Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések

Nagymagyar (Rastice)

Nagymagyar (Rastice)
Nagymagyar − Szt. Kereszt Felmagasztalása-templom (GJ)

1960-ban Zlaté Klasy néven Csenkével és Vajasvatával egyesített község a Dunaszerdahelyi járásban, a Kisalföldön, a Csallóköz É-i részén, a Kis-Duna jobb partján, Somorjától ÉK-re. L: [1921] – 1419, ebből 1231 (86,7%) magyar, 152 (10,7%) zsidó, 17 (1,2%) szlovák nemzetiségű. V: [1921] – 1121 r. k., 292 izr., 4 ev., 2 ref. – A késő gótikus templom helyén álló r. k. (Szt. Kereszt felmagasztalása) temploma 1886-ban historizáló stílusban, r. k. kápolnája és nemesi kúriája a 19. sz. első felében klasszicista stílusban épült. A Kis-Duna mátyusföldi, bal partján fekvő Szigetmajort, ahová a két vh. közötti földbirtokreform során 1923-ban szlovák és cseh-morva kolonisták települtek, 1956-ban az egyházfai Maholánypusztával együtt Hurbanova Ves néven önálló községgé szervezték. A 21. sz. elején magyar tanítási nyelvű alapiskolával és 1992-ben alapított magyar tanítási nyelvű Középfokú Szakmunkásképző Magániskolával rendelkezett.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID377427
Módosítás dátuma2019. december 11.

Hibát talált?

Üzenőfal