Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények

Uránia Tudományos Egyesület

Pozsonyi magyar tudományos-ismeretterjesztő egyesület. Az 1910-es években alakult, az államfordulatot követően azonban betiltották működését. Újjáalakítására 1924-ben került sor, alapszabályát pedig 1926-ban hagyták jóvá a hatóságok. A liberális szellemiségű ~ szorosan kapcsolódott a pozsonyi szabadkőműves páholyokhoz, vezetőségének nagy része e páholyok tagja volt. Évente 20–25 előadást szervezett, amelyek filozófiai, irodalmi, művészeti, zenei, természettudományos témájúak voltak. Előadásai jórészt magyarul és németül folytak, de a vezető tisztségviselők között a magyar, német és zsidó polgárokon kívül szlovákok is voltak. A hazai szellemi élet képviselőin kívül az Urániában a magyarországi és európai tudomány, irodalom és művészet kiemelkedő alakjai is felléptek, köztük Babits Mihály, Bartók Béla, Coudenhove-Kalergi vagy Vámbéry Rusztem. Jó kapcsolatokat ápolt a Sarló mozgalommal, és támogatta annak pozsonyi működését. Az egyesület tevékenysége a harmincas évek végére visszaesett, s 1938 után formálissá vált. A pozsonyi rendőr-igazgatóság 1942 jan.-jában kiadott végzése alapján szűnt meg.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID380877
Módosítás dátuma2019. december 19.

Hibát talált?

Üzenőfal