komáromi tárgyalások

Komáromi tárgyalások − Jozef Tiso és Kánya Kálmán (FI)

A szlovákiai magyar kisebbség helyzetének rendezéséről szóló tárgyalások 1938-ban. Mivel a müncheni egyezményhez csatolt pótjegyzőkönyv úgy rendelkezett, hogy Csehszl.-nak és Mo.-nak három hónapon belül tárgyalások útján kell rendezniük a szlovákiai magyar kisebbség helyzetét, a magyar kormány jegyzékben szólította fel a csehszlovák kormányt a tárgyalások megkezdésére. A csehszlovák fél a német és lengyel kérdés rendezése, ill. Szl. autonómiájának kihirdetése miatt haladékot kért, ezért a kétoldalú tárgyalások 1938. okt. 9-én kezdődtek meg Komáromban. A tárgyalásokat egész D-Szl.-ban nagy figyelemmel kísérte a lakosság, s a határváltozás reményében több községben zajlott békés felvonulás, amely során a lakosság elénekelte a korábban tiltott magyar nemzeti himnuszt, és kitűzte a magyar nemzeti lobogót. A ~on a magyar küldöttséget Kánya Kálmán külügyminiszter, a csehszlovák tárgyalóküldöttséget pedig a szlovák kormány frissen kinevezett elnöke, Jozef Tiso vezette. A szlovákiai magyar kisebbség vezetői minden igyekezetük ellenére sem tudták elérni, hogy részt vehessenek a tárgyalásokon. A tárgyalások kezdetekor a szlovák küldöttség bejelentette, hogy elfogadja a magyar fél okt. 3-án előterjesztett feltételeit: szabadon bocsátja a magyar nemzetiségű politikai foglyokat, lépéseket tesz a csehszlovák hadseregben szolgáló magyar katonák leszerelésére, s jóindulata jeléül hajlandó két települést (Ipolyság és Sátoraljaújhely-vasútállomást) azonnal átadni Mo.-nak. A negyedik feltételtől, vagyis a közös rendfenntartó erők létrehozásától azonban elzárkóztak. A magyar küldöttség, melynek fő szakértője Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter volt, amüncheni egyezmény szellemében az etnikai magyar területek visszaadását kérte, vagyis minden olyan települést, ahol az 1910-es népszámlálás alapján a magyar lakosság aránya meghaladta az 50%-ot. Ezen a 14 153 km² területen 1 millió 90 ezer lakos élt. A szlovák delegáció ezzel szemben első javaslatában a magyar kisebbség által lakott területek autonómiáját, majd később a Csallóköz visszaadását és harmadik javaslatában pedig egy mintegy 5400 km² terület visszaadását ajánlotta fel, mely területen 349 ezer lakos élt, miközben a nyelvhatár közelében fekvő valamennyi jelentős város (Pozsony, Nyitra, Léva, Losonc, Rimaszombat, Kassa stb.) Szl.-ban maradt volna. Mivel a magyar fél ragaszkodott az etnikai elvek betartásához, a szlovák fél pedig nem akarta vállalni a döntés felelősségének a súlyát, s inkább nemzetközi döntőbíráskodásra szerette volna bízni a vitát, a tárgyalások holtpontra jutottak. A ~ okt. 13-án eredménytelenül fejeződtek be, ám a két ország közötti diplomáciai vita tovább folytatódott, s a helyzetet végül az első bécsi döntés oldotta meg. – Ir. Sallai Gergely: Az első bécsi döntés (2002).

Komáromi tárgyalások − Jozef Tiso és Kánya Kálmán (FI)