műfordítás-irodalom

A szl.-i magyar műfordítók tevékenysége elsősorban a szlovák és cseh írók alkotásainak tolmácsolására irányul. – Az első Csehszlovák Köztársaság magyar írói közül a mostoha könyvkiadási lehetőségek ellenére többen is vállalkoztak a közvetítő szerepre. Szlovák mű első, könyv alakban megjelent magyar fordítása az új államban Hviezdoslav: A csősz felesége c. elbeszélő költeménye volt Schöpflin Géza átültetésében. – A napi- és hetilapokban megjelent versfordítások után az első lírai antológiát a szlovák Štefan Krčméry jelentette meg (Anthologia szlovák költőktől, 1925), ebben a népköltészettől az akkori legfiatalabbakig, Ján Smrekig és Emil Boleslav Lukáčig mutatta be a szlovák költészetet. Úttörő jelentőségű munkája nyelvi és stilisztikai szempontból sok helyen erőltetett és magyartalan, a tartalmi hűséghez való túlzott ragaszkodás következtében gyakran háttérbe szorul a versek költőisége. – Darvas János Hegyország hangja (1934) c. antológiája mindmáig az egyik legértékesebb válogatás a modern szlovák lírából. Tizenöt költő harminckilenc versét tartalmazza, köztük Ivan Krasko, Ján Smrek, Emil Boleslav Lukáč, v. Beniak és Ladislav Novomeský költeményeit. A gyűjteményt a Szlovenszkói Magyar Irodalmi Pályadíjak kuratóriuma Reviczky-díjjal tüntette ki. Darvas János, a kötet fordítója a mélabút, a melankóliát tartotta a kötet alaptónusának. Műfordításkötete is ezt közvetíti. Különösen a Krasko-fordítások művésziek. – Anton Straka, a budapesti csehszlovák követség sajtótitkára, a magyar irodalom lelkes híve állította össze a Cseh és szlovák költők antológiáját (1936), mely 17 cseh és 9 szlovák költő versét tartalmazta. A szlovákiai magyar írók közül Darvas János vett részt a fordításban. – A Szlovenszkói magyar írók antológiája III. kötete (Nyitra 1937), amelynek Dallos István és Mártonvölgyi László mellett Szalatnai Rezső volt a társszerkesztője, bemutatta a csehszlovákiai magyar irodalom műfordítóit. A Hidat verünk c. előszóban Szalatnai így vall a szerkesztők célkitűzéseiről: „Ez a szellemi hídverés nyílt állásfoglalás a magyar–cseh–szlovák kultúrközeledés eszméje mellett (…) A sorsközösségben és egymás mellett élő kultúrnemzeteknek kölcsönösen meg kell ismerniök egymás irodalmát (…) Úgy érezzük, hogy kisebbségi magyar kultúrmissziót teljesítünk akkor, amikor a magyar–cseh–szlovák kultúrközeledés gyökeret vert eszméjét tettre váltva helyezzük e kötetet a szlovenszkói magyar olvasó asztalára.” A kötet felsorakoztatja a korabeli cseh és szlovák irodalom minden jelentősebb képviselőjét, a jegyzetekben ismerteti ezek, valamint fordítóik munkásságát. – Prózaírókat először Farkas István mutatott be a Szlovák prózai antológiában (Ipolyság 1928). Az antológiák mellett a harmincas évek végén néhány regényfordítás is megjelent. Ivan Olbracht és Vladislav Vančura regényeit Dénes Endre és Szalatnai Rezső, Božena Němcová Nagyanyó c. művét Kocsis Károly, Martin Kukučín Ház a hegyoldalban c. regényét Farkas István (A Petúr-ház, 1935), Milo Urban Az élő ostor c. regényét Sándor László fordította le (1938). 1943-ban Mai szlovák novellák címen újabb prózai antológia jelent meg Kassán Sziklay Ferenc, Oláh József és Sziklay László fordításában. – A szlovákiai magyar színtársulatok részére többen (pl. Donner Pál) is lefordították Čapek drámáit. – 1948 után jelentősen megnövekedett a cseh és szlovák fordításkötetek száma. Ezt nagymértékben elősegítette a könyvkiadás államosítása is. Az 1949-ben létrehozott Magyar Könyvtár és az 1953-ban induló Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó az ötvenes évek elején kezdte meg cseh és szlovák szépirodalom rendszeres kiadását, elsősorban e két irodalom klasszikusait és szocialista irodalmának képviselőit. A második vh. után lefordított első szlovák verseskötet Milan Lajčiak Ének a nagy barátságról c. műve volt L. Gály Olga tolmácsolásában (1952), a cseh lírából Petr Bezruč Sziléziai dalok c. kötete Sipos Győző fordításában. Az ötvenes évek elejének költészetét bemutató Mai szlovák költők (1954, szerk. Tóth Tibor) c. antológia az irodalmi sematizmus jellemző jegyeit magán viselő válogatás; fordításainak színvonala is vegyes értékű. A szlovák líra 1945 utáni fejlődésszakaszának 26 képviselőjét mutatja be a Gyújtópont c. antológia (1984, szerk. Tóth László). – Az 1948–1989 közti csehszlovákiai magyar könyvkiadás évi termésének jelentős részét cseh és szlovák művek fordításai alkotják. A cseh irodalom képviselői közül szinte hiánytalan mind a klasszikus (Alois Jirásek, Božena Nĕmcová, Ivan Olbracht, Jaroslav Hašek, Karel Čapek, Vladislav Vančura, Marie Majerová, Marie Pujmanová, Julius Fučík stb.), mind a jelenkori cseh próza legjelentősebb alkotóinak (Jan Otčenášek, Oldřich Pluha, Bohumil Hrabal, Vladimír Páral, Ladislav Fuks, Martin Kozák stb.) bemutatása. A költők közül önálló kötetben jelent meg Petr Bezruč, Karel Hynek Mácha, Jan Neruda, Jiří Wolker, Vítězslav Nezval, Hora, Jaromír Neumann és Vilém Závada, hiányzik viszont a cseh költészetet bemutató, átfogó jellegű antológia. A teljességre való törekvés figyelhető meg a szlovák irodalom értékeinek megjelentetésében. A klasszikusnak számító Martin Kukučín, Jozef Gregor Tajovský, Terézia Vansová, Ján Kalinčiak, Janko Jesenský, Peter Jilemnický, František Hečko regényei, Andrej Sládkovič, Ján Botto, Janko Kráľ, Pavol Országh Hviezdoslav és Ivan Krasko verseskötetei mellett sorra jelennek meg a kortárs szlovák írók művei is. Önálló kötetben jelentek meg Fraňo Kráľ, Ján Poničan, Andrej Plávka, Ján Kostra, Ladoslav Novomeský, Emil Boleslav Lukáč, Ján Smrek, Vojtech Mihálik, Valentín Beniak, Pavel Bunčák, Milan Rúfus, Miroslav Válek, Ľubomír Feldek, Pavol Koyš, J Lenko, Štfan Žáry, R. Fabry és V. Reisel versei. A szlovák népköltészetből ad válogatást Csuka Zoltán fordításában a Fényes a tűz lángja c. antológia (1962, 2. kiad. 1974). De hiányzik a szlovák költészetet kezdettől napjainkig bemutató antológia. A kortárs szlovák prózát négy válogatás mutatta be az olvasónak: Őrtüzek a hegyekben (ford. Bóné András és Tóth Tibor, 1959), A tenger mélyébe (ford. Koncsol László, 1966), Megbékélés (1970), Agyaghegedű (1982). Az újabb cseh novellairodalmat – több fordító munkájának eredményeként – két antológia képviseli: Senki sem fog nevetni (1965), Hány színű a szivárvány (1981). A hivatásos írók műfordítói munkásságán kívül a szlovák és a cseh irodalom fordítói közül a prózairodalom terén jelentős Hubik István, Havas Márta, Bártfai László, Zólyomi Antal, Czagány Iván, Hideghéty Erzsébet, Zádor András, Zádor Margit, F. Kováts Piroska, Nóta János, Mayer Judit és mások munkássága. Költői művekből Bábi Tibor; Poczkody, Sipos Győző, Tóth Tibor, Farkas Jenő, Rácz Olivér, Fügedi Elek és Tőzsér Árpád fordított önállóan egy vagy több kötetet. A versesköteteket általában többen fordították: Rácz Olivér, Cselényi László, Kulcsár Tibor, Ozsvald Árpád, Tőzsér Árpád, Koncsol László, Veres János, Kulcsár Ferenc stb., a mo.-i költők közül Garai Gábor, Bede Anna, Rákos Sándor, Baranyi Ferenc, Végh György, Tandori Dezső és mások. Rácz Olivérnek a világ népei költészetéből válogatott műfordításai Csillagsugárzás címmel jelentek meg (1978). Világirodalmi mítoszok átköltéseit, modern francia, lengyel, cseh és szlovák költők verseinek fordításait tartalmazza Cselényi László A pitypang mítosza c. kötete (1986), amelyet Madách Imre-díjjal jutalmaztak. Mikola Anikó Madárnak lenni (1979) c. verseskötete egyik ciklusában a perui indiánok népköltészetét mutatja be. Csehszlovákiai ukrán költők antológiája is megjelent magyar nyelven A Kárpátok éneke címmel (ford. Barak László és mások, 1988). – A klasszikus latin és görög irodalmat Csehy Zoltán (Hárman az ágyban, 2000; A. Beccadelli: Hermaphroditus, 2001; Sztratón: Kölyökmúzsa, 2002; Martialis: Költők, ringyók, pojácák, 2004) és Polgár Anikó (Greguss Ágost: Az esztétika kézikönyve, 2000) tolmácsolja (ketten együtt: Illatos kenőcsök háza. A középkori latin költészet gyöngyszemei, 2001). – A szlovákiai műfordítók első szervezete a Fordítók Köre (Kruh prekladateľov) volt, amely 1951–1969 közt működött. 1969-ben megalakult a Szlovákiai Műfordítók Társulata (Združenie slovenských prekladateľov), amelynek már különféle bizottságai is voltak. 1976-ban szervezte meg Ján Ferenčik a Szlovákiai Fordítók központját (Ústredie slovenských prekladateľov). Ez már a Szlovák Irodalmi Alap (Slovenský literárny fond) keretében működött, s külön bizottsága volt a magyar nyelvre fordító mű- és szakfordítók nyilvántartására, regisztrálására és támogatására. Ez a szervezet 1990-ig működött. A rendszerváltozás után a Szlovák Irodalmi Alap keretében ún. tagozatok alakultak. Ezek egyike a Műfordítói Tagozat, amely a műfordítók ügyeivel foglalkozik a maga kilenctagú választmánya útján. 1990-ben megalakult a Szlovák Műfordítók Egyesülete (Spolok prekladateľov umeleckej literatúry), amelynek tagjai lehetnek magyar műfordítók is. A magyar műfordítók nem alakítottak külön szervezetet, hanem egy részüket felvette tagjai közé a Szlovákiai Magyar Írók Társasága. A Szlovák Irodalmi Alaptól támogatást (ösztöndíjat, szociális segélyt stb.) minden műfordító kaphat indokolt esetben, tekintet nélkül arra, tagja-e valamely szervezetnek. A Szlovák Irodalmi Alap a magyar műfordítókat is részesítette és részesíti nívódíjakban, és a műfordítói Madách Imre-díj kiadása is hatáskörébe tartozik. Az 1989-es rendszerváltozás után számos új magyar könyvkiadó alakult, de a magyar nyelvű szépirodalmi fordítások száma csökkent. A csehszlovákiai, ill. szlovákiai magyar irodalom elhanyagolt területe a műfordítás-elmélet és -kritika. – Ir. Szalatnai Rezső: Hegyország hangja (Magyar Fórum, 1934; Kovács Endre: Jegyzetek a csehszlovák–magyar szellemi együttműködésről (Magyar Fórum, 1934; Sándor László: Cseh és szlovák költők antológiája (Korunk, 1937); Csanda Sándor: Magyar–szlovák kulturális kapcsolatok (In: Uő: Első nemzedék, 1968); Fügedi Elek: Néhány adat a cseh, szlovák és magyar kölcsönös versfordításról (Irodalmi Szemle, 1959/3); Fügedi Elek: Még néhány adat a cseh, szlovák és magyar kölcsönös versfordításról (Irodalmi Szemle, 1963/3); Fügedi Elek: A cseh és szlovák költészet magyarul, különös tekintettel a kötetben megjelent fordításokra (Irodalmi Szemle, 1969/2); Ankét műfordításunkról (Irodalmi Szemle, 1977/8); Zsilka Tibor: A szlovák irodalom fordításának poétikai kérdései (Irodalmi Szemle, 1977/8); Ján Šimonovič: Első parancsolat – a hűség? (Irodalmi Szemle, 1977/8); Rudolf Chmel: két irodalom kapcsolatai (In: Bertók Imre–Kulcsár Tibor szerk.: A szlovák–magyar szak- és műfordítás kérdései, 1981); Hubik István: A csehszlovákiai magyar fordítás általános problémái (Irodalmi Szemle, 1981/1–2); Mayer Judit: A magyar nyelvre való fordítás módszertani kérdései (Irodalmi Szemle, 1985/1); Polgár Anikó: Műfordítás-irodalom (In: Csanda Gábor–Tóth Károly szerk.: Magyarok Szlovákiában III. Kultúra 1989–2006 (2006).