Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések

Izsa (Iža)

Izsa (Iža)
Izsa − R. k. templom (SzL)

Község a Komáromi járásban, a Kisalföldön, a Duna bal partján, Komáromtól K-re, a szlovák–magyar határon. L: [1921] – 2046, ebből 2017 (98,6%) magyar, 26 (1,3%) szlovák; [2011] – 1643, ebből 1066 (64,9%) magyar, 461 (28,1%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 1119 (68,1%) magyar, 404 (24,6%) szlovák. V: [2011] – 1045 r. k., 92 ref., 71 ev., 1 gör. kat. – Az ~tól Ny-ra fekvő Harcsáspusztára az első vh.-t követő kolonizáció során szlovák és cseh-morva, a faluba a második vh. után magyarországi, szlovákiai és bulgáriai szlovák telepesek költöztek, magyar lakosságának mintegy egyötödét pedig ezzel párhuzamosan áttelepítették Mo.-ra. Barokk stílusú r. k. (Szt. Mihály arkangyal) temploma gótikus alapokon 1772-ben, késő klasszicista ref. temploma 1871-ben, ev. temploma 1997-ben épült. A közeli Leányvár térségében találhatók az 1–4. sz.-i Celemantia, a mai Szl. területén feltárt legnagyobb római katonai tábor (castrum) maradványai, amelynek közelében honfoglalás kori sírokat is találtak. A községben az 1980-as évek óta évente lovas napokat rendeznek. A 21. sz. elején magyar tanítási nyelvű alapiskolával (Döme Károly Alapiskola és Óvoda) rendelkezett. – Ir. Zámbó Vilmos: Izsa község krónikája 1947-ig (2000).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésIzsa [Iža]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID374574
Módosítás dátuma2015. december 10.

Hibát talált?

Üzenőfal