Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
Kukkónia
Csallóköz – a csicsói holtág (GJ)

Néprajzi tájegység. A Duna és a Kis-Duna által Pozsony és Komárom között közrezárt terület, Európa legnagyobb folyami szigete. Korábbi elnevezései Aranykert, Komáromi sziget, Kukkónia. Maga a megnevezés minden valószínűség szerint a középkorban létezett Csalló folyó nevét őrzi. A ~ további, földrajzi-közigazgatási gyökerű alegységekre, Alsó-Csallóközre és Felső-Csallóközre is tagolható. Részét képezi továbbá a Csilizköz. Mára gyakorlatilag elfeledett, de a 13. sz.-i oklevelek tanúsága szerint akkor még élő csallóközi tájnév a Vágköz. ~ egykor rendkívül vízjárta, mocsaras, folyóerekkel és tavakkal tarkított terület volt, ami elsősorban a halászatnak, a gyűjtögető gazdálkodásnak, ártéri állattartásnak kedvezett (→kisalföldi tanyák). A Duna fövenyéből évszázadokon keresztül csallóközi aranyászok mosták ki az aranyszemcséket (→aranymosás). A tájegység képe alapvetően a 19. sz. végén létrejött somorjai és komáromi árvízmentesítő társulatok munkájának köszönhetően változott meg. Ekkor lecsapolták a mocsarakat, mederbe szorították a folyókat, így a térség a gabonatermesztésre alkalmas területté vált. A folyók vízierejének kihasználására a Dunán és a Kis-Dunán vízimalmok (hajómalmok) tucatjai működtek még a 20. sz. első harmadában is. Az ellenreformáció időszakától az egyes szentek kultusza nyugat felől érte el a Kárpát-medencét. Ezzel is magyarázható a csallóközi Nepomuki Szent János kultusz virágzása. Mindamellett az is egyértelmű, hogy a víziveszély ellen oltalmat nyújtó szent kultusza a térség természetföldrajzi adottságaival, a halász-, hajós- és vízimolnár élettel is magyarázható. Alig akad a szigeten olyan r. k. település, amelynek területén ne állna a szentnek egy szobra. Amade László, a térség költője, saját védőszentjeként tisztelte Nepomuki Szent Jánost, és több imát, szent éneket is írt hozzá. – Ir. Liszka József: Két Duna keríti… Tanulmányok a Csallóköz néprajzához (2005); Püspöki Nagy Péter: A Csallóköz neveiről (1989).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID371832
Módosítás dátuma2015. január 23.

Hibát talált?

Üzenőfal