Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz

Kisalföld

Földrajzi fogalom és néprajzi nagytáj, amely a Duna Kárpát-medencei felső szakasza mentén, nagyjából Dévény és Esztergom között terül el. Régebbi földrajzi munkák Győri-medenceként is emlegetik. A Dunától északra elterülő része 1918 óta Csehszl.-hoz, ill. Szl.-hoz tartozik, s ennek a területnek a jelölésére a szlovák névhasználat (Podunajská nížina) alapján a szlovákiai magyar iskolai nyelv (s következményeként részben a sajtó- és a köznyelv) is helytelenül annak tükörfordítását vette át, Dunamenti-síkság vagy Dunamenti-alföld formájában. Hagyományosan vízjárta, folyóágakkal, tavakkal gazdagon szabdalt, mocsaras terület, amelynek lecsapolására és árvízmentesítésére a 19. sz. második felétől került sor. Azóta szántóföldi földművelésre alkalmas, gabonatermesztő vidék. A honfoglaló magyaroknak már az első hulláma megtelepedett a térségben, ahol minden valószínűség szerint az avarok maradványaira (Komárom és környéke), valamint germán és szláv népek kisebb-nagyobb csoportjaira találtak. A magyar megyerendszer megszilárdulása után a Kisalföld északi részén Bars, Győr, Komárom, Nyitra és Pozsony megye osztozott. A Felső-Csallóközben jelentős volt a 13. sz.-i német megtelepülés. A 15–16. sz.-tól Komáromban viszonylag jelentős szerb (rác) népesség telepedett le, melynek tagjai főleg gabonakereskedelemmel foglalkoztak, s rövidesen a város polgárságának legtehetősebb rétegét alkották. Pozsony környékén ugyanebben az időben horvát menekültek telepedtek le (Horvátgurab és környéke). A török csak a terület keleti részét foglalta el. A török megszállás alóli felszabadító háborúk során (Érsekújvár felszabadítása: 1685) a terület elnéptelenedett. A megüresedett falvakba cseh, morva, szlovák, valamint német telepesek jöttek (a morva jövevények legjelentősebb csoportja Nagysurányban és környékén telepedett le, s mára elszlovákosodott). Az 1920-as évek elején a csehszlovák földreformból adódóan a térségben cseh és morva kolóniák tucatjai jöttek létre (kolonizáció), amelyek lakossága az első bécsi döntést követő, az 1938-as határmódosítások után nagyobbrészt elmenekült. Ezek a falvak a második vh. után zömében ismét szláv (részben cseh, főleg azonban szlovák) telepesekkel népesültek be. Ekkor a térség magyar lakosságának egy részét a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény értelmében Mo.-ra telepítették. Helyükbe magyarországi szlovák családok érkeztek. Nyugati részét Árpád-kori gyökerű aprófalvas településhálózat jellemzi (Felső-Csallóköz), míg a keleti, a török és a felszabadító seregek által végigpusztított területén nagyhatárú, olykor kiterjedt tanyavilággal rendelkező (Gúta, Keszegfalva), halmazos települések találhatóak (Alsó-Csallóköz). A Kárpát-medence nyugati kapujaként is emlegetett Dévényi-szoroson keresztül a nyugati vívmányok jelentős része erre áramlott be. Ennek és a közeli nagyvárosok (Bécs, Budapest, Győr, Pozsony) kulturális hatásának tudható be, hogy a ~ lakossága viszonylag korán polgárosult. Élénk gazdasági kapcsolatokat tartott fenn a tőle északra (főleg a Vág és a Garam felső folyása mentén) élő szlovák lakossággal. A velük évszázadokon keresztül ápolt kapcsolatok alapvetően határozták meg a térség kulturális képét. A cseh-morva, továbbá dunántúli és alföldi gazdasági kapcsolatai sem elhanyagolhatóak. Az említett többnyelvű közeggel való kapcsolattartást a nyelvtanulás egy sajátos formája, a cseregyerek-rendszer intézménye segítette. Fontosabb tájegységei a Csallóköz, a Mátyusföld, valamint a Vág és Garam köze. A ~ szlovákiai része jelenleg Nagyszombat és Nyitra megyéhez tartozik. – Ir. Liszka József: Fejezetek a szlovákiai Kisalföld néprajzához (1992).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID375240
Módosítás dátuma2014. december 25.

Hibát talált?

Üzenőfal