Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz

kisalföldi tanyák

A Kisalföld északi részén, az Alsó-Csallóközben és a Mátyusföldön, több folyó árterének találkozásában elhelyezkedő területen a huszadik század közepére több település határában (Gúta, Bogya, Ekecs, Naszvad, stb.) fejlett tanyarendszer alakult ki. A Kis-Duna, a Vág a Dudvág, valamint a Nyitra alsó folyásának környékén, egykor áradmányos, mocsaras területen található községek többsége az Árpád-korban alakult ki. A 19. század végéig, a vidék gazdálkodásának legjelentősebb ágazata az állattartás volt. A terület, bonyolult vízrajzi viszonyai miatt, szántóföldi gazdálkodásra kevésbé volt alkalmas. A Kisalföldön az elmúlt 250–300 év alatt az alföldi tanyák csaknem valamennyi formája kialakult, létezett. Ez a sokfajta, gyakran egymás mellett élő szórványtelepülés az utóbbi kétszáz évben nagyban hozzájárult a lakosság megélhetéséhez, a táj jobb kihasználásához. A gyakori áradások, amelyek néha hetekre elvágták a falvakat a határuk jelentős részétől, megkívánták egy folyón túli, mocsarakon átnyúló állattartó szállásrendszer kialakulását. A szállások, aklok a 18–19. században elsősorban az állatteleltetésre szolgáltak, de az év többi szakaszában a gazda időszakos kinntartózkodásának színhelyei, a gazdasági eszközök és mezőgazdasági termények tároló helyei is voltak. Az aklok jelentős része, vízrajzi okok miatt, csoportosan helyezkedett el a magasabban fekvő árvízmentes szinteken. A vidék életében és gazdálkodásában nagy változást okoztak az ármentesítések, a töltések, belvízlevezető csatornák megépülése a 19. század folyamán. Egyre nagyobb területek váltak alkalmassá szántóföldi művelésre, zsugorodott a természetes füves területek nagysága, a folyók ártereit a töltések leszűkítették. A gazdálkodásban egyre nagyobb szerepet kapott a növénytermesztés, az állattartás szerepe csökkent, ugyanakkor újabb, igényesebb állatfajták jelentek meg, és az állattartás egyre belterjesebbé vált. A táj arculatában, és ezzel párhuzamosan a gazdálkodásban bekövetkezett változások nyomán az aklok, szállások szerepe is megváltozott. Miután az aklok körüli területek a 19. század végére fokozatosan szántóföldi művelés alá kerültek, azok állandóan lakott tanyákká alakultak, első időkben a szolgák, majd később egyre gyakrabban a családot alapító fiúgyerekek költöztek ide állandó lakónak. A korábbi állatteleltető szállások azonban nem minden esetben váltak fokozatosan állandóan lakott tanyákká. Negyeden, ahol a zöldségtermesztés vált a legfőbb megélhetési forrássá és kiviteli cikké, a jelentőségüket vesztett aklok a huszadik század harmincas éveire lassan elsorvadtak. A jobbágyfelszabadítás után a tulajdonba kapott egykori telki szántóföldeken újabb és újabb szántóföldi tanyák épülnek. Különösen Gúta tagosítatlan határában tapasztalható ekkor nagymértékű kitelepülés, a kiköltöző fiatal családok a földjükön építették fel házukat, hozták létre saját gazdaságukat. A határ egész területén megjelentek a szétszórt tanyák. Az egykori csoportos állattartó szállások helyén valóságos kis falvak keletkeztek. Gúta határában ilyenek Seregakol és Örtény, a szomszédos Bogya határában már üzlet, kocsma is nyílt a 20. század elején. Az itt lakóknak kialakulóban volt a saját társadalmi életük. Kápolnák, útszéli keresztek, haranglábak épültek, búcsút is rendeztek. Seregakolban 1905-ben megépítették az első tanyai osztatlan községi iskolát. A féltucatnyi alsó-csallóközi falu határához tartozó Rétek nevű területen saját iskolájuk, templomuk, temetőjük fokozatos kiépítésével az elkülönülés, az önállóság, a sajátos réti öntudat felé mozdultak el. A tanyák következő típusa a folyók menti, ártéri gyümölcsöskertekben jött létre, ahol elsősorban a gútai szegénység telepedett meg. Számukra nem nyílt más lehetőség, mint hogy itt hozzák létre sajátságos, gazdaság nélküli, elsősorban lakóhelyül szolgáló ártéri tanyáikat. Az árvízveszély miatt mesterséges dombra épített házakhoz nem kapcsolódott szántóföld, és inkább csak lakóhelyek, semmint gazdasági központok voltak, ellentétben ai jellegű, szántóföldi tanyákkal, amelyek esetében e két funkció sajátos egységet alkotott. Az itt lakóknak a gyümölcsöskertek mellett az ártéri haszonvételek, mint a halászat és vadfogás, gyűjtögetés segítették a megélhetést. Az egykori nagybirtokok parcellázására már az első vh. előtt volt példa a vidéken (Nagyszeg, Violín), azonban csak az első Csehszlovák Köztársaság időszakában, a földreform nyomán történtek jelentősebb változások a nagybirtokrendszerben. A nemzeti célokat szolgáló csehszlovák földreform nyomán elsősorban szláv telepesfalvakat hoztak létre, és csupán kisebb mértékben vált lehetővé, hogy az itteni magyar lakosság földet vásárolhasson. Az újonnan parcellázott területeket elsősorban gútaiak vásárolták meg, akik több hullámban települtek ki az egykori környező nagybirtokokra, Kingyesre, Keszegfalvai-szigetbe, valamint Kavára, és alapítottak ott tanyákat. A kirajzás, a tanyaalapítás folyamata a múlt század negyvenes éveiben érte el a csúcspontját. A kitelepülési folyamat arányait jelzi, hogy 1900-ban a terület 15 településén a lakosság 14%-a élt a külterületen, 1941-ben pedig ez az arány 25,9%. Gúta a Kisalföld legnagyobb tanyás településévé vált, ahol 1900-ban a lakosság 22,4%-a, 1941-ben pedig mintegy 4 ezer ember lakott a tanyákon, ez lakosságának 34,1%-át jelentette. A 20. század második felében, véglegesen megszakadt a sok évszázados öröklött paraszti életforma, a hagyományos családi gazdálkodás. Az ötvenes évektől a szocializmus négy évtizede alatt lezajlott gazdasági és társadalmi változások véglegesen felszámolták a hagyományos paraszti életformát. A családi üzemek kollektív gazdaságba történt összevonásával azok egyik fontos színtere, a tanya is elveszítette jelentőségét. A gazdasági és társadalmi változások mellett az árvizek, különösen az 1965-ös csallóközi árvíz okozta sok tanya pusztulását. Néhány község tanyacsoportjai esetében, elsősorban a határban szétszórt építkezések korlátozásával, illetve a lakóházak csupán rendezett utcákba történő építésének engedélyezésével, tanyaközpontokat alakítottak ki. Ezek közül több önálló faluvá fejlődött a 20. század második felében, pl. Alsóhatár, Vágfüzes, Bogyarét. Ma már a gútai lakosságnak mindössze 6-7 százaléka lakik a tanyákon. A még meglévő házak nagy része lakatlan. – Ir. Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza (2012)

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőAB - Angyal Béla
Rövid URL
ID488449
Módosítás dátuma2014. november 14.

Hibát talált?

[gravityform id=”1″]