyar balladák (Sima Ferenccel közösen, 1979); Az Aranykert muzsikája. Csallóközi népdalok (1999); Felsütött a nap sugára. Kelet-szlovákiai népdalok (1999); Csináltassunk hírharangot. Nyitra-vidéki népballadák (2001); Népdalkutatók nyomában Szlovákia magyarlakta vidékein (2007); Az árgyélus kismadár. Martos falu népzenei hagyománya (2006); Tiszán innen, Bodrogközben (2009); Csillagoknak teremtője. Mátyusföldi népdalok (2009); Nem szánt-vet az égi madár. Egy gömöri nótafa monográfiája (2010) – Ir. Liszka József (szerk.): „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok.” Tanulmányok a 65 éves Ág Tibor köszöntésére (1993); Liszka József (szerk.): Szolgálatban. Folklorisztikai tanulmányok a 70 esztendős Ág Tibor tiszteletére (1998).

Ágh Lívia a barátaival minden évben jótékonysági koncertet ad Vágsellyén (FI)

(* 1963. okt. 7. Vágsellye) Operaénekes. Vágkirályfán és Vágsellyén végezte az alapiskolát. A pozsonyi Konzervatóriumban érettségiz (1984), majd a Szlovák Nemzeti Színház operatársulatának a tagja (1985). Megnyerte a Prágai Tavasz nemzetközi énekversenyt (1988), és a prágai Nemzeti Színház szólistája lett. Vendégszerepelt Hamburgban, Münchenben, Houstonban, Kölnben, Genfben, Franciaországban. 1991-ben megkapta a Német Kritikusok Nagydíját. A Máltai Lovagrend dámája. A Jaroslav Ježek Konzervatórium tanára és szabad foglalkozású művész. Prágában él.

Agócs Gergely (FI)

(* 1969. okt. 27. Érsekújvár) Népzenekutató, népzenei szakíró, népzenész. A budapesti ELTE-en szerzett néprajzból diplomát (1997), ugyanitt összehasonlító folklorisztikából doktorált (2012). Az MTA Zenetudományi Intézetében, ill. a Hagyományok Házában dolgozott. Főleg a hangszeres magyar és közép-európai népzene kutatásával foglalkozik. 1999 márc.-ától 2000 nyaráig a Fonó Budai Zeneház „Utolsó Óra” népzenegyűjtő programjának vezetője volt. Fonó Zenekar tagjaként hivatásos zenész. 2005-ben jelent meg első, Kilencz Ballada c. szólólemeze – Fm. Agócs Gergely – Gombai Tamás: Kürti bandák. A Vág–Garam köze népzenéje (2004).

Agócs Valéria (FI)

(* 1946. máj. 8. Fülek, † 2012. aug. 25. Pozsony) Szer­kesz­tő, rádiós újságíró. A füleki gim­ná­zi­umban érettségizett (1963), majd a nyitrai Pe­da­gó­gi­ai Fakultás ma­gyar ta­go­zatán tanult 1967-ig. 1967–1968 között Ipolybalogban az alap­is­ko­la pe­da­gó­gusa. 1969. jan. 1.–1970. dec. 31. között a Szlovák Köztársaság Kor­mány­hi­va­tala Nem­ze­ti­sé­gi Főosztályának munkatársa. 1971. jan. 1.–1972. nov. 14. között az Új Szó szerkesztőségében dolgozik fordítóként. 1972. nov. 15-től 2002-ig a Szlo­vák Rá­dió ma­gyar adásának (később Pátria Rádió) szer­kesz­tője, par­la­men­ti tu­dó­sí­tója. Hír­adó és pub­li­cisz­ti­kai műso­rok (Na­pi kró­ni­ka, Pa­vi­lon, Szom­bat dé­le­lőtt, ké­sőbb Hét­ről hét­re, Vissza­pil­lan­tó) és egyéb adá­sok mű­sor­ve­ze­tő szer­kesz­tő­je, tu­dó­sí­tó­ja, ri­por­te­re. 2003 és 2009 között a Szlovák Frekvenciatanács elnöke. Az 2002-es év legjobb rádiós műsorvezetőinek járó Kristálymikrofon-díjjal tüntették ki.

Agócs Zoltán előadása a Mindentudás Egyetemen (FI)

(* 1938. ápr. 24. Fülek) Építészmérnök, egyetemi tanár. A losonci Építőipari Középiskolában érettségizett 1957-ben, a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett építészmérnöki oklevelet (1962). 1962-től a Szlovák Műszaki Egyetem oktatója (1982: docens, 1990: egyetemi tanár, az Építészmérnöki Kar dékánhelyettese, 1994–2000: tanszékvezető professzor). Kutatási területe a kötélszerkezetek elméleti és szerkezeti kérdései, valamint az acélszerkezetek építészeti alkalmazása. Számos csehszlovákiai és külföldi híd és acélszerkezet tervezésében vett részt. Egyik kezdeményezője volt a Párkányt és Esztergomot összekötő Mária Valéria-híd újjáépítésének. Több tankönyv, ill. mon. szerzője, a Magyar Televízió Mindentudás Egyeteme c. sorozatának első szlovákiai magyar előadója (2005). Több szakmai és tudományos társaság tagja, 1998-tól a temesvári Műszaki Egyetem tiszteletbeli professzora. A legnagyobb elismerést – mérnöktársaival közösen – a legújabb pozsonyi híd, az Apolló-híd szerkezetének megtervezéséért kapta. Főbb kitüntetései: Jedlik Ányos-díj (2000); Ľudovít Štúr díj III. fokozat (2000); Magyar Művészetért Díj (2002); Szent Gorazd Nagy Emlékplakett (2003). – Fm. Torsion of Steel Beams (társszerző: Iványi M., Balázs I., 1990); Diagnostikovanie a rekonštrukcia oceľových konštrukcií (társszerzők: J. Brodniansky, J. Vielan, 2004).

Aich Péter (GJ)

(* 1942. szept. 30. Pozsony) Költő, prózaíró, szerkesztő, tankönyvszerző. Tanári oklevelet szerzett a nagyszombati Pedagógiai Főiskolán (1966). Kezdetben tanított, majd 1972-től különböző szlovák lapok szerkesztője. Költőként az Egyszemű éjszaka c. antológiában (1970) mutatkozott be. A Pozsonyi Casino alapító tagja, választmányi tag. 1998-tól a SZMÍT tagja. – Fm. X. Kálmán viszontagságai (elb., 1998); Honvágy (elb., 2005), Szerelmek (elb., 2005); A harmadik (elb., 2007). Várni (elb., 2014). – Ir. Ki kicsoda Kassától—Prágáig? (1993); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—1995. (1997); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—2004. (2004).