Kárpátalja nemzetiségei

A ruszinok a történelmi Mo. északkeleti Felvidékén, elsősorban Zemplén, Ung, Bereg, Máramaros vármegyékben élő szláv lakosság, akik a 14–18. sz. folyamán telepedtek le ezen a vidéken. A magyar történelemben 1918-ig elsősorban ruténeknek (ruthéneknek), utána ruszinoknak (ritkábban oroszoknak), 1938 után rövid ideig magyaroroszoknak, majd ismét ruszinoknak nevezték őket. Nyelvük az ukránhoz áll a legközelebb. 1945 után a szovjet fennhatóság alá került Szovjetunióban a ruszin mint külön nemzetiség nem létezett, ukránoknak nyilvánították őket. Az 1991 óta független Ukrajna sem ismeri el hivatalosan a ruszin nemzetiséget, szemben más országokkal, pl. a szomszédos Szlo.-val vagy Mo.-gal. Pontos számuk így megállapíthatatlan. A görögkeleti (pravoszláv) és a gör. kat. vallást gyakorolják. A kárpátaljai ruszinokat földrajzi elhelyezkedés szerint két fő csoportra oszthatjuk: a síkföldön és a Kárpátok alacsony nyúlványain élnek a völgy-, ill. síklakók: a dolisnyánok, a Kárpátok gerince közelében, a hegyvidéken pedig a hegylakók: a verhovinaiak. Az utóbbiak népcsoportjai: a huculok, a bojkók és a lemkók. Hivatalosan ukránokként tartják őket számon. Az ukránok nagy arányú betelepedése a két vh. közötti időszakban és a második vh. után következett be. A szlovákok nagyobb arányú betelepedése a mai Kárpátalja területére a 18. sz. második felétől történt. Legnagyobb számban az első vh. után, amikor a terület a Csehszlovák Köztársasághoz került. 1938–1939-et követően a szlovákok jelentős része, főleg azok, akik 1919 után települtek a vidékre, arra kényszerültek, hogy visszatérjenek Csehszl.-ba. A második vh. után a kárpátaljai magyarok és a németek egy része szlováknak vallotta magát, hogy ezzel elkerülje a megtorlást. A 2001-es népszámlálás adatai szerint 5600-an élnek a területen. Jelentős részük szétszórtan, az ukránok között, a terület nyugati részében él. A második vh. idején és a szovjet időszakban nem volt szlovák nyelvű oktatás. A helyzet Ukrajna függetlenné válása (1991) után változott meg. Az ungvári egyetemen szlovák tanszéket is nyitottak. A múltban a szlovákok majdnem kizárólag a r. k. egyházhoz tartoztak. Többségük ma is r. k., de vannak közöttük gör. kat.-ok és protestánsok (lutheránusok) is. A zsidók ma Kárpátalján alig több mint kétezren vannak, a jiddist töredékük vallja anyanyelvének. Többségük Ungváron és Munkácson, ill. Huszt környékén él. A zsidóság térhódítása Kárpátalja mai területén a 18. sz. végén indul meg, amikor a szomszédos Galíciából, a különböző korlátozó intézkedések ellenére folyamatosan szivárogtak át a Kárpátokon. Számuk nőtt és az 1910. évi népszámláláskor elérte a kárpátaljai lakosság 15%-át, azaz mintegy 90 ezer főt. A csehszlovák időszakban önálló nemzetiségként szerepeltek a statisztikákban, aktívan bekapcsolódtak a politikai életbe, héber nyelvű iskolák, gimnáziumok nyíltak (Ungváron, Munkácson), újságokat, könyveket adtak ki. 1938–39 után, amikor a terület ismét Mo.-hoz került, sorsuk nehézre fordult. 1942-ben és 1944 ápr.-ában Kárpátaljáról mintegy 80 ezer zsidó származású egyént hurcoltak el koncentrációs táborokba, s közülük csak néhány ezren tértek vissza. A szovjet időszakban igen nagy mértékű volt a kivándorlás. Ukrajna függetlenedése nem állította meg, de némileg lelassította a folyamatot. A 19. sz. második felétől a neolog irányzat a mai Kárpátalja területén csak a nagyobb városokban, elsősorban Ungváron nyert teret. A zsidók többsége ortodox maradt. A szovjet időszakban elveszítették egyházi vagyonukat és nem gyakorolhatták nyíltan vallásukat. Ukrajna függetlenné válásával újra feléledt a zsidó vallás és egyházi élet. A zsidó hitközségek az ortodox, a progresszív és a chabad irányzatokat képviselik. A németek a kárpátaljai etnikumok között az egyik legkisebb, de jól elkülöníthető csoportot alkotják. Számuk ma (a 2001-es népszámlálás alapján) mintegy három és félezer főre tehető. A tatárjárás utáni időszakban és a 18. sz.-ban történt telepítésekkel kerültek erre a vidékre. Főleg a volt Bereg és Máramaros vármegyékben éltek, mára településterületük Munkács környékérodott. A szovjet időszakban nem voltak iskoláik, bár az iskolai oktatásban és a felsőoktatásban az egyik választható – de kötelezően oktatott – idegen nyelv a német volt (az angol és a francia mellett). A számos archaikus elemet tartalmazó helyi német nyelvjárások a frank és a bajor–osztrák német nyelvi csoportokhoz tartoznak. Az 1960-as években megindult a kivándorlás Németországba. Ez a folyamat mind a mai napig tart. A románok a mai Kárpátalja területén, az egykori Máramarosban a 14. sz. elején jelentek meg. A szovjet időszakban a hivatalos szervek a Kárpátalján élő románokat moldovánoknak nevezték. Ők saját magukat mindvégig románoknak tartották. 1945–1990-ig kényszerből cirill betűs írást használtak, utána visszatértek a latin betűsre. A második vh. után iskoláik moldován, az 1990-es évektől román tanítási nyelvűek, az ungvári egyetemen román tanszék nyílt. A 2001-es népszámlálás adatai szerint a kárpátaljai románok lélekszáma 32,1 ezer. Többségük pravoszláv és gör. kat. vallású, kisebb részben r. k. Kompakt területen, a Tisza jobb partján, a Rahói és a Técsői járás egymással érintkező részein, 80%-ban faluhelyen élnek. Jellemző a szezonális munkavállalás Kárpátalja területén kívül. A helyben maradottak zömmel a sóbányászatból élnek, melynek központja Szlatina. Történelmükből ki lehet emelni 1919–1920-at, amikor Kárpátaljának ezt a részét a román hadsereg tartotta megszállva. Romák ma Kárpátalján a hivatalos adatok szerint 14 ezren, becslések szerint 20–30 ezren élnek. Nyelvük az európai romák újindoárja nyelvének ún. kárpáti és vlach dialektusához tartozik. Saját írással nem rendelkeznek. Jellemző a vegyes házasságok elenyésző száma. Igen mozgékonyak, keveseknek van állandó munkája. A muzsikus romák alkotják a legfelsőbb társadalmi rétegét. Vannak kézműves csoportok. A városokban túlnyomórészt az alacsony presztízsű munkát végzik. A romák Kárpátalján nem alkotnak zárt települési tömböt, szétszórtan élnek más, elsősorban az ukrán és a magyar etnikum között, sok helyütt ma is táborokban. Többségük a síksági területeken él és csak kisebb részük a hegyvidéken, jellemző módon a nagy közlekedési központokban összpontosulnak. Több érdekvédelmi, kulturális szervezetük van. – Ir. Kárpátalja településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) adatai 1880–1941 (KSH 1996); Rékai Miklós: A munkácsi zsidók „terített asztala” (1997); Sonnevend Péter: A szlovákiai és kárpátaljai németek élet- és tudati viszonyai a két vh. közötti időszakban (Kisebbségkutatás, 1991/1992/4.); Udvari István: Ruszinok (In: Ács Zoltán szerk.: Együtt élő népek a Kárpát-medencében (1994).