Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem

Leventék

A leventeszervezeteket Mo.-n a magyar ifjúság hazafias, katonai szellemű nevelésére hozták létre. Az 1920-as évek elejétől a második vh. végéig működtek. A testnevelésről alkotott 1921. évi LIII. törvény alapján szervezték meg, a trianoni békeszerződés katonai korlátozásainak kijátszására. A törvény minden olyan 12-21 év közötti fiúnak, aki nem járt iskolába (így rendszeres testnevelésre se), előírta a katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését. A leventeszervezet irányítását fokozatosan a Honvédelmi Minisztérium vette át. Az 1939. évi II. tc. a leventekötelezettséget kiterjesztette az összes fiúra, önkéntes alapon 1942-től leányoknak is alakultak leventeszervezeteik. Az első bécsi döntést követően a visszacsatolt felvidéki területeken is megkezdődött a leventekorú fiatalok kiképzése. 1944 őszétől a Szálasi-kormány mintegy 60 ezer leventét küldött Németország segítségére, ezek között a legfiatalabbak az 1930-as korosztálybeli 14-15 éves fiúk voltak. A birodalmi területre nyilasok által kihurcolt, ill. katonai alakulatokkal kikényszerült leventéket német katonai kiképzésben akarták részesíteni, bevetésükre idő híján általában már nem került sor, sokukat viszont felhasználtak a háború menetével összefüggő munkálatokra (lövészárkok ásása, romeltakarítás, légvédelmi feladatok, fiatalabb leventék esetében munka a német mezőgazdaságban stb.). A felvidékről elsősorban a Csallóközből, a Mátyusföldről és a Duna mentéről vittek el nagyobb számban leventéket a nyugati hadszíntérre.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőKZ - Kőrös Zoltán
Rövid URL
ID519156
Módosítás dátuma2017. december 11.

Hibát talált?

Üzenőfal