Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények

Magyar Főiskolások Keresztény Köre -> Magyar Akadémikusok Keresztény Köre (MAKK)

A csehszlovákiai magyar egyetemisták érdekvédelmi szervezete (Prága, 1925). A Magyar Ifjak Pozsonyi Szövetsége fiókszervezeteként jött létre. Később Brünnben és Pozsonyban és más vidéki városokban is létrejöttek szervezetei. A különböző városokban működő szervezetek csúcstestülete a Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok Szövetsége volt, amely 1926-ban alakult meg. Legfőbb célja a magyar egyetemisták érdekvédelme, a fiatalok keresztény és nemzeti identitásának megőrzése és fejlesztése volt. A ~n belül 1927-ben vita bontakozott ki arról, hogy a zsidó fiatalok bekapcsolásának érdekében a szervezet megnevezéséből hagyják ki a keresztény szót, ezt azonban csak a prágai alapszervezet tette meg, amely Magyar Akadémikusok Köre néven működött tovább. A ~ számos ifjúsági kezdeményezés és egyéb szerveződés táptalaja volt, többek között belőle sarjadt ki a prágai egyetemisták Szent György Köre is.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID376404
Módosítás dátuma2015. január 23.

Hibát talált?

Üzenőfal