Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések

Község a Galántai járásban, a Kisalföld mátyusföldi részén, a Kis-Duna és a Fekete-víz között, Galántától Ny–DNy-ra. L: [1921] – 3005, ebből 2971 (98,9%) magyar, 12 (0,4%) szlovák; [2011] – 4330, ebből 2757 (63,7%) magyar, 1468 (33,9%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 2870 (66,3%) magyar, 1374 (31,7%) szlovák. V: [2011] – 3512 r. k., 168 ev., 27 ref., 8 gör. kat. – A második vh. után magyar lakosságának több mint egynegyedét áttelepítették Mo.-ra, helyükre magyarországi szlovákok települtek. Reneszánsz-barokk stílusú r. k. (Szt. Mihály-) temploma 1594–1670 között, a Kálvária-hegyen álló r. k. (Fájdalmas Szűzanya) kápolna 1756-ban, ev. temploma 1958-ban épült, tájháza 1991-ben nyílt meg. 1997-ben Nagyfödémesi Láthatár címmel önkormányzati lapja indult. A 21. sz. elején magyar tanítási nyelvű alapiskolával (Borsos Mihály Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola) rendelkezett. – A ~től D-re fekvő Hajmás- és Szőgyénpusztát, amelyekre a két vh. közötti földbirtokreform során a Pálffy család felosztott nagybirtokára cseh-morva és szlovák kolonisták települtek, 1937–38-ban, majd 1945-ben önálló községgé szervezték (Švehlovo, 1951-től Nové Osady néven); 1976-ban visszacsatolták ~hez. – Ir. Szabó János–Borsos Mihály: A nagyfödémesi plébánia múltjából (1999). Danter Izabella (szerk.): Nagyfödémes (2010)

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID377367
Módosítás dátuma2015. január 24.

Hibát talált?

Üzenőfal