Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek

Nagy Gyula

(* 1875. szept. 22. Detk, † 1925. máj. 12. Pozsony) Szerkesztő, politikus, szakszervezeti vezető. A szociáldemokrata pártban kezdett politizálni, majd Csehszl. megalakulását követően egyike a pozsonyi központú magyar–német szociáldemokrácia vezetőinek. Később eltávolodik a szociáldemokráciától. Egyik kezdeményezője az 1920. dec.-i általános sztrájknak, 1921-ben részt vesz a CSKP megalakításában. Jelentős szerepe volt a dél-szlovákiai földmunkások mozgalmában. Ő alapította a Népszava c. hetilapot, és szerkesztette A Harc és a Világszabadság c. lapokat. Az 1920-as nemzetgyűlési választásokon a Szlovenszkói Német–Magyar Szociáldemokrata Párt (Csehszlovák Köztársaság Magyar Szociáldemokrata Munkáspártja) színeiben képviselői mandátumot szerzett. A csehszlovák legfelsőbb bíróság azonban 1923-ban megfosztotta állampolgárságától és képviselői mandátumától. Csehszl.-t azonban nem hagyta el. 1925-ben szívroham követekztében halt meg.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID377280
Módosítás dátuma2019. december 11.

Hibát talált?

[gravityform id=”1″]