Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek

Juhász R. József

Juhász R. József
Juhász R. József (FI)

(* 1963. júl. 18. Párkány) Költő, intermédia művész, képzőművész, szerkesztő. Az érsekújvári elektrotechnikai szakközépiskolában érettségizett (1982). Versei, írásai az 1980-as évektől jelennek meg. Az Iródia mozgalom egyik vezető személyisége (1983–1986), szerepelt a Próbaút (1985) költői antológiában. 1987-ben egyik alapítója, ill. vezetője az érsekújvári Stúdió erté kortárs művészetszervező társulásnak, mely évente megrendezett nemzetközi alternatív művészeti fesztiváljairól lett ismert; „küldeményművészeti” kiállításokat szervezett Budapesten (Amikor Kassák valaki más, 1987; Dúdor Mail Art, 1989), szerkesztette továbbá a Stúdió erté katalógusait, szerkesztője a Magyar Műhelynek; performerként, akcióművészként Mexikótól Japánig három kontinens huszonnyolc országában tartott fellépéseket; több egyéni kiállítása is volt. 1990-ben alapító tagja volt a Kalligram Könyv- és Lapkiadónak; 2000-ben alapító tagja, ill. vezetője a Kassák Intermediális Kreativitás Központnak. Díjak: Kassák-díj (1993); Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2007); Madách Imre díj (2012); Forbáth Imre-díj (2009, 2012). –Fm. Korszerű szendvics (v., 1989); Van még szalámi! (intermediális szakácskönyv, 1992); Képben vagy? (képversek, képek, fotók, 2006); Szedd szét! (v., képversek, képek, fotók, 2008). – Ir. Transart Communication, Performance & Multimedia, Studio erté 1987–2007 (2008); H. Nagy Péter – Michal Murin – Jozef Cseres: Paraf. Juhász R. József költészetéről és performanszairól(monográfia, 2008).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPárkány [Štúrovo] / Érsekújvár [Nové Zámky]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID374829
Módosítás dátuma2019. december 10.

Hibát talált?

Üzenőfal