közigazgatási reformok

A trianoni békeszerződés óta Szl. közigazgatását számos alkalommal átszervezték, ezek a reformok az itt élő magyar kisebbség életét jelentősen befolyásolták. A csehszlovák törvényhozás 1920. febr. 29-én fogadta el az ország első közigazgatási reformját, amelynek egyik célja az addig eltérő közigazgatási rendszerrel rendelkező cseh és szlovák országrészek közigazgatásának egységesítése volt. A törvény, amelyet csak Szl.-ban léptettek életbe, s ott is csupán 1923. jan. 1-i érvénnyel, felszámolta a történelmi vármegyerendszert, s helyette hat, ún. nagyzsupára osztotta fel Szl. területét, amelyek központjai Pozsony, Nyitra, Turócszentmárton, Liptószentmiklós, Zólyom és Kassa volt. A teljesen mesterségesen, a természetes régiókat ignorálva létrehozott megyék képviselőtestületének egyharmadát a kormány volt jogosult kinevezni, biztosítva így azokban a kormányoldal többségét és a magyarok leszavazhatóságát. A nagyzsuparendszert az 1928. jan. 1-jétől bevezetett közigazgatási reformmal számolták fel, amely értelmében Csehszl.-t négy tartományra osztották: Csehországra, Morvaországra, Szl.-ra és Kárpátaljára. A közigazgatás alsó szintjét a járások képviselték, amelyek többé-kevésbé megegyeztek a történelmi Mo. szolgabírói járásaival. A magyar kisebbség számaránya az 1930-as népszámlálás adatai szerint a 77 szlovákiai járásból 20-ban haladta meg a kisebbségi nyelvhasználat szempontjából fontos 20%-os határt. Az első bécsi döntés és Szlovákia függetlenné válása következtében a szlovákiai magyarságot érintő közigazgatási határok is módosultak. Szl.-ban a nagyzsuparendszert idéző megyerendszert vezettek be, a Mo.-hoz visszakerült részeket pedig újból bekapcsolták a magyar megyerendszerbe: létrehozták a Nyitra és Pozsony, valamint a Bars és Hont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket, Csallóközt Komárom megyéhez, Párkány térségét pedig az újjászervezett Esztergomi vármegyéhez csatolták. Losonc és Fülek térségét ismét Nógrád megyéhez, a Bodrogközt pedig Zemplénhez csatolták, valamint újból létrehozták Gömör- és Kishont-, Abaúj-Torna- és Ung vármegyét. Az 1945-ben újjáalakult Csehszl.-ban a kommunista hatalomátvételt követően, 1949 elejétől vezettek be újabb közigazgatási reformot. A nagyzsupákat idéző másodfokú közigazgatási egységeket kerületeknek nevezték el, s 92 kisjárást hoztak létre. A legnagyobb változást azonban az önkormányzati rendszer felszámolása és a nemzeti bizottságok létrehozása jelentette. 1960 ápr.-ában a csehszlovák nemzetgyűlés újabb közigazgatási reformot fogadott el, amely értelmében a kerületek számát háromra (Ny-, Közép- és K-Szl.), a járásokét pedig 35-re (egy 1968-as kiigazítást követően 39-re) csökkentették. A szlovákiai magyarságot rendkívül kedvezőtlenül érintő reformot D-Szl.-ban úgy hajtották végre, hogy a magyar többségű járásokat összevonták a tőlük északra lévő szlovák többségű járásokkal. Ennek következtében csupán a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járás maradt magyar többségű, valamint további hét járásban (Galántai, Érsekújvári, Lévai, Losonci, Rimaszombati, Rozsnyói, Tőketerebesi) haladta meg a magyarság számaránya a 20%-ot. A rendszerváltást követően 1990-ben a Szlovák Nemzeti Tanács a közigazgatás újabb reformjáról rendelkezett, amely az önkormányzatiság visszaállítását és a polgárok minél könnyebb ügyintézését szolgálta. Ennek jegyében megszüntette a kerületeket, a járások területén pedig kisebb egységeket, járásonként 2-4 körzetet hozott létre, Szl.-ban összesen 121-et. Szl. 1993-as függetlenné válását követően szinte azonnal napirendre került a közigazgatási reform, amelyet a hatalmon lévő erők saját politikai céljaik érdekében akartak alakítani. A viták során a szlovákiai magyarság két olyan javaslatot is beterjesztett, amely magyar többségű közigazgatási egységek létrehozását irányozta elő, az 1996 júl.-ában a Szlovák Köztársaság közigazgatási rendezéséről elfogadott törvény azonban ezeket a javaslatokat egyáltalán nem vette figyelembe. A pozsonyi parlament által elfogadott törvény 8 kerületnek (megyének) nevezett magasabb szintűi egységet és 79 járást hozott létre, a természetes kistérségekre alapozott körzeteket viszont megszüntette. Az új közigazgatási felosztás minden eddiginél hátrányosabbnak bizonyult a szlovákiai magyarság számára. A csallóközi magyar nyelvterületet pl. három kerület (a Pozsonyi, a Nagyszombati és a Nyitrai), a dél-gömöri magyar tömböt pedig három járás (a Rimaszombati, a Nagyrőcei és a Rozsnyói) között szabdalta fel úgy, hogy a magyarság mindenütt kisebbségbe került. S bár ezt követően a közigazgatási határok már nem változtak, a közigazgatási reform következő lépéseként 2004. jan. 1-jén a járási hivatalok megszűntek, s azok szerepét összesen 50 körzeti hivatal vette át. Ez a polgárok számára hátrányos változás 2013-ig tartott, amikor ismét a járási hivatalok váltak a közigazgatás legfontosabb szereplőjévé.